Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Amerikaiak importálása

Képzettség-alapú bevándorlási rendszerrel a demográfiai hanyatlás ellen

Most, hogy maga Elon Musk is világgá tweetelte, már biztosan igaz: „a népesség rohamos csökkenése a legnagyobb veszedelem, mely civilizációnkat fenyegeti”. Amerikában 2020-ban 1,72-re esett a termékenységi arányszám. Ennyi gyermeket hoz élete során világra az átlagos amerikai nő. Ez minden idők legalacsonyabb adata, és persze messze elmarad a 2,1-től, amellyel a társadalom újratermelné önmagát. Tíz évvel ezelőtt, amikor Hogyan halnak ki a civilizációk?című könyvem megjelent, Amerikában még megvolt a 2,1-es ráta, jóllehet, mint megjegyeztem, két meghatározott csoport: az (protestáns fundamentalista) evangéliumi keresztények és a spanyolajkúak jóvoltából.

Mára demográfiai tél ereszkedett le az Amerikai Egyesült Államokra és nincs a láthatáron egyértelmű kiút. Középtávon az egyetlen lehetséges megoldás képzett felnőttek bevándorlása lehet, ilyen bevándorlók megfelelően nagy számban pedig csakis két országból érkezhetnek: Indiából és Kínából.

0117 diagram 1.png

A civilizációk azért halnak ki, mert ki akarnak halni. A társadalmak a jelennek élnek, jövőjükről nem gondoskodnak, mert el akarják kerülni a gyermekvállalás vesződségeit. A mai demográfiai hanyatlás előzményeit ott láthatjuk a nagy sándori hódítás utáni ókori görög civilizáció történtében és Róma sok évszázaddal később bekövetkező alkonyában.

A modern korban a vallásos elkötelezettség mértékéből lehet a legbiztosabban következtetni arra, mennyire él egy-egy társadalomban a vágy, hogy új nemzedékeket hozzon világra. Ehhez hasonló véleménnyel gyakran találkozni a szakirodalomban, így Eric Kaufmann brit demográfusnál is. A demográfus szakszórtárban „nagy termékenységi átmenet” néven szereplő jelenség a városiasodás és a gyermekmunka eltörlése nyomán következett be. Az agrártársadalmakban és az iparosodás kezdetén a gyermek olcsó munkaerőnek számított, valamint (haláleseteket követő kártérítési perek szomorú példájának bizonysága szerint) meghatározott pénzügyi értéket képviselő erőforrásnak.

Attól kezdve, hogy a családtól immár a társadalombiztosítási rendszerek vették át az idősekről való gondoskodást, a fiatalok a felnőttkor kezdetén léptek be a kenyérkereső munka világába, és a gyermeknek nem pénzben kifejezhető, hanem lelki értelemben vett értéke lett.

Mármost az elmúlt tíz év adatai igazolják 2011-ben kifejtett tételemet: az amerikai termékenységi ráta süllyedése híven követte a vallásosság csökkenésének adatait (vagyis az utóbbiak alapján megjósolható volt). Ez pedig súlyos következtetéseket sugall a közpolitikára nézve. Ha ugyanis a születési arányszámot meghatározó tényezők közül a vallásosság a legfontosabb, akkor a közpolitika csak szerény hatással lehet a születésszám alakulására.

0117 diagram 2.png

Az amerikaiaknak a vallással kapcsolatos magatartását évente vizsgáló Gallup közvélemény-kutató intézet minden évben felteszi a kérdést, mennyire fontos a vallás a válaszadók életében: igen fontos, meglehetősen fontos vagy nemigen fontos. Mint a fenti diagramból kiderül, az Egyesült Államokban mért termékenységi arányszám görbéje szorosan követi az „igen fontos” válaszokét. A termékenység és a vallásos hit közti összefüggést tehát igen hiteles statisztikai tények igazolják. Ahol csak hozzáférhetőek az ezzel kapcsolatos adatok,

mindig szoros összefüggést figyelhetünk meg a vallásos elkötelezettség és a születési arányszám alakulása között.

A Pew Intézet egy 2021. májusi felmérésének összefoglalójában azt olvashattuk, hogy „az ortodox zsidó felnőttek átlagban 3,3 gyerekükről számoltak be, a nem ortodox zsidók pedig csak 1,4-ről. Az ortodox zsidók továbbá öt évvel fiatalabbak, amikor első gyermekük megszületik (23,6 évesek, szemben az átlagos nem ortodox zsidó szülővel, akinek átlagban 28.8 korában születik meg első gyermeke).

Az amerikai keresztények adatai kevésbé egyértelműek. Samuel Perry és Cyrus Schleifer, az Oklahomai Egyetem kutatói 2020-ban arról számoltak be, hogy a keresztény családokban 1972 és 2016 között a gyerekek száma 2,7-ről 2,3-ra csökkent. A templomba járás gyakorisága enyhe pozitív korrelációt mutatott a születési arányszámmal, de a konzervatív protestánsok esetében a rendszeres templomba járás ellenére is csökkent a születések száma.

A termékenységi arányszám csökkenésében tehát más tényezőknek is szerepet kellett játszaniuk. A 2008-as pénzügyi válság hatására hirtelen lecsökkent a latin-amerikai bevándorlók (köztük az illegálisan érkezők) száma, márpedig a spanyolajkúak messze az átlag fölött szerepelnek a születési statisztikában. 2007-ben 1 000 spanyolajkú nőnek 97,4 gyermeke született, 2019-ben viszont már csak 65,3. Ez a csökkenés meredekebb, mint a nem spanyolajkú lakosság körében. Az ok lehet gazdasági is, de lehet, hogy ez a változás azt mutatja, mennyire asszimilálódnak a spanyolajkúak az általános amerikai kultúrához.

Mármost miért is csökkent a vallásosság intenzitása? Részben talán a vallási vezetők felelősek érte.

0117 diagram 3.png

A Gallup Intézet adatsora azt mutatja, hogy 1973 óta körülbelül felére csökkent a szervezett, vagyis intézményes vallás iránti bizalom az Egyesült Államokban. Ennyiszer kevesebben válaszolják ma azt, hogy „igen nagy mértékben” vagy „nagyon” megbíznak a felekezeti intézményekben. Érdekes módon ez elsősorban protestáns jelenség, legalább is a Gallup adatai ezt mutatják. A magukat katolikusnak valló amerikaiak arányszáma a korai ötvenes évek óta nagyjából huszonöt százalék körül mozog, ellenben a protestánsoké a felére zsugorodott. Az ötvenes évek elejétől 2020-ra a magukat vallástalannak vallók arányszáma alig valamivel a nulla fölötti értékről 20 százalékra emelkedett. A katolikusok arányszámához természetesen nagyban hozzájárul a katolikus többségű országokból érkező bevándorlók tömege.

0117 diagram 4.png

A vallásosság elsősorban a protestánsok körében csökkent, a termékenységi mutatók viszont felekezetektől függetlenül hasonló mértékben csökkennek. David Ayers 2021-ben a Crisis magazinban arról számolt be, hogy „Az Egyesült Államokban a katolikus nők körében a tények meredeken csökkenő termékenységről tanúskodnak, azok között pedig, akik legalább egy ízben házasok voltak, az amerikai átlaghoz hasonló mértékű volt a visszaesés.”

Amerika mindig is vallásos ország volt, s a szekularizáció később is ért el ide, mint az iparosodott világ többi részére, ámde aztán ugyanolyan hatással volt a termékenységi rátára, mint másutt. Az ilyen szekularizációs folyamatokat nehéz visszafordítani (de nem lehetetlen: Oroszországban az 1999-es 1,6-ról 2020-ra 1,83-ra nőtt a születési arányszám).

Az olyan országok közül, amelyekben magas az egy főre jutó jövedelem, egyedül Izrael teljesít az újratermelési ráta felett, ott ugyanis 3 a születési arányszám, majdnem kétszer akkora, mint más hasonló fejlettségű országokban. A mélyen vallásos haredi lakosságcsoportot leszámítva is 2,6 a termékenységi arányszám, vagyis jóval meghaladja a többi iparosodott ország átlagát. Izrael az a kivétel, amely a szabályt erősíti. Izrael messze a legvallásosabb azon országok közül, amelyekben magas az egy főre eső jövedelem. Izrael zsidó lakosainak 98 százaléka „mindig” felerősíti lakhelyének bejáratához a mezüzét (ezt a kéziratos bibliarészletet tartalmazó kis dobozt), 92 százalékuk körülmetélteti fiúgyermekeit, 70 százalékuk otthonában tartja magát a kóser étkezés szabályaihoz, 70 százalékuk böjtöl Yom Kippur idején, 78 százalékuk széderestét tart pészachkor. Maga az is magas fokú hitre utal, még a magukat vallástalannak vallók esetben is, hogy valaki Izraelben él, minden veszély és kötelezettség (így a kötelező katonai szolgálat) ellenére is.

Németországban rendkívül alacsony a születési arányszám, viszont jelentős mértékben érkeznek német földre jól vagy nagyjából képzett bevándorlók. 2018-ig más európi uniós országok 4,8 millió állampolgára költözött Németországba, ami a 49 millió főnyi munkaképes korú (20 és 64 éves kor közötti) lakosság csaknem egytizedének felel meg. Ez a folyamat azonban nem folytatódhat már sokáig, mert a kibocsátó országokban (Lengyelországban, Romániában, Olaszországan, Spanyolországban stb.) még alacsonyabb a születési arányszám, mint Németországban.

Németország demográfiai profilja tehát nem sok jót ígér, mindenesetre a képzett munkaerő bevándorlása révén sikerült kitolnia az elkerülhetetlen öregedést. Olaszország helyzete reménytelennek látszik; lakossága a többi hasonló országénál gyorsabban öregszik, és nemhogy bevándorlásból tudná fedezni a munkaképes korú lakosság létszámának csökkenését, hanem még veszít is a migrációs mérlegen. Bevándorlók főképp Afrikából és a Közel-Keletről érkeznek Olaszországba, s nem képesek pótolni a produktív felnőttek számában bekövetkező veszteséget.

Ha az eltartásra szoruló időskorúak várható arányszámát nézzük, az Egyesült Államok jobb helyzetben van, mint a magas egy főre eső jövedelemmel rendelkező országok átlaga (Kína sokat taglalt demográfiai problémái nagyjából megfelelnek a magas jövedelmű országok átlagának). De az Egyesült Államok is ugyanarra halad, amerre Németország és Kína.

0117 diagram 5.png

Mi hát ez ügyben az Egyesült Államok teendője? A csökkenő születési arányszám kulturális jelenség, a vallásosság alakulásától függ, közvetlenül tehát nem szabályozható kormányzati intézkedésekkel. A közpolitika előtt csak három lehetőség áll:

  1. Gazdasági ösztönzőkkel igyekezhet elősegíteni a nagyobb gyermekvállalási kedvet;
  2. Ismét gyorsuló pályára próbálhatja állítani a termelékenység hosszú ideje lassuló növekedését, hogy az adófizetők zsugorodó tábora több nyugdíjast tudjon eltartani;
  3. Ösztönözheti az olyan, munkaképes korú felnőttek bevándorlását, akik többet fizetnek be a társadalombiztosítási rendszerbe, mint amennyit kivesznek belőle.

Az első lehetőség kívánatos, de alighanem csak csekély hatást képes kiváltani. A második és a harmadik elválaszthatatlan egymástól. A munkatermelékenység régóta hanyatló trendjének megfordításához meg kell újítani a leharcolt amerikai feldolgozóipart, ahhoz pedig sokkal több mérnökre lenne szükség, mint ahányat az amerikai egyetemek ma kibocsátanak. Az Egyesült Államokban évente mindössze 40 000 gépészmérnök szerez diplomát, nagyjából annyi, mint Németországban. Az amerikai ipar megújítása nem fog menni képzett bevándorlók érkezése nélkül.

Akárcsak a legtöbb iparosodott országnak, Amerikának is azzal kell szembenéznie, hogy meredeken csökken a munkaerő növekedésének üteme, s gyors ütemben öregszik a felnőtt népesség. A gyermekvállalás anyagi ösztönzése enyhítheti a demográfiai gondokat, de nem fordíthatja vissza a folyamatokat. Megtehetjük, hogy arányosan csökkenő társadalombiztosítási- és egészségbiztosítási díjat szedünk a nagycsaládosoktól (a gyermektelenek „potyautasok” a társadalombiztosítás rendszerében, mivel nem ruháznak be a befizetők jövendő nemzedékébe), továbbá fokozhatnánk a gyermekenként járó adóvisszatérítés mértékét.

Csakhogy a gyerekvállalás immár nemzedékek óta nem anyagi kérdés. Ma hit kérdése, és a hit apadóban van.

A demográfiai hanyatlás középtávon a bevándorlás révén, kivált olyan képzett emberek bevándorlása révén enyhíthető, akik nagyobb mértékben járulnak hozzá a nemzetgazdasághoz, mint amennyibe kerülnek. Az Amerikát célzó illegális bevándorlás költségét a Heritage Foundation által becsült 53 milliárd és a Trump volt elnök által említett 200 milliárd dollár közé tehetjük. De még a legkisebb ráfizetés is elfogadhatatlan. A bevándorláspolitikának pozitív mérleget kell produkálnia.

Képzett munkaképes korú felnőtteket nagy számban csak India és Kína képes kibocsátani. Mármost a 2020-as népszámlálás adatai szerint az ázsiai származású amerikaiak lélekszáma 19,9 millió, közülük 4,1 millió a kínai, 4 millió az indiai, 1,5 millió pedig a koreai. Minden mérőszám azt mutatja, hogy az ázsiai amerikaiak sikeres emberek. Az ázsiai amerikai háztartások 32,4 százalékának jövedelme meghaladja az évi 100 ezer dollárt, a teljes népesség körében pedig ugyanez az arányszám csupán 20,1 százalékot tesz ki. Az ázsiai amerikaiak 50 százaléka szerzett diplomát egyetemi alapképzésben, az országos arányszám pedig 42 százalék.

Amerika mai helyzetében nélkülözhetetlen a bevándorláspolitika radikális felülvizsgálása, mégpedig úgy, hogy nagyobb szerepet kapjon benne a képzett felnőttek bevándorlása, követve az ausztrál és a kanadai modellt.

Kína 2015-ben 1,2 millió természettudományi és mérnöki diplomát bocsátott ki, hatszor annyit, mint az Egyesült Államok, és azóta mind a kínai diplomások száma, mind a két ország adatai közti különbség csak tovább nőtt.

Sokat panaszkodunk Kína politikai rendszerére, csakhogy az Egyesült Államok bármit tesz is, nem képes változtatni rajta. Kína 1,4 milliárdos lakosságának többségét a maga életkörülményei érdeklik, márpedig 1995 és 2020 között Kínában tízszeresére nőtt az egy főre eső jövedelem. Ámde az 1,4 milliárd kínai közül több tízmilliónak igen rossz véleménye van hazája tekintélyelvű rendszeréből és szívesebben nevelné fel gyermekeit az Egyesült Államokban. És a kínai demokraták messze képzettebbek és vállalkozókedvűbbek az átlagos munkaképes korú kínainál.

A demokráciát nem vagyunk képesek exportálni Kínába, viszont magunkhoz vonzhatunk több millió kínait, aki a demokráciára vágyik. A történelemből számos példát idézhetünk arra, hogy a humántőke nagyméretű migrációja rendkívüli gazdasági növekedést eredményezett, és egyben változást is hozott a nagyhatalmi erőviszonyokban. Amikor a 15. század végén Spanyolországból és Portugáliából elűzték a zsidókat, az új telepesek hozzájárultak ahhoz, hogy Németalföld gazdasági és katonai hatalommá emelkedjék. Hasonló eredménnyel járt, hogy miután Franciaországban 1685-ben visszavonták a Nantes-i Ediktumot, a hugenották tömegestől áramlottak Angliába és Poroszországba; akárcsak amikor az 1848-as forradalom bukása után német tömegek vándoroltak ki Amerikába, vagy amikor a második világháború idején Európa legjobb tudósai ezrével települtek az Egyesült Államokba.

Amerika és Kína gazdasági erejének összehasonlítására számos módszer kínálkozik, de a mi szempontunkból most azt érdemes leginkább szem előtt tartanunk, hogy

Kína nem változtathat kínaivá amerikaiakat, Amerika viszont képes kínaiakat amerikaivá változtatni.

Hogy századunkban ki emelkedik mások fölé, abban nem egy bizonyos technológia, nem is technológiák meghatározott kategóriája lesz a döntő tényező, hanem a humántőke. Természetes előnyünk, hogy képesek vagyunk a humántőke integrálására, és ez az előny döntő erősségünkké válhat.


RÖVIDTÁVÚ MEGOLDÁS

A fentebb vázolt bevándorláspolitika nem a legjobb megoldás Amerika gazdasági problémáira, sőt, hosszú távon egyáltalán nem megoldás. Az optimális megoldás az lenne, ha vissza lehetne fordítani a két nemzedék óta zajló kulturális hanyatlást, ez azonban meghaladja a közpolitika lehetőségeit. Egy ihletett vezető talán az amerikaiak nemzeti érzelmeire apellálna, ahogy John F. Kennedy tette az Apolló-programmal vagy Ronald Reagan a Stratégiai Védelmi Kezdeményezéssel, s előhívná természetünkből az angyalt. Nem tudjuk azonban, honnan vegyünk most ilyen vezetőt. Addig is a kezünkben lévő lapokat kell tudnunk jól kijátszani.

Ha nagy számban érkeznének képzett bevándorlók Kínából, Indiából és máshonnan, semmiképp sem lebecsülendő társadalmi feszültség keletkezne. A magasan képzett bevándorlókból egyértelmű haszna származik a társadalomnak (gazdasági értéket hoznak létre és több adót fizetnek, mint amennyibe a közösségnek kerülnek); a többi amerikai tehát összességében hasznát látná érkezésüknek. Csakhogy a gazdasági életet nem összességében éljük. Az adott földrajzi és társadalmi környezetben jelenlétük megemelné a felsőfokú oktatásba való bejutás és a munkahelyi előmenetel követelményszintjét, s ezzel sok más amerikait nehéz helyzetbe hozna. A társadalmi feszültségek elkerülhetetlenül kiéleződnének.

Ráadásul hosszú távon az ázsiai bevándorlók sem tudnák visszafordítani a demográfiai hanyatlást. A képzett felnőttek bevándorlása csak az előző generáció csökkenő termékenysége által hátrahagyott hiányt képes pótolni. Az ázsiai amerikaiak termékenységi arányszáma (1,53) ugyanis nem éri el az országos átlagot (1,72). Egyelőre időt kell nyernünk, többet nem tehetünk. Időt nyerni azonban nagyon is érdemes.

Ha Amerika Kínával szemben vesztesen kerülne ki a negyedik ipari forradalomból, az súlyos, meglehet, visszafordíthatatlan következményekkel járna az életszínvonalra, és talán talpraállási képességünkre nézve is.

A képzett munkaerő beáramlásából versenyképességi előnyt kovácsolhatunk Kínával szemben, s egyben megteremthetjük a feltételeket ahhoz, hogy alapvető problémáinkat kezelni tudjuk. Lehet, hogy nem ez a legjobb megoldás, de biztosan a legjobb, amit e nehéz helyzetben a közpolitika kigondolhat.


David P. Goldman a washingtoni Claremont Institute kutatója és az Asia Times szerkesztő-helyettese. Jelen írás 2022. január 10-én jelent meg a The American Mind oldalán.