Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez
„A család örök.” – A texasi láncfűrészes mészárlás (1974)

Apró–Donáth-család: Párhuzamos életrajzok

Apró Antal és Donáth Ferenc életútjai 17 éven keresztül párhuzamosan haladtak, majd 1956-ban elváltak egymástól. Gyermekeik azonban politikailag ismét egy oldalra kerültek, unokáik pedig szoros szövetségesei egymásnak.

„A család örök.”
A texasi láncfűrészes mészárlás
(1974)


Fedett pártmunka, illegalitás

Fél év különbséggel, 1913-ban születtek, de családi körülményeik jelentősen különböztek: a szegedi születésű Apró Antal gyermekmenhelyen nevelkedett s hat elemit végzett, majd szobafestő lett; a jászárokszállási Donáth Ferenc viszont egy városszerte ismert, jómódú ügyvéd fiaként érettségizett, aztán Budapesten járt jogi egyetemre. Életük mégis korán összefonódott, mégpedig az illegális kommunista mozgalomban. Apró már 1929-ben kapcsolatba került a szervezett munkássággal, a kommunista befolyás alatt álló Magyar Építőmunkások Országos Szövetségén (MÉMOSZ) keresztül és tizennyolc éves korában belépett a titkosan működő Kommunisták Magyarországi Pártjába (KMP). Donáth Ferenc marxistaként került Budapestre, rövidesen bekapcsolódott az egyetemi kommunista sejt munkájába, az 1932-es, tandíjreform-mozgalomnak álcázott megmozdulásnak már egyik vezetője volt, csakhamar pedig az egész fővárosi felsőoktatási kommunista csoport főszervezője lett. 1934-ben – méghozzá Rajk László javaslatára – őt is felvették („Kopasz” fedőnévvel) a földalatti pártba.

APRÓ ÉS DONÁTH KÖZÖS MENETELÉSE 1934-TŐL EGÉSZEN 1951-IG TARTOTT.

0302-szabadfold-19490804.png

Donáth 1935-ben doktorált, abban az évben, amikor a Komintern meghirdette a népfrontot és nemzetközi hálózatának tagjait arra utasította, hogy mindenütt lépjenek taktikai szövetségre a „haladó erőkkel”, legyenek azok paraszti, polgári-demokratikus vagy szociáldemokrata csoportok. Egy év múlva Donáth mint a budapesti Egyetemi Kör vezetője ismerkedett össze a debreceni kommunista sejt tagjaival (Losonczy Géza, Ujhelyi Szilárd, Zöld Sándor), majd Linzbe és Párizsba utazott, ahol a KMP Külföldi Bizottságával lépett kapcsolatba, amely a központi Komintern-direktíva magyarországi végrehajtásáért felelt. Ujhelyi visszaemlékezése szerint 1934–35-ben „találkoztunk mi, forrongó fiatalok a munkásmozgalom tudatos embereivel, aki számunkra Zöld Sándor és valahol Budapesten Donáth” volt. Vezető szerepe a ’30-as évek középső harmadában odáig terjedt, hogy „fegyelmi büntetést” adott és közvetlenül mozgatta a debreceni csoportot, melynek segítségével még a városban erős jobboldali diákszervezetek (Bethlen Gábor Kör, Turul) vezetésébe is be tudtak épülni. Ezidőtájt Apró Antal a szakszervezeti mozgalom kommunista befolyás alá vételéért felelős Egyesült Szakszervezeti Ellenzékben végzett fedett pártmunkát, 1935-ben például nagyobb sztrájkot szervezett, egy évvel később letartóztatták és hat hónapra a szegedi Csillagbörtönbe került, ahol ekkoriban Rákosi Mátyás is raboskodott.

A ’30-as évek utolsó harmadában mindketten a népfront-stratégia végrehajtói voltak, kommunista ügynökként. Donáth fokozatosan „parasztvonalra” került át: jelen volt az 1936-os Debreceni Diétán, aztán részt vett a népi mozgalom balra tolásáért felelős Márciusi Frontban, olyannyira, hogy az 1937. március 15-én, a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőjén felolvasott tizenkét pontot részben ő írta, ott volt a Nemzeti Parasztpárt 1939-es megalakításán, sőt a Szabad Szószerkesztője lett és a szárszói találkozón is feltűnt. Apró eközben maradt szakszervezeti vonalon és 1938-ban bekerült a MÉMOSZ vezetőségébe. Donáth ebben az időben egy sor további személyes ismeretséget kötött a földalatti párt tagjaival (Fehér Lajos, Kádár János, Kállai Gyula, Mód Aladár) vagy társutasaikkal (Erdei Ferenc, Darvas József). Nézeteikre jellemző, hogy miután 1939 tavaszán közös magyar–szovjet határ jött létre, Donáth a Mód-házaspárral együtt Volócra (ma Volovec, Ukrajna) ment síelni s egy velük tartó barátjuk visszaemlékezése szerint „közben arról ábrándoztunk, hogy onnan majd megpillantjuk a Szovjetuniót”.

1940-től mindketten fokozatosan illegalitásba kényszerültek: Donáthot letartóztatták, munkaszolgálatos lett, Aprót többször bebörtönözték (egy ízben Schönherz Zoltánnal egy cellába) és internálták. Aprónak 1942-ben, egy szintén Antal nevű fia született, Kovács Klárától. Donáth szerepe ekkoriban meghatározóbb: az 1943-ban létrehozott Békepárt (a KMP fedőpártja) alapító és vezetőségi tagja (a vidéki szervezetépítés és a pártsajtófelügyelet megbízásával), 1944-ben az illegális Szabad Nép szerkesztője, a Magyar Frontban a kommunisták képviselője. 1944 szeptemberében az akkor Rajk László vezette négytagú Központi Bizottságnak mindketten tagjai voltak.

Donáth Ferenc Budapest ostroma alatt közös lakásban bujkált Péter Gáborral és Kádár Jánossal. Miután a front átvonult Zuglón, Haraszti Sándor emlékei szerint „megjelent Donáth. Ö már kivasalva, megfürödve, megborotválva, nyakkendősen, mint egy úriember jött értünk. Vele együtt mentünk el a Hungária körúti lakásukba, onnét pedig rövid idő múlva a pártházba, ami a mostani Köztársaság téren volt.” Apró ugyanekkor szökött át a frontvonalon, hogy kapcsolatot létesítsen a hazai illegalitás és a megszálló Vörös Hadsereg nyomában érkező első moszkoviták (Gerő Ernő, Farkas Mihály, Nagy Imre, Révai József) között. Családját Tüdős Klára bújtatta 1944–45-ben, ám ez sem mentette meg attól, hogy elvegyék a házát és kitelepítsék. Az embermentő visszaemlékezése szerint [Apróné Kovács] Klárinak a férje sokszor fellátogatott a feleségéhez […] Építőmunkásnak mondta magát, amit én komolyan is vettem, s egyszer egy kályhalyukat vele akartam kivágatni […] egy kicsit balul sikerült, ami megerősítette a gyanúmat, hogy a férj aligha kőműveskedett valaha is.”


A Rákosi-diktatúra szolgálatában

Budapest szovjet elfoglalása után mindketten azonnal bekapcsolódtak a Magyar Kommunista Párt (MKP) működésébe, és amint az illegalitásban, úgy most törvényes körülmények között dolgoztak tovább paraszt-, illetve szakszervezeti vonalon. Donáth pártjának utasítására az Ideiglenes Nemzeti Kormány mellett működő, a földreform levezénylésével megbízott Országos Földbirtokrendező Tanács elnökhelyettese lett; Apró pedig az MKP szakszervezeti osztályát vezette (ilyen minőségben volt pártja által delegált népbírósági tag Bárdossy László őszi tárgyalásán). A kommunista párt 1945. májusi konferenciáját követően egyaránt a vezetőség tagjai lettek (Farkassal, Gerővel, Kádárral, Nagy Imrével, Rajkkal, Rákosival és Révaival együtt). Az 1945. novemberi választás eredményeképpen mindketten a Nemzetgyűlés kommunista frakciójában ültek – Donáth a Földművelésügyi Minisztérium könyörtelennek ismert politikai államtitkáraként, egyúttal a párt Falusi Osztályának vezetőjeként, Apró pedig mint az MKP Politikai Bizottságának rendes tagja. Közös képviselőségük jó fél évtizeddel később, 1951 elején ért véget.

1948-ban mindketten előreléptek: Apró a Szakszervezetek Országos Tanácsának (SZOT) főtitkára lett, Donáth pedig – leköszönve államtitkári címéről – az MKP Központi Vezetősége (KV) Főtitkársági Irodájának vezetője. Miután a szociáldemokrata és a kommunista pártot egyesítették és nyáron létrejött a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), tisztségüket mindketten megtartották.

APRÓ BENT ÜLT A PÁRT LEGFŐBB VEZETŐ TESTÜLETÉBEN, AMELYNEK MUNKÁJÁT DONÁTH IRODÁJA KOORDINÁLTA.

Miközben Apró megbízatása arra szólt, hogy a berendezkedő Rákosi-diktatúra alá vessen minden független munkásszerveződést, Donáth feladata a Rákosi-titkárság vezetőjeként – saját, 1967-es szavai szerint – így nézett ki: „A legtöbb vezető szervben részt vettem, ez azt célozta, hogy […] olyan testületekben, amelyekben Rákosi nem tudott részt venni elfoglaltsága miatt, ott helyette megjelenjek, és ezeknek fontosabb döntéseiről vagy pedig személyes benyomásaimról is informáljam”. Ilyen minőségben tehát Donáth Ferenc 1948 januárjától egészen 1951 februárjáig Rákosi szeme és füle volt, sőt a pártfőtitkár „agrárpolitikai szakértőként” is számított rá, legalábbis Nyers Rezső (az Új Gazdasági Mechanizmus későbbi atyja, az MSZP első elnöke) visszaemlékezése szerint.

1_Donáth_Szabad Nép_1946.szeptember 8.png

Donáth a Rákosi-titkárság vezetése mellett eredeti feladatát is tovább végezte. Már 1943–44-ben a KMP/Békepárt agrárprogramján dolgozott (ezt a Moszkvában tartózkodó Nagy Imre vette át tőle), amelynek alapján 1946 őszén elkészült az MKP agrárprogram-tervezete, amelyet a neve alatt hoztak nyilvánosságra, méghozzá Rákosi ajánlásával. Ebben – az időlegesen érvényes kommunista taktikának megfelelően – az szerepelt, hogy bár a kommunista párt „támogatja a parasztság szövetkezeti mozgalmát”, elsődleges számára „a dolgozó parasztság tulajdonának védelme”. Az éppen Donáth részvételével zajló földosztás után egy évvel nem lett volna népszerű gondolat a kolhozosítás. A mezőgazdaság szovjetizálásának ideje azonban elkövetkezett: 1949 februárjában Donáth az MDP Politikai Akadémiáján beszédet mondott, ahol Leninre és Sztálinra hivatkozva a „mezőgazdaság szocialista átalakulásának feltételei” között első helyre sorolta a „kulák elleni harcot”. Ez így hangzott: „a burzsoáziát, beleértve a falusi burzsoázia képviselőit is, a hatalomból kiszorítottuk […] egy egész sor rendszabályt foganatosítottunk a kulákság ellen. A múlt évi beszolgáltatást már úgy állapítottuk meg, hogy […] sokkal nagyobb mértékben vettük igénybe a kulák kenyérgabonáját […] Kemény intézkedésekkel letörtük a kulák ellenállását”.

Agrártémában maradva, a „szövetkezetesítési” pártvonal értelmében Donáthnak jutott a dicsőség, hogy az 1949. szeptember 3-i KV-ülésen megbírálja Nagy Imre agrárpolitikai nézeteit. E kérdésben a helyes pártirányvonal lefektetését egy pártiskolai előadása nyomán egyébként is reá bízták (Olvasókönyv a marxizmus–leninizmus tanulmányozására. II. 1949. A Párt parasztpolitikája). Harminchat évesen nősült, amikor az év során elvette a NÉKOSZ-bálon megismert Bozóky Évát, aki 1949 és 1951 között a Magyar Rádió szerkesztője volt, majd az ’50-es években kétszer is végigszenvedte férje sorsát (letartóztatás, kistarcsai internálás, snagovi háziőrizet), végül könyvtárosként, újságíróként és szerkesztőként dolgozott; 1973-ban lutheránus teológiát végzett, a ’80-as években műveit főként a Magyarországi Evangélikus Egyház fórumain publikálta.

3_Donáth_Termelőszövetkezet_1950.1.png

Ezekben az években Apró a szakszervezetek államosításával foglalkozott; amint büszkén beszámolt róla, ekkor „a SZOT és a szakszervezetek munkája […] teljes egészében Lenin és Sztálin tanítására és útmutatásaira támaszkodott”. 1949-ben ő nyitotta meg a Sztálin 70. születésnapjára a „budapesti dolgozók” által szánt ajándékok kiállítását a Műcsarnokban, mondván: „A magyar nép soha el nem múló hálával tartozik a nagy Szovjetuniónak és a Sztálin vezette hős Szovjet Hadseregnek”. Apró és Donáth életútja ekkortájt még egyszer, utoljára, szorosabban összefonódott.

1949 ÉS 1951 KÖZÖTT MINDKETTEN A FUNKCIÓTLAN KOLLEKTÍV ÁLLAMFŐI TESTÜLET, A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ELNÖKI TANÁCSÁNAK TAGJAI VOLTAK.

2_Apró_Dolgozók Világlapja_1949.november 5.png


Apró pártvonalon – Donáth partvonalon

A Rákosi-titkárságot lassan két éve vezető Donáth ellen 1950 végén belső pártvizsgálat indult, 1951 februárjában letartóztatták, 1952 végén pedig koholt vádak alapján a Kádár-per másodrendű vádlottjaként 15 évre ítélték (egykori illegális elvtársaival: Haraszti Sándorral és Kállai Gyulával együtt). Éveket töltött magánzárkában. Az ’50-es évek első harmadára a moszkovita háromszög (Rákosi–Gerő–Farkas) végleg leszámolt a „hazaiakkal” (Rajk-perkomplexum, Kádár-per, eljárás Péter Gábor ellen), melynek szele kicsit Aprót is meglegyintette: 1952 elején „szindikalizmus” vádja miatt leváltották a SZOT éléről és építésügyi minisztert csináltak belőle. Nagy Imre 1953–55-ös kormányzása alatt (amikor a pártfőtitkár továbbra is Rákosi maradt) eleinte tárcavezető-helyettessé fokozták le és kihagyták a PB-ből, ám nemsokára visszavették a párttestületbe, sőt 1953 novemberében a Minisztertanács elnökhelyettesévé nevezték ki.

1954 mindkettejük életében további változásokat hozott: Apró Antal megkapta a saját elvtársaiknak áldozatául esett kommunista funkcionáriusok rehabilitációjával foglalkozó bizottság vezetését, ezen megbízatása csúcspontján ő tarthatta Rajk László 1956. október 6-ai újratemetésén a beszédet. Szavai szerint: „A párt el van szánva arra, hogy végérvényesen leszámol a múlt hibáival, és biztosítja, hogy soha többé ne legyen ilyen tragédia.” Donáthot az év során szabadon bocsátották, perújítási tárgyalásán minden vádpont alól felmentették, párttagságát visszakapta, majd az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatóhelyetteseként találtak helyet számára.

Az 1955–56-os visszarendeződés idején, amikor Hegedüs András volt a miniszterelnök és Gerő a pártvezető, Apró megőrizte kormányzati pozícióját és párttisztségét, 1956. április 4. alkalmából az MDP nevében koszorúzott Rákosival, majd nyártól (egészen 1958 elejéig) a Hazafias Népfrontot elnökölte. Donáth ebben a másfél évben lassanként lépett a Nagy Imre körül csoportosuló „pártellenzék” soraiba, miután Nagy ímmel-ámmal megbocsátotta 1949-es túlbuzgóságát. 1956 tavaszán a Petőfi Kör közgazdasági vitavezetője volt, júniusban pedig részt vett Nagy Imre demonstrációszámba menő 60. születésnapján. 1956. október második hetében volt esélyük egy újbóli találkozásra: Donáthot ugyanis az Apró-vezette Népfront szakbizottsági alelnökévé választották.

Mialatt 1956. október 23. délelőttjén Apró a pártküldöttség tagjaként Belgrádban tartózkodott, Donáth előző napi debreceni előadásáról igyekezett vissza a fővárosba. A nap eseményei Aprót a pártközpontba, Donáthot az utcára szólították, ahol előbbi – mint 1945 és 1956 között mindig – a keményvonalasok felé orientálódott, utóbbi pedig végiglátogatta a forradalom helyszíneit a Sztálin-szobortól a Rádióig. Az Akadémiai utcai MDP-székház politikai döntéseit a forradalom éppen úgy napról-napra meghaladta, hiába választották az első napokban Donáth Ferencet az MDP KV titkárává (amit egyébként sem fogadott el), akárcsak a népfelkelés a párt fegyveres ellenlépéseit, amiket az MDP KV Katonai Bizottsága koordinált, Apró Antal vezetésével. Miután a szovjet intervenció hatására a párt kissé magára talált, rendezte sorait: a belső „pártellenzék”, a sztálinisták és a szovjetek kompromisszumos javaslatára Nagy Imre általakította a még október 23–24. éjjeléről megörökölt kormányát, amelyben Apró Antal miniszterelnök-helyettesi tisztségének megőrzése mellett (ismételten) építésügyi miniszter lett, időnyerés céljából pedig – többek között Donáth javaslatára – afféle „demokratikus népmozgalomnak” ismerték el a forradalmat.

A POLITIKAI DÖNTÉSEK AZ 1956. OKTÓBER 26-AI, KIBŐVÍTETT KV-ÜLÉSEN SZÜLETTEK MEG, AHOL DONÁTH ÉS APRÓ IS FELSZÓLALT.

Előbbi engedni javasolt, hiszen „több tízezres munkásságtömegek vannak [az utcán], ezért már nem lehet ellenforradalmi befolyásnak tekinteni” azt, ami az előző napokban történt. Majd leszögezte: „Alapvető szempont a munkásosztály hatalmának megtartása. […] Álláspont[om]: nem fegyverrel szembeszállni, mert akkor szembeszállunk a néppel.” Az ülésen szintén részvevő Apró Antal az elmondottak egy részével nem vitatkozott, elismerte, hogy „a helyzet tragikus. Egyetértek Donáth [Ferenc] értékelésével, a tömegek az utcán vannak, a mi hibánkból, a régi PB hibájából, a szektás hibákból”, és politikai engedmények tekintetében is csatlakozni látszott, mondván: „Nemzeti egység kérdésében odáig menjünk, amíg a munkáshatalmat veszély nem fenyegeti, de tovább nem.” Donáthtal szemben azonban fegyveres megoldást szorgalmazott: „Éjszaka olyan haditervet dolgoztunk ki, amit elegendő emberrel, fegyverrel biztosítani tudunk. […] Birtokunkban vannak a háztömbök [leírásai], tudjuk, hol vannak az ellenforradalmi bázisok”, ezek felszámolására elmondása szerint már javaslatot is tett, sőt csehszlovák intervenciót kért.

4_Apró_Esti Bp_1956.április 3.png

1956. október 28-án, amikor a Nagy-kormány részlegesen elfogadta a forradalom – addigra már jócskán meghaladott, kezdeti – vívmányait, az MDP-t is átalakították: a PB és a KV szerepét az Elnökségbe/direktóriumba vonták össze (tagjai: Apró, Kádár, Kiss Károly, Münnich Ferenc, Nagy Imre, Szántó Zoltán). Október 31-én új pártot alapítottak, Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) néven, amelynek Ideiglenes Intéző Bizottságába Kádár, Kopácsi Sándor, Losonczy Géza, Lukács György, Nagy és Szántó társaságában Donáth is bekerült. Apró ekkor kivárt: az újabb kabinetátalakításig, november 3-áig névleg kormánytag maradt, az MSZMP vezetőtestületébe azonban nem került be. November első napján Donáth már Nagy Imre Országházban székelő titkárságán dolgozott, Eörsi István visszaemlékezése szerint „az előszobában a miniszterelnök felé irányuló ostromot kellett feltartóztatnia”; aznap Apró is beszélt a kormányfővel, ám rögtön utána Jurij Andropov szovjet nagykövettel tárgyalt, másnap pedig – Kádárral, Marosán Györggyel és Münnichhel együtt – eltűnt Budapestről. Apró előbb a tököli szovjet katonai támaszponton tartózkodott, majd mialatt Kádár és Münnich közül – személyes jelenlétük mellett – az előbbi mellett döntöttek Moszkvában, Szolnokon várta megérkezésüket.


Életutak a Kádár-diktatúrában

1956. november 4-én kelt a Kádár-vezette Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány nyílt levele, amelyet harmadmagával Apró is aláírt, illetve felhívása, amelyben az olvasható, hogy „az ellenforradalmárok egyre arcátlanabbak. Kegyetlenül üldözik a demokrácia híveit, a nyilasok és más vadállatok gyilkolják a becsületes hazafiakat, legjobb elvtársainkat. […] A reakciós elemek, felhasználva a népi demokratikus építésünk folyamán elkövetett hibákat, igen sok becsületes dolgozót – különösen az ifjúság nagy részét – tévesztették meg, akik a mozgalomhoz becsületes, hazafias szándékkal kapcsolódtak.” Ugyanezen a napon Donáth Ferenc, László nevű, alig egyéves kisfiával és várandós feleségével együtt a jugoszláv nagykövetségen kapott menedéket, Nagy Imrével és szűkebb körével – köztük Haraszti Sándorral, Losonczy Gézával, Lukács Györggyel, Szántó Zoltánnal, Ujhelyi Szilárddal, Vásárhelyi Miklóssal, Rajk özvegyével és hozzátartozóikkal – együtt.

Apró Antal Kádár társaságában egy szovjet páncélautón érkezett Budapestre, 1956. november 7-én, s még aznap megalapították az általuk továbbvitt MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságát, melynek rajtuk kívül Biszku Béla, Marosán és Münnich is tagja volt. Miután a Kádár-féle ellenkormány tagja lett földművelésügyi miniszterként Dögei Imre, az utca el is nevezte őket „Kádár apró dögeinek”. Apró a szovjet fegyverekkel hatalomra juttatott kormányban az iparügyet kapta. November 22-én, megtévesztve Nagy Imrét és társait, egyszerűen elrabolták őket és a romániai Snagovba vitték a szovjetek. A snagovi fogság 1956. november végétől 1957 áprilisáig tartott. A csoportot elárulva kivált belőle Lukács és Szántó, a többiek egy részéből pedig megkonstruálták a „Nagy Imre-csoportot”.

APRÓ ANTAL AZ 1956 UTÁNI MEGTORLÁS VEZETŐ SZEREPLŐJE VOLT, ÚGY IS, MINT 1957 MÁJUSA ÓTA A MINISZTERTANÁCS ELNÖKHELYETTESE.

Az MSZMP PB 1957. július másodikai ülésén a következőket mondta: „Nekünk a politikai harcot kell fokozni büntető- és igazságügyi szerveinkben, hogy ezek a szervek ütőképesek legyenek […] fel kell hívni a figyelmet, hogy a politikai szilárdság, elvhűség, egység kérdésében nincs engedmény […] Nem tartunk még ott, hogy nagylelkűségről beszéljünk, és olyan hangulat alakuljon ki, [hogy] elég volt a megtorlásokból.” Négy hónappal később, a Hazafias Népfront ülésén – immár a koncepciós pert előkészítendő – úgy szónokolt, hogy 1956-ban „a főszerepet a nemzetközi és hazai ellenforradalmi, népellenes erők játszották”, mely utóbbiak vezető ereje Nagy Imre és társai voltak, akik „revizionista árulás” révén „eszmeileg előkészítették a fegyveres ellenforradalmat”.

Donáth Ferencet 1958. június 15-én, a Nagy Imre-per másodrendű vádlottjaként 12 évi börtönbüntetésre ítélték. A vádlottak közül az elsőrendű Nagy Imrét és a harmadrendű Gimes Miklóst kivégezték, akárcsak az ötöd rendű Maléter Pált; a hatod rendű Kopácsi életfogytiglant kapott, Nagy Imre vejét, a heted rendű Jánosi Ferencet nyolc évre büntették, a nyolcad rendű vádlott, a Nagy-kormány egykori sajtófőnöke, Vásárhelyi Miklós öt évet kapott. Nagy Imrét és mártírtársait 1958. június 16-án végezték ki, amit három nap múlva – mintegy mellékesen, a hároméves terv elfogadásának javaslatához fűzve – Apró Antal úgy kommentált a parlamentben, hogy „helyesen járt el a Magyar Népköztársaság akkor, amikor a megtévedtekkel szembeni megbocsátás mellett kérlelhetetlenségét tanúsított az ellenforradalmi felkelés főbűnöseivel szemben. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsának Nagy Imre és társai ügyében hozott ítélete szigorú és igazságos volt. E per lefolyásával a magyar nép leszámolt azokkal a bűnösökkel, akik a nép nyakára zúdították az 1956. évi ellenforradalmi felkelést.”

Donáth Vácott együtt raboskodott Vásárhelyivel, mindketten 1960-ban szabadultak, egyéni kegyelemmel. Létezik olyan feltételezés, hogy Donáth és Vásárhelyi, akik mindketten illegális kommunisták voltak (utóbbi 1938-tól Debrecenben, aztán Budapesten tevékenykedett), majd Nagy Imre közvetlen környezetéhez tartoztak, megjárták Snagovot s mindketten túlélték az 1958-as pert, a szovjet szolgálatok emberei voltak – és éppen emiatt maradhattak életben. Érdekes fejlemény, hogy úgy Donáth, mint Vásárhelyi 1984-ben lépett fel igazán ellenzék-szervezőként: előbbi a monori találkozó kitalálásával, utóbbi a Soros Alapítvány létrehozatala kapcsán.

Szabadulása után Donáth közel két évtizedet töltött agrárkutatással, előbb közművelődési intézményeknél (Mezőgazdasági Könyvtár, Mezőgazdasági Múzeum) helyezkedett el, majd visszakerült az MTA Közgazdaságtudományi Intézetébe, végül 1976–83 között az akadémiai Szövetkezetkutató Intézet tudományos munkatársaként dolgozott. 1969-ben kandidált, könyvét (Demokratikus földreform Magyarországon, 1945–47) cenzúrázták. Nem lépett be az MSZMP-be, pedig Kádár háromszor is kérte. A ’70-es évek végétől aktivizálódott: két alkalommal is aláírta a Charta ’77 melletti szolidaritási nyilatkozatot, részt vett az 1982-es Bem téri tüntetésen, többször demonstratívan megjelent a Rajk-butikban és személyesen terjesztette a Beszélőt, amelynek 1983-ban kiadott ’56-különszámát ő javasolta elkészíteni. Személyét az egykori ötvenhatosok, a népi-nemzeti és a „demokratikus ellenzék” is elfogadta, így 1979-ben ő lett a Bibó Emlékkönyv szerkesztőbizottságának elnöke.

MIUTÁN 1984-BEN JAVASLATOT TETT RÁ, A KÖVETKEZŐ ÉV JÚNIUSÁBAN A MONORIERDEI KEMPINGBEN GYŰLT ÖSSZE AZ ELLENZÉK MINDEN ÁRNYALATA.

1985 őszén belekezdett egy 1956 harmincadik évfordulójára időzített konferencia szervezésébe, a liberális/urbánus ellenzék derékhadával (Kenedi János, Kis János, Litván György, Mécs Imre, Vásárhelyi).

6_Kritika_1991.9.szám.png

Donáth a ’70-es évek utolsó harmadától a ’80-as évek első feléig – Csizmadia Ervin értékelése szerint – a „politikai játéktér egyik főszereplője, meghatározó figurája volt”. Aczél Györggyel is kapcsolatban maradt: az MSZMP KB egykori kulturális titkára 1991 végén bekövetkezett halála előtt azt mondta, hogy „nekem 1983-ban volt tárgyalásom a Donáthtal, ahol fölcsillant a lehetősége az ellenzékkel való megegyezésnek. Akkor gondolkodott is Kádár ezen.” Széleskörű elfogadottságát jelezte, hogy 1986. júliusi halálát követően Csoóri Sándor, Kis János, Magyar Bálint és Mécs Imre is mondott fölötte búcsúbeszédet. Míg a ’80-as években főleg a „demokratikus ellenzék” értelmiségi köreiben voltak tisztelő barátai (Kenedi, Kis, Radnóti Sándor, a síremlékét 1987-ben felavató Ludassy Mária), addig az ezredforduló óta inkább a baloldal emlékezik meg róla (56-os Intézet, Donáth 100 című konferencia a Politikatörténeti Intézetben, Népszabadság-cikkek, 2003-ban mellszobrát Göncz Árpád leplezte le).

Apró Antal párt/állami karrierje 1956-tól kezdve mindvégig felfelé ívelt, majd a Kádár-rendszer állócsillagjaként stabilizálódott. Az MSZMP PB-nek 1956 februárjától 1980 márciusáig egyfolytában tagja marad, a KB-nek pedig még tovább, egészen 1988 májusáig; tizennégy éven keresztül, 1971 májusáig töltötte be a Minisztertanács elnökhelyettesi pozícióját (a testület elnöke, vagyis a miniszterelnök 1956–58-ban és 1961–65-ben maga Kádár volt), 1961-ig a kormány gazdasági bizottságát vezette, attól kezdve nemzetközi kabinetjét, és ő lett a Magyar Népköztársaság állandó képviselője a KGST-ben. 1971-től 1984-ig az Országgyűlés elnöke volt, 1945 áprilisa óta birtokolt parlamenti mandátumáról 44 év (!) után, 1989 márciusában mondott le, akkor is csak szegedi választókerülete lakosságának nyomására. Bár 1989 elején még szovjet kormányküldöttséget fogadott, decemberben távozott a Magyar–Szovjet Baráti Társaság 1976 óta elfoglalt elnöki székéből.

Apró Antal nem lett reformkommunista, sőt a még 1956. október végén az MDP KV Elnökségéhez írott helyzetértékelő levelét változtatás nélkül küldte el 1989-ben Grósz Károly MSZMP-főtitkárnak, a következőket állapítva meg benne: „A párt befolyása napról napra csökken, politikai kezdeményező ereje alig van, az események után kullogunk […] Erős jobbratolódás lesz az országban […] Előfordulhat – bár ennek nem szabad bekövetkezni –, hogy többpártrendszer következtében kis párttá válunk”. 1994 legvégén bekövetkezett haláláig békében élt szemlőhegyi villájában, amelyet 1944-ben a nyilasok vettek el egy zsidó családtól, aztán a kommunisták államosítottak s rövidesen kiutaltak az Apró-családnak. A telekszomszédok közül az egyik Jahner-Bakos Mihály vérbíró volt, a másik Kádárék.

5_Apró_Népszabadság_1960_július 19.png


Balliberális klánok

Az 1989–90-es rendszerváltoztatás ellenére a (poszt)kommunista kontinuitás két évtizeden keresztül (1990–2010) tartott: a gazdasági tőke átmentése és a kulturális hatalom kisajátítása politikai, pénzügyi és titkosszolgálati hálózatok segítségével egyaránt történt, de fontos szerepe volt benne a családi kapcsolatoknak is.

Mindez akkor vált politikai kérdéssé, amikor 1990-ben kiderült, hogy az SZDSZ körül többek ÁVH-s szülők leszármazottai (Bauer Tamás, Majtényi László, Pető Iván), mások felmenői pedig a nemzetközi kommunista mozgalom veteránjai (Haraszti Miklós és Tamás Gáspár Miklós szülei), és hogy az egykor sztálinista, majd Nagy Imréhez csatlakozó Eörsi István unokaöccse, a szabaddemokrata képviselő Eörsi Mátyás egy ügyvédi irodában praktizál párt- és frakciótársa, Bauer Tamás egykori ávós kihallgatótiszt apjával. A szabaddemokraták genealógiájához egy sor házasság szintén szervesen hozzátartozott: Magyar Bálint és Mécs Imre sógorok, Hodosán Róza első férje Demszky Gábor volt, a második Magyar Bálint, Demszky harmadszorra Révai József lányát vette el. Jól jellemzi a családi kötelékek fontosságát, hogy az SZDSZ-alapítótag és parlamenti képviselő Vásárhelyi Miklós fia egy időben a párt pénztárnoka volt, Mária nevű – balliberális véleményvezérként régóta ismert – lánya egy másik kegyvesztett kádercsalád fiával, Dés Lászlóval házasodott össze, másik leánya egy ideig az apja által vezetett Soros Alapítvány irodáján dolgozott.

AZ APRÓ- ÉS DONÁTH-CSALÁDFŐK KÖZÉLETI SZEREPLÉSÉT KÖZVETLEN LESZÁRMAZOTTJAIK FOLYTATTÁK, MINDKETTEN AZ MSZP HÁZA TÁJÁN.

A nómenklatúra legfölső rétegéhez tartozó Apró Antal családjából híres-neves külkeres került ki, aki egy (?) ízben talán a posztkommunista komplexum királycsinálójaként is fellépett, Donáth Ferenc fiából pedig másfél évtizedre szocialista parlamenti képviselő és a balliberális értelmiség meghatározó alakja vált.

Donáth Ferencnek három fia született, a középső, László, 1955-ben. 1956–57-ben ő is „snagovi gyerek” volt, akárcsak a Vásárhelyi-gyerekek vagy ifjabb Rajk László. Donáth László evangélikus lelkész lett, 1989-ben részt vett a Történelmi Igazságtétel Bizottság munkájában, 1994 és 2010 között az MSZP (pártonkívüli) országgyűlési képviselője volt. (Testvére, az ifjabbik Donáth Ferenc a Nagy Imre Társaság budapesti szervezetét vezeti.)

Apró Antalnak 1947-ben ismét gyermeke született, Piroska. Moszkvai internátusba iratták, majd 1969-ben nemzetközi kapcsolatok szakon diplomázott, egy évvel később már a Külkereskedelmi Minisztériumban dolgozott, majd a szófiai kereskedelmi kirendeltség titkára lett. Németül, oroszul és bolgárul is beszélt. 1974-ben a Videoton külkereskedelmi vállalatához került, 1980-ban pedig visszatért korábbi szófiai állásába. 1981 és 1988 között ismét a Külkereskedelmi Minisztériumban helyezkedett el, előbb főosztályvezető-helyettesként, végül mint a kelet-európai főosztály vezetője. 1988–90-ben a Külügyminisztérium kereskedelmi miniszterhelyettese volt, mégpedig Horn Gyula tárcavezetése alatt.

7_ApróPiroska_Figyelő_1989.ápr.13.png

Apró Piroska a rendszerváltoztatás után az állami külkeres vonalról az üzleti életbe igazolt át: előbb a Videoton kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, majd 1991 és 1994 között kereskedőcégek (Kossuth Kereskedőház, Raendo Trading and Consulting, Realiza) ügyvezető igazgatója volt. Apja még éppen megérte, hogy 1994 júliusa és novembere között visszatalált a politikához: szűk fél évig Horn Gyula – címzetes államtitkári rangban álló – miniszterelnöki Kabinetiroda-vezetője volt (érdekes, hogy a ’60-as évek elején a szófiai magyar nagykövetség gazdasági titkára éppen Horn volt). Leváltását követően újra vállalati területre lépett: 1995 és 1997 között igazgatótanácsi elnök több banknál (Magyar Hitelbank, ABM Amro Bank, Magyar Export-Import Bank), 1997–98-ban pedig a Hungexpot vezette. 2002–2003-ban a Budapest Airport és a ferihegyi repülőtér elnöke, valamint a Postbank és az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Rt. felügyelőbizottságának tagja volt. Miután utóbbi cég tulajdonosa, egyúttal a veje, Gyurcsány Ferenc ifjúsági- és sportminiszter lett, lemondott posztjairól és háttérbe vonult – sajtóértesülések szerint ezt kifejezetten a regnáló miniszterelnök, Medgyessy Péter kérte.

Apró Piroska bátyja, ifjabb Apró Antal 1967-től 1989-ig a kádári állambiztonság, nyugat-német és osztrák irányban való kémelhárítással foglalkozó III/II-2. osztályán szolgált (ez szervezte be a D-209-es ügynököt: Medgyessy Pétert), a végén már osztályvezetőként, aztán 1990 februárjában a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) felderítő főosztályának vezetőjévé nevezték ki. Unokaöccse, vagyis Erzsébet nevű húguk fia, Vajda József a diktatúra katonai elhárításánál dolgozott, 1994-ben pedig az NBH második embere lett. Az első szabad választások után ifjabb Apró Antal az Apró és Társa Magánnyomozó Irodát vezette (ezt később gyermekei vették át tőle), és érintett volt számos szocialista-közeli, olykor volt állambiztonsági tisztek által működtetett biztonsági vállalkozásban (S-Komplex Rt., Zömök Kft.) is, valamint hol az állambiztonsági iratok átadását, hol a privatizációs dokumentumok őrzését felügyelő cégek körül emlegették a nevét.

NEM TÚLZÁS AZT ÁLLÍTANI, HOGY AZ APRÓ-KLÁN GAZDASÁGI, POLITIKAI ÉS TITKOSSZOLGÁLATI KAPCSOLATRENDSZERE A POSZTKOMMUNIZMUS STRUKTURÁLÓ TÉNYEZŐJE VOLT, AMELY A PÁRT/ÁLLAMI KONTINUITÁSŐRZÉS MELLETT LEGINKÁBB ANNYIRA A CSALÁDOT IS SZOLGÁLTA.

Példa erre, hogy amiképpen a ’80-as évek végén Apró Piroska miniszterhelyettesként Szófiában járva a férje által vezetett külkercéget hozta helyzetbe, úgy később sem tett másként, amikor testvére őrző-védő cégét bízta meg feladatokkal, például Ferihegyen, a bonyolult tulajdonosi háttérrel rendelkező családi vállalkozás-hálózatban pedig rendre felbukkantak diktatúra előtti-utáni szolgálati emberek. Messzire vezetne annak tisztázása is, hogy Apró Piroskának mennyi s milyen szerepe volt a kormányzatból való – egyes sajtóhírek szerint az Agrobank tulajdonosváltása körüli lobbizás miatt történt – elbocsátása utáni politikai folyamatokban, amelyek egy évtizeden keresztül érvényesültek, s előbb Horn Gyula pártbéli pozíciójának meggyengítéséhez, 2002-ben a szocialista miniszterelnökjelölt kiválasztásához, majd a megválasztott kormányfő – Apró-családba benősült személyre történő – lecseréléséhez vezettek.

8_Gyurcsány_Képes7_1989.június 24.png


Nagypapák és unokák

Apró Antal és Donáth Ferenc gyermekeinek gyermekei esetében is politika iránt érdeklődő leszármazottakat találunk. Életkori okokból kifolyólag politikai karrierjüket ők már az ezredforduló után, pontosabban a 2010-es évek második felében kezdték el – méghozzá egymással szövetségre lépve.

Apró Piroska első bulgáriai kiküldetése idején ismerte meg a szintén „impexes” Petar Panajatov Dobrevet, aki Magyarországra is követte, mint az – elképzelések szerint Cocom-listás elektrotechnikai termékek közvetítésével foglalkoztató, akár titkosszolgálati kötődésű – Izotimpex bolgár állami vállalat budapesti főképviselője. Leányuk még Szófiában született, 1972-ben, apai nagyanyja keresztnevét örökölte. Dobrev Klára nagyapja halála után tíz évvel, 2004-ben így nyilatkozott: „A nagyapámra pedig nagy szeretettel emlékszem. A nagyszüleim egész felnőttkoromig jelen voltak az életemben”. Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc 1994-ben ismerkedtek meg, 1996 óta élnek együtt az Apró-villában. A közgazdász végzettségű Dobrev Klára 1995-ben a Pénzügyminisztériumban Draskovics Tibor államtitkár irodáját vezette, 1997-es jogi diplomázását követően pedig a férje tulajdonában lévő Altus-cégcsoport jogtanácsosa lett.

A 2002-es MSZP-kampányban Dobrev Klára mint a szocialista miniszterelnökjelölt, Medgyessy Péter kabinetfőnöke vett részt, férje a kormányfő-aspiráns tanácsadójaként tevékenykedett ugyanekkor; a kormányváltás után az asszony a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatalának elnökhelyettese lett. 2003-ban férje miniszteri tárcát kapott a Medgyessy-kormányban, majd amikor belső pártpuccs árán 2004-ben miniszterelnökké avanzsált, felesége lemondott kormányzati tisztségéről. Miután férje 2009-ben távozott a miniszterelnöki posztról, Gyurcsányné az Altus vezérigazgatói székébe ült.

Tíz év vállalati és egyetemi karrier után történt változás a pályájában. Bár már 22 évesen részt vett önkormányzati MSZP-kampányban, szorosan vett pártpolitikára csak 47 éves korában, 2019 februárjában adta a fejét, amikor is férje pártja, a Demokratikus Koalíció az európai parlamenti választásokon indított listája élére állította. Azóta harmadmagával azEurópai Parlament Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége nevű baloldali-liberális frakciójában ül, sőt az EP egyik alelnökévé választották. Fő politikai célkitűzése az Európai Egyesült Államok megteremtése, valamint Magyarország csatlakozása az Európai Ügyészséghez és az euró bevezetése.

9_Klára_Anna2019.március 15.jpg

Dobrev Klára a magyarországi ellenzéki pártok első nagy, közös rendezvényén, a Szabadság-hídon tartott 2019. március 15-ei tüntetésen – amikor nyilvánosságra hozták „a magyar ellenzék értéknyilatkozatát” – Donáth Anna Júliával, a Momentum politikusával együtt vett részt. Donáth László 1987-es születésű leánya, Donáth Ferenc unokája, végzettségét tekintve szociológus, hollandiai migrációs tanulmányokkal és szakkollégiumi évekkel a háta mögött. Fiatal kora ellenére tapasztalt: gyakornokoskodott az Európai Bizottságnál és az Európai Kulturális Alapítványnál, projektmenedzser volt a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesületnél, amelyet a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok támogat. Donáth Anna a Momentum színeiben sikertelenül indult a 2018-as országgyűlési választásokon, ezt követően két évig a párt elnökségi tagja, illetve alelnöke volt. 2019-ben másodmagával a párt EP-képviselőjévé választották, azóta a (neol)liberális Renew Europe frakció tagja. Az elmúlt bő másfél évben főként a Magyarország elleni „jogállami mechanizmus” kilobbizásával és alkalmazásának követelésével vétette észre magát.

DOBREV KLÁRA ÉS DONÁTH ANNA A 2019-20-BAN EGYESÜLT MAGYARORSZÁGI ELLENZÉK „KÉT, MEGHATÁROZÓ NŐI POLITIKUSA”.

Legalábbis a balliberális Jelen hetilap szerint, amely 2020 augusztusában együtt szerepeltette őket címlapján. Sőt, az Economist egy évvel ezelőtt azon négy politikus közé választotta őket, Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc társaságában, akiknek esélyük lehet sikerrel kecsegtető miniszterelnök-jelöltként indulni Orbán Viktor ellen a 2022-es országgyűlési választásokon.


Források

1956 kézikönyve. főszerk. Hegedűs B. András, III. kötet, szerk. Kende Péter, 1956-os Intézet, Bp. 1996.

A kétségbeesés hite – Beszélgetés Donáth László lelkésszel. Magyar Hírlap, 1989. július 8.

A kormány és a párt vezető szerveinek dokumentumaiból. História, 1989/4–5.

A mártírok hallelujáztak [interjú Donáth Lászlóval] Magyarország, 1996/29.

A snagovi foglyok. Nagy Imre és társai. összeáll. Baráth Magdolna–Sipos Levente, MOL–Napvilág, Bp. 2006.

A szobrok feltámadnak [interjú Bozóky Évával] Népszabadság, 1999. március 8.

A tekintélyuralom ma is veszély – Nyers Rezsővel beszélget Szalay László. Kurir, 1992. március 9.

Andrásfi Gyula: Újpesten küzdöttünk. Valóság, 1978/12.

Apró Antal: A szocializmus építésének útján. Kossuth, Bp. 1975.

Apró Antal: Lenin–Sztálin: A szakszervezetekről. Szabad Nép, 1951. november 3.

Apró Antal életrajza – Kommunizmuskutató Intézet

Apró Antal életrajza – Nemzeti Emlékezet Bizottsága

…az ember szeret úgy emlékezni, hogy ne kelljen szégyellnie magát – Beszélgetés Aczél Györggyel [1991] Köztársaság, 1992/2.

Az illegalitástól a legalitásig. I. rész – Beszélgetés Haraszti Sándorral. Kritika, 1983/11.

Beszélgetés a debreceni fiatalokról – Tóth Pál Péter interjúja Ujhelyi Szilárddal. Valóság, 1978/12.

Borvendég Zsuzsanna: Az impexek kora (2. kiad.) Kárpátia Stúdió, Bp. 2020.

Bozóky Éva: Zord idők nyomában… Pro Pannonia, Pécs, 1998.

Bölöny József–Hubai László: Magyarország kormányai, 1848–2004. (5. kiad.) Akadémiai, Bp. 2004.

Csizmadia Ervin: Donáth Ferenc és a demokratikus ellenzék. Múltunk, 2014/4.

Donáth Ferenc: A falu szocialista fejlődésének kérdései. Társadalmi Szemle, 1949/2.

Donáth Ferenc: A Magyar Kommunista Párt agrárprogram-tervezete. Szabad Föld, 1946. szeptember 8.

Donáth Ferenc: A Márciusi Fronttól Monorig. Tanulmányok, vázlatok, emlékezések. vál. Valuch Tibor, MTA KTI–Századvég, Bp. 1992.

Donáth Ferenc életrajza – Kommunizmuskutató Intézet

Donáth Ferenc életrajza – Nemzeti Emlékezet Bizottsága

Eörsi István: Az időszerűtlen Donáth Ferenc időszerűsége. Beszélő, 1991. július 27.

„Feri sármos, laza fickó maradt” [interjú Dobrev Klárával] Népszava, 2004. október 2.

Gyarmati György: A Rákosi-korszak – Rendszerváltó fordulatok évtizede Magyarországon, 1945–1956. ÁBTL–Rubicon, Bp. 2013.

Hantó Zsuzsa: Haramiák és emberek. Trianoni Szemle, 2013/1.

Hívunk minden jó hazafit, aki békét, jólétet, szocializmust akar! Magyar Nemzet, 1957. október 22.

Ifj. Donáth Ferenc [levele] Kortárs, 1987/7.

Ignácz Károly: Hogyan vált kommunistává egy jómódú vidéki család sarja? Donáth Ferenc indulása. Múltunk, 2014/4.

Kis János: Donáth Ferenc a magyar történelemben. Kritika, 1992/12.

Konok Péter: Donáth Ferenc, a népfront-kommunista. Múltunk, 2014/4.

„Méltók akarunk lenni nevéhez”. Világosság, 1949. december 2.

Pintér István: A haladó egyetemi ifjúság mozgalmai Magyarországon, 1918–1945. Kossuth, Bp. 1978.

Radnóti Sándor: Donáth Ferenc. Élet és Irodalom, 2018. május 4.

Schmidt Mária: A titkosszolgálatok kulisszái mögött. Hitek, ideológiák és hírszerzők a XX. században. XX. Század Intézet, Bp. 2006.

Simon István: Egy kiegyezés vége – Reformok és illúziók. Levéltári Közlemények, 2011/11.

Sipos Péter: Legális és illegális munkásmozgalom (1919–1944) Gondolat, Bp. 1988.

Szakolczai Attila: Amnesztia. Beszélő, 1997/5.

Szarka Ágota–Laczik Erika: Az Apró-villa titkai. Magyar Nemzet, 2006. február 4.

Szentesi Zöldi László: A bolgár kapcsolat. Magyar Demokrata, 2019. április 17.

Szőnyi Szilárd: Titkos kapcsolatok. Heti Válasz, 2004. december 9.

Tóth Pál Péter: Metszéspontok – A Turultól a Márciusi Frontig. Akadémiai, Bp. 1983.

Valuch Tibor: Egy elkötelezett reformer. Rubicon, 1995/8.

Vásárhelyi Mária: Valahogy megvagyunk. Snagovi emlékkönyv. Ab Ovo, Bp. 2019.

Vásárhelyi Miklós: A bilincsbe vert beszéd. Irodalom Kft. Bp. 2002.