„Stella cadit, tellus tremit: en ego malleus Orbis!” Avagy ahogyan a nagy költőfejedelmünk, Arany János tolmácsolta: „Csillag esik, föld reng: jött éve csudáknak! Ihol én, ihol én pőrölyje világnak!” A legenda szerint ezt mondta Attila az elé járuló, Rómáért könyörgő Leó pápának. Ha egy mondatban kellene összefoglalni ennek a kiállításnak a mondandóját, akkor az így szólna: „Ihol ő.”

Tisztelt Főigazgató Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Külföldről Érkezett Vendégeink!

Lelkesítő, hogy ez a grandiózus kiállítás, melyhez fogható ebben az évezredben még nem volt a világon, itt jött létre Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban, pontosabban a magyar nemzet múzeumában. Jó látni, hogy mennyi ország képviselőjét gyűjtötte egybe Attila király öröksége. Külföldi vendégeinknek mondom, hogy mi, magyarok alapvetően szemérmes nép vagyunk. És ennek van egy árulkodó jele. Nyilván tudják, hogy a mi országunkat több nyelven is, de angolul úgy mondják, hogy Hungary. Rövidítve: HUN. Ez a rövidítés szerepel az olimpiai közvetítéseken is. Erről a szóról természetesen az egész világon, de különösen Európában és Ázsiában mindenkinek ugyanaz jut eszébe: Attila és a Hun Birodalom. Különös, hogy éppen itt, Magyarországon mégis milyen sokan vannak, akik zavarba jönnek, ha ez szóba kerül. Hiszen – gondolhatják ők – hogy’ is lehetne együtt említeni egy kevesebb, mint tízmilliós országot egy olyan hatalmas birodalommal, amely a Dunától a Balti-tengerig, Germániától a Kaszpi-tengerig terjedt, vagy még annál is tovább. Mielőtt pedig a hun–magyar rokonságot ferde szemmel néző irányzatok velociraptorai nekünk esnének, igen, igen, tudjuk: a Hungary szónak nincs köze a hunokhoz. Viszont a hunoknak annál több hozzánk, magyarokhoz.

„Hunor s magyar, két dalia, Két egytestvér, Ménrót fia.” Minden magyar kisiskolás megtanulja Arany Jánostól, aki – szintén a külföldi vendégeinknek mondom – az egyik legnagyobb költőnk. De ugyanerről a testvériségről tanúskodnak középkori krónikáink és még számtalan irodalmi alkotásunk Heltai Gáspártól Kölcseyn át Gárdonyi Gézáig. Még nemzeti imádságunk is, amely Attila apjától, Bendegúztól származtat bennünket, nem is beszélve a székelyek himnuszáról, melyben a csillagösvényen visszatérő Csaba királyfi, Attila egyik fia ment meg bennünket a végromlástól. És ha már Attila családjából két nemzedéket említettünk, akkor ne hagyjuk ki a testvérét se, Budát – hiszen Budapesten vagyunk. Jól látható, hogy mi, magyarok úgy növünk föl, hogy Attila nagyfejedelem öröksége mindenütt ott van körülöttünk. A keresztneveinktől és helyneveinktől kezdve a mondáinkon és a meséinken át a képzőművészetekig.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Attila király két óriási történelmi hőstettet hajtott végre. Az első, hogy uralkodása alatt egy erős szövetségbe szervezte a limestől keletre élő népeket. Megsarcolta Bizáncot, megsarcolta Rómát, miközben egy akkora birodalmat uralt, melyhez hasonló kevés volt a világtörténelemben. A második hőstette pedig az, hogy túlélte saját korát. Nevének említése ajtókat nyit ki. Tőlünk keletre azért, mert tiszteletet ébreszt, Nyugaton azért, mert régi félelmeket ébreszt fel. Mi, magyarok értjük mindkettőt. Nyugatnak ostor, Keletnek ösztöke. A latin és germán népek szemében zsarnok, az íjfeszítő nemzetek szemében: hős. Az, hogy melyik az igazság, éppúgy eldönthetetlen, és állandó vita tárgya, mint az, hogy végül is ki nyerte meg a catalaunumi csatát. Amiben viszont Nyugat és Kelet egyetért, Londontól és Tullntól Bakuig és Asztanáig, hogy Attila király a világtörténelem egyik legizgalmasabb alakja. És ez a váratlan és ritka egyetértés teszi lehetővé, hogy Attila ne a múlt, hanem a jelen része legyen. Személyét rengeteg rejtély övezi, születésétől kezdve a halála pillanatáig és a híres temetéséig. Ahol pedig megáll a tudomány, ott jön a fantázia. Amiről nem tudunk, de tudni akarjuk, mert hozzánk tartozik, azt a képzeletünkkel színezzük ki. Így történik ez Attila halála óta. Több mint másfél évezrede! Nyilván másképp látják őt az akadémiai történész professzorok, és másként a sztyeppei hagyományokat éltető Kurultáj szervezője, Bíró András Zsolt, másképp Szörényi Levente, aki rockoperát készített róla, vagy éppen Grandpierre Attila, aki a hunok egy másik legendás csatáját énekli meg. Sokan sokféleképpen látjuk Attila királyt, de olyan embert aligha találunk, akit érintetlenül hagyna.

Ezért tartom fontosnak, hasznosnak, helyesnek és időszerűnek ezt a kiállítást, amely mindent egybefog, és mindent megmutat. A tudomány eredményeit, a kor régészeti kincseit éppúgy, mint az Attila alakját övező rengeteg legendát. Nem kell hun üstben áldoznunk, hogy megjósoljuk: az előttünk álló fél évben sokan zarándokolnak majd ide, a nemzeti múzeumba Magyarországról, a Kárpát-medencéből, de – reményeink szerint – a szélrózsa mind a négy égtájából is. Ki tudja, talán még Attila hunjai is beugranak majd ide. Könnyen lehet, de az is lehet, hogy egy füst alatt magukkal visznek mindent. Elvégre ő nemcsak a sztyeppei népek legendás hőse, a rómaiak szemében pedig Isten ostora, de a történelem igazi fenegyereke is volt.

„Huj, huj, hajrá!” Csattanjon hát az az ostor – de most ne félelmet, hanem kíváncsiságot ébresztve! A kiállításhoz sok-sok látogatót és zajos sikereket, a kedves vendégeinknek pedig maradandó élményeket kívánok!

Isten óvja Attila unokáit! Isten óvja Magyarországot!

Elhangzott a Magyar Nemzeti Múzeumban, 2026. január 22-én, az Attila című időszaki kiállítás szakmai megnyitóján.