Reggel van, a kertben a zúzmarás zöldbe bele-bele harap még a reggeli köd, én pedig egy fekete bögréből kortyolom a kávémat. Asztalon a telefonom, rajta megnyitva egy bejegyzés, benne Polyák Gábor tanszékvezető arról ír, hogy idén Orbán Balázs témája az egyetlen az ELTE jogi karán, amelynek továbbengedéséről nem egyhangúlag döntött a testület. De egy fideszes amúgy se doktorizzon az ELTE-n! Menjen inkább az NKE-re!

A Polyák-poszt felkavar. Érintettnek érzem magam. Nem csak jobboldali, de ELTE-alumni is vagyok.

Felötlik bennem egy emlék. Személyesen éltem át azt az időszakot, amikor 2018-ban a médiatudományi tanszéken kitört a botrány egy cikk miatt, melyben diáktársam arra hívta fel a közvélemény figyelmét, hogy rendre politikailag egyoldalú, manipulatív mondatok hangzanak el az ELTE-n. A baloldali média és a bölcsészkar egy emberként esett neki, hívták árulónak, seggnyalónak, hülye picsának. Ki is közösítették. Végül nem menekült el, lediplomázott. Nehéz lehetett.

Belekortyolok a kávémba. Gondolataim kalandozásra indulnak. Eszembe jutnak ELTE-s éveim, nem volt olyan rég, még látom magam előtt a kampuszt a Múzeum körúton, a terebélyes fákkal környékezett utakat, a Trefort sörpadjait, az intézmény lépcsőfordulóit, látom a nagy előadókat és a kisebb termeket és látom az oktatókat, vendégelőadókat is.

Látom Munk Veronikát és Dull Szabolcsot, a Telex alapítóit, főszerkesztőit. Látom Uj Pétert, Ács Dánielt, Halász Júliát a 444-től – utóbbi közben már Telexes. Látom a régi HVG-s Gergely Mártont és a friss HVG-s Hermann Irént, az Átlátszós Bátorfy Attilát és a baloldalon szabadúszó Dohi Gabriellát, valamint Földes Andrást. Az MSZP-s Gurmai Zita netadó tüntetést szervező fiát, Gulyás Balázst is jól látom.

A tanszékvezetők is megvannak: emlékszem Polyák Gáborra és Hammer Ferencre is. Tudom, hogy Polyák Márki-Zay Péter sajtó- és médiapolitikáért felelős kabinetvezetője volt, és hogy az amerikai pénzből fizetett KisPolgárnál fiatalokat akart – sejthetjük milyen szándékkal – trenírozni. Hammer Ferenc is megvan, ő korábban ellenzéki tüntetéseken szólalt fel, a Partizánban pedig korábban arról beszélt, hogy egy Erősítő nevű projekten dolgozik, melynek célja, hogy baloldali cikkeket Facebook-hirdetés formájában minél több emberhez eljuttasson. Az is belém égett, ahogy a Lopunk névre hallgató zenekarának frontembereként bőrmaszkban ordibál a színpad közepén.

Felsóhajtok. Jobban belegondolva, több baloldali médiamunkás tanított engem, mint egyetemi tanár…

Ugyan Walter Benjamin marxista teoretikus fejünkbe vert gondolatait elfelejteni nem tudtam, szakmai tudásom a társadalomtudományok terén megkopott, a genderetika órákat pedig egyfajta védekezésképp a memóriám szinte azonnal igyekezett törölni, egy valamire azért tisztán emlékszem a tanszékkel és a hallgatott óráimmal kapcsolatban.

Ezek az emberek tantárgytól függetlenül igyekeztek formába önteni és átadni számunkra egyet nem értésük legjavát a 2010-óta fennálló politikai vezetés kapcsán, azt pedig már csak tudásuk vagy habitusuk határozta meg, hogy mindezt milyen mértékben, milyen módszerekkel tették. Negatív példáikat rendre a hazai vagy a nemzetközi konzervatív, jobboldali eszmék kárára definiálták. A szakmaiság képviseletét pedig igyekeztek olyan óraadókkal, olyan vendégekkel ellátni, akik a baloldalról érkeznek, így erősítve azt a tévképzetet fiatalok generációiban, hogy a kormánnyal szimpatizáló médiamunkások egytől egyig a propaganda üresfejű szócsövei, miközben az elnyomott, kisebbségben lévő, hatalom ellen lázadó balos újságírók a magyar jogállamiság utolsó őrlángjai.

A Múzeum körút 4. szám alatt ismertem meg azt a város–vidék ellentéten alapuló gondolkodásmódot is, hogy hiába oktatják itt az országban egyedülálló színvonalon és elképesztően magas ponthatárok mellett a médiatudományt és képzik ki a jövő értelmiségét, ha a tanulatlan, ostoba, fideszes nyugdíjasok később krumplira váltják unokáik jövőjét.

Mindez később meglepően értékesnek bizonyuló tapasztalattá érett bennem. Miután éveken át hallgattam ezt az ideológiát a baloldali értelmiségtől, így nem ért meglepetésként, mikor az elmúlt évek során ugyanezt hallottam visszhangozni a baloldal politikai képviseletétől is.

Nem csodálkoztam azon, hogy Márki-Zay Péter trágyával etetett gombának nevezi a választókat, hiszen olyan emberek adtak neki sajtótanácsot, mint Polyák Gábor és köre. Azon sem vagyok meglepve, hogy miután az ex-messiás a 2022-es kampányban arról beszélt, hogy „éppen elég büdös ember van, akiknek csak azt tudná ajánlani, hogy fürödjenek gyakrabban”, most pedig megérkezett Magyar Péter, aki szintén arról beszélt, hogy „büdösek az emberek és a szájuk, blee…”.

Látom a mintát, és ha valamit, akkor ezt az ELTE-nek köszönhetem. Egyazon eszmerendszer kiszolgálói ők, ami pont ezeken az egyszerűnek tűnő példákon keresztül kristályosodik ki. Kár lenne tagadni, a szégyenteljes állapotban lévő szellemi hátország természetszerűen termeli ki saját satnya képmásait.

„Miféle jogászi szakmai ethosz ez, miféle állampolgári tartás? Miért a legsötétebb múltat mutatjuk példaként a jövő értelmiségének? Miért hányjuk arcon magunkat?... Az ELTE egyetemi tanáraként kikérem magamnak, hogy Orbán Balázs ebben az intézményben szerez PhD fokozatot.”

Polyák sértett szavai szépen tükrözik a magát elitnek beállító, önmagát elnyomottként aposztrofáló, intellektuálisan kisajátított területeinek kereteire felsérthetetlen inkubátorként tekintő, a teljes sikertelenségben és elkeseredettségben töltött éveket feldolgozni képtelen baloldali kollektíva valódi arcát. A szabadság és a véleménypluralizmus szószólóit sértette már 2018-ban is a tőlük különböző jelenség felbukkanása szegregált közegükben, mint ahogy sérti nyugati gazdáikat is Brüsszelben Magyarország szuverenista politikája.

Ha humorizálnék, mondhatnám, hogy az egész ügy a politikai igazgató részéről egy zseniális fricska, de ez a vita a jövő Magyarországáról szól, nekem pedig nincs kedvem nevetni.

A tanszékvezető a legsötétebb múltat emlegeti és képmutatásról beszél. De nem csak magát járatja le, közben belekeveri, sőt, számonkéri a jogi karon dolgozó munkatársait, a tudomány szabadságának alapvetéseit zárójelbe teszi, és politikai alapon kérdőjelezi meg a kutatáshoz való jogot. Miközben saját intézményét is kényelmetlen magyarázkodásra és elhatárolódásra kényszeríti, azért még belerúg az ideológiai ellenfelének gondolt MCC-be is. Csak azt felejti el, hogy pont a saját tanszéke által rajongott Telex írta meg tavaly, hogy az MCC egy „elitképző, amelyben nem oktatnak ideológiát”. Az ELTE Médiatudományi és Kommunikációs tanszékénél úgy tűnik, ez fordítva van.

Polyák Gábor alkalmatlan pozíciójának betöltésére, kijelentései nyomán méltatlanná vált az ELTE tanszékvezetői tisztségére.