Látószög blog

Schmidt Mária blogja
Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Az értelmes jövő előfeltétele: több demokrácia

Köszönöm szépen, hogy szólhatok e kiváló hallgatóság előtt. Mindig is sokat jelentett nekem ez a lehetőség.

Néhányunk nem is tudná jobban tölteni január utolsó hétfőjének délelőttjét, mint, hogy eljöjjön Bécsbe és részt vegyen a Bécsi Kongresszus hétfő délelőtti ülésén. Ahelyett, hogy a hegyekben síelne, vagy valami más hasonlóan termékeny dologgal foglalatoskodna. Nagy megtiszteltetés, hogy e csoporthoz tartozhatom. Mindig sok fogas kérdéssel szembesülünk ilyenkor. Nagy várakozással tekintek hát mai eszmecserénk és a sok jóbaráttal való találkozás elé. És hát jó érzés ismét élő hallgatóság előtt beszélni, miután két éven át csak tévékameráknak beszéltem.

A Kongresszus tanácsadó testületének inkább tiszteletbeli, mint aktív tagjaként alkalmam volt megvitatni David Ungar-Kleinnel az idei kongresszus elé terjesztendő témákat. Némelyikről a mai két ülésen lesz szó. Meg kell vallanom, hogy nem értettünk mindenben egyet. David azt javasolta témának, hogy „a jövő alakítása”, én pedig szerényebben úgy fogalmaznék, hogy „felkészülés a jövőre”, s hogy igyekezzünk minden erőnkkel nem megterhelni a jövőt az örökséggel, melyet rá hagyunk. Végül kompromisszum született, és ennek eredménye a mai vita címe: Több demokrácián át a jövőbe.

Személyes tapasztalataim nagy mértékben hatottak arra, ahogy megközelítem a témát. Életemnek több mint felét olyan rendszerben töltöttem, amely megpróbálta felépíteni – ahogy ma mondanánk, alakítani – a jövőt. Megtanultam, hogy ez nem lehetséges. Szkeptikusabb vagyok tehát, mint David.

A mai ülés címével fontos üzenetet akartunk küldeni:

ha egy jobb jövőt akarunk, ahhoz demokrácia kell, nem pedig korszerű, szellemileg nagyra vágyó tervek és menetrendek.

Ez persze triviális, magától értetődő megállapításnak hangozhat, de a mai posztdemokrácia viszonyai között, s ha arra gondolunk, milyen terveket dédelgetnek és ambíciókat táplálnak némely kortársaink, a demokrácia hangsúlyozása egyszeriben forradalmi gondolattá válik, amely alapvető fordulatot igényel gondolkodásmódunkban.

A demokrácia a maga minőségével és előfeltételeivel nem szerepel a vitákban. Tévesen magától értetődőnek számít. És megvitathatatlannak. Ehelyett azt várják el tőlünk, hogy bízzuk magunkat a tudományra és az új találmányokra, a „hálózati logisztikára”, az informatikára, a digitalizációra, az óvodáskorú műszaki őstehetségek felfedezésére, a mesterséges intelligenciára, a konzulensekre, hogy csak azokat a szavakat említsem, amelyek oly gyakran szerepelnek az idei Bécsi Kongresszus programjában. Csakhogy nem ez a helyes út.

Körülöttünk csak úgy zsonganak az egymással vetélkedő eszmék és programok, amelyek mind arról szólnak, hogyan igazgassuk, hogyan szervezzük meg mai világunkat. A harcias ideológiák, így a környezetvédelem, a genderelmélet, a multikulturalizmus, az emberjogizmus, a szakértőkrácia és más hasonlók agresszív propagandája ömlik mindenfelől. És ezek az ideológiák mind azon igyekeznek, hogy lerombolják mai világunkat, amelyben még mindig van némi becsülete a szabadságnak, a demokráciának, a tiszteségtudásnak, a régi értékek és hagyományok, a jogállam, a piacgazdaság és a parlamenti demokrácia iránti tiszteletnek

A tudomány, a hálózatépítés, az informatika és a mesterséges intelligencia nem lesz segítségünkre abban, hogy megbirkózzunk a mai világ problémáival.

Ellenkezőleg: az a feladat, hogy megvédjük az embereket a digitalizáció és a mesterséges intelligencia káros hatásaitól. A szabad emberek céljait, vágyait és preferenciáit kell a középpontba helyeznünk, s mindenekelőtt meg kell óvnunk azt a rendszert, amely lehetővé teszi a szabad gondolkodást és a szabad politikai magatartást.

Tudom, hogy Önök közül néhányan szívesebben vitatnának meg gyakorlatiasabb és technikaibb ügyeket, de ha így van, akkor nem kellene azzal az ambícióval fellépnünk, hogy alakítani szeretnénk a jövőt.

Meggyőződésem tehát, hogy erőfeszítéseinket a demokrácia és a szabadság védelmére kell összpontosítanunk, mert ma Nyugaton veszélyben vannak.

Ezt a veszélyt nem szabad alábecsülnünk. Nemrégiben újraolvastam Stefan Zweig „Die Welt von Gestern”-jét, és elgondolkodtam azon, mit érzett pillanatokkal a náci rezsim létrejötte előtt. Utólag a következő szavakban foglalta össze érzéseit: „Még ekkor sem láttuk a veszélyt”. Ez nekünk szóló mementó. Ne veszítsük szem elől ezt a tanulságot.

Magammal hoztam a legutóbbi hónapokban keletkezett írásaimat és beszédjeimet tartalmazó kis kötetet. A címe: „A szép új Nyugat” Aldous Huxley csaknem száz éve megírt ikonikus könyvének címét parafrazeálja. Megjelenésekor radikális disztópia volt az a könyv, politikai sci-fi. Legnagyobb sajnálatomra ma már-már dokumentumriportnak hat. Ne becsüljük alá, ami körülöttünk zajlik. Ne áltassuk magunkat.

Ha azt mondom, hogy a „Szép új Nyugathoz” közelítünk, azzal összefoglaltam mindannak a lényegét, amit az Európában és Észak-Amerikában napjainkban zajló folyamatokról gondolok.

Hogy megbirkózzunk ezzel, ahhoz gondolkodásunkban és politikai magatartásunkban egyaránt radikális fordulatra van szükség. Vissza kell térnünk a szabadsághoz, a szabad piachoz, a demokráciához, a klasszikus liberalizmus eszméihez, Miseshez, Hayekhez és Friedmanhez, ahhoz a gondolkodásmódhoz, amely a kommunizmus bukása után jellemezte Közép- és Kelet-Európa országait.

Azt kérem, vessük el mind a zöld, mind a vörös kommunizmust, hozzunk létre új egyensúlyt az egyén szabadsága és a mindenütt jelenlévő és szüntelenül terebélyesedő állam között, vessünk véget a gazdaság túlterjeszkedő állami irányításának, térjünk vissza a bevált politikához és a kendőzetlen ideológiai vitákhoz az üres és felületes tévé-showműsorok helyett, amelyekben csak mímelik a demokráciát és az elmélyült gondolkodást.

Ha nem azt akarjuk, hogy az utcán dőljenek el a dolgok – és hangsúlyozom, hogy egyáltalán nem ezt javaslom, – akkor változtatnunk kell a politikai folyamatokon, vissza kell térnünk az ideológiai politizáláshoz, újra kell építenünk a politikai pártokat, arra kell ösztönöznünk az embereket, hogy kapcsolódjanak be a politikába, a tévé-talksowkról tárjenek vissza a politikai vitákhoz, a NGO-któl a politikai pártokhoz, az üres és demokratikus alap nélküli nemzetközi szervezetektől a démoszra építkező nemzeti intézményekhez.

Önök közül némelyeknek ez alighanem radikálisnak hangzik. Csak aztán meg ne ismételjük Stefan Zweig nemzedékének tévedését. Ébredjünk rá, hogy zsákutcába jutottunk, és sietve vissza kell találnunk az utolsó keresztúthoz, ahol rossz irányba indultunk el. Ne takarjuk el a szemünket csak mert a kedvezőtlen valósággal találkozunk. Különben nem vár ránk pozitív jövő. De a gyermekeinkre sem, és az unokáinkra sem.


Elhangzott a Bécsi Kongresszuson 2023. január 30-án. Az angol nyelvű beszéd itt olvasható el.