Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez
„... életével a halhatatlan nagyok csarnokában fényeskedik.” – Ady Endre

Az ősz nagy férfi

Talán sokaknak meglepő, de 1901-ben Ady Endre nevezte így Tisza Kálmánt. Tisza akkor már 11 éve nem volt miniszterelnök, s a magyar kultúrtörténet egyik leghíresebb és legkiválóbb publicistája, illetve költője egy olyan írásban adta meg a feltétlen tiszteletet, amely éppen, hogy erős kritikával illette a regnáló kormányt, illetve annak politikáját, ideológiáját.1 Ady még meg sem született akkor, amikor 1875-ben Tisza miniszterelnök lett, s éppen 24 éves volt, amikor ezt leírta. Mint tudjuk, Ady erős kritikai érzékkel megáldott/sújtott ember volt, így többszörösen is értékes a dicsérő, tiszteletteljes hang.

De hát ki is ez az „ősz nagy férfi”?

Az életút

Nemesi előnevei szerint borosjenői és szegedi. 1830 decemberében született Nagyváradon, s 1902 márciusában halt meg Budapesten. Apja, Tisza Lajos 1848 előtt konzervatív, az udvar politikáját pártoló ember volt – nem tartott a korabeli reformellenzékkel, sőt, ellenükben politizált. Több testvére volt, akik közül az egyik – Tisza Lajos – később nemcsak az 1879-es szegedi árvízi károkat orvosló kormánybiztos, hanem miniszter is lett, mi több, grófi rangot kapott. Tisza Kálmán 1860-ban feleségül vette gróf Degenfeld-Schomburg Ilonát. Házasságukból négy gyermek született. Közülük az elsőszülött fiú, Tisza István vitte a legtöbbre: Magyarország miniszterelnöke lett belőle, grófi címét nagybátyjától örökölte. A Tisza család nagy pártolója volt saját vallási közösségének, a református egyháznak.

Politikai pályája úgy alakult, ahogy Mikszáth Kálmán Tisza generációját illetően fogalmazott: „Jeles férfiaink múltja meg­lehetősen egyforma ebben az emberöltőben. Nézzük csak, mi szokott velük történni. Valóságos sablon. Negyvennyolcban részt vesznek a forradalomban, negy­vennyolc után tíz évi várfogságot szenvednek el Olmützben vagy Kufsteinben, hatvanegyben kiszabadulnak és azután megválasztják őket a parlamentben, ahol egy darabig hány­kolódnak, opponálnak, míg végre fokról-fokra nekilágyulva eljutnak az excellenciás címig vagy legalább a főrendiházba, amely most valóságosan a temető előszobája.”2

A fő elemeket tekintve nagyjából hasonló a helyzet. Tisza Kálmán fiatal liberálisként a Batthyány-kormány vallás-és közoktatásügyi minisztériumában segédfogalmazóként dolgozott. Végig felvállalta 1848-49-et. A leveretés után nem börtönbe ment, hanem külföldre emigrált. Másfél évnyi emigráció után hazatért, és különféle szinteken és színtereken a neoabszolutizmus politikája ellen lépett fel. Tiltakozott a protestánsok jogait sértő rendelkezések ellen, nem fogadta el az uralkodó által kibocsátott Októberi Diplomát. 1861-ben képviselő lett, és a radikálisabb ellenzéki irányzatot, az ún. Határozati Pártot támogatta. Ellenezte a kiegyezést, ami abban nyilvánult meg, hogy pártja az ún. Balközép nem fogadta el a kiegyezéses szerkezet alapvető elemeit, a delegációkat, a közös minisztériumokat, és így a közös ügyek rendszerét. Jószerivel azt ellenezte, ami az új szerkezetű Habsburg Birodalom egyik leglényegesebb része volt. 1868-ban pártjával együtt ezt a politikai véleményt pontokba foglalta. A dokumentumot „bihari programnak” vagy más néven „bihari pontoknak” hívjuk.

Tisza néhány év ellenzéki lét után rájött, hogy a kiegyezéses rendszer az általa elgondolt módon nem felszámolható, nem korrigálható, az adott szerkezet csak egyféleképpen működtethető.

Ezért egy viszonylag lassú, fokozatosan kibontakozó folyamatban megvált az ellenzéki pozíciótól, és 1875-ben többekkel együtt létrehozta az addig hatalmi pozícióban lévő Deák Párt és az általa vezetett Balközép egyesüléséből a Szabadelvű Pártot.

A párt neve a liberalizmus szó magyarított változatára utal. Aki liberális, az szabadelvű. Azért választották ezt a nevet, mert képviselői, vezetői – beleértve ebbe Tisza Kálmánt is – a liberális, azaz szabadelvű berendezkedés és politikai világ reprezentánsainak vallották magukat. Ez volt politikai identitásuk. A párt harminc évig az említett névvel maradt hatalmon.

1885-ben, amikor már tíz éve volt miniszterelnök, saját szavaival így értelmezte önmaga, ellenzékiből kormánypártivá váló fordulatát: „Egyre kell csu­pán reflektálnom, ami összekötte­tésbe szokott hozatni többekkel, de talán elsősorban az én cse­kély személyemmel. Azt mondják, hogy a közerkölcsök romlásának jele, ha valaki politikai nézeteit változtatja. Én t. képviselőház egészen nyugodtan megmondom erre nézve vé­leményemet. Ha valaki anélkül, hogy nagyfontosságú esemé­nyek jöttek volna közbe, bármely cél elérése végett politikai nézeteit változtatja, az hitvány ember; aki azonban bekövet­kezett fontos események során meggyőződik arról, hogy vagy nézete nem felel meg, vagy az út, melyen elindult nem hasznos, de káros a közügynek és azt bevallani nem meri, az saját útját, saját következetességi látszatát a közjónak helyezi fölébe és rossz hazafi. És nézzék meg önök, kik azok, akik ha körülöttük az események változnak, nem változtatják nézetü­ket? Hány ember – nem akarok évszámot mondani – hány ember, aki egy évnek márciusába még a leglojálisabb és decemberben már a forradalmi zászlót tűzi ki? Nem változtat­ják-e ezek politikai nézetüket? Én azt gondolom, nagyon vál­toztatják. Meglehet a bekövetkezett események indokolják ezt és akkor senki sem fogja őket megtámadni. Én t. Ház men­teni magam nem is akarom, de akarok tiltakozni azon felszó­lalás ellen, hogy a politikai nézetváltoztatás minden esetben az erkölcsiségnek hanyatlását mutatná. Tudom én azt, hogy eze­lőtt tíz esztendővel mit mondtam, tudom azt is, hogy azóta mit tettem. Elvállalom mindenkiért a felelősséget Isten és em­ber előtt, mert lelkem azt súgja, hogyha másként tettem vol­na, maradhattam volna következetes Tisza Kálmán, de lettem volna rossz hazafi.”3

Tisza önigazolása arról szólt, hogy a Habsburg Birodalom kiegyezéssel létrejött szerkezete az adott viszonyok között nem korrigálható, és a magyar érdek az, hogy a meglévő keretrendszeren belül lehetőleg minél több nemzeti érdek érvényesüljön, méghozzá lehetőség szerint a szabadelvűség, a liberalizmus szellemében.

Tisza 1875. október 20-án lett Magyarország miniszterelnöke és ezt a pozíciót 1890. március 13-ig töltötte be. Hivatali ideje alatt szinte végig – 1887-ig – a belügyminiszteri tisztséget is ellátta.

A teljesítmény

Kétségtelen, hogy az idők során megőszült, haja megritkult, de szakállviseletétől nem vált meg.

De mitől nevezheti Ady nagynak?

A nagyság mindig viszonylagos fogalom. Igaz ez a fizikai megvalósulásra és átvitt értelmű, az értékelést érintő megfogalmazásra is.

Tisza magyar miniszterelnökként és persze belügyminiszterként sokat tett Magyarország polgárosodásáért, polgárosításáért, az adott viszonyokon belül általa felfogott nemzeti érdekérvényesítésért; azért, hogy Magyarország civilizálódjon. Az ő időszaka volt a magyar „Gründerzeit”, azaz a polgári társadalom és a magyar kapitalizmus kiépülésének korszaka. Történeti mércéje is ebből adódik: alapvetően azt kell megvizsgálni, hogy miben segítette, illetve gátolta mindezt.

A teljesség igénye nélkül felsorolom, hogy különféle területeken mi fémjelezte az ő és kormányzata politikai, hatalmi ténykedését.

A kapitalizálódó gazdaság, és így Magyarország gazdasági modernizációja érdekében korszerű váltótörvényt hozott, az adórendszert – gondoljunk a cukoradóra, a szeszadóra, a kávéadóra – a piacgazdaság viszonyainak megfelelően módosította. Szabályozta a hitelfelvételt – és az uzsorát (!) –, és egységesítette az adókezelés rendszerét. Különféle törvényhozási eszközökkel ösztönözte az ipar pártolását, és 1884-ben olyan ipartörvényt hozott, amely többek között az ipari tevékenység személyi utánpótlását, a tanoncképzést is szabályozta, egységesítette. A tőkés gazdaság működéséhez elengedhetetlenül szükséges csődtörvény megalkotása is kormányzásához kötődik. Lemondása „belengetésével” hozzájárult a jegybank funkcióját betöltő, paritásos alapon működő Osztrák-Magyar Bank létrejöttéhez. A jelentős gazdasági erővel bíró erdőgazdálkodást is szabályozott mederbe terelte. Az ő nevéhez kötődik az a vízjogi törvény is, amely ezen a téren az első volt Magyarországon.

A civilizatorikus viszonyok tekintetében is jelentősnek bizonyult kormánya munkássága. Miniszterelnöksége alatt született meg a közegészségügyi törvény, amely kötelezővé tette a himlőoltást. Kormányzása alatt szabályozták a műemlékvédelmet, az állategészségügyet és a közutak helyzetét. A 1878-as berlini kongresszus döntése nyomán az Osztrák-Magyar Monarchia feladata lett az Al-Duna szabályozása. A munkálatokat Tisza Kálmán kormányzata kezdte el. De ugyanígy az ország civilizálásának feladatát teljesítette be a Csemegi-kódex néven ismert magyar büntetőtörvénykönyv és a polgári törvénykönyv létrehozatala. Tisza Kálmán kormányzata teremtette meg, illetve szabályozta az információáramlás és a közlekedés korabeli legfőbb eszközeit, a korszerű postát és a vasúti rendszert. Az ország műveltségi színvonalának emeléséért pedig kialakították azt a középiskolai struktúrát, amely aztán nagyon sokáig jellemezte a magyar középfokú oktatást.

Az 1879-es szegedi árvíz után a város újjáépítése is a Tisza kormányzat érdeme.

Az ország fővárosát illetően sem bizonyult csekélynek az a hozzájárulás, amely a Tisza kormányzathoz kötődik. A Nyugati pályaudvar, az Operaház megépítése, vagy éppen a Nagykörútról szóló 1884-es törvény és az Országház felépítésének eldöntése, illetve az építkezés megkezdése a Tisza kormányzat érdeme.

Miniszterelnöksége alatt történt meg a főrendi ház reformja is, amely lehetővé tette azt, hogy korlátozott számban, a miniszterelnök egyetértésével az uralkodó nevezzen ki főrendi házi tagokat. Bevezette az adófizetési cenzust, ami annyit jelentett, hogy arisztokrataként csak meghatározott adóösszeg felett maradhatott meg valaki a főrendi ház tagjaként. A kinevezések miatt innentől nem csak születési alapon lehetett valaki a főrendi ház világi tagja.

A magyar állam működésének fontos eleme a közbiztonság intézményes garantálása. E tekintetben 1881-ben a Tisza-korszak megteremtette a szervezetileg területi alapon építkező, a vidék közbiztonságát ellátó csendőrséget, illetve a városokban a kor igényeinek megfelelő rendőrséget.

Tisza Kálmán nevéhez kötődik a magyar közigazgatás korszerűsítése is. A közigazgatási reformot 1876-ban kezdte. Megszüntette az addigi, a rendi időszakhoz kötődő közigazgatási különállásokat, és egységes vármegyei rendszert hozott létre. Elébb 65, utóbb – összevonások nyomán – 63 vármegye alkotta Magyarországot. Rendelkezett a köztisztviselők minősítési rendszeréről, és törvényt hozott az állami alkalmazottak nyugdíjáról is. A főispáni jogkört újraszabályozta, méghozzá úgy, hogy az jobban meg tudjon felelni a centralizált állami-kormányzati akarat érvényesítésének. Tisza Kálmán idejére a különböző jogbővítések révén a főispán nem egyszerűen a megye (törvényhatóság) legmaga­sabb rangú tisztviselője, nemcsak a bürokratikus apparátus vezetője, hanem a központi politikai akarat legfőbb képvise­lőjévé is vált, akinek nemcsak a törvények, rendeletek végre­hajtását kellett ellenőriznie, hanem a politikai érdekeket is érvényesítenie.4

Tisza nem erőszakos, de határozott magyarosító politikát képviselt. Erről tanúskodik az, hogy a népiskolákban kötelezővé tették a magyar nyelv tanulását. (A nemzetiségi nyelven tanító népiskolákban nem minden tárgyat oktattak magyarul, hanem a magyar nyelv tanulása vált kötelezővé.) A magyarosító törekvések része volt az is, hogy a Tisza kormányzat nem bánt feltétlenül barátságosan a nemzetiségi szerveződésekkel, így például a miniszterelnök-belügyminiszter egyik első intézkedése volt, hogy betiltotta a Matica slovenská-t, amely a szlovákok kulturális és tudományos intézménye volt.

Ugyanígy, ha megítélése szerint a rendet, a politikai stabilitást veszélyeztette, akkor fellépett egyes munkásmozgalmi szerveződések ellen is. Így például letartóztattak radikális szocialistákat és Frankel Leót, a párizsi kommün egykori munka- és kereskedelemügyi bizottságának vezetőjét, aki 1876-ban visszatért Magyarországra, és 1881-ben államellenes szervezkedésért másfél év börtönre ítéltek. Ugyanakkor Tisza miniszterelnöksége, illetve belügyminisztersége alatt, 1880-ban létrejött a Magyarországi Általános Munkáspárt, amely az 1890-ben megalakult Magyarországi Szociáldemokrata Párt elődszervezete.

Névtelen-1.jpg

Tisza miniszterelnöki súlyát latba vetve nem volt partner a zsidóellenes tiszaeszlári per folyamán előálló, társadalmi antiszemitizmus felkorbácsolásában. A rendelkezésére álló politikai és adminisztratív eszközökkel élve, érdekelt volt a közrend helyreállításában és abban, hogy a zsidók tulajdona és jogai éppúgy sérthetetlenek maradjanak, mint bárki másé.

Tisza politikai habitusáról kortársai azt mondták: nem szerette az elméleti megfogalmazásokat; nem volt koncepciózus; kiváló hatalomtechnikus volt; kerülte a hangzatos nyilatkozatokat; a kulisszák mögött politizált; játszi könnyedséggel jutott át a legnagyobb akadályokon; képes volt embereket magához kötni; szónoklási stílusa időnként rögtönzésre épült; kitűnően lavírozott a különféle érdekcsoportok között; nagyszerű háttéralkukat kötött. Összefoglalva: kortársai igazi, professzionális politikusnak látták, láttatták.

Kétségtelenül imponáló, hogy Tisza Kálmán 15 éves miniszterelnöksége alatt ő és kormánya mennyi mindent tett mind az ország civilizációs fejlődéséért, polgárosodásáért, mind az adott viszonyok között lehetséges nemzeti érdekérvényesítésért. Lehet, hogy Ady szemében ez indokolja a „nagy” jelzőt. De ha eltekintünk a jelzőtől, akkor is bizonnyal állíthatjuk: Tisza Kálmán tevékenysége és politikai életműve nem találtatik könnyűnek; az adott kor, a „Gründerzeit” kívánalmainak megfelelt. A létező viszonyok között, a politikai érdekcsoportok metszéspontjában – beleértve ebbe az uralkodó, Ferenc József erős, meghatározó hatalmi súlyát is – más aligha mutatott volna fel nagyobb teljesítményt. Nem véletlen, hogy majd tizenöt évig maradt egyhuzamban Magyarország miniszterelnöke. Ezt a folyamatos, majd tizenötéves miniszterelnöki élethosszot eleddig senki nem szárnyalta túl, noha most már van olyan politikus, aki megszakítással ezt a miniszterelnöki időt meghaladta.

Tisza kormányzati időszaka ellenzéke számára nyomasztó élmény volt, hiszen egy, az adott viszonyok között realizálhatatlan politikai utat kívántak követni. Az ország szempontjából viszont a kalkulálható és polgári elvek mentén működő jogrendet, közbiztonságot, gyarapodást, a gyülekezési, a sajtó és az individuális jogok szabadságát jelentette, amely alapvetően békés, konszolidált viszonyok között érvényesült. Tisza Kálmán miniszterelnöki időszaka – minden ellentmondása, belső politikai, társadalmi s gazdasági feszültsége ellenére – a szabadságértékekkel telítődő rend és stabilitás korszaka volt.

Kritika és valóságtartalom

Most azonban térjünk át a kritikai felületekre.

Az egyik ilyen kritikai elem az, hogy Tisza kormányzata alatt egyre elfogadottabbá vált a választási korrupció, és ennek következtében a választások tisztaságának megkérdőjelezése.5 Ebben volt igazság, de persze a legnagyobb probléma nem ez volt, hanem a választójog szűken tartása, illetve a korrupciót lehetővé tevő nyílt szavazás. Tisza megörökölte a választójogot, és – itt nem részletezendő okok miatt – nem akart rajta változtatni, noha a parlamentben többen, többször követelték ezt. Tisza pártja és ellenzéke is éltek a választói „lélekvásárlás”, az „etetés-itatás” eszközeivel.

Egy másik kritikai elem az, hogy a miniszterelnök a megválasztott kormánypárti képviselők összességét egyfajta feltétlen engedelmességgel tartozó, belső kritikát nem gyakorló közeggé tette. Ebben is volt igazság. Nem véletlenül nevezték a kormánypárti képviselőket a középkori egyiptomi szultáni testőrök mintájára mamelukoknak, tehát olyan embereknek, akik feltétlenül végrehajtják főnökük utasításait. Ennek a megnevezésnek a párja a miniszterelnökre vonatkozott: őt Generálisnak hívták (persze a bécsi udvarban nem ez a megnevezés dívott. Ott Tiszát egy egykori híres betyárra emlékezve Sobriként emlegették). Másfelől Tisza egy olyan parlamenti közegben kellett, hogy érvényesítse az akaratát, amelyet parlamenti klubpártok uraltak, tehát a szervezeti fegyelem sokszor csupán esetleges volt (Nem véletlen, hogy a Szabadelvű Párt igazi központja a mai Széchenyi István tér és a Dorottya utca sarkán álló, a második világháborúban elpusztult Lloyd palotában működött. Itt dőltek el – sokszor tarokkozás közben – fontos politikai és személyi kérdések). Egy ilyen, több mint kétszázötven embert felölelő csoportot fegyelmezetten összetartani úgy lehetett, hogy sok esetben személyi lekötelezés, a jutalmazás és büntetés kettőssége mentén kellett irányítani.

Ami egyfelől tehát indokolt kritika, másfelől a hatalmi stabilitás egyik garanciája. Tisza Kálmán egyfajta kalkulálható szavazógéppé tette a parlamentet – mondhatjuk ezzel megelőzte saját korát, noha Európában e tekintetben voltak társai. Így megemlíthetném a spanyol Canovas de Castillot, Olaszországban Agostino Depretist – aki még külsőleg is hasonlított Tiszára – és az osztrák miniszterelnököt, Eduard Taaffe-t, aki ameddig lehetett az általa művészi szintre fejlesztett „babrálással” (saját szavaival: Fortwursteln) teremtette meg saját többségét.

Kritikai elem volt az is, hogy Tiszának túl erős volt az akarata, nem tűrte a párton belüli vitát. Ebben is van igazság. Voltak bizalmi emberei, így például Csernátony Lajos, aki egykoron Kossuth Lajos titkára volt, vagy éppen a zsidó származású főszerkesztő, képviselő Falk Miksa, illetve Trefort Ágoston, aki minisztere is volt Tiszának. Kétségtelenül igaz, hogy noha néhány emberrel megvitatott politikai kérdéseket, de a párt képviselőinek nagy részét kizárta ebből a kiváltságból, noha a pártklubban rendszeresen és sokakkal beszélt, egyfajta familiáris légkört teremtve. Ezek a beszélgetések azonban rendszerint nem érdemi politikai diskurzusok voltak, hanem inkább szocializálási céllal folytak. Így aztán nem véletlen, hogy Podmaniczky Frigyes, aki szabadelvű párti képviselő, illetve 1889-től a Szabadelvű Párt elnöke volt, azt mondta: „fiaim, ti ne gondolkozzatok, csak szavazzatok, mert a gondolkodás megárt nektek, és nem használ a nemzetnek!”6 Ez is egy politikai credo. Másfelől viszont jó néhány tehetséges magyar politikus jórészt vagy teljesen Tiszának köszönhette, hogy miniszter lehetett. Utalhatnék Trefort Ágostonra, Baross Gáborra, Szilágyi Dezsőre, Szapáry Gyulára és persze másokra is. Ezek az emberek nem feltétlenül a szolgalelkűségük miatt emelkedtek ki – tehetségük és az adott területen tanúsított kreativitásuk volt Tisza számára a legjobb ajánlólevél. Ráadásul Tisza kitűnő kapcsolatokat épített ki olyan öntörvényű, gondolkodó emberekkel, mint Jókai Mór és Mikszáth Kálmán, kiváló építőművészekkel, mint Steindl Imre és a Magyar Tudományos Akadémia vezető tisztségviselőivel; olyanokkal, akik bizonnyal nem voltak a mindenáron megfelelni akarás emberei.

Az is egy kritikai elem volt, hogy Tisza Kálmán kormányzata korrupt. Ezalatt azt kell érteni, hogy előnyökkel lekenyerez, a húsosfazék politikáját folytatja. Akit kedve szottyan, azt odaengedi a húsosfazékhoz, akit büntetni akar, vagy aki ellenzéki, azt nem. Ebben is van igazság, noha Mikszáth azt írja, hogy ő már régóta szabadelvű párti képviselő, és még nem jutott a húsosfazékhoz. Viszont megállapítja azt is: „mikor a fazekakban főztek valamit, azok alá mindig a népszerűségből kellett tüzet rakni."7

Tisza személyében egyáltalán nem volt korrupt. 1875, tehát miniszterelnöksége előtt, még képviselőként alelnöke volt az Északkeleti Vasútnak, de ezt a korabeli összeférhetetlenségi szabályok nem tiltották. Miniszterelnöksége után ettől a pozíciótól megvált. Rendkívül jelentős vagyonnal bírt, hiszen apai örökségéből volt 20 ezer holdja. 1868-ban vett még 8000 holdat, amit a 80-as években átengedett István fiának. Miniszterelnökként kapta az évi 30 ezer forintos bért. Később vagyonát felosztotta gyermekei között. Ekkor jövedelme az évi 8000 forintos nyugdíjból és – felesége révén – évi 44 ezer forint járadékból állt. Ezek horribilis összegek, különösen, ha figyelembe vesszük azt, hogy egy budapesti nagykörúti bérház kb. 40-50 ezer forintba került, és 1886-ban az Óbudai Hajógyárban dolgozók évi (!) átlagbére 446 forintot tett ki.8

Ezzel együtt az nem is lehet kérdés, hogy – különösen egy „Gründerzeit” időszakban – a széles értelemben vett korrupció a hatalom gyakorlásának része, még akkor is, ha a miniszterelnök személyében nem korrupt.

A főispáni jogkör kiterjesztése is rengeteg és folyamatos kritikára adott alkalmat. Két Mikszáth-anekdota szemlélteti legjobban en­nek a főispáni funkciónak a természetét. Egyszer Tisza Kál­mán valamilyen utasítást adott a pártklubban az egyik főispánnak (ideális helyszín a szakszerű megfontolások érvényesí­téséhez). Majd megkérdezte: meglesz? Nem tudom – felelte a főispán. – „A generális erre szaporán kezdett pislogni, aztán így szólt: A nem tudom família kiterjedt nemzetség, de egy tagja sem való főispánnak.” Hátat fordított neki, majd a király új főispánt nevezett ki.9 A másik jellemző anekdota tulajdonképpen az ideális főispán kissé már gúnyba hajló megfo­galmazása: a Kubicza Pál nevű főispán (1867 és 1890 között uralkodott Trencsén vármegyében) „annyira rendben tartja a vármegyéjét, hogy mikor egyszer egy ellenzéki jelölt odajött szerencsét próbálni valamelyik választókerületbe, azt mond­ták neki az összesereglett népek: – Jó, jó. Megválasztjuk az urat, mert szépen beszél, de van-e a főispántól passzusa?”10

Apponyi Albert emlékirataiban összességében lesújtó véleményt mond Tisza Kálmán kormányzásáról. Ő azt állítja, hogy a Szabadelvű Párt uralmának fenntartása állami céllá vált, a közigazgatás átalakítása és működése ezt szolgálta, a kormány mindent centralizált, csak a pártszempontok, és nem a közérdek dominált, az uralkodó párt hívei bőven részesültek jövedelmező szinekúrákban; az országban szinte alig lehetett független embert találni, mert mindenki be volt csatornázva a hatalomhoz.11 Ő eredetileg ezeket a negatívumokat mind Tisza Kálmán kormányzatához társítja, majd később elismeri: amikor az ő pártja került hatalomra, nagyjából ugyanezt akarta tenni (Ő persze ennek ellenállt…).

Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy jó néhány olyan kritikai felület lehetséges, ami indokolt és van alapja. Másfelől persze kérdés, hogy melyik jelenség mennyiben függ össze Tisza Kálmánnal és/vagy a hatalom általános természetével. Itt felidézhetjük a Tisza Kálmánnal egy időben élt angol katolikus történész, politikus, író, lord Dalberg-Acton állítólagos aforizmáját. Eszerint: „A hatalom korrupcióra hajlamosít, az abszolút hatalom abszolút korrupttá tesz. A nagy emberek majdnem mindig rossz emberek…” („Power trends to corrupt and absolute power corrupts absolutly. Great men are almost always bad men…”)12 Ha igaza van lord Dalberg-Acton-nak, akkor a hatalom és a széles értelemben vett korrupció szervesen összefügg. A mérték persze számít – pontosabban szólva ténylegesen csak a mérték számít.

Az is kérdés, hogy az adott korszak magyar politikai elitjének világképe milyen politikai alternativitást engedett meg. Az ellenzéki, függetlenségi világkép egy olyan politikai pályában gondolkodott – nevezetesen a Monarchia osztrák részével csak perszonáluniót alkotó Magyarország ideájában –, amelyik akkor nem volt lehetséges, ráadásul úgy akarták ezt elérni, hogy megmaradjon a történelmi Magyarország területi egysége, amelyik aztán végképp nem lett volna lehetséges. A magyarosítás tekintetében pedig – s ez kiderült, amint 1906-tól 1910-ig hatalmi helyzetbe kerültek, és semmilyen függetlenségi követelést nem tudtak valóra váltani, hiszen a rendszer csak egyféleképpen volt működtethető – sokkal türelmetlenebb politikát követtek, mint Tisza Kálmán.

Ez nem azt jelenti, hogy Tisza a maga kormányzati rendszerével a magyar polgárosodás útját teljesértékűen egyengette. Jól mutatja ezt, hogy kormányzása alatt több hitbizomány létesült, ami arról szólt, hogy döntően a nagybirtok érinthetetlenségét, s ezáltal a nagybirtokos arisztokráciát védte a piaci viszonyoktól.

1848-ig – mivel az ősiség is érvényben volt – mindössze 28 hitbizományt hoztak létre. A hitbizomány fenntartása azonban nyilvánvalóan akkor vált lényegessé, amikor a tőkés viszonyok kiformálódása, a gazdaságban lévő rendi privilégiumok felszámolása a piaci viszonyok kiszolgáltatottjává tette a nemesi kézen lévő birtokokat, nagybirtokot. A kiegyezés után a magukat szabadelvűnek állító kormányzatok alatt – beleértve ebbe Tisza kormányzatát is – az első világháborúig terjedő időszakban 60 (!) hitbizományt hoztak létre, s ezek döntő többsége az arisztokrácia életben tartására, s így közvetve a rendi előjogok továbbéltetésére volt hivatott (a századfordulón 2 300 000 katasztrális holdnyi hitbizományi birtokból mindössze 63 ezer hold volt a köznemesi tulajdon).

Mindez azt mutatja, hogy a magyar polgárosodás minőségét illetően Tisza is választási helyzetben volt, és nem feltétlenül mindig azt az utat járta, ami ezt a minőséget javította volna. Önmaga lehetőségeit illetően időnként alternatív helyzetben volt, az ellenzék viszont nem jelentett megvalósítható és így tényleges alternatívát. Például Mikszáth nagyon elégedetlen volt az ellenzékkel, mert azt gondolta, hogy ők csak oppozícióra képesek, és semmi konstruktivitás nincs bennük. Úgy vélte, Tisza előbb-utóbb abba a helyzetbe kerül, hogy maholnap a mamelukok közül nevez ki magának ellenzéket.13

Tisza miniszterelnöki teljesítménye egykorúan és utólag is nyilván kritizálható, de kétségbe nem vonható. Ebben az értelemben – de csak ebben az értelemben – igaza volt Tiszának, amikor azt mondogatta: „Ha sarat fröccsentenek rád, ne tisztogasd le, várj amíg megszárad, akkor lehull magától.”

Tisza tizenöt év alatt elkopott a hatalomban. Módja volt arra, hogy távozása koreográfiáját megteremtse, s noha végül is a némi módosítással megszavazott véderőtörvény miatt kellett távoznia, ő ezt úgy állította be, hogy azért kell mennie, mert kiállt Kossuth Lajos magyar állampolgársága mellett. A kiegyezéses rendszer szolgálatában eltöltött tevékenysége után a 48-asság zamatával távozott, de a távozás koreográfiájának tartalmi üzenetét jószerivel senki nem hitte el. Talán még ő sem. Amikor a miniszterelnöki székből felállt, hatvanadik életévében volt.

Élete utolsó tizenkét éve csendesebben telt. Ezalatt az idő alatt mindössze harmincszor szólalt meg a parlamentben – leginkább fia, István politikai karrierjét egyengette, nem sikertelenül, hiszen ő alig másfél évvel Tisza Kálmán halála után szintén miniszterelnök lett. „Civilként” a Sándor utca (ma Bródy Sándor utca) 14-ben lakott, mintegy 50-60 méterre az akkori képviselőháztól, ami ma az Olasz Kultúrintézet, és a nevezett utca 8-as számú háza. A nyarakat Geszten töltötte, és sokat foglalkozott egyháza ügyeivel is. 1861 óta volt képviselő, és 1901-ben, halála előtt egy évvel az a csúfság érte, hogy Nagyváradon, szülővárosában, kedvelt választókerületében nem választották meg, helyette a biztos kormánypárti vidéknek számító abrudbányai kerületből pótválasztáson került be a képviselőházba. Budapesten halt meg, és Geszten, a családi kriptában helyezték örök nyugalomra.

Emlékezet

Halála után jóval kevesebb volt az elítélő kritikai hang, mint kormányzása alatt. A kritikát felváltotta a kritikával vegyes méltatás vagy a hallgatás. A megszólalók közül példaként három, eltérő indíttatású, helyzetű és szellemi karakterű szerzőt idézek.

A német származású Gratz Gusztáv, aki élete során történetíró, publicista, sőt két ízben miniszter is volt, úgy vélekedett, hogy Tisza Kálmán volt a megfelelő ember a megfelelő helyen („The right man in the right place”). Szemére veti Tiszának, hogy eltekintett az egyházpolitikai reformoktól, és nem gyökeres reformokat, hanem felületi reformokat valósított meg. A nemzetiségi politikáját rendben lévőnek találja. Értékelési summázatként azt írja: „Mégis hálátlanság volna rá nem mutatni arra, hogy Tisza Kálmán reformalkotásai nagyban és egészben liberálisak voltak, ha e szót nem is kell európai értelemben vennünk. Egy egész generáció nőtt naggyá kormányzása alatt ugyanazon szellemben és a kilencvenes évek nagy reformmozgalmai talán nem is lettek volna megvalósíthatók, ha Tisza Kálmán gondosan elő nem készíti számukra a talajt.” „Az is bizonyos, hogy az ország Tisza kormányzása alatt gyarapodott és erősödött, a mi jórészben Tisza Kálmánnak a nagy konfliktusok elől kitérő politikájára vezethető vissza.”14

A másik szerző Lőw Immánuel, a szegedi főrabbi. Ő nemcsak azért hálás Tisza Kálmánnak, mert a maga eszközeivel kordában tartotta a tiszaeszlári vérvád nyomán elharapódzódó antiszemita áradatot, hanem azért is, mert az 1879-es szegedi árvíz után elévülhetetlen érdemei voltak a város talpraállásában. Így ír: „hálás szívünk kesereg egy nagy ember vesztén, jótevőnk vesztén, aki nekünk nemcsak annyi volt, mint saját hitfeleinek, mint a közhazának. Aki a szabadelvűség zászlaját hordotta s hitünk jogáért is küzdött; aki bukásában a szótalan, nemes tűrés fenséges példáját mutatta és aki városunk életrekeltésére szívének érzését és hatalmának teljét szentelé: őt kísérjük könnyező szemmel az öröklét bírája elé.” „Az új Magyarország alkotmányát Deák bölcsessége fundálta, de a föléje emelkedő, rajta épülő nagy alkotást, a hazának hatalmi állását, jólétének szilárdulását, állami háztartásának egyensúlyát, nemzeti művelődését, szabadelvű intézményeinek s szabadelvű szellemének hódítását Tisza Kálmán belátásától, fontoló, higgadt eszétől, éleslátású értelmétől elválasztanunk nem lehet.”15

A harmadik szerző a már idézett kisnemesi származású, teljes nevén diósadi Ady András Endre. Ő Tisza halála után éles kritikával illeti az éppen regnáló miniszterelnököt, Széll Kálmánt, és azt mondja róla: „Tisza Kálmán nagyságáig nem ér ám az ágaskodó törpe.” Szerinte a regnáló miniszterelnök Tisza Kálmántól történő elhatárolódása a geszti porladónak álmát nem zavarja meg. Majd azt írja: „Minket vérez csak, minket bánt, akik még élünk s akik még mindig be merjük vallani, hogy nagyon szerettük azt a hideg, kemény, büszke s koporsóba zártáig puritán, tiszta embert, aki a geszti sírboltban fekszik porhüvelyével, de életével a halhatatlan nagyok csarnokában fényeskedik.” Meghirdeti: „…mi siettessük a történelem bizonyos ítéletét. Nagyváradnak kell megindítania a mozgalmat, hogy Tisza Kálmán halhatatlan nagyságát szobor hirdesse! Ez a szobor sehol sem állhat, csak Nagyváradon és ennek a szobornak állania kell mielőbb.” A volt miniszterelnököt ekként minősíti: „halhatatlan nagy”. Majd hozzáteszi: „Immár kezdenek az emberek nemcsak felejteni, de nem érteni is. A magyar földből sarjadt s a Tisza Kálmán egyéniségében legjobban ragyogó nemes liberalizmus tölgye leomlott. Jöjjenek ezért akármilyen sötét idők is, utánuk más újra nem jöhet – ezt hisszük és hirdetjük –, mint ennek a nemes liberalizmusnak megtisztult föltámadása.”16

Az evangélikus, konzervatív, liberális politikus-történetíró, a neológ tudós-főrabbi és a református, nemesi származású, radikális kritikára hajlamos költő-újságíró különféle hangsúlyokkal egyaránt arra jut: a magyar emlékezetben Tisza Kálmánnak megbecsült hely járna.

Valójában más a helyzet.

Tisza Kálmán nevét egykoron település is viselte. 1884-ben jött létre a Délvidéken Tiszakálmánfalva, amely létét annak köszönhette, hogy a kormányzat s személyesen Tisza Kálmán is ösztönözte, hogy magyarok települjenek arra vidékre. Nem vették el senki házát, nem raktak ki senkit lakóhelyéről, hanem egy erdő kivágása nyomán hozták létre a települést, amelynek egykoron többségében magyar, kisebb számban német és még szlovák lakói is voltak. Az itt élők akkor Tiszakálmánfalvának nevezték el a települést. A történelmi Magyarország szétesése után a szerb hatalom 1920-ban átkeresztelte Budiszavára. 2015-ben az újvidéki Magyar Nemzeti Tanács elérte, hogy a szerb név mellett a település magyar neve ismét Tiszakálmánfalva legyen.17 Ma már a faluban szerb többség van, de még mindig nagyjából 1200 magyar él ott. Ezek az emberek magyar identitásukat Szerbiában részben a névhasználattal őrzik.

Magyarországon ma ismereteim szerint nincs Tisza Kálmán szobor. Volt, de már nincs. A Tisza Kálmán szoborra, amelyet Nagyváradon kívántak felállítani, 1913-ban írtak ki pályázatot. A pályaművek beérkezését követően a bíráló bizottság döntött. Szentgyörgyi István pályázatát fogadták el, de Tisza István kérésére a szoborcsoportként megmunkált mű egyik mellékalakjának helyzetét módosították. Mire a mű elkészült, addigra szétesett a történelmi Magyarország, megváltoztak az államhatárok, és így 1928-ban Berettyóújfalun avatták fel a szobrot, amely akkor Bihar vármegye székhelye volt. A második bécsi döntés után, 1942-ben átvitték Nagyváradra, és az akkori Tisza Kálmán téren helyezték el. 1945-ben a szobrot eltávolították, noha talapzata 1970-ig megmaradt, rajta a névvel: Tisza Kálmán. A szobrot a román kormányzat felajánlotta Magyarországnak, de 1948-ban (április 14.) a nagyváradi Fáklya című lap megírta: Magyarország nem tart rá igényt, a románok olvasszák be nyugodtan. A beolvasztás célja az lett volna, hogy Tisza Kálmánból legyen Petőfi és Bălcescu. Azóta senkinek sem jutott eszébe szobrot állítani Tisza Kálmánnak.18

Magyarországon ma ismét van Tisza Kálmán utca, méghozzá Pápán. Az történt, hogy 2019-ben három pápai polgár kezdeményezte: a helyi Szabó Ervin utcát kereszteljék át Tisza Kálmánra. Hivatkoztak arra, hogy Szabó Ervinnek semmi köze nem volt Pápához, szemben Tisza Kálmánnal, aki mint a Dunántúli Református Egyházmegye gondnoka hozzájárult a pápai főgimnázium új épületéhez, és saját vagyonából alapítványt hozott létre az ott tanuló szegény sorsú diákok segélyezésére. A kormánypárti többségű képviselőtestület elfogadta a javaslatot az ellenzék vitatta és tartózkodott – vélhetően jobban szerették Szabó Ervint, mint Tisza Kálmánt.19

Magyarországon ma ismereteim szerint egy oktatási közintézmény van elnevezve Tisza Kálmánról. Ez Orosházán található: Békés Megyei Tisza Kálmán Szakképző Iskola, Gimnázium, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium. Az intézmény hirdette meg a Tisza Kálmán-kupát, amely egy fodrászverseny.20

Az ország fővárosában nincs Tisza Kálmánról elnevezett utca és közterület, pedig a nevezett személy sokat tett Budapestért. Volt, de már nincs. 1902-ben, amikor Tisza meghalt, az akkori Új Vásár teret elnevezték a volt miniszterelnökről. 1946-ban a teret átkeresztelték, s lett belőle Köztársaság tér. 2011-ben a kormánypárti többségű budapesti képviselőtestület úgy döntött, hogy a tér neve legyen: II. János Pál pápa tér.[21] (A megnevezést azóta persze ismét meg kellene változtatni, mert 2014-ben szentté avatták a volt pápát, így hivatalosan a neve: Szent II. János Pál pápa.) Érdekes, hogy ugyanezen évben megváltoztatták a Moszkva tér nevét, és visszakapta a háború előtti nevet, Széll Kálmánt (Széll pénzügyminisztere is volt Tiszának, és később – alig több mint négy évig – miniszterelnök lett).

Miért adták vissza a Széll Kálmán nevet, és tagadták meg ugyanezt Tisza Kálmántól? A 2011-es fővárosi közgyűlési döntés enyhén szólva nem következetes, mindenfajta átgondoltságot nélkülöz.22

Ma Budapesten emléktáblája sincs Tisza Kálmánnak. Az egykori Sándor, ma Bródy Sándor utca 14. falán semmi nem emlékeztet arra, hogy majd’ 12 évet itt élt a magyar miniszterelnök, s itt is halt meg.

Tisza Kálmánról összesen egy, azaz egy átfogó, a mai kor igényeinek megfelelő, tudományos monográfia született.23 Fiáról, Tisza Istvánról ennek többszöröse látott napvilágot.

Politikai oldalaktól függetlenül érzékelhetően Magyarországon nem nagyon tudnak mit kezdeni Tisza Kálmán emlékezetével.

A baloldalnak valószínűleg mindig is túl reakciósnak bizonyult, a mai jobboldalnak valószínűleg túl karakteresen liberális. Pedig, ha a jobboldalnak fontos a magyar polgárosodás és a nemzeti érdek – ahogy egyébként mondják magukról –, akkor meg kellene Tisza Kálmánnak adni az emlékezet tiszteletét.

Lehetne másként is, feltéve, ha nem mindenki a maga kisszerű, napi használatra szánt politikai rögeszméi levében főne.

A VIII. kerületi önkormányzat emléktáblával jelölhetné meg lakóházát; a főváros közterületet nevezhetne el róla; a kormány pedig a miniszterelnöki munkahely, a karmelita kolostor volt épülete elé, a Szent György térre a magányos Bethlen István mellé odaállíthatná Tisza Kálmánt is.

Senki nem tesz semmit.

***

Tisza Kálmán két szemüveget viselt. Az egyikben kékes, a másikban barna volt a lencse. A kék színen át hidegebbnek, a barnán át melegebbnek látta a világot. Így voltak ezzel azok is, akik őt nézték. Szemüvegtől függően volt hidegebb vagy melegebb a tekintete.

Én bármilyen színű lencsén át is nézem Tisza alakját, nagynak és jelentősnek látom. A nagyság és jelentőség mértékéről – a lencse színétől és a látásélességtől függően – napestig el lehetne vitatkozni, de tényét érvekkel nehéz kétségbe vonni.

Tisza Kálmán hozzáadott értéke a magyar polgárosodáshoz, a magyar nemzet történetéhez vitathatatlan. Méltó a nemzet emlékezetére.


Jegyzetek:

1 Ady Endre: Nem reakció. Nagyváradi Napló, 1901. július 6. A szöveg fellelhető: Ady Endre publicisztikai írásai. Első kötet. 1898-1904. Válogatta és a jegyzeteket írta. Vezér Erzsébet. Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1977. 149. p.

2 Mikszáth Kálmán összes művei 74. k. Sajtó alá rendezte: Sz. Garai Judit és Rejtő István. Budapest, 1979. 16-17. pp.

3 Vécsey Tamás: Tisza Kálmán: politikai és publicisztikai tanulmány. Dinkgreve Ny., Celldömölk, 1931. 108-109. pp.

4 Tisza Kálmánról és kormányzati rendszeréről lásd: Kozári Mónika: Tisza Kálmán és kormányzati rendszere. Napvilág Kiadó, Budapest, 2003.

5 Lásd erről Gerő András: Elsöprő kisebbség. Népképviselet a Monarchia Magyarországán. Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány – Habsburg Történeti Intézet, Budapest, 2017.

6 A T. Ház humora. Kivonat a Parlamenti naplókból. Előszókkal ellátta: Szüllő Géza. Budapest, 1943. 107. p.

7 Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora. Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1982. 283. p.

8 A korabeli magyar munkabérekről lásd: Magyar munkásszociográfiák. Szerkesztette Litván György Kossuth Kiadó, Budapest, 1974.; illetve A szociográfia első magyar műhelye. Válogatta és a bevezető tanulmányt írta: Litván György és Szűcs László. I-II. kötet. Gondolat Kiadó, Budapest, 1973.

9 Idézi Vécsey Tamás: Tisza Kálmán: politikai és publicisztikai tanulmány. Dinkgreve Ny., Celldömölk, 1931. 122. p. Lásd még Mikszáth Kálmán: Az én kortársaim. Athenaeum, Budapest, 1904. c. művében Tisza portréját.

Beksics Gusztáv írja a Tisza által bevezetett reformokról: „Tisza törvénye alapján a főispán egy sereg törvényhatósági tisztviselőt is kinevez: főorvost, rendőrkapitányokat, a számvevőket, az árvaszéki nyilvántartókat és könyvvezetőket, a járási és kerületi orvosokat, állatorvosokat stb., sőt a segéd-szolgabírókat át is helyezheti. Tisza reformjában tehát egy bizonyos fokú, habár alárendelt kinevezési rendszer is benne foglaltatik, a legrosszabb kinevezési rendszer, ti. a helyi szatrapa kinevezési rendszere. Igaz, hogy ennek célja az volt, hogy a főispán tekintélye a vidéki társadalomban növekedjék s e cél mögött rejtőzött egy másik cél, hogy a főispán jó kortes lehessen.” (Beksics Gusztáv: A szabadelvű párt története. Rákosi Jenő Budapesti Újságvállalata, Budapest, 1907. 58–59. pp.)

10 Mikszáth Kálmán összes művei 74. k. Sajtó alá rendezte: Sz. Garai Judit és Rejtő István. Budapest, 1979. 65-66. pp.

11 gróf Apponyi Albert: Emlékirataim. Helikon Kiadó, Budapest, 2017. 120-136. pp.

12 https://quotepark.com/hu/szerzok/john-dalberg-acton-1st-baron-acton/

13 Rejtő István: Mikszáthiáda. Cikkek, tanulmányok. MTA Könyvtára, Budapest, 1992. 234-237. pp.

14 Gratz Gusztáv: Modern magyar államférfiak. I. Tisza Kálmán. Huszadik Század, Budapest, 1902. 34-35. pp.

15 Lőw Immánuel: Tisza Kálmán. Traub B és Társa, Szeged, 1902. 12. p.

16 Ady Endre: Tisza Kálmán szobra. In: Nagyváradi Napló, 1902. április 6. Az Ady Endre összes prózai műve kötetek szerkesztői ezt a cikket a kétes hitelű szövegek közé sorolták be, én azonban hitelesnek fogadom el három ok miatt. 1. A szöveg teljes mértékben Ady stílusában íródott 2. gondolatilag abszolút illeszkedik Ady előző írásaihoz 3. Tiszáról és Széllről ugyanazokban a tartalmi ellentétpárban fogalmaz, ahogy ezt korábban, a már idézett, 1901 július 6-i cikkében tette.

17 „Anyanyelvünket szeretni kell” – Budiszava ismét Tiszakálmánfalva lett. http://www.magyarosszefogas.rs/eredmenyeink/anyanyelvunket-szeretni-kell-budiszava-ismet-tiszakalmanfalva-lett

18 https://www.kozterkep.hu/13943/tisza-kalman-szobor

19 Átnevezik a pápai Szabó Ervin utcát. https://www.infopapa.hu/hirek/olvas/atnevezik-a-papai-szabo-ervin-utcat-2019-12-22-091724

20 http://www.iskolaklistaja.eu/iskola/206-bekes-megyei-tisza-kalman-szakkepzr-iskola-gimnazium-specialis-szakiskola-egyseges-gyogypedagogiai-modszertani-intezmeny-es-kollegium/ ; illetve https://oroscafe.hu/2011/10/30/i-tisza-kalman-kupa-szinek-es-frizurak/

21 Budapest teljes utcanév lexikona. Dinasztia Kiadó-Gemini Budapest Kiadó, Budapest, 1998. 242.

22 Széll Kálmán tér lett a Moszkva térből. https://hvg.hu/itthon/20110427_kozterulet_atnevezesek

23 Kozári Monika: Tisza Kálmán. Gondolat, Budapest, 2019.