Hogyan talált rá Romanelli történetére?

Többször is találkoztam az Udinei Egyetem magyarisztikaprofesszorával, Roberto Ruspantival, akivel olyan olasz történelmi figurák után kutattunk, akik megfordultak Magyarországon, Olaszországban viszont kevéssé ismerik őket. Olyan emberekről van szó, mint Giorgio Perlasca embermentőről, vagy másokról, Garibaldi idejéből. Romanelli történetét Magyarországon jól ismerik, nálunk viszont jórészt ismeretlen. Az egyetem vetette fel, hogy mutassuk be, hiszen egy igazi hősről van szó. Nekiálltunk felkutatni a családot, akik rendelkezésünkre bocsátották Romanelli naplóját, amit budapesti tartózkodása során vezetett, 1919-ben. Én pedig nekiálltam, hogy a dramaturgia eszközeivel feldolgozzam a történetét. A dokumentumfilmjeimben nem szeretek pusztán életrajzokat felvázolni. Be kell mutatni a történelmi kontextust, az emberek érzéseit is. Romanelli éppen ezért kiváló eszköznek bizonyult arra, hogy Magyarországot jobban megismertessem az olaszokkal. Az olaszok nem sokat tudnak a magyarokról, ezért Romanellin keresztül be tudtam mutatni Magyarország egy addig ismeretlen arcát.

Mi fogta meg Romanelliben?

Természetesen nem ismertem őt személyesen, így nincs jogom emberként megítélni. Amikor Romanelli Magyarországra érkezett, semmit sem tudott az országról. Később aztán sok mindent megismert, és beleszeretett Magyarországba. Ugyanez történt velem is, így a Guido Romanelli – A budapesti küldetésnek önéletrajzi vonása is van. Filmesként dolgozom, így az egész világon mindenfelé jártam már. De csak Magyarországba szerettem bele. Valami különöset éreztem itt, amit máshol nem tapasztaltam. Úgyhogy ez a film kicsit az én szerelmemről is szól.

Szerepet játszott a választásában, hogy az utókor elhanyagolta az ezredes emlékét?

Fontos, hogy megértsük a mondást, ami a film végén is szerepel, miszerint az olasz anyaföld boldogságot  nem ad, csak a becsületet, hogy szolgáltad, és szeretted őt. Olaszországban nem mondanak köszönetet azért, amit tettél, de ettől még nagyon fontos, hogy az ember tegyen valamit. Romanelli nem várt köszönetet vagy hálát, már csak azért sem, mert az olaszok, vagy az olasz kormány nagyon kevéssé voltak tisztában azzal, mi történt Magyarországon. Tudták, hogy a háborúban az ellenkező oldalon álltunk, harcoltunk egymás ellen, de azt is, hogy az olasz–magyar barátság túlélte mindezt. Romanelli már akkor tudomást szerzett erről a különleges kapcsolatról, amikor ideérkezett. A kötelék nagyon régi, Mátyás király és a reneszánsz idejéből való. Romanelli nem példát statuálni, vagy erőt mutatni akart a győztes Olaszország küldötteként, hanem emberséget mutatni, a tiszteletét kifejezni a magyar hagyományok és a kultúra iránt. Jelentéseiben beszámol róla, hogy milyen kevéssé ismeri hazája ezt a népet. Világossá teszi: csak azért beszélnek otthon úgy, ahogy, mert nem ismerik eléggé a magyarokat.

Mindszenty bíborosról is készített dokumentumfilmet. Nála mi az olasz kapcsolat?

Mindszenty problémaként jelent meg a Vatikánban, hiszen a nézetei teljesen ellenkeztek a Vatikán „Ostpolitikjával”, azaz kelet-európai politikájával a Kádár-rendszer idején. Kádár és Agostino Casaroli szentszéki diplomata között szoros volt a viszony, Mindszenty azonban az ellenzéket képviselte, így akadályként tűnt fel. 15 évig élt az amerikai nagykövetségen, elzárva a világtól, nem hallathatta a hangját. Rengeteg levelet írt azonban az amerikai elnököknek és a Vatikánnak, ezért rengeteg diplomáciai problémát okozott. A filmem nem Mindszenty egész életéről szól, hanem ezeken a leveleken keresztül mutatja be őt.

Egy másik filmjében egy újabb neves magyar emigráns, Márai Sándor életét mutatja be.

Márai menekült íróként, nem diplomataként érkezett Olaszországba Rákosi Magyarországáról, így nem vonható párhuzam Romanellivel. Rengeteg magyar író írt egyébként Olaszországról, például Arany János vagy Kosztolányi. De gondolhatunk Petőfire is, aki fontos verset írt Olaszország címmel a Palermóban kitört forradalom apropóján. A költeménnyel felhívta a magyarok figyelmét a követendő példára, hogy Magyarországon is forradalomra van szükség, ami 1848 márciusában ki is tört. A dokumentumfilmjeimmel az olaszok figyelmét szeretném felhívni, hogy egy számukra ismeretlen országról szerezzenek tudomást. Olaszországban gyakran rettenetes híreket kapunk Magyarországról, amik nem állják meg a helyüket. Tele vannak sztereotípiákkal.