Az egykori MSZMP vezetőségéből sokan érveltek úgy – elsősorban azok, akik felismerték az 1990-es választás utáni változások erejét, s nem akartak a történelem büntetőpadjára ülni – hogy az 1985-ös választások már a rendszerváltoztatás előkészítését irányozták elő. Való igaz, hogy 1985-ben először volt lehetőség arra, 1947 óta, hogy az állampárti által delegált jelölteken kívül másra is lehessen szavazni, de ez messze nem jelentette azt, hogy az MSZMP át akarta volna engedni akár a hatalom egy kis szeletét másnak. Az 1990-es választások előtti ellenzéki sikerek, így az időközi választásokon elért eredmények is, a hatalom minimális engedményei voltak, ami abból fakadt, hogy a rendszer recsegett és félt a robbanástól. Így inkább engedett. Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy az egykori állampárton belül is voltak olyan politikusok, akik felismerték a változások szelét. Ők ahelyett, hogy még 1989 decemberében is (!) arról fantáziáltak volna, hogy különböző „MSZMP-s Rendező Gárdákat” küldjenek a harcba, olyan engedményeket tettek, amelyek végül oda vezettek, hogy 1990-ben vér nélkül győzhetett a rendszerváltoztatás.
Miután az ellenzék harca révén, illetve az MSZMP-n belüli szakadások, viták, egyeztetések – s nem kevésbé a belátás – gyümölcseként a Párt hozzájárult ahhoz, hogy választásokat tartsanak, megkezdődtek az előkészületek arra, hogy 1947 óta először többpárti választásokat tartsanak Magyarországon. Azzal a nem jelentéktelen különbséggel, hogy míg a második világháború után, a sztálini Szovjetunió hathatós támogatása, s az Andrássy út 60-ban székelő Péter Gábor tevékenysége miatt a kommunisták hosszú távú kormányzásra készülődtek.
1990-ben tizenkét párt tudott országos listát állítani, s ezen felül további hét párt területi listát. S ugyan a parlamentbe ezek közöl csak hét párt tudott képviselőt a parlamentbe juttatni, mégis tíz párt kapott 100 000-nél több szavazatot. Ez utóbbi adat, a mai viszonyok ismeretében meglepő lehet, de az akkori eredmények egy egészen másmilyen politikai „csatatéren” születtek. Számos olyan párt indult akkor, amely nagy múltra tekintett vissza, s 1990-ben végül nem került be a törvényhozásba. A Szociáldemokrata Párt – például – annak ellenére, hogy Magyarország egyik legrégebben alapított pártja vol, s ugyan nem elhanyagolható mennyiségű szavazatot kapott, mégsem kapott helyeket a parlamenti patkóban. A választásokon induló pártok politikai nézeteit számos töréspont mentén osztályozhatjuk. – S ez az 1990-es választás másik hatalmas erénye – Ekkor ugyanis a legkülönbözőbb elveket valló pártok is megmérettethették magukat, így például az egykori MSZMP két utódpártját sem zárták ki a választásokból. (Az egyik, a keményvonalasabb, be sem jutott, a másik pedig történetének egyik legrosszabb eredményét érte el.)
Fiatal történészként 1990-ben még nem voltam választókorú, de életem legelső politikai emléke-élménye ide kötődik. Szüleimnek mi sem volt természetesebb, mint hogy engem is magukkal vittek a szavazófülkébe, ahol együtt adhattuk le – mind a hárman – életünk első, szabad szavazatát.
Május 1-jén tekinthető meg utoljára a Terror Háza Múzeumban az Először Szabadon című időszaki kiállítás, ahol a látogató megismerkedhet az induló pártokkal, jelöltekkel, és egy szavazófülkében leadhatja szavazatát az 1990-ben induló pártok valamelyikére.
Balogh-Ebner Márton történész