A 21. század emberistenei nem agyszülemények.

Nem Nietzsche emberfeletti emberei, nem is az ő filozófiájából (tévesen) levezetett faj-vérvonalas übermenschek, hanem létező kortársak.

Szociológiai jellemzőjük, hogy elképzelhetetlenül gazdagok, s közben a nagyon gazdagok 99,9 százalékától is elkülönülnek.

Vagyonuk nem csupán pénzben, s javakban, de a társadalmilag ellenőrizetlen, korlátlan adatbirtoklásban is mérhető, sőt leginkább abban releváns csak igazán – elkülönülésüknek ez a fundamentuma.

Ők az adat-trilliárdosok.

Náluk összpontosul szinte minden információ, önképük szerint az emberiségről ők tudják a legtöbbet, az életünket meghatározó algoritmusokat ezért diktálhatják. Neked és nekem, s egyáltalán senkinek sincs titka előttük, mi meg kizárólag annyit tudunk róluk, amennyit nekünk, földi halandóknak megmutatnak. Pontosan annyit, amennyi számukra aktuálisan hasznos. Jottányival se többet.

Ezen az info-szakadékon a politikusok sem enyhíthetnek, lévén ők csupán az ügyintézőik. A politika ma az adat-trilliárdosok akarata, jóllehet „legitimációjuk” korántsem a nép, még kevésbé a nemzet bizalmán nyugszik. Senki sem választotta meg őket döntéshozóknak. A „tudásfölény”, amelyre hivatkoznak, csupán illetéktelen információ-többlet, ami persze cselekvési előnyt jelent a számukra. Politikusaikkal csak addig és úgy játszatják el a demokráciát, ameddig az hasznos nekik.

Mindenre kész, szolgáló hálózatok nyüzsögnek alattuk, hogy mielőbb megvalósítsák univerzális elképzeléseiket, amelyekkel szemben nincs se nemzeti, se globális apelláta.

Egyszóval emberistenek.

Mindezeket Juan Antonio de Castro professzor munkájából – „No sólo es Soros: La amenaza del globalismo totalitario en tiempos del coronavirus” (Nem csak Soros van. A totalitárius globalizmus fenyegetése a koronavírus idején) – szűrheti le az ember. Feltéve persze, ha időt szakít az olvasásra, de csak szakítson. A könyv jó, oldhatja a magyar közvélemény túlságos (ámbár érthető) Soros-centrikusságát, de a kor- és kórkép festése közben egyszersmind élesebb képet rajzol a „félfilozófus” egykori hazánkfiáról, a spekulánsról és társadalom-konstruktőrről.

Castro professzor úgy véli, a Sorosok számára a pandémia olyan trambulin, amelyről még jobban elrugaszkodnak majd. S ha meggondoljuk, az első egyidejű világjárvány tényleg nem csak a gyógyszeripar „bulija”. Jócskán profitálnak belőle a társadalmi viselkedések mintázatait árgus szemekkel figyelő, mindent a manipulálhatóság szempontjából elemző hálózatok is. Hol és hogyan reagálnak a járványra, milyen spontán reakciók adódnak a kulturális háttértől függetlenül, illetve attól nagyon is függően? Meddig nyújtható el a bezártság globális „élménye”, tartós vészhelyzetben mennyire irányíthatóak az emberek? Stb.

„A világ, ahogyan 2020 első hónapjaiban ismertük, nincs többé… megrendülhetnek a világ kívánatos állapotáról eddig gondolt véleményeink és alapvető meggyőződéseink… Ami most jön majd, az a legnagyobb átrendeződés lesz a második világháború utáni tabula rasa óta.” E sorokat Klaus Schwab, a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) egykori alapítója, a Bilderberg-csoport igazgatótanácsának tagja, vagyis az emberistenek egyik hálózati rezidense írja Covid-19: The Great Reset (A Nagy Újraindítás) című művében.

De nemcsak ő, mások is eljutottak e fölismeréshez. A Rockefeller Alapítvány még szókimondóbb: „…az emberek elfogadják, sőt kívánják azt, hogy hogy felülről irányítsák és felügyeljék az életüket, a vezetők pedig könnyebben bevezethetnek korlátozó intézkedéseket.” Értsd: a fő kérdés immár az, miként lehet elérni, hogy a „régi típusú politikai vezetők” helyett minden fontos ügyben „tudományos szakemberek” döntsenek, s mit kell ahhoz tenni, hogy demokratikus tohuvabohuk nélkül is érvényesíteni tudják akaratukat.

A „tömegtelenítés”, a bölcsek hatalmi koncentrációja nem új gondolat. Platontól kezdve többek közt H.G.Wellsen és az élcsapat-teórián át mindmáig ott „ragyog” a történelemben, az emberistenekig bezárólag. Hillary Clinton már 2016-ban, Donald Trump győzelme után „szánalmas, tanulatlan tömegnek” nevezte ellenfele szavazóit, képükbe vágva az általánosítást, hogy az egyre komplexebbé váló világban nem lenne szabad rájuk hagyni a politikusok megválasztását. Joe Biden győzelmével véleménye új lendületet kapott, a demokrácia fennen hangoztatott verbális paravánja mögött a világ „bölcsei” elindultak a progresszív diktatúra felé. Az egész világ számára kötelező az iránymutatásuk, ők mérik ki nekünk a haladás dózisait - s mindezt elsöprő agresszivitással teszik, azaz progresszorok. Vagy engedelmeskedsz nekik és idomulsz hozzájuk, vagy elnyel a történelem süllyesztője.

Útjukba csak a szuverenitás, a hagyományos identitások „maradi zárványai”, az ebből építkező felelős, közösségi és demokratikus létformák állnak, mindenekelőtt a nemzet tartozik a leküzdendő tradíciók közé. Populistának, fasisztának, „ósdi kacatnak” bélyegzik ezt a szemléletet: a tartásos konzervativizmust épp úgy, mint a nemzeti orientációjú klasszikus (bernstein-i, angolszász) szociáldemokráciát. Szeretik viszont a harmadik utas „baloldalt”, hiszen az olyan fegyverletételt produkál az emberistenek és hálózataik előtt, amelynek nyomasztó elvtelenségére az ideológiák történetében nemigen volt még példa.

S mindezt persze erkölcsösnek muszáj neveznünk, minden szókimondó, a valóságot illúziótlanul láttató fogalom mehet a Tiltott Szavak Szótárába.

„A globalista cunami és a morális relativizmus ahhoz vezetnek, hogy ne nevezzük nevén a dolgokat, és avval fenyegetnek, hogy visszavonhatatlanul a politikai korrektség identitás nélküli szolgálóivá váljunk.”, olvasható a könyvben.

De hogy mégse (vagy ne gyorsan…) váljunk ilyenné, az ellenszegülés szerény lépéseként érdemes volna szenyor Castro könyvét mielőbb lefordítatni.

Castro, Juan Antonio de: No sólo es Soros: La amenaza del globalismo totalitario en tiempos del coronavirus. Homo Legens, 2021. 320 oldal