Illyés Gyula szóleleménye Márton Áront, Erdély megingathatatlan püspökét emelte az ember által embernek adható elismerés legmagasabb fokára. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjához közeledve a nyolcvan évvel ezelőtt püspökké szentelt, pár év múlva az új, román kommunista állam által üldözött székely magyar hazafira emlékezünk.

Márton Áron püspöki címerében a halmok fölött magányos fenyő áll, a háttérben Székelyföld havasait szimbolizáló hegycsúcs magasodik, középen a Pax jele, melynek két oldalán Csík címeréből a Nap és a Hold látható. Non recuso laborem! „Nem vonakodom a munkától.” – választotta püspöki jelmondatául Szent Márton utolsó fohászát. A kolozsvári Szent Mihály-templomban 1939. február 12-én püspökké szentelt Márton Áron jelmondata életútja meghatározása volt. A latin labor ugyanis egyszerre jelent munkát és szenvedést. II. János Pál pápa a beteg püspökhöz címzett utolsó táviratában az Úr becsületes szolgájának nevezte a kora és egészségügyi állapota miatt hivataláról immár hatodszor lemondott főpapot. A Szentatya ezúttal, öt hónappal a halála előtt, felmentette a kötelezettségei alól. 

A 20. századi egyetemes magyar egyháztörténet emblematikus alakja meghatározó közösségi vezető volt az erdélyi magyarság életében. Amikor a második bécsi döntés kettészakította egyházmegyéjét, román állampolgár maradt és Gyulafehérvárról igazgatta püspökségét, konfliktusokat vállalva mind a román, mind a magyar hatóságokkal. Úgy érezte, a püspöknek az ősi Szent István-i egyházmegye központjában kell maradnia, még akkor is, ha híveinek kétharmada Észak-Erdélybe került. Számukra Kolozsvár székhellyel általános helynököt nevezett ki. Volt év, amikor a magyar kormány nem engedte beutazását Kolozsvárra. 1944. május 18-án, a kolozsvári papszenteléskor tartotta híres beszédét, amelyben tiltakozott a zsidók deportálása ellen. Ő is bejárta azt az utat, amit megannyi paptársa akkoriban: zsidómentőből, későbbi Világ Igazából kommunista fogoly lett. 

Márton Áron kemény ellenállást tanúsított a kommunista román kormány intézkedéseivel szemben. Kiállt görögkatolikus testvérei mellett, és még a papságnak juttatott államsegélyről is lemondott, hogy ne kelljen alávetnie magát a hatalom zsarolásának. 1949-re személye egyre terhesebbé vált a kommunista terrorrendszer számára. A katolikus egyház jogállásáról folytatandó tárgyalások ürügyén a román kultuszminiszter Márton Áront 1949. június 21-ére Bukarestbe rendelte. A politikai rendőrség útközben tőrbe csalta; a taxisofőr, akinek Gyulafehérvárról a tövisi vonatállomásra kellett volna szállítania őt, motorhibát mímelt. A segítségükre érkező autó állambiztonsági utasai tartóztatták le. A következő majd hat évben megjárta Máramarossziget, Nagyenyed és a bukaresti Belügyminisztérium börtöneit. Hazaárulással és államellenes összeesküvéssel vádolták és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. „A leghatározottabban kijelentem, hogy semmiféle összeesküvésben, vagy kormányellenes szervezkedésben nem vettem részt… Ami a másik vádpontot illeti, amely szerint a békeszerződések tárgyalása alkalmával indítványoztam egy olyan határ-megállapodást, amely lehetővé tenné, több mint egy millió Romániában élő magyar testvérem visszatérését a magyar nyelvközösségbe, az megfelel a valóságnak és ezért vállalom a felelősséget. Sőt, kérem a bíróságot, vegye tekintetbe, hogy én voltam a kezdeményező és mindenért engem terhel a felelősség.” – vallotta 1951 júliusában.

A bukaresti hadbíróságon hetedmagával nézte végig, szenvedte el a kommunista pszeudo-jog tárgyalótermi gyakorlatát. Minden vádlott mellett egy civil ruhás rendőrtiszt ült, hogy ne beszélhessenek egymással. A nyolc vádlott mindössze félórát kapott arra, hogy az ülés megkezdése előtt egyenként átolvassák a vádiratot. Márton Áronnal együtt ítélték el a felsőmarosújvári kastély urát, Teleki Ádámot, akit „grófi statisztaként” szerepeltettek a perben, aminek célja a magyar elit megtörése volt. De a per vádlottjai közül a régi megbízható kommunistát, Kurkó Gyárfást sem kímélték: addig kínozták, amíg meg nem bolondult, s a rámért 25 év börtönből 15-öt töltött le úgy, hogy reggeltől estig Sztálinnak és Rákosi Mátyásnak magyarázkodott. Márton Áront nem verték, de tudván, hogy gyomorfekélye van, olyan börtönmenüt állítottak össze számára, hogy napokig vért hányt tőle a cellájában. Szász Pált, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnökét egyszerűen hagyták éhen halni.

A Terror Háza Múzeum kiállítási plakátja 2003-ból

Szabadulása után egyik első intézkedése volt, hogy a békepapokat leváltotta és lelkigyakorlatra küldte a ferences atyákhoz. Szabadsága rövid ideig tartott: 1957-től kényszerlakhelyet jelöltek ki számára, de ezalatt is szentelhetett papokat – egyedüli püspökként – hat, Romániában lévő római katolikus egyházmegye részére.

Márton Áron a vesztett háború után az igazságosabb békében reménykedő, üldözött erdélyi magyarság ügyének szószólójává vált: „Ezt a földet elhagyni nem szabad, mert ez a miénk. Mi nem vagyunk itt idegenek, mi otthon érezzük itt magunkat, még akkor is, ha ez másoknak nem tetszik.”

Politikai téren a keresztény tanokon álló demokratikus berendezkedést támogatta. Elvetette és károsnak tartotta a széles körben terjedő liberalizmust, amiért az nem szab korlátokat az egyén szabadságának, így aláássa a társadalmi struktúrákat (például a családot), és a marxizmust, mert erőszakos és a magántulajdon semmibevételét hirdeti. Tudta, hogy a merev korlátokat felállító eszmerendszerek könnyen válhatnak öntörvényűvé. Krisztus király ünnepén, 1946. október végén a marosvásárhelyi egyházközség nyolcnapos missziójának befejező ünnepségén a demokrácia erkölcsi feltételeiről beszélt: „A demokrácia csak a lelkileg művelt és fegyelmezett emberek között működik jól […] a demokrácia igazi hordozója a nép, és nem az utcai tömeg. A tömeg nem azonos a néppel. A nép saját erejéből él és cselekszik, a tömeget kívülről mozgatják. A népet a meggyőződéses és felelősségük tudatában lévő emberek alkotják, a tömeget úgy terelik össze élelmes emberek. A nép, mely méltó e névre, maga határozza meg a magatartását, a tömeg oda mozdul, ahová az ösztöne vagy ügyes emberek hajtják. Ugyanaz a tömeg ösztönére hallgatva virágvasárnapján Hozsannát, a közéje dobott jelszavak hatása alatt pedig nagypénteken Feszítsdmeg-et kiáltott.” 

Márton Áron egy olyan korban élt, amely arra tanította az ifjúságot, hogy az állam legborzasztóbb ellensége a papság. A 70 éve, 1949. február 8-án elítélt bíboros, Mindszenty József hagyatékában szerepel az az 1948. májusi levél, amelyben ismertették vele a Szovjetunió egyetlen ifjúsági szervezetének, a Komszomolnak az előző évben kiadott tízparancsolatát. Ennek tizedik pontja szerint „ha nem vagy meggyőződéses Istentelen, nem lehetsz jó kommunista.” Ennek ellenére a hitvalló püspök a fiatalság valódi vezetője, hiteles nevelője volt. Szándéka az volt, hogy a keze alól kikerülő ember „ne legyen a történések akaratnélküli labdája, ne a körülmények alakítsák, hanem ő alakítsa az életét.”

Munkájával, szenvedésével bizonyította, hogy mindez lehetséges. Székesegyházának búcsúján, 1980. szeptember 29-én adta vissza lelkét Teremtőjének. A gyulafehérvári székesegyház kriptájába temették. Híveit arra kérte, helyezzenek el egy fenyőágat a sírjára. Boldoggáavatási eljárása 1992-ben kezdődött el. A mártírok vére valóban magvetés. 

(A fenti írás Virt László: Nyitott szívvel. Márton Áron erdélyi püspök élete és eszméi című, a Teleki László Alapítvány és a XX. Század Intézet kiadásában 2002-ben megjelent könyve, A Szív folyóirat 2016. novemberi száma, valamint a Terror Háza Múzeum 2003 februárjában rendezett, a püspökről szóló időszaki kiállításának teremszövegei és kutatási anyagai alapján készült.)

B. Varga Judit történész-muzeológus