„Ezután is csak azt tenném, hogy üldözött és bajba jutott embertársaimon segítek,

és ha ezért halál jár, Istennek ajánlom lelkemet.”

(Ádám László, 1944. december)

Anhalt István, Balogh Éva, Bíró Pálné, Gadó György, Molnár Péter, Schiller Róbert és sokan mások – honfitársaink, magyarok és zsidó származásúak. A XX. század talán legszomorúbb magyar karácsonyán Budapesten éltek, a szovjet Vörös Hadsereg által körülzárt fővárosban. Bujkáltak és bújtatták őket. Elfogták és megmenekítették őket: a szaléziak – az egyetemes egyház legvidámabb szerzetesei. Olyanok, mint Ádám László, aki saját bőrén tapasztalta meg mindkét diktatúra kíméletlenségét.

A totalitárius rendszerek mérhetetlen szenvedéseket okoztak a XX. század emberének, de céljukat, hogy arctalan és lélektelen tömeget hozzanak létre, hogy az emberekből kiöljék a jót, nem érték el.

Ádám László Angyalföldön született. A középiskolát az észak-olaszországi Cavaglia Szent István Magyar Intézetben, a Szalézi Társaság magyar jelöltek részére fenntartott kisszemináriumában végezte. Teológiai tanulmányait Lengyelországban, Oświęcimben kezdte el, abban a városban, amely később náci haláltáboráról vált ismertté. 1920-ban Olaszországban, Ivreában szentelték pappá.

1924-től a hazai tartományfőnökségen látta el szerzetesi és papi feladatait a Rákospalota és Újpest határán fekvő, Ybl Miklós tervei alapján még 1884-ben felépült Clarisseumban. Sokat fáradozott az itt létesített Don Bosco Nyomdáért, a katolikus könyvkiadás második legnagyobb hazai vállalkozásáért. Nevelői hivatását a rákospalotai és újpesti ipari tanulók hitoktatásával kezdte meg.

Ádám László szalézi embermentő, Világ Igaza

Első vezetői szolgálatát a Brenner János építészmérnök tervei alapján elkészült, Szent Kvirin vértanú püspök tiszteletére felszentelt templomban és plébánián látta el Szombathelyen. A rendalapító Bosco Szent János fő művét, az oratóriumot érkezésének hónapjában megszervezte. Pár év elteltével már 500 növendéket tartottak nyilván. Az iskolából kimaradt serdülő fiúkat minden este, a munkaidő után 9-ig, míg az iskolába járó fiúkat szombaton és ünnepnapokon várták a szerzetesek játékkal és tartalmas foglakozásokkal. A tanoncnevelés mellett a környék munkáscsaládjainak fiúgyermekeivel is törődtek, vasárnap délutánonként tartottak oratóriumot számukra. A nagy munkabírású Ádám László – miként Bosco Szent János, a szalézi rend alapítója is a XIX. század derekán Torinóban – felkereste a Szombathelyen működő üzemeket és iparos mestereket, hogy ellenőrizze a tanoncok munkahelyi körülményeit. Tíz év igazgatói-plébánosi szolgálat után, 1939-ben Borsodnádasdra helyezték, ahol a lemezgyári munkásokat szolgálta három éven át.

A háború véres napjaiban Budapesten, a Clarisseumban volt igazgató. Négyszer forgott életveszélyben nyilas fegyveresek előtt, és még a békásmegyeri gyűjtőtáborba is bemerészkedett, hogy a szétszakított családtagok között hírvivő lehessen.

A Jad Vasem Holokauszt Áldozatainak és Hőseinek Izraeli Emlékhatósága adatbázisában a következő tanúvallomás szól embermentő cselekedetéről:

Bíró Pálné zsidó nő volt, akinek a férjét és a fiát behívták Budapestre kényszermunkára egy vállalathoz. Minden 16 és 40 év közötti zsidó nővel együtt Bíróné is kapott kényszermunkára behívót a Német Birodalomba. Egy ideig annak az épületnek a pincéjében bujkált, amely katonai táborként szolgált, és ahová a férjét és a fiát vezényelték. A magyar tisztek azonban felfedezték jelenlétét és elküldték rejtekhelyéről. Bíróné ezután vette fel a kapcsolatot Ádám Lászlóval, aki azonnal a táborba érkezett és magával vitte őt a tartományfőnökségre. Amikor Bíróné helyet kapott, látta, hogy ott más zsidókat is bújtatnak, beleértve Molnár Pétert és az anyját, Balogh Évát is. Mialatt Bíróné a szaléziaknál tartózkodott, László atya rendszeresen látogatta a férjét és a fiát a Hungária úti körletben. Az atya majdnem minden este szállított üzeneteket, ezzel téve lehetővé a családnak, hogy kapcsolatban maradhassanak egymással.

1944. december 13-ról 14-ére virradó éjszaka az újpesti nyilasok betörtek a Clarisseumba és letartóztatták Bírónét négy másik nővel együtt, továbbá Ádám László és Antal János atyákat (utóbbi a magyar tartományfőnök volt ekkor). A fogvatartottakat az újpesti nyilas székházba vitték. Minden ékszerüktől és tulajdonuktól megfosztották őket, majd brutális módszerekkel vallatták. 16 napig voltak a nyilasok fogságában. A budapesti pápai nuncius közbelépésének köszönhetően a két szalézi szerzetes visszatérhetett rendházukba. Bírónét más túlélő zsidókkal együtt, a budapesti gettóba szállították, ahol zsidó orvosok kezelték őket. Mindnyájan a felismerhetetlenségig megdagadt arccal és a verésektől fekete foltokkal teli testtel hagyták el a nyilasok újpesti házát.

Ádám László a következő politikai terror hosszúra nyúlt időszaka alatt is példát mutatott hitből, emberségből, hűségből. A legnehezebb pártállami időben, 1950–1952 között volt tartományfőnök. 1952. július 28-án érte is eljött a fekete Pobjeda, hogy a budai Fő utcai ÁVH-börtönbe szállítsa. A népköztársaság elleni szervezkedés, kémkedés és valutaüzérkedés hamis vádjával négy szalézi társával, köztük az 1953. június 8-án kivégzett Boldog Sándor István vértanúval együtt elítélték. Az ügyész másodfokon halált kért rá is, de az ítélethozók megelégedtek egy szerzetes kivégzésével.

Visszaemlékezéseit börtönből való szabadulása után húsz évvel, 1976-ban vetette papírra az újpesti Dugonics u. 33. sz. alatti lakóházban, ahol szabadulása után illegális szalézi életét élte. A címet – Carmen Miserabile (Siralmas ének) – Rogerius gestájától kölcsönözte.

1956. szeptemberi amnesztiával egy testileg összetört, de lelkileg töretlen ember jött ki a börtönből. A reménytelenség ellenére is remélt, készült a szabad szalézi életre. Remeteségében a szalézi irodalmat fordította magyarra az utókor számára. Neki köszönhető, hogy amikor 1990-ben újra indulhatott a szaléziak nyilvános működése hazánkban, volt a kezükben szalézi irodalom.

Ő maga nem élhette meg a szalézi újrakezdést: 1977. június 13-án megszűnt dobogni lelkes szalézi szíve. Az általa építtetett szombathelyi Szent Kvirin Plébániatemplom kriptájában nyugszik.

B. Varga Judit történész-muzeológus