Jó napot kívánok! Hölgyeim és uraim! Tisztelt vendégeink!

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Önök előtt beszélhetek ma. Először is engedjék meg, hogy köszönetet mondjak Főigazgató Asszonynak, Schmidt Máriának, aki már hat hónappal ezelőtti találkozónk alkalmával is nagyon kedves volt hozzám. Rendkívül mély benyomást tett rám a munkája, megtiszteltetés, hogy az ő meghívására érkezhettem ma ide. Fekete Rajmundot is csak köszönet illeti, hiszen nagyon alaposan végezte a munkáját, mindenről gondoskodott – újra és újra leellenőrzött mindent. Önöknek pedig, Hölgyeim és Uraim, köszönöm, hogy ezen a szeles napon eljöttek, hogy találkozhassanak velem – nagyra értékelem. Bízom benne, hogy az előadásom Önöknek is érdekes lesz. Ha jól sikerül, az Schmidt Máriának és Fekete úrnak köszönhető, ha viszont nem, az az én hibám.

Arról fogok ma beszélni, hogy miért fontos Észak-Korea Magyarország számára, mi a totalitarianizmus ára. Ezen a dián szeretném bemutatni a múlt héten véget ért Világgazdasági Fórum előrejelzését a globális kockázatokat illetően. Ezen a táblázaton láthatóak azok a veszélyforrások, amelyek előttünk állhatnak 2024-ben. A Davosi Fórum mintegy 1 490 globális vezetőt kérdezett meg, köztük számos politikust, közgazdászt és tudóst, akik meglepő módon arra a következtetésre jutottak, hogy ezek elsősorban az extrém időjárási körülmények, a mesterséges intelligencia által szállított megtévesztő információk, a politikai polarizáció, a megélhetési költségek, és a kibertámadások. Ha megnézzük a háborús eszkalációk veszélyének értékét, a grafikon alacsony számokat mutat. Viszont szerintem ez kifejezetten nagy kockázatot jelent 2024-ben. Szeretném emlékeztetni Önöket, hogy az itt látható 25 százalékos érték határozottan alábecsüli a fegyveres konfliktusok eszkalációjának jelentőségét. A válaszadók csupán 11 százaléka jelölte kockázati tényezőnek egy szándékos vagy véletlen nukleáris esemény bekövetkezését. De véleményem szerint az idei évben számos további veszéllyel is szembe kell néznünk.

A mai előadásomban azt is fogom érinteni, hogy ezekkel hogyan birkózhatunk meg. Beszélni fogok a változó geopolitikai helyzet eredményezte veszélyekről, különös tekintettel az orosz-ukrán háborúról, a Hamász Izrael elleni támadásáról és arról, hogy Észak-Korea hogyan eszkalálja a háborút az Oroszországba irányuló illegális fegyverszállítmányokkal. A hangsúly Észak-Korea nukleáris ambícióin lesz. Ahogyan Schmidt Mária is megjegyezte, fel kell ismernünk, milyen közel vagyunk a veszélyhez. Gondolhatják, hogy Korea egy Közép-Európától 8 000 kilométerre fekvő, messzi ország, de látniuk kell, hogy minden összekapcsolódik. Tehát hadd hívjam fel a figyelmüket arra, hogy ha valami történik a Távol-Keleten, az Közép-Európára és Magyarországra is hatással lesz. Talán az Önök fejében is megfordult már, hogy Észak-Korea miért kísérletezik rakétákkal, miért fejleszt ennyi különféle típusú rakétát, mennyibe kerülhetnek ezek a kutatások és mindezt milyen forrásból fedezik.

A nemzetközi kapcsolatok tudományának egyik gyakran felvetődő kérdése, hogy az államok miért viselkednek az adott módon. Talán erre a kérdésre senki nem tud egyértelmű választ adni Észak-Korea vonatkozásában, viszont meg kell értenünk egyedülálló politikai rendszerét, társadalmát, kultúráját és azt, hogy a vezetés hogyan fosztja meg az embereket alapvető emberi- és szabadságjogaitól. Tehát, hogy megválaszoljuk azt a kérdést, hogy Észak-Korea miért viselkedik úgy, ahogy, közelebbről kell megvizsgálnunk az országot. Továbbá felhívnám a figyelmüket az Észak-Koreában élő keresztény közösségekre. Hogyan tudunk segíteni nekik, hogy az Úrba vetett hitük megmaradjon? Hogy ezt megválaszolhassuk, a geopolitika felé kell fordulnunk, amelyet nagyon sok tanár már nem oktat. Az Ukrajna ellen irányuló orosz invázió láttán mindannyian megrémültünk. Február 24-én már a háború kitörésének második évfordulója lesz. Ukrajna lerohanása is a nemzetközi viszonyrendszerek kegyetlen igazságára emlékeztet bennünket, hiszen egy kis-közepes méretű országot áldoztak fel a nagyhatalmak biztonságpolitikai érdekeinek oltárán. Talán már Önök is sokszor hallották a következő mondatot:

Nekem nagyon tetszik. A mondás Thuküdidészhez és a peloponnészoszi háborúhoz köthető. A nemzetközi politika alapelve, miszerint az erős határozza meg a szabályokat, a gyengébb pedig csak követi azokat, már a peloponnészoszi háború történetében is jól megmutatkozott, amelyet Thuküdidész görög történész 2 500 évvel ezelőtt írt meg.

Tehát Északkelet-Ázsia geopolitikája, amellyel napjainkban Dél-Korea szembesül, hasonlóan összetett, mint Magyarország helyzete Közép-Európában. Látnunk kell továbbá, hogy a világban nincsen veszélytelen hely, hiszen Európa és a Távol-Kelet biztonsága szorosan összefügg. Történelmi viszonylatban mind Magyarország, mind Dél-Korea hasonló geopolitikai vonásokkal rendelkezik, így a legfontosabb tanulságokban is osztozik. De miért ne kezdhetném a geopolitika meghatározásával? A geopolitika a nemzetközi kérdések földrajzi tényezőkön keresztül történő megértésének egy módja. Nemcsak a természetes akadályokat, például a hegyvonulatokat, a topográfiát, a munkahálózat összekapcsolódását foglalja magában, hanem az éghajlatot, a demográfiát, a kulturális területeket és a természeti erőforrásokhoz való hozzáférést is. A geopolitika rámutat arra, hogy ezek a tényezők jelentős hatással lehetnek civilizációnk számos aspektusára: a politikától kezdve a katonai feszültségen át az emberi társadalmi fejlődésig, amely magában foglalja a nyelvet, az oktatást és a vallást. Tanári pályafutásom során is ezt a diát használtam a nemzetközi kapcsolatok alapjainak bemutatásához.

Egy közismert elmélet szerint minél több országgal határos egy adott állam, annál valószínűbb, hogy kisebb és nagyobb háborúkba keveredik. Sok tankönyvben Törökország példáját említik, amely hét országgal határos: Bulgáriával, Libanonnal, Szíriával, Irakkal, Iránnal, Grúziával és Örményországgal. Ezek rendkívül zavaros történelmű országok, melyekben a háborúk öröksége nem tartott sokáig. Sokan nem tudják, én viszont mindenképpen szeretnék figyelmet szentelni annak, hogy az Önök hazája szintén hét országgal határos. Az Önök országa egyaránt gyakran került konfliktusba szomszédaival, valamint az azok mellett elterülő nagyhatalmakkal. De ha elfogadjuk ezt az elméletet, akkor mi a helyzet Koreával? Kivétel lenne? Hiszen, ha a térképre pillantunk, láthatjuk, hogy csupán két országgal határos: Kínával és Oroszországgal. Nem tudunk sokat Oroszországról, ezért az Önök vonatkozó tapasztalataiból tanulunk. A Koreai-félsziget geopolitikailag instabil, nagyhatalmak veszik körül, melyeket jelentős hatalmi távolság jellemez. Felhívnám tehát a figyelmet arra, hogy nem kizárólag a szomszédos országok száma a meghatározó, sokkal inkább azok hatalmi távolság indexe. Szót kell ejtenünk a stratégiai elhelyezkedésről is. Dél-Korea a kontinentális és a tengeri hatalmak közötti sávban található. Ha a kontinentális hatalmak Japánba akarnak eljutni, át kell haladniuk a Koreai-félszigeten, ugyanakkor, ha Japán szállna szembe a kontinentális hatalmakkal, akkor is át kellene kelniük Koreán. Ennek eredményeként Korea történelme során több, mint 931 inváziót élt meg. Petőfi Sándor azt írta: „Isten csodája, hogy még áll hazánk”. Dél-Korea tehát komoly tapasztalattal rendelkezik a külföldi országok befolyásgyakorlását illetően. 931 invázió és csupán 6 önkéntes hadkezdeményezés. Micsoda szembetűnő különbség, igaz? A koreai honvédelemről kialakított általános kép sokáig nem tükrözte annak külső agresszióval szembeni védelmező jellegét és ez a mi problémánk. Igyekszünk fejleszteni saját katonai képességeinket, erősíteni az Egyesült Államokkal való szövetséget, és fenntartani a jó kapcsolatot Japánnal, ami számunkra egy igazán kézenfekvő lehetőség.

Ahogy Schmidt Mária is említette, minél előbb be kell fejezni az orosz-ukrán háborút. De hogyan juthatnánk el odáig? Önök szerint a közeljövőben lezárul ez a konfliktus? Mert szerintem nem. Jobb lenne tehát a megoldás megtalálásán fáradozni. Hadd említsem meg Elizabeth Stanley professzor asszony nevét, aki jelenleg a Georgetown University oktatója az Egyesült Államokban. Stanley azt tanulmányozta, hogy mégis miért tarthatott a koreai háború három évig annak ellenére, hogy már az első év után mindenki megelégelte a harcokat. Kína, Oroszország, az Egyesült Államok és Korea is sokat veszített, de természetesen az a 16 ország is, aki bekapcsolódott a háborúba. A probléma az, hogy a háború első hat hónapjában többen haltak meg, mint az utolsó másfél év alatt összesen. Ezért kell ezt a kérdést alaposabban megvizsgálnunk. Stanley szerint léteznek preferenciális akadályok. Ezek a preferenciális akadályok például Sztálin vonatkozásában azt jelentették, hogy inkább folytatta a háborút csak azért, hogy késleltesse a békekötést. Hadd mondjam el Önöknek, hogy két hónappal Sztálin halálát követően megkötötték a fegyverszünetet. Én sem látom a jövőt, ezért nem tudom megmondani, hogy az orosz-ukrán háború még meddig fog tartani. Visszatérve Sztálinra: Stanley szerint négy oka volt a háború folytatására. Először is, túl sokat kockáztatott. Másodszor, a háborúzás segít a vezetőknek hatalmon maradni. Harmadszor, a tétlenségért nagyobb árat kell fizetni, és negyedszer, Sztálinnak a háború naprakész képet biztosított az Egyesült Államok kapacitásairól és folyamatosan tizedelte az amerikaiak erőforrásait. Sztálin tehát elsősorban ezért folytatta a háborút, ez pedig talán segít nekünk megérteni az orosz-ukrán háború dinamikáját is. Nagyra értékelem, hogy a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium kiáll a mielőbbi fegyverszünet mellett, ami egy szükséges feltétel, de nem jelent mindenre megoldást.

Szeretném megemlíteni barátom, Robert Muggah közgazdász elméletét a konfliktus csapdájáról. Nézete szerint a háborús területen való jelentős beruházás szükséges feltétele egy újabb fegyveres konfliktus elkerülésének. Mit értünk ezalatt? Tanulmánya szerint a konfliktusmegelőzés 75 százalékos javulása 23 országban hozna békét, ami a következő évtizedben 300 000 megmentett életet és 9,8 billió dollár megtakarítást eredményezne. Azt látjuk, hogy azon országok, amelyek becsatlakoztak egy háborúba, 72,6 százalékos arányban a következő évben ismét háborús helyzetben találták magukat. Arra is gondolnunk kell, hogy mi lesz azután. Bizonyos országok gyakran kerülnek a háború és a fellendülés váltakozásának ördögi körébe és képtelennek bizonyulnak a tartós béke fenntartására. Először tehát a fegyverszünetre, aztán pedig a konfliktusmegelőzésbe való befektetésre kell fókuszálnunk. A dél-koreai kormány igyekezett segítséget nyújtani az ukrán embereknek egyfajta humanitárius segély formájában. Csak az ukrajnai háború kitörését követő egy évben mintegy 3 millió dollár értékű, többszintű humanitárius segélyt nyújtottunk az ukrán népnek. A rákövetkező évben már megdupláztuk a hivatalos fejlesztési támogatást. Kormányunk mindent megtesz annak érdekében, hogy szélesítse a kereskedelmi partnerséget az EU-val és a NATO-tagokkal, beleértve Magyarországot is, és megoldja a felvetődő, új kihívásokat. Kiálltunk azon véleményünk mellett, hogy nem biztosítunk halált okozó fegyvereket Ukrajnának. Nem akarjuk eszkalálni a háborút. Sok katona sebesült meg az aknáktól, ezért úgy döntöttünk, hogy K-600-as aknatisztító járműveket és mentőautókat biztosítunk Ukrajnának. Télen sem áram, sem fűtés nincs, minden nő, idős ember és gyermek szenved, ezért elektronikus transzformátorokat és gyógyszereket is küldtünk. Azért cselekedtünk így, mert 70 évvel ezelőtt mi magunk is megtapasztaltuk ezt a szenvedést. Tudják, Dél-Korea ma nem létezne, ha akkor nem kaptunk volna segítséget. A koreai háborúban 16 ország csapatai harcoltak, 62 ország pedig hadianyaggal kapcsolódott be. Tisztában vagyunk vele, hogy mennyire fontos, hogy a külföldi országok humanitárius támogatást nyújtsanak, hiszen anélkül mi sem tudtunk volna talpra állni.

De mi a helyzet a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal? A KNDK rengeteg fegyvert szállított illegálisan Ukrajnába, amely akciókról a dél-koreai, az amerikai és a japán kormány is igyekezett minél többet kideríteni hírszerzési információk és műholdfelvételek alapján. Ezek alapján kiderült, hogy Észak-Korea a szibériai vasúton keresztül szállít különféle fegyvereket Ukrajnába Oroszország támogatására. 5 600 trélernyi lőszert, rakétát és tüzérségi eszközöket. Információink szerint a KNDK 16 alkalommal szállított fegyvert Oroszországnak. Önöknek is meg kell érteniük, hogy ezek rendkívül veszélyes történések. Viszont még ennél is kockázatosabb, hogy Oroszország december 30-án, január 2-án, 6-án és 10-én is megpróbált KN-23 típusú ballisztikus rakétát kilőni Zaporizzsja felé, ahol az atomerőmű található. Szeretném hangsúlyozni, hogy jelenleg Ukrajna számos pontján tartózkodnak orosz csapatok, így az észak-koreai rakétaszállítmányok nemcsak az eszkaláció veszélyét, de a háború végének késleltetését is jelentik. Kim Dzsong Un 2023. szeptember 23-án találkozott Vlagyimir Putyinnal. Észak-Korea két kudarcos próbálkozás után november 24-én már sikerrel bocsátotta fel kémműholdját, miután ehhez Oroszországtól kapott technikai és műszaki segítséget. Ezek rendkívül aggasztó fejlemények számunkra és bízunk benne, hogy Oroszország a továbbiakban nem fog értékes technikai támogatást nyújtani a KNDK számára. Kim Dzsong Un ugyanis magassági kiigazítást, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták fejlesztésének vagy független visszatérő rakéta célba juttatásának technológiáját várhatja el a katonai segítségnyújtás ellenértékeként.

Amennyiben ezek az alaptechnológiák elterjednek Észak-Koreában, akkor még tovább növekszik a háború kitörésének valószínűsége. Ezért jelenti a veszélyforrások gyarapodását, ha egy fegyveres konfliktus Európából Kelet-Ázsiába terjed át. A világ szeme most Ukrajnán van, de az orosz-ukrán háború kezdete óta Észak-Korea 70 rakétakísérletet hajtott végre. 2023. december 19-én Észak-Korea felbocsátotta a Hwasong-18 interkontinentális ballisztikus rakétát, ami rendkívül aggasztó számunkra.

Talán Önök is elgondolkodtak rajta, hogy Észak-Korea miért nem hagy fel a rakétakísérleteivel. Ennek elsődleges oka valószínűleg az erődemonstráció, másodsorban különféle engedmények kierőszakolása az Egyesült Államoktól, Dél-Koreától és Japántól. Harmadsorban a félelemkeltés saját országukban. Hiszen mit gondolnak az ott élők? „Miért kell kitartanunk? Az imperialista országok: az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán fenyegetése miatt!” Habár mi soha nem akartuk elfoglalni Észak-Koreát, nekik félelmet kell ébreszteniük az emberekben. Végül pedig a belpolitikai feszültségszítás, hiszen hamarosan – április 10-én – választások lesznek. Azzal igyekeznek befolyásolni a koreai választópolgárokat, hogy a „háború vagy béke” kérdését feszegetik. A jelenlegi kormány a KNDK-val szemben határozott, keményvonalas politikát folytat, így az ellenzék magában igyekszik láttatni a békekötés lehetőségét. A választások az Egyesült Államok vonatkozásában is rendkívül fontosak, hiszen Dél-Korea Donald Trump visszatérésére számít, Kim Dzsong Un ugyanis már kétszer is találkozott Trump elnökkel. Valószínűsíthető, hogy Donald Trump újbóli elnökké választása esetén további találkozókat fog kezdeményezni Kim Dzsong Unnal.

A soron következő kérdés, amit meg kell vizsgálnunk, hogy Észak-Korea miért fejleszt ennyi különböző rakétát. Amit itt látnak, még korántsem minden. Több, mint tizenhat féle van nekik és folyamatosan újakat fejlesztenek. Tehát az interkontinentális rakétától kezdve a kis hatótávolságú rakétán át számos típus létezik. Meglepő, hogy egy olyan ország, mint Észak-Korea, ennyi különféle rakétatípussal rendelkezzen. De tudják mi ennek az oka? Vegyesen tüzelnének velük. Ha mindet bevetik, úgy számunkra rendkívül nehéz védekezni. Tudják, milyen messze van Szöul a határtól? Egy órányira autóval. Hogy is mondjam? A Koreai-félsziget keskeny. Ha egyszerre bevetnék az összes rakétájukat és a hagyományos tüzérséget (amelyből 16 000 található csak a demilitarizált övezet területén), akkor bármilyen fejlett haderővel is rendelkezünk, nem tudnánk az egész országunkat megvédeni. Ezért állítanak elő ennyi féle rakétát. Tehát az összegzés – mármint a rövid összegzés – az, hogy ez a következetes provokáció egy megfontolt viselkedésminta, amellyel az amerikai Biden-kormányzatra igyekeznek nyomást gyakorolni az USA-Kína és az USA-Oroszország stratégiai verseny konfrontációs struktúrájának keretében. A stratégiai fegyverek, például a hiperszonikus rakéták fejlesztése és a közepes hatótávolságú rakéták, például a Hwasong-8 kilövése elősegíti a belső kohézió biztosítását, de Észak-Koreát egyre markánsabb elszigeteltségbe taszítja. És ez probléma.

Felvetődik a kérdés, hogy mindez vajon mennyibe kerülhet? 2022-ben mintegy 63 rakétát lőttek ki, ami összesen körülbelül 560 millió dollárba került. Ha ezt a pénzt élelmiszervásárlásra fordították volna, a becslések szerint (a chicagói tőzsdén a rizs és a kukorica ára alapján) egy teljes évre elegendő élelmiszert tudtak volna vásárolni az észak-koreai lakosság számára. Tehát a semmire pocsékolják el ezt a rengeteg pénzt, ami rendkívül aggasztó helyzetet szül. A rövid hatótávolságú ballisztikus rakéták darabonként 3–5 millióba, a közepes hatótávolságúak 10–15 millióba, a nagy hatótávolságú ICBM-ek pedig 20–30 millióba kerülnek. Ha elég forrás áll rendelkezésre, akkor rendben van, de az embereik rendkívül alultápláltak és a semmire szórják el ezt a töméntelen mennyiségű pénzt. A rakétakilövések tehát nagymértékben meghatározzák Észak-Korea gazdasági helyzetét, amely Kim Dzsong Un hatalomra kerülése óta szembetűnően sokat romlott. Mára kétségbeejtővé váltak a gazdaság növekedésének kilátásai és a külső gazdasági egyensúlyhiány, amellyel Észak-Korea küzd. Az elhúzódó COVID-válság miatt Észak-Korea nehezen tud belépni a tengerentúli munkaerőpiacra, és az országos élelmezési helyzet is egyre rosszabb. Így Észak-Korea eredeti terve, miszerint az Egyesült Államokra gyakorolt nyomáson keresztül érne el szankciókönnyítést, egyre kisebb eséllyel válhat valósággá. Az amerikai Biden-kormányzatnak nem áll érdekében Phenjannal tárgyalni a denuklearizációra irányuló megfelelő intézkedések nélkül. Ha tehát Észak-Korea kizárólag a stratégiai fegyverek fejlesztésére koncentrál, és kihasználja az ukrajnai válságot, akkor az Egyesült Államok egyéni szankciói mellett az Észak-Korea elleni retorziók intenzitása, amelyekben a nemzetközi közösség – például az EU, Ausztrália és számos más ország – is részt vesz, fokozatosan növekedni fog.

A következő kérdés, hogy a KNDK miből finanszírozza hadászati tevékenységét? Észak-Korea köztudottan több mint egymilliárd amerikai dollárnyi virtuális valutát csalt ki a világ blokkláncvállalataitól, amely összeget ballisztikus rakéták és tömegpusztító fegyverprogramok fejlesztésére fordították. Az amerikai RAND Institute jelentése szerint ez az összeg elegendő lenne arra, hogy orvosolják vele Észak-Korea súlyos élelmiszerhiányának 60 százalékát. Illegális valutákat hoznak létre virtuális fizetőeszközök és hackelés révén, és ezeket a forrásokat nukleáris és tömegpusztító fegyverek fejlesztésére fordítják. De vajon miért csinálják ezt?

Ahogy mondtam, meg kell értenünk Észak-Korea politikai rendszerét. Dr. Fekete Rajmund már említette, hogy 1948 óta a Kim-dinasztia harmadik generációja van hatalmon. Kim Ir Szen nem tett szert komoly ismertségre a nyilvánosság körében. A hadsereg élére a szovjetek nevezték ki, de a koreai háború után már teljhatalommal rendelkezett, majd 1956-ra ő lett az egyedüli irányító. Később a marxista-leninista pártot elkezdte egyfajta családközpontú rendszerré alakítani, amely csak Kim Ir Szen szolgálatára összpontosított. Ez tehát egy igazán szomorú történet kezdete. Kim Ir Szen halála után a hatalmat Kim Dzsong Ilre ruházták, de ő 2011-ben egészségügyi okokból elhunyt. Most pedig az unoka, Kim Dzsong Un került a ranglétra tetejére, aki egy személyben irányítja a hadsereget és a pártot. Ő viseli a Legfelsőbb Katonai Bizottság elnöki tisztségét, illetve igyekszik a pártot a saját elképzelései szerint átformálni. A kérdés az, hogy Kim Dzsong Un uralkodó ideológiája vajon még mindig Kim Ir Szen, a nagyapja, majd az apja, Kim Dzsong Il elvein alapul-e. Még mindig a dzsucsét és a Kim Dzsong Il-korszak katonai érdemeit hangsúlyozza, ahelyett, hogy sajátot alkotna. Kormányának főbb jellemzőit négy pontban tudnám összefoglalni. Az első az extrém mértékű nukleáris fejlesztések hajszolása. A második a szélsőségesen gyenge gazdasági körülmények és az izolációból, illetve az erőforrások aránytalan és helytelen elosztásából adódó nehézségek. A harmadik az emberek életét irányító és ellenőrző mechanizmusok szigorítása. Végül pedig az antikapitalizmus, az antiimperializmus és az agresszív provokáció az Egyesült Államokkal, Dél-Koreával és Japánnal szemben.

A következő témát kifejezetten érdekesnek fogják találni. El tudják képzelni, hogy a negyedik generáció is örökölni fogja a hatalmat? Senki sem tudja biztosan, de az kétségtelen, hogy ez a kilenc éves lány az állami médiában való méltóságteljes megjelenésével sztártábornokká kezd válni. November 22. óta tizenhatszor szerepelt a nyilvánosság előtt a katonai parádékon, illetve a hadsereg, a haditengerészet és a légierő főhadiszállásán. Napjainkban három professzor is elemzi Kim Dzsue mentális állapotát. Arról nincs tudomásom, hogy miért vizsgálják, annyi mindenesetre bizonyos, hogy Frederick Coolidge a Coloradói Egyetemről, Ian Robinson az ír Trinity College-ból és Fathali Moghaddam a Georgetown University-ről a nárcizmus jellemzőit vélték felfedezni az arcán. A három tudós számára az a fő kérdés az, hogy vajon a lány olyan vezető lesz, mint elődei vagy új irányt követ majd. Jelenlegi álláspontjuk szerint az apjához hasonló kegyetlen vezető válik majd belőle, hiszen már most szigorúan távol tartják őt kortársaitól és mindenható képességeit dicsérik, így tehát valószínűleg sosem fogja érteni a hétköznapi életet. Talán az Önök fejében is megfogalmazódott a kérdés, hogy mi szükség volt már 9 éves korában bemutatni a nyilvánosságnak Kim Dzsue-t. Ennek három oka is lehet. Az első, hogy megmutassák a világnak: sosem fognak felhagyni a nukleáris fegyverkezéssel – ennek a kötelességnek a lány is eleget fog tenni. Másodszor hangsúlyozni kívánják a Pektu-vérvonal kizárólagos jogát a hatalom közvetlen öröklésére. Harmadszor pedig Kim Dzsong Un 140 kg és szívproblémákkal is küzd. Biztosra akarnak menni, hogy minden esetben zökkenőmentes legyen a hatalom átadása a következő generációnak, ezért csinálják ezt a kislánnyal.

Most pedig szeretném megemlíteni Dr. Ted Robert Gurr-t és a ’70-es években megjelent „Miért lázadnak az emberek?” című híres könyvét. Gurr professzor azt vizsgálja, hogy mekkora a szakadék az emberek elvárásai és a kormány ezek biztosítására mutatkozó képessége között. Ha ez az aspirációs szakadék egyre csak növekszik és növekszik, az fokozza a lázadás esélyét. De tudják mióta szenvednek már az észak-koreai emberek? Hét évtizede. És tudják miért nem lázadnak fel? A kormány brutálisan elnyomó rendszere miatt.

Viszont felvetődik a kérdés, hogy veszélyes-e a gazdaság fejlődése az előbb említett szempontból? A probléma az, hogy ha a második grafikonon a piros kör jelzi a te helyzeted, akkor megpróbálják szándékosan arra a területre helyezni a hangsúlyt. Ha gyenge a gazdaság, akkor az emberek nem is gondolnak a lázadásra, hiszen az életben maradás is kihívást jelent. Ha viszont tele a hasad, akkor már talán elgondolkodsz rajta, hogy talán nem a legjobb a rendszer neked vagy a barátodnak. Észak-Korea azért kényszeríti a pirossal jelzett állapotba az embereket, mert akkor esélyük sincs lázadni vagy másként gondolkodni. Talán iskolás korukban Önök is olvasták a „Két város regényét” Charles Dickenstől. Nos, Észak-Korea pontosan a két város regénye. Phenjanban „luxus” körülmények uralkodnak, a helyiek rendre Manhattanhez hasonlítják a fővárost – abban mondjuk nem vagyok biztos, hogy valaha jártak volna Manhattanben. A vidéki városok viszont mintha egy párhuzamos világ lennének: a lakhatási körülmények kegyetlenek, a települések szegényesek.

2024. január 15-én Kim Dzsong Un bejelentette új projektjét: a 20:10-et. Tudják mit jelent ez? Észak-Koreában Phenjant leszámítva 28 város található, az ország pedig 172 megyére oszlik. Kim Dzsong Un ezzel a kiállásával elismerte, hogy a vidéki emberek alultápláltak, a városok elmaradottak. Terve szerint minden évben kiválaszt 20 megyét, ahol infrastrukturális fejlesztésbe kezd és 10 éven belül igyekszik javítani az életkörülményeken. Gondolhatják, milyen súlyos lehet a helyzet, ha már maga Kim Dzsong Un is ilyen ötlettel áll elő. Ez tehát a 20:10 terv, amit két hete jelentett be a vezető. Ha megnézzük a Walk Free nevű civil szervezet által elemzett adatokat, Észak-Korea abszolút kényszermunkára épülő ország. Léteznek kényszermunkatáborok, adósságrabszolgaság és emberkereskedelem, sőt, az is előfordul, hogy katonai szolgálatra kényszerítenek. Ez egy rendkívül súlyos probléma, hiszen az NGO szerint világszerte 3,9 millióan végeznek kényszermunkát, ami tulajdonképpen a rabszolgaság modern fajtája. Az intézet szerint ennek a 3,9 millió embernek a 69 százaléka él Észak-Koreában. Ezer emberre tehát 104,6 kényszermunkát végzőt regisztrálnak, ami azt jelenti, hogy az első helyen állnak az egész világon. Az NGO következtetése rendkívül aggasztó. Rhoda Howard-Hassman 2017-es cikke szerint körülbelül 1,5 millióan haltak meg az észak-koreai kényszermunkatáborokban. Egyebek mellett a fejadagok szándékos minimálisra csökkentése, az emberek tudatos éheztetése volt a vezető halálok. Kifejezetten nyugtalanító, hogy az átlagos napi munkaidő 16,5 óra, a napi fejadag pedig 250 gramm étel.

Szeretném érinteni az észak-koreai keresztény közösségek ügyét is. A régi időkben Phenjant a keleti Jeruzsálemének nevezték, de 1958 óta az egész országban üldözik őket. A KNDK teljes területén két protestáns, a Chilgol és a Bongsu, illetve egy katolikus templom található. A hivatalos nyilvántartásból tudjuk, hogy vannak még keresztény közösségek: a 12 300 fős, 20 lelkipásztorral rendelkező közösség 513 helyen imádkozhat. Több misszionárius szerint – akik a földalatti egyházakért dolgoznak – körülbelül 100 ilyen szervezet létezik és ezek összesen 300 000 keresztényt számlálnak. Arról viszont nincsen biztos információnk, hogy milyen élet vár rájuk, hiszen az észak-koreaiakat arra nevelik, hogy jelentsék, ha gyanús szervezkedést észlelnek. Ez tehát az észak-koreai kereszténység szörnyű valósága. De ejtsünk még pár szót az észak-koreai disszidensek szörnyű büntetéséről, akiknek a 75 százaléka nő! Nem tudjuk miért, de ők az egyetlenek, akik megmenekülhetnek a katonai szolgálat elől. A kínai kormány sosem ismerte el őket menekülteknek: nemrég 600 embert toloncoltak vissza Észak-Koreába. Ha viszont visszaviszik őket a KNDK-ba, akkor életfogytiglani börtönbüntetésre, kínzásra és embertelen szenvedésre ítéltetnek.

Javaslom Önöknek, hogy nézzék meg ezt a dokumentumfilmet, amit Oscar-díjra is jelöltek. Remélhetőleg megnyeri a kategóriáját. A „Túl az utópián” című alkotást Madeleine Gavin, az egyik rendező készítette. A történet olyan kétségbeesett családokról szól, akik Észak-Koreából menekülnek, hogy különböző országokon keresztül Dél-Koreába jussanak. Bízom benne, hogy lehetőségük nyílik majd megnézni ezt a filmet.

Már említettem, hogy Észak-Koreában a mai napig léteznek börtöntáborok. Úgy véljük, hogy öt politikai fogolytábor működik még, melyek becsült befogadóképessége 80 000 és 120 000 fő közé tehető. De mit tehetünk mi? Kormányom rendkívül keményen dolgozott egy akción, amelyet „merész kezdeményezésnek” kereszteltünk. Lényege, hogy amennyiben Észak-Korea hajlandó lemondani a nukleáris fegyverkezésről és denuklearizációba kezd, úgy Dél-Korea kész élelmet és minden egyebet biztosítani, amire szükségük lehet. Visszautasítottak bennünket, így az ügyben semmilyen előrelépés nem történt. Ezért van szükségünk az Önök segítségére is. Szorosan együtt kell működnünk kereskedelmi partnereinkkel, akik az Európai Unió és a NATO részét képezik. Dél-Korea azt várja, hogy az Önök országa és a többi európai állam is határozottan kiálljon Észak-Korea nukleáris arzenáljának elítélése mellett és igyekezzen meggyőzni a KNDK-t a denuklearizációról.

Ezt a képet mindenképpen meg szeretném mutatni Önöknek. 2023. december 10-én Jeff Bezos üzleti okokból Dél-Koreába érkezett. Hazatérésekor a Dél-Koreában tapasztalt „hatékony gyorsítás” jelenségéről beszélt. Mit érthetett ezalatt? A fejlődést és a hanyatlást, mely éles ellentét egyértelműen megmutatkozik Észak és Dél között. Tavaly év végén Elon Musk is ellátogatott Dél-Koreába és egy igazán érdekes elképzelést fogalmazott meg: „Osszunk ketté egy országot, az egyik legyen kapitalista, a másikat taszítsuk kommunizmusba! Nézzük meg, mi történik 70 év múlva!” A markáns különbségekhez viszont 70 évet sem kell várni. Rendkívül sokat dolgozunk külpolitikánkon és rengeteget tettünk azért, hogy globálisan is kulcsfontosságú államnak számítsunk. Igyekszünk együttműködést kiépíteni a világ számos különböző pontján, hogy aztán az Önök segítségével dolgozhassunk tovább. A U.S. News és a World Report Dél-Koreát a világ hatodik legerősebb országaként tartja számon – ezzel nem vagyunk elégedettek, de köszönettel tartozunk Önöknek a támogatásért és a segítségért. Az elmúlt 12 év során jelentős nukleáris fejlesztéseket hajtott végre Észak-Korea, a Fox News felmérése szerint pedig a fehér diplomás férfiak 82 százaléka tartja Észak-Koreát Amerika legnagyobb ellenségének.

Mint barátok és szövetségesek, bízunk benne, hogy gyümölcsöző és konstruktív jövő elé nézünk Magyarország és Dél-Korea kapcsolatát illetően. Nagy hatással van ránk az Önök külpolitikája, különösen a „keleti nyitás” stratégiája. Úgy látjuk, hogy külpolitikai elveink sokban hasonlítanak. Keményen dolgozunk azon, hogy ez a kapcsolat ne csak jó, de kölcsönösen virágzó legyen. Úgy gondolom, hogy a Terror Háza a szabadságharcosok védőbástyája. Célunk, hogy egy ugyanilyen múzeumot építhessünk az észak-koreai emberi jogi helyzetről. Határozott elképzelésem és kívánságom, hogy a mi központunk a Terror Háza mintájára működjön majd. Végül pedig engedjék meg, hogy megosszam Önökkel, miért tisztelem a Terror Háza Múzeumot és a magyar rendszert! Először is, Magyarország erős szabadságharcosokat nevel. Úgy gondolom, a Terror Háza sikerrel adja tovább a kommunizmus és a totalitarianizmus kudarcának tanulságait. Másodszor, Önök okot adnak a magyar embereknek a büszkeségre. Ez rendkívül fontos – tanulunk Önöktől: a büszkeség és a küzdés szellemének ápolását a többszöri külső invázió és a totalitárius atrocitások túlélőiként teljesítik. A harmadik ok a totalitarianizmus áldozatai iránti tisztelet és emlékezés előmozdítása. Ezt szintén Önöktől kell megtanulnunk, hiszen mi sok mindent a múltban felejtettünk. A negyedik ok pedig a magyar Külügyminisztérium erőfeszítése a lerombolt keresztény templomok és a háborús övezetekben élő üldözött keresztények megsegítésére. Szerintem ez csodálatos, és megérdemli az elismerést a külvilág részéről is. A képen Azbej Tristan államtitkár urat láthatják. Beszéltem vele, találkoztam vele, és le vagyok nyűgözve. Kértem őt, hogy ne feledkezzen meg az észak-koreai keresztényekről! Számítunk Önökre, nem szabad elfelejteniük, mennyi keresztény él Észak-Koreában. Tehát, úgy gondolom, hogy tudnának oktatást és lehetőségeket biztosítani nekik, ha ide tudnának jönni. Azt is reméljük, hogy sok észak-koreai menekültet hozunk majd Magyarországra, hogy tanuljanak az Önök tapasztalataiból.

Bízunk benne, hogy Dél-Korea és Magyarország nyílt hozzáállással, egymás tapasztalatainak és bölcsességének megosztásával fog együtt dolgozni a totalitarizmus lerombolásán, valamint a szabadság és a helyes élet értékeinek előmozdításán a következő generációk tagjaiban. Ígérjük, hogy komoly erőfeszítéseket teszünk ezen az úton. Úgy gondolom, hogy a szabadság nincs ingyen, ezért nagyon nagyra értékeljük az Önök rendkívüli erőfeszítéseit, hogy ilyen szép hagyományt építettek a szabadságharcosok védelmében. Magyarország barátjaként mindig együtt kívánunk dolgozni Önökkel.

Előadásom végére értem, köszönöm szépen, hogy meghallgattak!

Az előadás szövege elérhető angol nyelven a Kommunizmuskutató Intézet oldalán.