Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

A globális jogi kultúra gyártósorán

Kik határozzák meg egy társadalom egészének érdekét?

Edwin Rekosh, a többek között a Columbia Law School-ban emberi jogokkal foglalkozó civilszféra-szakértő Who Defines the Public Interest? – Public Interest Law Strategies in Central and Eastern Europe (Ki határozza meg a közérdeket? – A közérdek jogi stratégiái Közép- és Kelet-Európában) című, 2005-ben publikált tanulmányában Közép- és Kelet-Európa helyzetét fejtegeti. Arról ír, hogy a térségben – mint általában a kontinentális Európában – a „közérdekű jog” kifejezés nincs használatban, bár néhány szakember már ott is elkezdte használni ezt a fogalmat. Az egykori szocialista országokban mind több jogi szakember és aktivista teszi magáévá, illetve alkalmazza a közérdek jogi stratégiáit, függetlenül attól, hogy valóban így hívják-e ezeket a hosszabb távú és átfogó terveket.

Rekosh úgy látja, hogy az elmélet szintjén nem is elsősorban azzal kell foglalkozni, hogy mi is pontosan a közérdek, hanem inkább azzal, hogy ki vehet részt ennek a meghatározásában és milyen eszközökkel.

Mit takar ez a gyakorlatban? A szerző szerint ez azt jelenti, hogy a széles léptékű társadalmi célokat – például az emberi jogok érvényesülését – munkájuk révén elérő nem kormányzati szervezetek (NGO-k) a jogot, illetve a jogi környezetet adhatják, sőt kell is mindenképp hozzáadniuk arzenáljukhoz. A jogot Rekosh szerint ezek a nem kormányzati szervezetek stratégiailag és eszközszerűen használhatják az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) döntéshozatali-jogteremtő mechanizmusán keresztül.

A szerző ugyanakkor megoldási nehézségekre is felhívja a figyelmet azzal kapcsolatban, ha „a közérdek (public interest) nemzetközi normák alkalmazásával való összeegyeztetésének kulcsfórumaként”, túlzott módon támaszkodnának az EJEB-re. A strasbourgi bíróság egyre nagyobb területet felölelő hatáskörrel rendelkezik, ezért a közérdek érvényesítésének másik fontos „csatatereként” szerinte meg kell erősíteni az egyes jogrendszerek azon képességét, hogy az EJEB mellett megbirkózhassanak a versengő közérdekű követelésekkel. Ehhez kell egy fontos „előőrs” Strasbourgban.

george_soros.jpg

A közérdek joga, mint társadalmi koncepció Közép- és Kelet-Európában is stratégiai jelentőséggel bír, és a szabad piac működésére vonatkoztatva, Soros György amerikai üzletember elmélkedő, vitatott cikkét („A kapitalista fenyegetés”) említi meg, valamint Soros egy később írt könyvét, az Open Society: Reforming Global Capitalism (Nyitott társadalom: a globális kapitalizmus megreformálása). Utóbbi bevezetőjében a hivatkozott Soros György ezt írja:

„A piaci fundamentalisták úgy gondolják, hogy a közérdeket akkor lehet a legjobban szolgálni, ha az embereknek megengedett a saját érdekeik érvényesítése. Ez egy vonzó ötlet, de csak félig igaz. A piacok ugyan kiemelkedően alkalmasak a magánérdek érvényesítésére, de nincsenek kialakítva a közös érdekről való gondoskodásra.”

A tanulmány annyiban igazat ad Soros György idézett véleményének, hogy a közérdeket részben a magánérdekeiket gyakorló egyének szolgálják. „De ahogy Soros is határozottan érvelt róla, a piac önmagában soha nem foglalkozik a közérdek számos fontos szempontjával” – írja Rekosh, aki az ilyen típusú piaci kudarcok egyik példájaként a jogászok, ügyvédek szolgáltató tevékenységét említi.

A „közérdekű ügyvédek és aktivisták” közép- és kelet-európai stratégiai agendájának fontos elemeként, a közérdekű jog tartalmi koncepcióját úgy képzeli el, mint az explicit mérlegelés területeinek jogba (jogszabályokba) történő beépítését, ami – kiegészítőként – szükséges a stratégiai célkitűzések megvalósításához. Ez azonban azon is múlik a szerző szerint, hogy a közigazgatás szereplői és a bírák képesek-e újra felépíteni a szerepüket, és új, kevésbé ismert érvelési módokat is alkalmazni. Ez Közép- és Kelet-Európa – korábban nemcsak fizikailag, hanem kulturális tekintetben is zárt szocialista – országaiban komoly kulturális elmozdulást, illetve előrehaladást igényelne Rekosh fejtegetése alapján. A bírói érvelés – fejtegeti – kötődik a jogi kultúrához, ezért „ésszerű lenne a jogi karokat megcélozni”. Azt írja, hogy a jogi karok jogikultúra-gyárak is, és itt sajátítják el a jövő ügyvédei, ügyészei és bírái, hogyan is gondolkodjanak majd szakmájuk művelőjeként. A kultúraformálásban tehát Rekosh alapvető szerepet szán a felsőoktatási intézményeknek, melyek falai között meg kell jeleníteni ezt az újfajta gondolkodásmódot.

Ezek az emberek kapnának szerepet azokban nem kormányzati szervezetekben (NGO-kban) is, amelyeknek sokkal hatékonyabban kell tudniuk használni a jogi környezetet a közérdekű jog formálására, a társadalmi célok elérésének eszközeként, és ez hozzájárul egy sokkal élénkebb közszféra kialakulásához is. Ezenkívül a jogi oktatóknak – akik a jogi kultúra „gyáraiban” tevékenykednek – mind hatékonyabban közelíteniük kell egymáshoz az elméletet és a gyakorlatot, a jövő bírái – és más jogi szakemberei – kritikai érvelésének javítása érdekében.

A Rekosh által – Soros György megközelítését is továbbgondoltan – lefestett hálózatszerű világban, a folyamatok működéséhez olyan eszközrendszert kell kidolgozni, amely javítja a közérdek jogi meghatározásához az érintett szereplők mozgásterét, egy sajátosan bővíteni kívánt jogkör gyakorlását. Ebben szerephez jutnának az ügyvédi kamarák, a közigazgatás, a bíróságok, és nem utolsósorban az NGO-k, amelyek mintegy az állam, a nemzetek feje felett átnyúlva kialakítanák a „jogteremtő” globális hálózati együttműködés új módszereit, gyakorlatilag a nép által választások útján felhatalmazott törvényhozó hatalom. A parlamentekben pedig abszolút többségi elven bizalmat szerző és birtokló végrehajtó hatalom gyakorlóinak szerepét meggyengítve.