Több kisebb írásomat fogtam össze e témában, hogy jobban látható legyen az a gondolat, hogy a Szovjetunió szétesése után valójában birodalomból birodalomba kerültünk, és ahogy a kádárizmussal akkor is egyfajta kettősség jellemezte az alávetettségünket – formálisan vallották a kommunista elveket, de ténylegesen félresöpörték azokat –, úgy az orbánizmus is e kettőségen alapszik, és ameddig lehet, így óvja meg a szuverenitás, illetve nemzeti önszerveződés maradékát.

1. A CENTRALIZÁLT MAGYAR ÁLLAM IGAZOLÁSA

Régi egyetemi kollégáim egy része tevékeny balliberális aktivista tevékenységük közben „fasizálódónak” írják le az itthoni politikai szerkezetet. Pedig nem az, miközben valóban Európában szokatlanul centralizálttá vált, és az egész Nyugaton a szuverenista konzervatív erők csodálatát vívta ki, persze polárisan szembenállóan a globalista-balliberális média és szellemi körök értékelésével. Majd egy éve írtam a centralizált magyar állam szükségességének fő okáról, és balliberális régi ismerőseimnek álljon itt újra vita gyanánt.

1995: a nyugati világ egészében állandósult szükségállapot létrejötte

A WTO (Világkereskedelmi Szervezet) 1995 januárjában megindult működése az addig államok határai közé befogott világpénztőke kiszabadulását jelentette. Ez a majd’ 300 év alatt kialakult tőke kezdetben holland dominanciával működött, majd az 1700-as évek elejétől az angolok Londonból, a City által vezérelve uralták ezt, és az 1900-as évek első évtizedétől a City USA-ba telepített, amerikai leánybankjai vették át ennek az összefonódott holland/angol/amerikai pénztőkének az irányítását. Ez rázta le magáról az addigi, államok által emelt korlátokat, és a szovjet birodalom örömteli összeomlása után amerikai irányítással a WTO a Nyugat gazdasági-technológiai fejlettségének birtokában lebonttatta a csatlakozásra kényszerített államok gazdasági, kulturális és politikai határait. Formálisan ugyan megmaradtak az államok, de az amerikai globális hatalmi csoportok előtt minden behatolási akadály megszűnt. Ezt alátámasztandó, az addig csak formálisan működő emberi jogi egyezmények, melyek lényegében az államok demokratikus törvényhozásai helyett mondják meg, hogy mik legyenek a társadalmi szabályok, a globális tőkés csoportok irányítása mellett egyre szélesebben kezdték megszabni, hogy mit tehet egy állam a saját területén.

A formálisan megmaradt államhatárok ettől kezdve semmit sem jelentettek a politikai szerveződés belső állapota számára, és civil szervezeteknek álcázva az amerikai globális tőke alapítványai NGO-hálózatok leányszervezetei formájában betelepült minden állam pártrendszerei mellé. Amerikai segítséggel, harsány narratívával kísérve jött létre demokrácia a felbomlott szovjet birodalom országaiban, de ténylegesen a betelepített amerikai „civil” NGO-hálózatok megszerezték a média és a szélesebb kulturális szektorok irányítását, majd a bíróságokba és az alkotmánybíróságokba beszivárogva ellenőrzést szereztek a demokrácia intézményei felett is. Ez utóbbi szempontjából a globális hatalmi csoportok különösen profitáltak az általuk elfoglalt strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága működéséből. 1999-ben ennek jogkörét alaposan felturbózták a korábbi formális működés után, és mint egy összeurópai alkotmánybíráskodást kezdték működtetni az európai államok belső törvényhozásai felett. Média- és szellemi intézményi hatalmukat felhasználva eközben átértelmezték a demokrácia és a jogállam viszonyát az államok belső politikai intézményeinek felépülése szempontjából, és leértékelve a demokráciát – mely mégiscsak a belső társadalom millióinak szavazatától függött – a jogállamot tették első helyre, melyet az általuk irányított kontinentális emberjogi bíróságok és az ez alá rendelt alkotmánybíróságok működtettek. A demokrácia eredeti formáját pedig populizmusnak minősítve, lényegében, mint félfasizmust kárhoztatják, és az ég óvja azt a politikust és államférfit, aki az állampolgárok millióinak felhatalmazásával akar kormányozni velük szemben.

Ennek révén az egyes európai társadalmak demokratikus szerveződése szempontjából – mintegy állandósult szükségállapotként – egy állandó külső hatalmi kényszerítés gépezete épült ki. Ha az állam betartja az állampolgárok számára a demokráciában szükséges szabadsági fokot, akkor ezt felhasználva a beépült globális NGO-hálózatok „civiljei” uralják el a média-, a kulturális-, a jogi- és a politikai intézményeket. Sőt, mint az oroszokhoz a ’90-es években Jelcin alatt betelepült amerikai NGO-hálózatok mindenre kiterjedő tevékenysége mutatta, itt kezdték meg az orosz állam feldarabolási tervezését is, aminek csak Putyin hatalomra jutása vetett véget, kiseprűzve az amerikai NGO-hálózatokat onnan (mellesleg, az oroszok 2004 óta ennek isszák a levét).

E világrendszerbeli állapotok révén tulajdonképpen már az 1990-es évektől egy állandósult szükségállapot létezik egy sor európai államon belül. De ezt a tényt nem engedik észlelni jogi szinten. Például a 2015-től milliós iszlám migráció megindulása – sok szempontból a globális NGO-hálózatok által is szervezve és a strasbourgi emberjogi védernyő által is segítve – sokezres, erőszakos iszlám tömeget hozott létre például a szerb határok mellett, veszélyeztetve ezzel a lakosságot. Ám állami szinten nem lehet ellenük komolyabban fellépni, mert a riadókészültségben lévő strasbourgi emberjogi segéderők bármilyen lépést azonnal jogállami jogsértésként szankcionálják, ami sokmilliós bírság kiszabását jelenti. Így lehet az például, hogy Szerbia határainál már évek óta háborús állapotok vannak, messze meghaladva a szükségállapot bevezetésének szintjét, de ez tilossá van minősítve „emberjogilag”. Emlékezzünk Röszkére és a migránsok százezreinek beengedését követelő, ide utaztatott globális NGO-aktivisták ottani tüntetéseire. Nem, hogy szükségállapotot nem rendelhettünk el erre való tekintettel, de a strasbourgi gépezetük még sok milliós bírsággal is sújtotta a magyar államot az ellenállás miatt.

Összegezve tehát:

2. ABSZTRAKT ELVEK, KONKRÉT VALÓSÁG

Az elvek szerinti döntések és társadalmi valóságészlelés magasabb minőségűek, mint a puszta, szűk környezeten orientálódás, és az értelmiségit általában ez emeli az átlagember szintje fölé. Ám ez egyben csapdát is jelenthet, mert az elvek néha évtizedek óta vagy akár évszázadokkal korábban lefektetve csak néhány tartós fő jellegzetesség alapján adnak utasítást a cselekvés irányaira. Ráadásul mivel az elvek egymással szembe futva amúgy is csak mérlegeléssel adják meg a konkrét helyzetben a helyes döntés és valóságészlelés irányait, így a konkrét társadalmi valóságot rosszul felfogva az absztrakt elvek alapján meghozott döntések katasztrofális eredményt hozhatnak. Így például a kommunizmus világképében elvileg minden ember számára földi paradicsomot és boldogságot ígértek ennek elvei, de aki a konkrét valóságból indult ki a „reálisan létező szocializmus” idején, az látta az elvek félreszaladását a nyomorúságos eredmény létrehozatalában.

Ugyanis nem passzoltak a konkrét valóságra, de aki értelmiségi módra ragaszkodott akkor is a nem passzoló elvekhez, és az emberek elvekhez felnövésének elmaradásában látta a kudarc okát, az a tömeges erőszakos átnevelésben találta meg a kiutat. Minél inkább értelmiségi volt az ilyen kommunista vezető, annál elszántabban – akár az emberek tízezreinek táborokba zárásával vagy kiirtásával is – törekedett az elvek megvalósítására. Közmondásszerű volt akkoriban a kelet-német NDK vezetők dogmatikus ragaszkodását hangoztatni a kommunizmus félreszaladó elveinek használatában, és épp ilyen volt a magyar Rákosi, Gerő vagy Révai elvhűsége is a rossz elvekhez az 1950-es években. Az 1980-as években felcseperedve és gondolkodva épp abban láttam a magyar gulyáskommunizmus ezekhez képest emberbarátibb és realitásközelibb rendszerét, hogy az alig iskolázott Kádárt párvezetőként nem zavarta a katasztrofális kommunista elvektől való eltérés. De az értelmiségi szörnyek igazából az 1968-as diáklázadások idején Párizs hőseinek tekintett kommunista kambodzsai diákok, például Khieu Samphan voltak, akik ezután otthon megszerezve az államhatalmat, kiirtották a nép felét, hogy a másik felét átnevelhessék a kommunista elvekre.

Ezek vannak ma is a szemem előtt, amikor hazai átlagértelmiségi elemzéseket és értékeléseket olvasok a mai magyar, formailag decentralizált, de ténylegesen szupercentralizált politikai rendszerről egy olyan globális környezetben, mely szétszaggatott és ellenállásra képtelen államhatalmi szerkezetet kényszerít a nemzetállamokra. A globális tőke alapítványai által gründolt NGO-hálózatokkal pedig ellenállhatatlanul benyomul az államok és a jogrendszerek belsejébe, roncsolja a demokrácia és a jog tényleges működését, e mellett pedig kihasználva a globális tőke gazdásági versenyelőnyét megszerzi magántulajdonként az országok lényeges erőforrásait. Ebben a környezetben a többé-kevésbe a határok között élő és elitek harcaként működő demokratikus jogállam elvei alól már rég kicsúszott a konkrét valóság, de a valóságot félresöprő értelmiségiek ezekhez ragaszkodva az ország és a nemzet végleges széthullását érnék el, ha az ő elveik valósulnának meg. Ezt át nem látva születnek aztán az ilyen értelmiségiektől a NER ténylegesen szupercentralizált politikai gépezetét szapuló elemzések.

Mit lehet így javasolni a mai hazai átlagértelmiséginek, aki különösen a független, jobbközép konzervatív jelzőkkel firmálva található, mert egy zsigeri balliberális már menthetetlennek minősíthető? Tessék a konkrét valóságon orientálódni, és az olvasmányokat ehhez igazítva megválogatni, és a nélkülözhetetlen elveket e valóság fényében megkeresni!

3. „LEGVIDÁMABB BARAKK " A GLOBALISTA BIRODALOMBAN

Már megint kilógunk a sorból, ahogy a szovjet kommunista birodalomban is a „legvidámabb barakk”, a „gulyáskommunizmus” országa voltunk, miközben a felszínen hangoztattuk, de óvatosan szembe mentünk a szovjet birodalom elveivel. Most a globalista Amerikai Birodalom, pontosabban annak mélyállami hatalmi szférája keretében lógunk ki a sorból, és tovább folytatva a fenti gondolatmenetet, érdekes ez a történelmi párhuzam. A szovjet birodalom a belső gondjai mellett főként alacsony hatékonysága okán bukott le a Nyugattal vívott katonai versenyben, míg a már bennünket is magába foglaló, az Amerikai Egyesült Államok vezette nyugati globalista birodalom mai állása szerint inkább az USA belső társadalmi szétesése és ennek egész Nyugatra kiterjedése okán mutatja a hanyatlás jeleit. Technikailag erős, de a hagyományos közösségeit és identitásait elporlasztó elveinek uralomra jutása társadalmi szétesésben valószínűsíti közelgő bukását. Magyarország a NER 2010-ben induló kiépítésével épp ezekkel a közösségsorvasztó elvekkel kezdett szembeszállni, és vált egyre kilógóbbá a birodalom központi elveinek elvárásaihoz képest. A valamikori nemes emberi jogi eszmék és a jogállam álcájával kiépített mechanizmusok ezeket a birodalmi globális folyamatokat használják fel a korábbi európai kulturális értékek és közösségi identitások szétporlasztására, és 2010 óta egyre nyíltabban Magyarország száll szembe ezekkel az álcázott követelésekkel. Így a jogállam és az emberi jogok legfőbb megsértőivé váltunk a globális hatalmi médiában, amikor kerítésépítésekkel az iszlám migránstömegek betelepítésével szálltunk szembe, vagy újabban a társadalmi többség szétzilálására bevetett kisebbségi fegyver leágazásaként a genderideológia és a transzneműség propagálásának legfőbb ellenzői lettünk.

Mivel ezekkel a folyamatokkal az USA vezette globalista birodalom a technológiai erő ellenére szétzúzza maga alatt a társadalmat, így bukása nem lehet kétséges, különösen, hogy az utóbbi években a Nyugat technológiáját átvevő Kína az oroszok melléjük csatlakozásával katonailag és gazdaságilag is a Nyugat lekörözésének perspektíváját mutatja.

Menyiben járulhat ehhez, gyorsíthatja fel ezt a magyar külön út? Kis pont vagyunk ugyan a globalista birodalom egészében, de a bukása felé vezető makrofolyamatokban ez a kis pont döntő lehet egy idő után. Így 1989 után nem a magyar gulyáskommunizmus rombolta szét ugyan a szovjet birodalmat, de a szétesése végén okozatilag az 1989-es magyar határnyitás a kelet-németek százezrei előtt hozta el Kelet-Európa leszakadását a szovjetekről, majd ennek 1991-es szétesését. Nem szabad lebecsülni a kis pontokat sem a történemben, és a nyugati nagyvárosok iszlámosodása elől hozzánk menekülő nyugatiak ezrei már ennek a végső bukásnak e kezdetét is jelenthetik.

A „legvidámabb barakk” pozíció így realitás az USA vezette globalista birodalomban is számunkra.

4. BIRODALOMVÁLTÁS

Folytatva Magyarországnak a korábbi szovjet birodalomban és az új globalista birodalomban elfoglalt hasonló helyzetének elemzését, jó, ha tisztába tesszük, hogy 1989 után nem egyszerűen egy rendszerváltoztatás volt nálunk, hanem főként birodalomváltás, és a magyar állam és társadalom rendszere csak ennek a birodalomváltásnak a logikáját követte, annak alárendelten kialakítva mai rendszerét. Ezzel a gondolati keret változtatással az eddig vizsgáltakhoz képest más folyamatok is bejönnek a szemszögbe, és az eddig vizsgáltak is más helyi értéket kapnak. Például a globalista birodalomnak való alávetést előkészítő Soros-Alapítvány 1983-as betelepedése és egy sor ösztöndíjtámogatása a tömegmédia főszereplői és a fiatal egyetemi oktatók felé, továbbá a többi kulturális szektor elitjének káderjegyzékükbe bevonásával és megbízhatóságuk tesztelésével a későbbi globalista birodalomba bekebelezés kezdeti fő útjaként válik minősíthetővé.

Ugyanígy át kell értékelni az 1990-es, demokráciára átépített állam belső folyamatainak értékelését is. Nem a ’90-es tavaszi országgyűlési választások voltak utólag szemlélve ebben az elsődleges fontosságúak – különösen mivel nem a globális birodalom előőrseként kiépített, balliberális SZDSZ lett a kormánypárt, hanem a nemzeti-konzervatív MDF –, sokkal inkább a többségi demokrácia fölé telepített óriási hatáskörű Alkotmánybíróság. Különösen mivel 1999-től aztán az addig csak vegetáló strasbourgi emberjogi bíróság hatáskörét az egyes államok törvényhozása és bíráskodása fölött kiterjesztették, és az Emberi Jogok Európai Bírósága az egyes államokon belüli alkotmánybíráskodást kontrollálva és hajtószíjként felhasználva ezeket, egy európai szuperállam alakját vette fel, kiegészítve ezt az EU általi tagállami kontrolokkal. Ezekbe aztán gyorsan beköltöztek a globalista birodalom csoportjai, főként az amerikai gyökerű NGO-hálózatok Európában kiépített leányszervezetei, melyek közül a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok NGO-hálózata csak a legismertebb.

De a birodalomváltás és a globalista birodalom szem elé állításával ennek az új birodalomnak a kiépítése és megszilárdítási folyamatai is erősebben bejönnek a szemszögbe. Például a német Kohl kancellár 1988-tól még megkísérelt egy amerikaiakkal szembenálló, német vezetésű kelet-európai egyesítést végrehajtani, de egy sor amerikai ellenlépés, köztük a Kohl bizalmasainak meggyilkolása ezt hamar meghiúsította. Például a Deutsche Bank elnök, Alfred Herrhausen autóbalesetnek álcázott meggyilkolása vagy a már végbement német egyesítés után a keletnémet állami vagyon privatizálásában a globális amerikai cégeket háttérbe szorító és európaiakat preferáló Kohl-bizalmas főprivatizátor meggyilkolása említhető itt. Ugyanígy a globalista birodalom kiépülésének megakadályozását jelentette volna a Szovjetunió megszűntével funkcióját vesztett, amerikai vezetésű NATO helyett egy Európára szűkülő katonai biztonsági rendszer megteremtése, amit 1992-ben a franciák fel is vetettek, és Kohl kancellár lelkesen támogatta ezt, de az USA globalista erői ezt a kezdeményezést gyorsan elfojtották. 1999-ben nem is tudtunk ezekről folyamatokról, és lelkesen csatlakozott Magyarország is mind a funkcióját vesztett NATO-hoz, mind a rejtett európai szuperállami kontrollt létrehozó strasbourgi emberjogi bíróság alá vetéshez is.

Ma már jól láthatók az időközben kiépült globalista birodalom alávetési technikái, ami alól 2010-től az erős belső felhatalmazással rendelkező Fidesz-kormányzat igyekszik részben kihátrálni, de ahhoz, hogy ez jobban megértsük, érdemes lesz kiterjeszteni a múlttal kapcsolatos elemzéseinket is, és egészen az 1989-es kezdetektől újra kell gondolni, hogy mi is történt velünk. A birodalomváltás rendszerváltás helyére állításával az első lépést lehet ezen az úton megtenni.