Tisztelt Professzor Asszony! Tisztelt Konferencia!
Nem kis bátorságra vall, 2024-ben nemzetközi konferenciát rendezi az identitás kérdésének közéleti megjelenéséről. De sajnos szükségszerű!
Bár ha itt Európában is úgy tekintenének a világra, mint Székelypeteken, akkor ma nem lennénk itt! De jó világ is lenne az!
Vasárnap Székelypeteken egy olyan faluban jártam, amely a második magyar világban éppen egy kilométerre esett távolabb a határtól és így maradt Romániában, de egy most kétszáz lelkes magyar falu 200 éves, kormányzati támogatásból és székely emberek adományaiból tegnap felszentelt és megújult református temploma telt meg. Telt meg, és hívő és büszke magyarok, székelyek, gyönyörű családok ünnepeltek együtt! És nem volt kérdéses semmilyen identitás!
Miért is kell az identitásról konferenciát rendezni, hiszen a világnak és főként Európának vannak fontosabb problémái.
A glóbuszt háborúk terhelik, sőt, egyes nukleáris hatalmak vezetői már úgy dobálóznak a világháború kifejezéssel, mintha az valami hétköznapi ügy lenne.
A világgazdaság krízisről krízisre bukdácsol: az infláció, a szankció, a konjunktúra a kisiskolásoknak is ismerős, sőt, érthető szavakká válnak.
A Föld lakói folyamatos mozgásban vannak: milliók indulnak el a hazájukból, hogy jobb életet keressenek, köztük tízezrével olyanok is, akik erőszakkal akarják a saját kultúrájuk, vallásuk, identitásuk képére formálni azokat az országokat, ahova – sokszor illegálisan – belépnek.
Minden mozog, minden változik. Ha innen nézzük, nem csoda, hogy az emberi, közösségi, nemzeti identitások kérdése is mozgásba lendült.
Arkhimédesz azt mondta: „adjatok egy biztos pontot, és én kifordítom sarkaiból a világot."
Kétezerháromszáz évvel később mintha kissé másként állna a dolog: ha az identitás kérdése is elmozdul a biztos helyéről, akkor egyetlen olyan pont sem marad, ami egyben tartaná a világot.
Vagy lehet, hogy pont ez a cél?
Minek is köszönhető mindez? Nemcsak annak, hogy a liberalizmus mára eltorzult ideológiája számos oldalról támadás alá vesz bennünket kívülről. Hanem annak is, hogy a liberalizmus agresszív előrenyomulásával igyekszik a vele egyet nem értőkben egyfajta „belső gondolatrendőrséget” is kialakítani. Amely elbizonytalanít, szorongást hoz és mi több a másikat, minket akar magyarázkodásra kényszeríteni, oda jutunk, oda jutottunk, hogy a normalitás szorul magyarázatra!
- a béke normalitása helyett a háború normalitása,
- az akadémiai szabadság helyett a kiszorítás,
- a demokratikus véleménynyilvánítás helyett a hatósági tiltás, egyes platformokról való letiltás.
Ez lenne a szép új világ?
A liberalizmus egész pályás letámadásával szemben nekünk is minden fronton van teendőnk.
A Kulturális és Innovációs Minisztériumban büszkén vállaljuk, hogy a magyar patrióta másként szólva de a lényegre fókuszálva „identitásminisztériumban” dolgozunk. Hiszen ehhez a minisztériumhoz olyan területek tartoznak, amelyek alapjaiban formálják, erősítik identitásunkat: ilyen például a hivatást adó egyetemek-szakképzés, az ifjúság, az innováció és tudomány, a kultúra, és a család ügye.
Tisztelt Konferencia!
Az identitások változásának, átalakulásának elvi kérdéseiről fognak Önök tanácskozni két napon keresztül, én azonban inkább a gyakorlat embere vagyok.
Ha megengedik akkor a Minisztériumhoz tartozó négy terület négy látószögéből tekintenék az identitáspolitika ügyére.
Először is a magyar felsőoktatás és tudománypolitika fejlesztésének szemszögéből.
A hivatás átadás során ki kell mondanunk az a jó intézmény ami ismeretet, tudást, gyakorlatot ad, de egyben az identitásunk is formálódik. Az iskolában tanuljuk meg, hogy mi a barátság, mi a bajtársiasság és közben egyre jobban megismerjük a világot, ami körül vesz. Fontos, hogy miközben hagyjuk, hogy a fiatalok bontogassák szárnyaikat, stabil kapaszkodót nyújtsunk nekik, hogy ne tévedjenek el a világ számos szirénhangú útvesztőjében.
Ehhez fel kell idéznünk azt, hogy Európát a közelmúltig az identitáspolitika tekintetében leginkább megrázó változás, a nyugati '68-as mozgalom nem véletlenül az egyetemeken kezdődött.
A modern nyugati társadalmak számára az egyetemek láncolata az egyik legfontosabb hálózat. És így van ez keleten is.
Ez az oka annak, hogy az egyetemek „megszállása" a mai napig is a balos-liberális értelmiség egyik legfontosabb célkitűzése. Mozgalmaik, ideológiáik az egyetemi burkokból indulhatnak a legkönnyebben útjukra, és itt lehet a legjobban megvédeni is őket.
A felsőoktatással foglalkozó miniszterként az is a dolgom, hogy ne hagyjam, hogy a magyar egyetemek egyszólamúak, a legtöbb nyugati egyetemhez hasonlóan kizárólag liberális értékrendűek legyenek.
Ez sem a társadalmi, sem az oktatási, sem a tudományos-kutatási céljainkat nem szolgálná.
A magyar egyetemeknek a magyar társadalom, a magyar gazdaság a magyar jövő érdekében kell működniük. A magyar egyetemi modellváltás értelmében létrejött, az egyetemi autonómiát tiszteletben tartó irányítói és tulajdonosi szemlélettel működő modell ezt erősíteni látszik.
A tudomány- és innovációs politikának is nem az öncélú újításokat kell szolgálnia, hiszen az a liberalizmus sajátja. Úgy kell nyitnunk az új felé, hogy közben nem szakadunk el az örökérvényűtől. A tudományos életnek valós kérdéseinkre kell valós megoldásokat találnia. Minden újításnak csak akkor van értelme, ha közben őrizzük kulturális örökségünket, erősödnek általa családjaink és a nemzeti identitásunk.
Az identitáskérdés szempontjából külön is szeretnék az ifjúság kérdésével foglalkozni, bár a minisztériumban a felsőoktatással és szakképzéssel közös koordinációban kezeljük, mivel a fenti két területen 650 ezer magyar fiatal tanul.
Ez mindig nehéz ügy, különösen, hogy az immár „klasszikus értelemben" vett ifjúságpolitika, mint szakpolitika megszületése a nyugati '68-as mozgalmakhoz köthető.
Az ifjúságpolitikának sok metszete van, az identitásmegőrzés szempontjából számomra a közösségek támogatása a legfontosabb. A fiatalok kortárs közösségeinek fejlesztése, tisztességesnek, őszintének, újítónak, azaz innovatívnak és közben mégis a hagyományokon alapulóknak való megtartása a legfontosabb.
Semmi nem olyan fontos, mint hogy a fiataljaink számára közösségi tereket nyissunk, támogassuk a közösségi törekvéseiket, ahol megvalósíthatják saját céljaikat. Ahol saját magukat, a kortárs környezetet alakítják és nem a felülről érkező, ideológikus elvárásokat majmolják.
Harmadik meghatározó pillérünk a családpolitika.
Ha van arkhimédeszi biztos pont a magyar kormány működésében, akkor az a családpolitika. Szilárd és rendíthetetlen az álláspontunk:
a hagyományos családot tekintjük a magyar társadalom alapegységének.
Nem vagyunk hajlandóak a nyugati identitáskáosz egyetlen elemét sem a magyar családok közelébe engedni. Nem hagyjuk elbizonytalanodni sem a szülőket, sem a gyerekeket. A bináris emberi identitás szétverése, a harmadik, sokadik nemek bevezetése, a szülők nevelési jogának kétségbevonása, a gyermekek védelme nem fog sérülni. Amikor Önök az identitásról, mint politikai fegyverről tanácskoznak, kérem, azt vizsgálják meg leginkább, hogy ezt a fegyvert miképpen akarják a családok ellen fordítani és miképpen védekezhetünk ez ellen.
És végül, nagy levegőt veszek, a minisztériumom felelős a kultúra ügyéért.
Itt tudnék és itt kellene a leghosszabbnak lennem, és talán érdemes is lenne nemsokára egy önálló tanácskozást szentelni a kultúrpolitika és az identitáspolitika egymásra hatásának.
Mégis, itt leszek a legegyszerűbb.
A legbonyolultabb kérdések megoldásának nem feltétlenül az a legjobb módja, ha bonyolultságukban próbáljuk megfejteni őket, ha minden részletét megpróbáljuk szétszálazni, hanem az, ha megkíséreljük egyetlen mozdulattal a probléma szíve közepét eltalálni.
Persze, ebben van a legnagyobb kockázat is.
A nyugati identitásválság és az annak meghaladására tett törekvések hatásainak elhárítása érdekében minden hazai kultúrpolitikai ügy megoldásakor először azt a kérdést kell magunknak feltenni: hogyan szolgálja a kérdés megoldása azt, hogy azt bizonyítsuk vele, hogy a világ legjobb dolga magyarnak lenni.
A tételmondat ugyanis igaz: minden magyar számára a világ legjobb dolga magyarnak lenni. A „magyarnak lenniség" minden bajával, nyűgével, nehézségével együtt. Ez az érzés nem eltakarja a gondjainkat, nem megússzuk vele a problémáink megoldását, hanem ad egy alapállást, egy alapérzést. Ezért minden kulturális ügyre először innen kell ránézni: szilárdítjuk-e ezt az alapállást.
Egyesek persze azt mondják, ez nacionalista szemlélet. Még vitatkozhatnánk is vele, de minek. Most a patriótát használjuk!
Ha a magyar, nemzeti identitásunkat szét akarják verni, márpedig nyilván azért zajlanak az identitás átszabó folyamatok, hogy végül ez történjen meg, akkor arra nekünk csak az a válaszunk lehet, hogy de a „magyarnak levést" így szeretjük. Mert szerintünk ez a világ legjobb dolga. És innentől a magyar kultúrpolitika alapkérdése meg van oldva.
Tisztelt Konferencia, Kedves Mária!
Arra kaptam Öntől felkérést, hogy kormányzati irányból értelmezzem az identitáspolitika, illetve annak fegyverként történő használata kérdését, igyekeztem ennek megfelelni.
Így a végén oda szeretnék visszakanyarodni, ahonnan indultam.
Évezredeken keresztül az emberi társadalmak – miközben sokat változtak a műszaki, technológiai, filozófiai, geográfiai és politikai körülmények – szövetének volt és még van is egy biztos kötőeleme.
Ez pedig az, hogy az emberi faj reprodukciója, fenntartása az egyes számú vastörvény. Csak kisebb részben biológiai okokból, sokkal inkább kulturális és egyébként szakrális okokból is.
Az ember, mint Isten képére formált gondolkodó, érző és hívő lény és egyre bővülő és bonyolódó közösségeinek fennmaradása az isteni törvény és parancs.
Ha ez szétesik, ha ezt hagyjuk szétverni, akkor minden megkérdőjeleződik, ami a hitből, a hagyományból és a közös, emberi kultúrából eredeztetik. Nincs többé habarcs, nincs többé kötelék.
Az identitáskáoszt azok keltik, azok kavarják, akik számára a hit, a tradíció és a kultúra valamiféle folyékony, kontúr és igazság nélküli, egyfelől-másfelől ügy. De nem az, nagyon nem az.
De hogy van remény abban vasárnap óta megerősödve állok, mert amíg olyan szegletköveink vannak mint Székelypetek, ha megacélozzuk magunkat visszaforgatjuk a világot a normalitás rendjébe!
Ez a küldetésünk, ez a magyar nemzet küldetése!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Elhangzott 2024. szeptember 23-án a Budavári Lovardában Az identitás, mint politikai fegyver című nemzetközi konferencián.