A Kommentár folyóirat augusztus végén megjelent, 2023/3. lapszámának blokkösszeállítása az Ifjúkonzervatívok címet viseli, melyben tíz, 22 és 33 között járó fiatal konzervatív foglalja össze nézeteit, nem kevesebb, mint a lapszám bő harmadát kitevő terjedelemben. Ők azok, akik már a rendszerváltoztatást követően, legkésőbb az ezredforduló táján születtek, és a 2010-es években kezdték pályájukat. Mindannyiuknak „van saját gondolata s ezzel együtt mondanivalója a világról. A folyóirat […] egyedülálló vállalkozása, hogy egy új nemzedék hangját egybegyűjtse, azt bizonyítja számunkra, hogy a konzervatívizmus virágkorát éli, és lesz izgalmas folytatás” – állapítja meg róluk és programszövegeikről, az idősebb jogán is, Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője. A mostani fiatal konzervatívokkal kapcsolatban voltaképpen a rendszerváltoztatás után kisvártatva kialakuló ifjúkonzervatív lázadás legújabb hullámáról van szó. A kezdetekhez való visszatérés jegyében ez az írás azt mutatja be, hogy döntően a ’90-es évek közepétől egészen a 2010-es kormányváltásig, majd részben a rákövetkező évtized során, hogyan szerveződött nemzedékké a hazai jobboldal harmadik generációja.

POLGÁRI UNDERGROUND

Joó Tibor a ’30-as évek közepe slágertémájának számító nemzedéki kérdést azzal alapozta meg, hogy azt írta, egy „generációs közösség a közös probléma felvetődésével már megszületett”, más szavakkal, a nemzedéki élmény a történelmi-politikai események hasonló módon való átélését jelenti (Válasz, 1935/1). Egy közös generációs benyomás a ’90-es évek első felében sokakban kialakult, amit főképpen az hívott életre, hogy a rendszerváltoztatás folyamata megtorpanni látszott, hiszen 1994 és 1998 között a múlt az MSZP–SZDSZ-koalíció képében visszatért. Ez az érzés nem csak azért fogalmazódhatott meg, mert a miniszterelnök Horn Gyula személyében az állampárt utolsó külügyminiszere lett, akivel együtt a pártállam egy sor, többnyire másodvonalas képviselője szerzett (vissza) pozíciót, hanem azért is, mert a kisebbik koalíciós párt könyörtelenül társította a politikai hatalom mellé a liberális kulturális uralom eszközrendszerét.

Mannheim Károly meghatározónak számító nemzedékkutatási tételének igazsága a ’90-es évek középső harmadában idehaza is bebizonyosodott, hiszen valóban a következőképpen állt a helyzet: „Az egy időben felnövekvő egyéneket a legnagyobb befogadóképesség éveiben alapvető hatások érik, mind az őket befolyásoló szellemi kultúra, mind a társadalmi-politikai állapotok részéről” (A nemzedéki probléma. 1929). Pontosan ezek a hatások – köztük a múlt árnyainak visszatérte, a Bokros-csomag és a tandíj bevezetése – voltak azok, amelyek konzervatív reakciót váltottak ki a ’70-es években született fiatalokból. Innen datálható a fiatal konzervatívok, ifjú jobboldaliak első hullámának indulása. Az 1996 és 2010 közötti ifjúkonzervatív kezdeményezésekben résztvevőkkel kapcsolatban történeti-politikai szempontból egy nemzedékről van szó, amelyet több korcsoport képez; az egyes kohorszok fellépését a ’90-es évek közepi antiszocialista indulat után több hasonló fordulat indukálta, úgymint a 2002-es választási vereség, majd az őszödi hazugságbeszéd és a rendőrterror által kiváltott 2006-os politikai válság.

Az ELTE BTK-n szerveződő Egyetemi Széchenyi Körből indultak a Fidesz ifjúsági szervezete, az 1996-ban életre hívott Fidelitas alapítói. A Fidelitas első elnöke, egészen 2005-ig, Gyürk András volt. 1999-ben több jelentős esemény is történt: a Fidelitas elnöksége elindította Utolsó Figyelmeztetés nevű, párezer címre kiküldött, kétezertől havonta megjelenő belső hírlevelét, Kőszegen Fesztivál a határon címmel nyári rendezvénysorozat kezdődött, és ugyancsak a budapesti bölcsészkaron, létrejött a pártok fölötti Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik) Kovács Dávid és Nagy Ervin kezdeményezésére. Mindez már az első Orbán-kormány idejére esett. A kőszegi ifjúsági rendezvényt a Kor-határ Alapítvány és egy sor polgári-keresztény szervezet hozta tető alá, nyitóeseményén Orbán Viktor köszöntötte a 800 jelenlévőt, Deutsch Tamás ifjúsági- és sportminiszter mellett a kerekasztal-beszélgetéseken szerepelt többek között Boross Péter, Kövér László, Nemeskürty István, Schmidt Mária és Wermer András Fidesz-kampányfőnök is. A kőszegi fesztivált 2006-ig bezárólag összesen hét alkalommal tartották meg.

A 2002-es választási vereség, pontosabban a múlt újabb, ezúttal második visszatérése ismét ellenállást váltott ki, amelyet a két forduló közötti nagygyűléseken (Kossuth tér, Testnevelési Főiskola), aztán a Dísz téren tartott találkozón megjelent fiatalok tömegei bizonyítottak. Ez indította útjára a második hullámot, benne a ’80-as évek szülötteivel. Az utóbbi helyszínen meghirdetett polgári körök mozgalma mellett a jobboldal „egy a tábor, egy a zászló” jegyében való újjászerveződésének része volt, hogy az Utolsó Figyelmeztetés átalakította lapkoncepcióját. Ezt több lépcsőben hajtották végre. Az első félnyilvános, rendkívüli lapszám, amely Medgyessy Péter miniszterelnök – nem mellesleg 1986–87-ben pénzügyminiszter, majd a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának utolsó elnökhelyettese – D–209-es ügyével foglalkozott, 2002 júniusában jelent meg, a demokratikus falba épített (poszt)kommunista tégla felfedezésének, valamint „a köztársaság D-napjának” minősítve a történteket. 2002 szeptemberében a hatékonyabb munka érdekében átalakult a lap háttere: a főszerkesztő, aki kétezertől kezdve hét éven át vitte a lapot, maradt Hegedűs Zoltán, de az Utolsó Figyelmeztetést a továbbiakban nem a Fidelitas forgalmazta. A valódi nyitás 2003-ban következett be: májusban a havilapot UFI-ra keresztelték át, szeptembertől pedig magazinos külsőt nyert és országosan terjesztették, a csúcsidőszakban 30 ezer példány fogyott belőle. 2003 előtt a fejlécen „az új nemzedék lapja”, utána „a polgári underground lapja” felirat szerepelt.

A legendás folyóirat 2002 és 2007 között megtett útját jól jellemzi, hogy míg 2002 júliusában fekete-fehérben, tizenhat oldalon jelent meg, a 2007. augusztusi utolsó lapszám már színesben készült, 40 oldalon. Az UFI-nak megkülönböztető jellegzetessége volt a kompromisszummentes, ugyanakkor távolról sem apokaliptikus, inkább derűsen aktivista hangvétel. A 2002-es választási vereséget például Kádár-képpel illusztrálták és a címlapra azt írták: János-arcú rendszerváltás, hiszen úgy látták, hogy „jönnek vissza újra” s ez „kegyetlenül nekünk szegezi a kérdést annak a bizonyos rendszerváltozásnak a mélységéről és erejéről” (Utolsó Figyelmeztetés, 2002/július, 3). A lap munkájában szerzőként-szervezőként másféltucat fiatal felnőtt vett részt (a teljesség igénye nélkül: Ablonczy Balázs, Ablonczy Bálint, Ambrus Balázs, Benkő Levente, Böszörményi-Nagy Gergely, Czotter András, Dömötör Csaba, Hegedűs Zoltán, Kollarik Tamás, Novák Tamás, Ókovács Szilveszter, Skrabski Fruzsina, Rajcsányi Gellért, Rumi Tamás, Szálinger Balázs).

Az UFI örökébe 2007 szeptemberében a Reakció című havilap lépett, amely Ablonczy Bálint főszerkesztésében terjedelmesebb lett, és hét lapszámot ért meg. A Reakció nagyobb visszhangot kiváltó ötletes kezdeményezése volt a nyitólapszámban közölt A jövő visszahódítása című szerkesztőségi kormányprogram. Már az UFI-nak is volt internetes változata, az Ufi-blog, a Reakció viszont tudatosan duplikálta magát, a nyomtatott verzió mellett online tartalmat is kínálva. 2008 nyarától aztán az újság teljes egészében a netre költözött, Reakció blog néven (főszerkesztője Balogh Ákos Gergely volt).

2005 végén hívták életre – Gyürk András, Hegedűs Zoltán és L. Simon László, 1998–2004 között a Fiatal Írók Szövetségének elnöke, aztán 2010-ig a Magyar Írószövetség titkára – a kéthavonta megjelenő Kommentár folyóiratot, melynek első száma a következő év elején jelent meg (főszerkesztő, egészen 2011-ig, Ablonczy Balázs). A debütáló lapszám élén kapott helyett a szerkesztőség ars poeticája, amely némi generációs felütéssel így kezdődött: „Eltelt másfél évtized. Amikor Magyarország szabad lett, jó néhányunk még az egyetemet sem kezdte el. Ahhoz azonban már túl sokat éltünk, hogy ne emlékeznénk a másik világra.” A Méltóság és indulat című beköszöntő azzal zárult, hogy „valahol a végén talán feldereng egy olyan ország képe, amelyben immár nem az alapkérdésekről kell vitázni, mert kialakult konszenzus védi közösségeinket és hagyományainkat.” (Kommentár, 2006/1. 1) Az első szám mintegy negyven oldalon közölte a Jobboldal és konzervativizmus című körkérdésre adott válaszokat, amely jól mutatja, hogy ekkor a fogalmak tisztázására és a saját identitás meghatározására volt szükség.

Volt már szó róla, hogy a kétezres évek utolsó harmadában a „polgári underground” két meghatározó fóruma online is megjelent (előbb az UFI, majd a Reakció). Juhász Gábor, a HVG egykori főszerkesztője úgy nyilatkozott 2009 végén egy balliberális médiakonferencia után, hogy a rendszerváltást követően jellemző baloldali–liberális médiakondomínium az ezredfordulón kezdett el visszaszorulni. A Nemzet-kiadócsoport megerősödése és a Heti Válasz életképessége miatt valóban ez következett be, a fordulatot erősítette a versenytárs nélküli HírTV és a Lánchíd Rádió megjelenése. Legkésőbb 2008 óta viszont – Juhász bevallása szerint – egy másik térfélen, mégpedig az online nyilvánosságban is látványos vereséget könyvelhettek el, amelyben fontos szerepet játszott, hogy a baloldal nem hitt az online kommunikációban. Így 2007 és 2010 között egyértelműnek számított, hogy az elektronikus médiát a konzervatív szemléletű és jobbközép orientációjú blogok, honlapok, portálok határozzák meg. Annál is inkább igaz ez, mert a népszerű kiajánlók (a HVG Goldenblogja és az Index blogketrece) rendre átvették az innen származó tartalmakat.

A már létező Reakció blog mellett 2007-ben két másik online fórum jött létre: októberben többek között Baranyi Márton, Máthé Áron, Megadja Gábor, Szilvay Gergely és Vincze Máté révén mint „politikai és kulturális online magazin” útjára indult a Konzervatórium, novemberben pedig a Jobbklikk, amelyet Navracsics Tibor alapított társasblogként. A 2008 második felében már kizárólag online megjelenő, blogformátumú Reakció egy évvel később Mandiner blog címen futott, melynek főszerkesztője egészen 2016-ig Balogh Ákos Gergely volt. Ezek a fórumok, még egyszer, alapításuk sorrendjében: a Reakció, a Konzervatórium, a Jobbklikk és a Mandiner alkották a „polgári underground” harmadik hullámát, az ún. „nemzeti blogoszférát”. Sikerüket bizonyítja, hogy a 2008-as és 2009-es blogverseny győztesei, vagyis a Konzervatórium.hu és a Mandiner blog egyaránt köreikből került ki.

Az online jelenlét mellett a személyes találkozás igénye is megjelent, a 2008 novemberében megtartott Nemzeti blogcsúcs, amelyet a Reakció, a Konzervatórium közössége, a Jobbklikk és a Kommentár rendezett, százakat vonzott. Ez volt az első Konzílium-rendezvény, amelyet még három követett, a Jobbklikk, a Konzervatórium és immár a Mandiner szervezésében: 2009 februárjában, 2010 februárjában és végül 2010 novemberében. A kapcsolatok a határon túli magyar fiatalság felé is kiépültek: a nemzet:reblog címmel megrendezett 3. Konzílium vendégei erdélyi, felvidéki és vajdasági bloggerek voltak; Erdély és a Partium képviseletében Demeter Szilárd író–filozófus jött, aki a Mandiner blogra is írt. A hálózattá bővülő online és offline közösség létszáma az egyes fórumok egymással átfedésben lévő szerzőgárdájával és az olvasókkal, szervezőkkel együtt többszáz fősre tehető. A kétezres évek utolsó harmadában az ifjúkonzervatív közeg lazán szerveződő szubkultúra volt, amely magát többnyire szabadelvű konzervatívnak nevezte.

A Konzervatórium.hu közölte 2008. október 20-án Ifjúkonzervatív készülődés című kiáltványomat, amely így kezdődött: „Valami készül a jobboldalon. […] Szabadság és hagyomány – ez a két szó, ami meghatároz minket, mivel leváltottuk a haladás és az egyenlőség kurzusát, mert tudjuk: csak a szabadság biztosítja a fejlődést, és csak a hagyomány teszi ezt biztonságossá.” A manifesztum regisztrálta, hogy „az új évezredet követő öt-hat évben egy konzervatív mentális áttörés érzékelhető”, ennek eredménye a fiatal konzervatívok megjelenése is, akikről úgy fogalmazott, hogy „ők a mai 20 évesek. Fiatal konzervatívok, egyetem és munka között, akiket idegesít a morális káosz és a politikai ostobaság”. A szöveg regisztrálta a nemzedéki alapon szerveződő közösség létrejöttét, de azt is, hogy még erősen alakulóban van: „Kérdéses, hogy a fiatal reakciósok, az ifjúkonzervatívok meddig maradnak gondolatilag együtt […] Nehéz eszmei harcok és tisztulással járó szakítások várnak az ifjúkonzervatívokra.” A kiáltvány mégis igénybejelentéssel zárult, de nem helycseréről, hanem csatlakozásról szólt. Tizenöt évvel ezelőtt, az utolsó bekezdésben így fogalmaztam: „Néhány év és generális átalakulásra lesz szüksége a magyar jobboldal gondolati forrásvidékéül szolgáló, erősödő konzervativizmusnak. Ránk lehet számítani – s számolni is kell velünk.”

Most kell visszatérni rá, hogy a konkrét közösséggé szerveződés gondolata 2009 során merült föl. Az év telén indult el az egykori Fesztivál a határon más formában való folytatása, mégpedig Tranzit név alatt. Az első találkozó résztvevői nagyjából százan érkeztek Dobogókőre. A nevet is és a helyzetet is magyarázva, a főszervezők (Böszörményi-Nagy Gergely, Böröcz László, Gyürk András, Hegedűs Zoltán) állásfoglalása úgy szólt, hogy „egyelőre még itt vagyunk ebben a furcsa átmeneti állapotban. De úgy érezzük, hogy lassan fordul a szél, s ezért ideje lerázni magunkról a zsibbadtságot.”

Ekkortájt, vagyis egy évvel az első kétharmados kormányváltás előtt, már jól kitapinthatóvá váltak az ifjúkonzervatív csomópontok. Az egyes fórumok – blogok és szerkesztőségek – körül, mint a Jobbklikk, a Kommentár, a Konzervatórium és az UFI–Reakció–Mandiner, mind létrejöttek körök, az ELTE jogi karán működött a konzervatív hallgatókat tömörítő Jogar Egyesület, 2009-ben pedig megszerveződött a minden ifjúkonzervatív csoport irányába nyitott Kontra Klub, illetve az angol nyelvű Common Sense Society nevű szalon, Stumpf Anna vezetésével.

HARMADIK NEMZEDÉK

A rendszerváltoztatásban részt vevő két nemzedék, azaz az idősebb lakitelkiek és a fiatalabb, Bibó-szakkollégista generáció adta az 1987–88-ban induló polgári gondolat törzsgárdáját, melyeket az MDF és a FIDESZ intézményesített. Előbbi az Antall- és Boross-kormányok fő működtetője volt, utóbbi pedig az ezredfordulós „polgári kormány” derékhadát adta. A második nemzedék 2010-től kezdve a rendszerváltoztatás óta eltelt időben mérve minden szempontból – időhosszát, eredményességét, stratégikusságát tekintve egyaránt – rekorderkormányzást folytat. A harmadik nemzedék, vagyis az ifjúkonzervatív generáció korából fakadóan a második nemzedék szoros szövetségeseként dolgozik a közös, történelmi célért, vagyis a magabíró Magyarország megteremtéséért.

A 2010 előtt megszerveződő generáció körében, az első kétharmados jobboldali választási győzelmet követően,többségben voltak azok, akik – Kassák Lajossal szólva – „megnőttek és elindulnak”, bár akadtak olyan kevesek is, „akik eltévedtek”. Mint volt szó róla, a Reakció helyét átvette a Mandiner.hu, a Konzervatórium egészen 2015 májusáig működött tovább, a Jobbklikk pedig, szerzőgárdájában ki is bővülve (fedélzetén többek között Böszörményi-Nagy Gergellyel, Farkas Anikóval, Megadja Gáborral, Thaisz Miklóssal, Varga Gergellyel és Zelena Dórával), 2010. május 26-án közleményben jelentette be, hogy folytatja: „Az ellenzékben tevékenykedő jobboldal és az öndefiníció munkáját végző új magyar konzervativizmus 2010 tavasza előtti természetes szövetsége […] megújulva erősödik meg a kormányzati pozícióba kerülő jobbközép és a szellemi fordulattá erősödő konzervatív reneszánsz elkövetkező korszakában.” A Kontra Klub helyét a Jobbklik Klub vette át. (A 2014 végéig működő véleményportál főszerkesztője jelen sorok szerzője volt.)

Az ifjúkonzervatív kör a kormányváltás után is dinamikusan növekedett. A Nézőpont Intézet elemzőinek derékhada már a választások előtt is a kétezres évek végének fiatal jobboldali közegéből került ki, közülük többen a Navracsics-vezette Közigazgatásig és Igazságügyi Minisztériumban folytatták, alkalomadták fiatalokkal foglalkozó projektek élén (Regeneráció, Új Nemzedék Jövőjéért Program). Az erdélyi konzervatív fiatalság szerveződése számos irodalmi körön (Café Bulgakov Irodalmi Kávézó, Erdélyi Magyar Írók Ligája) és fórumon (Bálványosi Szabadegyetem) keresztül történt, amelyekhez 2012-ben társult a Tájoló nevű rendezvénysorozat. Budapesten a Jogar Egyesület köréből verbuválódó Alapjogokért Központ 2013-ban alakult meg, Szánthó Miklós vezetése alatt.

A bővülés krónikájához tartozik a 2012-ben elinduló s egészen 2017-ig működő KerDem-blog (szerzői és működtetői között volt például Gaál Gergely, Hollik István, László András, Rétvári Bence, Schaller Ernő, Törcsi Péter és Tristan Azbej), amely az Utolsó Figyelmeztetéshez és folytatásaihoz hasonlóan pártközelből indult, hiszen a 2001 óta létező Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) hozta létre. A KDNP ifjúsági szervezetének 2002–2010 közötti elnökeként szerzett időközi parlamenti választáson mandátumot Rétvári Bence 2008-ban. Itt kell kitérni rá, hogy a kétezres és 2010-es években a 14–35 éveseket tömörítő Fidesz-platform nagyot fejlődött, ennek eredményeként a Fidelitas napjaink legnagyobb hazai politikai ifjúsági szervezete. Ebben az alapító-elnök Gyürk Andrásnak, majd utódainak (Szijjártó Péter 2005–2009, Ágh Péter 2009–2015, Böröcz László 2015–19, Illés Boglárka 2019–22, jelenleg Farkas Dániel) és csapatuknak volt főszerepe; mellettük szintén a szervezet köréből indult Cser-Palkovics András, Gyopáros Alpár, Nyitrai Zsolt és Rogán Antal is.

Mindeközben a Tranzit-folyamat is ment tovább, mégpedig a 2010-es évek első felében alkalmanként 300–500 résztvevővel megrendezett tavaszi és őszi konferenciák révén. Mindazonáltal a tranzitosok legfontosabb közösségi eseményei mégiscsak a nyári találkozók, melyek résztvevői először 2011-ben Sopronban, majd két alkalommal, 2012-ben és 2013-ban Kőszegen, 2017 óta pedig Tihanyban találkoznak. Az eleinte 1000–1200 fős nyári nagyrendezvények az elmúlt években több mint kétezer fős fesztivállá bővültek. Érdemes visszatekinteni rá, hogy az első kőszegi Tranzitra 2012. augusztus 22–25. között került sor, ahol a „közösségek közösségeként” szerveződve a Mandiner, a Jobbklikk, a Konzervatórium, a KerDem-blog, a Kommentár, a Heti Válasz, a Századvég és a Magyar Konyha is saját helyszínen rendezte meg beszélgetéseit, a Heti Válasz fiatal újságírói és gyakornokai pedig négy napon át jelentették meg a FesztiVálasz nevű tábori újságot. A Jurisics-vár adott helyszínt az Orbán Viktorral folytatott beszélgetésnek; nem csoda, ha a korabeli Index úgy fogalmazott, hogy „a fesztivált valahogy úgy kell elképzelni, mint az internetes generáció Tusványosát”.

A 2018 tavaszán bekövetkezett, egymás utáni harmadik kétharmad szerkezeti változást okozott a jobboldali táboron belül – ami addig is összetartozott, az megerősödött, ami egyébként is kezdett szétválni, az külön folytatta útját. Ennek tudható be, hogy a Kommentár folyóirat – amelyet kezdettől fogva a Tranzitot is fenntartó, a lap címét viselő Kommentár Alapítvány ad ki – szerkesztőségében változás történt (ennek része volt, hogy bő hét év után a korábbi főszerkesztőt, Ablonczy Bálintot e sorok szerzője váltotta). A folyóirat a részben új szerkesztőséggel visszatért eredeti vállalásához, csak most már az alapítás óta eltelt tizenkét év tanulságait is hasznosítva. A lap külalakja modernizálódott, szerkezete megújult, szorosabb kapcsolatot vett fel anyaalapítványával és a Tranzit-közösséggel, partnerkapcsolatai pedig jelentősen megszaporodtak (XXI. Század Intézet, Hungarian Conservative, M5, Magyar Nemzeti Múzeum, Mandiner, Szent István Intézet).

A változás igencsak időszerű volt és messzemenően organikus; amint a Türelem és elszántság című, az újraalapításkor megfogalmazott hivatásnyilatkozat mondta: „Tizenkét évvel ezelőtt, a lap alapításakor a Méltóság és indulat című állásfoglalás úgy szólt a távolabbi célokról, hogy »valahol a végén talán feldereng egy olyan ország képe, amelyben immár nem az alapkérdésekről kell vitázni, mert kialakult konszenzus védi közösségeinket és hagyományainkat«. A derengést mára itt-ott jól látható körvonalak váltották fel. Magyarország jó ideje a saját útját járja, így csak most igazán nagy a tét. A munka nem kevés: a 21. századi Magyarország időhöz és feladathoz illő kulturális kereteinek megteremtése, védelme, továbbfejlesztése.” (Kommentár, 2018/3–4. 1) Fél évtizeddel és egy újabb jobboldali kétharmaddal később visszatekintve jól látszik, hogy mindez része volt annak a folyamatnak, melynek során 2019 őszétől kezdve a Mandiner hetente nyomtatott formában is megjelenik (főszerkesztője Szalai Zoltán), sőt utolsó oldalát „Utolsó figyelmeztetés” rovatcímmel a vállalt elődlap egykori szerzői írják, a fiatalokat célzó konzervatív infrastruktúra pedig egyre fejlődik, tehetséggondozóval (Mathias Corvinus Collegium), kávéházlánccal (Scruton), ösztöndíjlehetőségekkel (Batthyány Lajos Alapítvány, Danube Institute, Polgári Magyarországért Alapítvány), képzésekkel (Tranzit Képzés) és online akcióközösséggel (Megafon) bővülve.

A fogalommá lett tihanyi Tranzit egyszerre közéleti évadnyitó, gondolatexpó és politikai fesztivál, amely a kőszegi hagyományokhoz tartva magát évről-évre fölvonultatja a nemzeti-konzervatív oldal alapítványait, fórumait, think tankjait s megkezdi a fölkészülést a szeptembertől újrainduló politikai évadra. Idén augusztus végén is így történt, a hatodik tihanyi találkozó minden korábbinál szélesebb kört vonzott, ráadásul újra meglátogatta a miniszterelnök. Ahogyan a Kommentár fejlécén a „közösség, hagyomány, szabadság” jelmondat olvasható, úgy a Tranzit is ennek jegyében működik. Amint a főszervezők hitvallása szól, „ezen értékek mentén kezdte meg működését 2009-ben a Tranzit rendezvénysorozat. Első konferenciánkon alig százan voltunk, ma már többezren vagyunk. Szép lassan a Tranzit Magyarország legnagyobb közéleti rendezvénysorozatává vált.” Ezt támasztja alá a Kommentár megújulása óta megjelent első öt évfolyamának szövegein alapuló, tavaly kiadott Tihanyi jobboldal című kötet is. Ennek hátoldalán az olvasható, hogy „a magyar jobboldal sikerét a közösségben való gondolkodás és cselekvés szavatolja”. Pontosan ez az a többgenerációs vállalkozás, amelyhez a rendszerváltoztatás utáni ifjúkonzervatív közeg is hozzáteszi a magáét.