„A gombák olyanok, mint az emberek: a rosszak megtévesztésig hasonlítanak a jókra.”
Paul Gavarni francia karikaturista

Nézek egy képet. Rajta egy öreg, összeaszott ember, mögötte hatalmas könyvespolc – ez utóbbi hivatott pótolni a már régóta elvesztett tekintélyt. Szemében és ajkán egyaránt gyűlölet. Ilyen egy kortárs liberális filozófus. Itthon már ritka, alig fellelhető példány. Soros sohasevolt lelkiismerete.

A képen Kis János, illetve egy hatalmas könyvespolc. Történt ugyanis, hogy a minap terjedelmes gyűlöletinterjút közölt a Soros Egyetem megbecsült tanárával, a valamikori SZDSZ egykori elnökével, a liberális kánon itthoni összegzőjével a Heti Világgazdaság.

Minden várakozásunkat alulmúlta. Pedig igazán nem voltak magasak az elvárásaink.

Érvek: 0. Tények: 0. Gyűlöletből, revansvágyból, vágyvezérelte feltételezésekből levezetett, kocsmai beszélgetések szintjét alulról súroló politikai helyzetelemzést kapunk – egyenesen Soros leghűségesebb magyar helytartójától, Marx és Rawls legjobb hazai tanítványától. A csel pedig ott van, hogy mindazt, amit mond, el kellene fogadnunk, csak azért, mert ő mondja. A nagy liberális filozófus, a kétségbevonhatatlan tekintély.

De mit is mond?

Ilyeneket: Orbán, ha rajta múlik, nem fogja kiengedni a kezéből a hatalmat. Fennáll a lehetőség, hogy megpuccsolja a választást. Emberek százezrei fogják elárasztani az utcákat, a fővárosban és a vidéki városokban egyaránt, 1956 óta nem látott helyzet fog előállni, ahol a kérdés majd az erőszakszervezetek morálja lesz, hogy megvédik-e a rendszert és erőszakkal elfojtják a tüntetéseket, vagy a morálra hallgatnak. A rezsim válságban van, már a Fideszen belül is sokan mérlegelik, hogy meddig kövessék Orbánt a nyílt diktatúrába vezető úton, és nyilvánvaló módon fogy a hatalom ereje. Ezért könnyen lehet, hogy Orbánnak már nincs más hátra, mint egy út Moszkvába Janukovics és Aszad után. És persze jön Magyar Péter, aki ugyan nem lesz a liberális demokrácia bajnoka, de a mögötte álló összetarthatatlan választási koalíció úgyis szétesik majd és akkor eljön a normális politika ideje, versengő pártokkal, amelyek között csak az egyik lesz a Tisza.

A kocsmában ilyenkor azt mondják: a következő kört te állod.

Tényleg elképesztő. Komoly tekintettel előadott gyűlölet-forgatókönyv, amit a kinyilatkoztató ráadásul kívánatosnak is tart. Mit is? Hogy legyen lázas állapot, káosz, zűrzavar, rendbontás, vérgőz.

Soros is mindig ezt akarta.

Állítólag a nagyobb jó kedvéért. Hogy helyreálljon a normális politika, ahol nyilván megint lenne SZDSZ, megint kuss lenne a népnek és megint lenne tekintélye Kis Jánosnak, a liberális egyetemi embernek.

Innen a gyűlölet. Hogy most nincs.

Kis János: egy tönkrement élet. A történet arról szólt, hogy mindaz, amit mondott, az kétségbevonhatatlan, ezért a tekintélye is kétségbevonhatatlan. De a sztori összeomlott – másfél évtized alatt, és maradt egy ember a romok alatt. Sértve, megbántva, haragot, gyűlöletet táplálva, elvakulva, megbolondulva.

Amikor a tekintélye még virágzott, senki se vonta kétségbe, hogy egy demokrácia csak liberális lehet, hogy az állam semleges kell, hogy legyen, hogy a multikulturalizmus üdvözlendő, az identitásod pedig bármikor felülvizsgálható, ezért a nemzethez, a családhoz tartozás csak esetlegesség, ami megváltoztatható és ez csupán rajtad áll.

A történelem azonban kiment Sorosék alól. Kiderült, a liberális állam nem képes kezelni azokat a kihívásokat, amelyeket nagyrészt maga idézett elő. A gazdasági válság nem kevesebb államot, hanem egyre kiterjedtebb állami beavatkozást kívánt. A multikulturalizmus nem kulturális sokféleséget és társadalmi harmóniát, hanem növekvő társadalmi feszültségeket eredményezett, Európa-szerte terrormerényletekkel és emelkedő bűnügyi statisztikákkal. Az integráció nem felvilágosult európai polgárokat állított elő a jól képzelt menekültekből, hanem párhuzamos társadalmak alakultak ki, egymással összeegyeztethetetlen értékrendekkel, cselekvésmintákkal és kezelhetetlen konfliktusokkal. Az állam önmegtartóztatása, hogy ne foglaljon állást egymással rivalizáló világnézetek között, nem a tolerancia általános normává válását eredményezte, hanem az „őshonos”, keresztény kulturális örökséggel szembeni kritikát, elutasítást, negligálást erősítette fel, az iszlám normarendszer kizárólagossági igényével egyetemben – és a folyamat folytatódik. Az identitások felülvizsgálata valóban szép eredményeket ért el a harmadik nem elismerésével például Németországban, a nemátültető műtétek legalizálásával, az LMBTQ-mozgalom szoftpolitikásításával, de az emberek többsége mind a mai napig meghatározónak tartja, hogy mondjuk magyarnak született, férfi és hogy a család úgy néz ki, hogy az apa férfi, az anya nő, a gyerekeinket pedig hagyják békén.

Szóval mindaz, amiben Kis János hitt, szánalmas kudarcot vallott. Mindaz, amit kétségbe vonhatatlannak gondolt – mivel az analitikus, angolszász politikai filozófia hagyományait követve logikusan levezetettnek számított –, kétségbe vonódott. Nincs már, ami megalapozza a tekintélyét. Ez azt jelenti, hogy az emberek nem gondolják, hogy egy liberális filozófus különb lenne tőlük.

Innen a harag. Az emberekkel szemben táplált harag.

A populizmus iránti gyűlölet az egyszerű emberek megvetése. Hogy azok a „rémmesék”, amelyek az ő köreiben „közröhej” és „kacaj” tárgyai, azok erősen foglalkoztatják ezeket a nyomorult, hétköznapi embereket. Mert a filozófus felől nézve nem bevándorlás-kérdés van, hanem „migránsozás”; nem a nem-választott milliárdosok beavatkozása a szuverén nemzeti politikákba a probléma, hanem a „Sorosozás”; nem egy háborúval sújtott ország rohamléptékű felvétele az Európai Unióba a mérlegelésre szoruló kihívás, hanem az „ukránozás”. És a sok hülye mindezt elhiszi és eddig leszavazott Orbánra!

Mert így jutunk el Orbánhoz.

Orbánban testesül meg mindannak az antitézise, amit ők vallanak és Orbán volt az is, aki az így értett illiberalizmus mögé társadalmi többséget állított, tehát nem csak a gondolatok és érvek szintjén, hanem a választásokon semmisítette meg a liberalizmust.

Ezért Orbánnak pusztulnia kell. Röviden erről szól Kis János gyűlölet-interjúja. Mert ha Orbán újra győz, esélye sem lesz annak, hogy helyreálljon a liberális filozófus megrendült társadalmi tekintélye.

Ez a kulcs, amely nyitja a zárat.

Ugyan szívesen olvastam volna legalább egy bocsánatkérést, hogy mindazt, amit nyilvánosan képviseltem, az tévedés vagy hazugság volt. Még szívesebben olvastam volna egy bűnbocsánatért esedező nyilvános vallomást, hogy mindaz, amit képviseltem, nem csupán tévedés vagy hazugság volt, hanem egy súlyos és visszafordíthatatlan civilizációs-társadalmi-kulturális katasztrófához vezetett és vezet, és ez megbocsájthatatlan, vagyis, hogy a liberális politikus létével kapcsolatban is megfogalmazható egy morális probléma: a rossz és a gonosz kérdésköre.

De a liberalizmus megtiltja, hogy ideáig eljussunk, mert ez magának a liberalizmusnak a morális alapjait számolná fel. Ezt minden áron el kell kerülni, ezért moralizál egy liberális, ezért vádolja a másikat immoralitással, vagy egyenesen a morális bűn elkövetésével.

Csak már nem hallgat rá senki.

Nem figyel rá senki.

Nem marad utána semmi.

Csak egy böhöm nagy könyvespolc, elhamvadt tekintélyének örök mementójául.

Nyitókép forrása: HVG / Fazekas István