A bíróságok nem igazságot szolgáltatnak, hanem a legjobb esetben is jogot.

A tény, miszerint a római jog a modern európai jogi kultúra alapja, egyenesen Iustitia, az igazságszolgáltatás istennőjének kezéből adott mérleget, szemkötőt és kardot a bíróságok, így az Európai Unió Bírósága számára is. A kérdés, méltón használja-e fel azokat. Az igazság napjaink egyik legvitatottabb fogalmai közé tartozik, ami a leginkább relevánssá teszi e probléma felvetését.

Az Európai Unió olyan nemzetállamok közössége, amelyek eltérő múlttal, történelemmel és kultúrával rendelkeznek, éppen ezért a kohézió egyik legfontosabb biztosítóeleme a rendszeren belüli közös jogértelmezés. Mindez évtizedek óta az Európai Unió Bíróságában (Bíróság, EUB) ölt testet, amely bár a tagállamok közös testülete, a konvencionális és a tagállamok java részének nemzeti joggyakorlatától merőben eltérő eljárásrendet alkalmaz.

ELBILLENT A MÉRLEG NYELVE

A tények mérlegelése kiemelt szerepet játszik a jogalkalmazásban és döntéshozatalban, amely abból adódik, hogy egy adott felvetésre több jogszerű nézőpont, értelmezés és megoldás is létezhet, s azok ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy az összképet lássuk.

A különvélemények pontosan e célt szolgálják. A különvélemények jelentősége, hogy képesek más perspektívába helyezni egy-egy ügy (jogi) megítélését, rávilágítanak az árnyalati különbségekre, s megakadályozzák, hogy az adott igazság egyetlen aspektusára támaszkodva hozzanak további döntéseket.

Az EUB mindennek ellenére csupán egyszerű többséggel és különvélemények megjelenítése nélkül határoz. Vagyis a demokratikus értékeket oly komolyan féltő Bíróság az eljárási szabályzata szerint nem teszi lehetővé a bírái számára, hogy egyéni (szakmai) vagy különvéleményüket megfogalmazzák. Mondjuk ki: nem tűri, hogy más igazságot valljanak.

Ennek legfőbb oka, hogy a különvélemény egyidejűleg leleplez. Létezése ugyanis előidézheti a hitelesség megkérdőjelezését, felfedheti a hátsó szándékot. A különvélemény hiánya ellenben azt biztosítja, hogy az adott érdekeknek megfelelő, egyoldalú gondolkodás akadályok nélkül haladhasson az útján.

Valójában tehát egy jól bevált trükkről van szó annak érdekében, hogy a Bíróság az egység látszatát kelthesse, mintha a testület minden egyes tagja egyhangúan bólogatna. Sőt, mintha a testület az abszolút igazság birtokában lenne.

VAK TYÚK IS TALÁL SZEMKÖTŐT

A tisztességes igazságszolgáltatás garanciája a független és pártatlan bírói eljárás. Ez alapján fogalmazódott meg az a közismert alapelv, miszerint kizárólag egy független bíróság képes egy ügyben pártatlanul eljárni.

A bírói függetlenség és pártatlanság biztosítja, hogy az ítélkezési tevékenység során a bírók jogilag szakszerűen járjanak el. Más szóval mindennemű külső befolyástól mentesen, csakis a törvényeket figyelembe véve, azoknak alávetve hozzák meg a döntéseiket, miközben saját előítéleteiket és elfogultságukat kizárják, s részrehajlás nélkül, kizárólag a cselekedetet mérlegelve ítélkeznek.

Az EUB eljárási szabályzata rögzíti annak követelményét, hogy a bírák sorába kizárólag olyan személyek kerülhetnek, akiknek függetlenségéhez nem férhet kétség. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a bírák szakmai múltja nem kerül olyan mérvű górcső alá, mint például az Európai Bizottság biztosjelöltjeié (lásd: Trócsányi László esete), vagy mint ahogy a függetlenség és pártatlanság elve azt megigényelné.

A bírói székhez ugyanis sok esetben egymásnak adják a kilincset azok, akik korábban a nyílt társadalom eszményét hirdető civil szervezeteknél vezetőként vagy együttműködőként tevékenykedtek; többen közvetve vagy közvetlenül kapcsolatba hozhatók a hálózattal. Az elfogultságukat pedig kiválóan reprezentálják a közelmúltban napvilágot látott nyilatkozatok, amelyek azt bizonyítják, hogy nem az adott ügyről, hanem a vélt bűnösökről döntöttek.

Mindennek következtében kéz kezet mos alapon a Bíróság aktívan közreműködik a jogértelmezés nyílt társadalom eszméivel összhangban történő kitágításában azáltal, hogy mindig az éppen megfelelő igazságot axiómaként szolgáltatja.

KIRE SÚJT A PALLOS?

Az Európai Unió Bíróságának eltérő jogalkalmazási rendje valójában szentesített eszköz, amely arra szolgál, hogy a testület ily módon likvidálja a jogrendszer garanciáit – a mérlegelés, függetlenség és pártatlanság elvét – annak érdekében, hogy önkényesen jogot alkothasson. A pallost persze továbbra is szorítva.

A Bíróság számos alkalommal fogalmazott meg elmarasztaló ítéletet Magyarországgal vagy épp Lengyelországgal szemben (a többi uniós intézmény eljárási szabályzatán felülemelkedve), amelyekre az Európai Bizottság a jogállamisági vizsgálatokkal kapcsolatos, politikai indíttatású döntései során támaszkodott. Mindez azonban nem csupán e két uniós tagállam keresztje.

Magyarország és Lengyelország esete „csupán” látványos megnyilvánulásai annak a jellemző jelenségnek, hogy amikor a (fősodratú) politika kudarcot vall, akkor a jogi eszközök kerülnek előtérbe. Fontos látni, hogy az EUB ennek tekintetében hozott határozatai és döntései pedig – bár nincs precedensrendszer – irányadó (jogi) normákként utóéletet is élnek.

Ilyen értelemben az, hogy a Bíróság igazságszolgáltatóból politikai döntéshozóvá lép elő, hosszú távon – azon túlmenően, hogy aláássa az európai igazságszolgáltatás hitelességét – egy olyan berendezkedést irányoz elő az Európai Unió számára, amely arra épül, hogy büntetés nyomására megvalljuk a kétest és tagadjuk a nyilvánvalót.

Nyilvánvalóan ez nem az uniós állampolgárok érdekeit szolgálja. Amennyiben a Bíróság eltekint a létező jogi aktusoktól és túllép hatáskörén, az egyenes úton vezet az európai jogrendszer teljes erodációjához. S örök igazság: ahol mindent le lehet rombolni, ott végső soron az igazságot is.