Ennél azért több történt 2011-ben, ugyanis az alkotmányozónak volt egy „sztorija” Magyarországról, és ezt az érzésvilágot, ezt a „fílinget” át is akarta emelni az Alaptörvény szövegébe – azzal, természetesen, hogy a közjogi berendezkedés alapvető tartalmára vonatkozó előírások 80-90%-ban megegyeznek a korábbi Alkotmányban és alkotmánybírósági határozatokban lefektetettekkel.

A korábbi, átírt Alkotmány azonban születésének körülményei és megalkotói közötti alapvető politikai ellentétek miatt „hezitáló alkotmány” lett – mely bizonytalanságból is fakadt későbbiekben az Alkotmánybíróság kivételes aktivizmusa. Saját ideiglenességét már az első mondatban deklarálva nem mondta meg, mit csinálunk mi magyarok itt a Kárpát-medencében, mi végre van is Magyarország – és azt sem, hogy miért lesz. Ezzel szemben az új Alaptörvény szellemisége, miliője alapvetően más. Megtartva, átemelve a hazai, nemzetközi és EU-s standardokat az alkotmányozó olyan nemzeti toposzokat emelt be az Alaptörvény szövegébe, melyek ilyen módon történő kifejezésére szintén csak akkor és csak ott volt lehetőség és nem máskor.

Bár az Alaptörvény bizonyos, normatív szempontból közjogi „rosette-i kő”, melyen keresztül meg- és felfejthető a jogszabályok tartalma, egyben szimbólum is, a nemzeti és közösségi öntudat kifejeződése, melynek a szövegen túlmutató, érzelmi jelentéstartalma is van. „Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet” – mondja el az előbb említett „sztorit” a Nemzeti Hitvallás egy mondatban, úgy, hogy egy valójában már létező, mégis addig megfoghatatlannak hitt nemzeti toposzt kodifikál az Alaptörvény. A történeti alkotmány beemelése, a magzati élet vagy a házasság védelmének hangsúlyozása, a választójog határon túliakra történő kiterjesztése, a kommunista és nemzetiszocialista diktatúrák és bűneik tagadásának kimondása mind-mind olyan átélhető tartalom, melynek a korábbi Alkotmány híjján volt – és melyek bár bizonyosan nem osztatnak Magyarországon Hegyeshalomtól Záhonyig mindenki által, az előbbiekben említett folyamatos gyakorlati használat révén végső soron ugyanúgy a közjogi-politikai hagyomány részéve fognak válni, ahogyan a klasszikus alapjogok.

Az Alaptörvény immáron több mint két éve hazánk közjogi hagyományának része és elnézve az aktuális politikai trendeket, még jó ideig az is fog maradni, bárki is szerezzen többséget az Országgyűlésben. Annyi bizonyos, minden jogalkotónak érdemes lesz megfogadnia majd a jövőben az Alaptörvény záró sorait: „Legyen béke, szabadság és egyetértés”.

Részlet a Terror Háza Múzeum és a XXI. Század Intézet Bátorságpróba című konferenciáján, február 10-én elhangzott előadásból. A teljes írás a válasz.hu-n válik majd elérhetővé.

Kapcsolódó írások:
Schmidt Mária – Bátorságpróba
Megadja Gábor – A nép nevében? Szuverenitás és demokrácia