A címben szereplő kifejezések mindegyike ugyanazt a tényállást takarja. Azt az esetet, amikor az alkotmányozó többséget el nem érő, de kormányzáshoz elegendő többséggel rendelkező politikai erők a fennálló alkotmányos szabályokat kísérlik megváltoztatni jogi eszközökkel, erőszak alkalmazása nélkül. Ennek során szervezeti átalakításokat eszközölnek (igazságszolgáltatási szervezetrendszer átformálása, beleértve az alkotmányosan megválasztott közjogi tisztséget betöltők leváltását), adott esetben jogintézmények tartalmát változtatják meg, amellyel gyakorlatilag kormányzótöbbség birtokában alkotmányozó hatalomként járnak el.

BEVEZETÉS

A jelenség nem új, kevésbé fejlett alkotmányos berendezkedésű országokban volt erre példa. Venezuelában Chávez 1998-ben új alkotmány létrehozását tervezte (és vitte végbe) alkotmányozó többség hiányában, amely gyakorlatot Bolívia és Ecuador is követett. Ez tulajdonképpen a demokrácia nyílt mellőzése, és a szükséges politikai tőke mellett nem maradhat el ilyenkor a karhatalmi támogatás sem. Más formában, de 2010 óta Magyarországon szinte mindegyik országgyűlési választás előtt felmerülnek hasonló elképzelések. Az ellenzék oldaláról a Fidesz kétharmados választási eredményére készülve a választások utáni népszavazásokkal történő „alkotmányozás” gondolata, vagy – újabban – a kormányzótöbbség esetleges megszerzése esetén a feles törvényhozás útján az alkotmányos intézmények (Alkotmánybíróság, Legfőbb Ügyész stb.) lebontása. Mindez Magyarországon jelenleg csak elméleti elképzelés, amelyet ugyanakkor – csatlakozva Pokol Béla korábbi véleményéhez – nem szabad felületesen kezelni. Annál is inkább, mivel a közelmúltban Európában történt események ismét felhívták mindezen lehetőség jelentőségére a figyelmet.

Jelen dolgozat témája a Lengyelországban az Alkotmánybíróság elnöke által kezdeményezett vizsgálat, amelynek célja, hogy (a beadvány szerinti) a kormányzó hatalom által szervezett bűnözői eszközök felhasználásával végrehajtott, vagy végrehajtani szándékozott szervezeti átalakítások alkotmányellenességét feltárja. Ahogyan Bodgan Swieczkowski, az Alkotmánybíróság elnöke fogalmazott: „Államcsíny bűntettének elkövetéséről beszélünk. Ez egy lopakodó alkotmányos államcsíny, a törvényhozói és végrehajtói hatalommal való notórius visszaélés a bírói és más alkotmányos intézmények feje felett”.

A 61 oldalas kezdeményező iratot Swieczkowski 2025. február 5-én nyújtotta be a Törvényszék részére, amelynek tényét a lengyel Alkotmánybíróság a honlapján közzétette. Ugyan több hírportál hivatkozik arra, hogy az iratot nyilvánosságra hozták, az valójában (érthető okokból) nem történt meg. A honlapon kizárólag a megsértett törvényi tényállások felsorolása, tulajdonképpen a kezdeményező irat első két oldala található meg, amely egyebekben elegendő alap ahhoz, hogy a lengyel alkotmány, illetve a lengyel büntető-törvénykönyv ismeretében a jogi elemzés elvégezhető legyen.

A részletes ismertetés előtt röviden érdemes kicsit távolabbról tekinteni a témára. Az alkotmányok elősorban jogi instrumentumként tűnnek fel, ugyanakkor azok – konzervatív értelmezés szerint – többek, mint a jogszabályi hierarchia csúcsán található dokumentumok. Scrutont idézve az alkotmány egy olyan történelmileg kialakult rend, amely tükrözi a társadalom kollektív bölcsességét, és amelyben a hagyományok segítenek fenntartani a társadalmi kohéziót. Vagy másként fogalmazva, az élők, a már nem élők és a még meg nem születettek egyfajta szövetsége a társadalmi szokások és intézmények által, és nem pedig társadalmi szerződés az adott pillanatban a hatálya alatt élők között.

A kérdés az, hogy az a politikai erő, amely nem veszi figyelembe a fentieket, és az teljes felhatalmazás hiányában kísérel meg alkotmányos változtatást, mennyiben lehet legitim hatalom, mennyiben tudhatja magáénak a társadalom többségének támogatását, és maradhat – illegitim eszközök nélkül – hatalmon. Másik oldalról az alkotmány, mint társadalmi szerződéses formula mellett maradva azt lehet állítani, hogy az ilyen lépések egyszerű szerződésszegésnek tekintendők, amelynek a következményeivel szintén minden jogállamban szembe kell nézni (amennyiben az ilyen lépésre elszánt politikai formáció még a jogállamiság keretei között helyezi el magát).

TURBULENS LENGYEL POLITIKA

2015 után a Jog és Igazságosság (PiS) párt kormányzása idején az igazságszolgáltatás átszervezése történt, beleértve az Alkotmánybíróságot is. 2015 végén több új alkotmánybírót választottak PiS-többséggel. Az ellenzék és független jogi szakértők illegitimnek tekintették a lengyel Alkotmánybíróság új összetételét, arra hivatkozva, hogy több bíró kinevezése alaptörvény-ellenes volt. Az ellenzék aggályait osztotta a Bizottság és az Európai Parlament is, és az igazságszolgáltatás függetlenségének csorbulása miatt visszatartott több milliárd eurónyi helyreállítási forrást Lengyelországtól.

Ebben a kontextusban került sor a 2023-as parlamenti választásokra, amelyen az addigi ellenzék (élén Donald Tusk Polgári Platformjával) győzött. 2023 decemberében alakult meg Tusk új, pro-európai kormánykoalíciója, ezzel 8 év után távozott a PiS a végrehajtó hatalomból. A hatalomváltás azonban nem ért véget a kormánycsere formális aktusával: a PiS emberei számos intézményben továbbra is pozícióban maradtak. Andrzej Duda köztársasági elnök hivatalban maradt 2025-ig, így a végrehajtó hatalom egy részét ő gyakorolja. A bírói testületekben és az ügyészi vezetésben is sok a PiS által kinevezett személy. Ráadásul a PiS-kormány idején létrehozott új struktúrák – például a Nemzeti Médiatanács vagy az új Legfelsőbb Bírósági kamarák – tovább működtek. A politikai háttér tehát az, hogy az új kormány egy megosztott hatalmi helyzetbe érkezett: a parlament és a minisztériumok élén már az ellenzék által támogatott vezetők állnak, de az államfő és az igazságszolgáltatás csúcsszervei (Alkotmánybíróság, Legfelsőbb Bíróság, ügyészség) még a PiS befolyása alatt vannak. Az új Tusk-kormány nyíltan hangoztatta, hogy nem ismeri el a jelenlegi Alkotmánybíróság legitimitását, mivel azt a korábbi kormánypárt „elfoglalta”. Tuskék az Alkotmánybíróság átalakítását tervezik. Emellett az új kormány célja a PiS által bevezetett igazságügyi reformok (fegyelmi kamara stb.) visszafordítása, hogy felszabadítsák az EU által befagyasztott pénzeket. Ezek a törekvések azonban heves ellenállásba ütköztek a PiS részéről: Duda elnök és a PiS által dominált intézmények több esetben akadályozták az új kormány lépéseit.

Már 2023 decemberében konfliktus bontakozott ki a közmédia átalakítása kapcsán: a Tusk-kormány gyorsan menesztette az állami televízió és rádió vezetőit, és bejelentette, hogy a „propagandagépezetté” silányult közmédiát újraszabja. A PiS által kontrollált Alkotmánybíróság azonban 2024. január 18-án ideiglenes intézkedéssel leállította a közmédia tervezett átalakítását mondván, az jogsértő. Az Alkotmánybíróság arra hivatkozott, hogy a kormány nem a médiatörvény szerint járt el, és emlékeztetett: a közmédia vezetésének menesztése a Nemzeti Médiatanács hatásköre, nem a kormányé. A Művelődési Minisztérium viszont közölte, hogy nem tekinti érvényesnek az Alkotmánybíróság határozatát, mivel a Alkotmánybíróság jelenlegi összetétele jogilag vitatott, és ezért annak döntései sem általános érvényűek. Ez példátlan helyzetet teremtett: a kormány nyíltan kijelentette, hogy figyelmen kívül hagyja az Alkotmánybíróság határozatát, mivel azt egy illegitim testület hozta.

Hasonló konfliktus bontakozott ki az ügyészség vezetése körül is: a Tusk-kormány meneszteni akarta a főügyészeket. 2024 januárjában Adam Bodnar igazságügyi miniszter bejelentette, hogy felmenti Dariusz Barskit, a legfőbb ügyész helyettesét, aki a vádhatóság csúcsán dolgozott. Ezt 2024. január 15-én a Alkotmánybíróság egy másik határozattal megakadályozta. Andrzej Duda elnök nyilvánosan illegálisnak nevezte Barski menesztését. Bodnar viszont jelezte, hogy a PiS által politizált ügyészséget helyre kell állítani, és úgy tűnt, nem kíván engedni Alkotmánybíróság döntésének.

Andrzej Duda elnök 2024 decemberében nem hosszabbította meg Julia Przyłębska mandátumát az Alkotmánybíróság élén, új elnöknek Bogdan Święczkowskit nevezte ki. Święczkowski az ellenzék szerint nem független szereplő: korábban PiS-képviselő és Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter közeli munkatársa volt, 2016–22 között pedig államügyészként (főügyész-helyettesként) szolgált. Święczkowski kinevezése után alig több mint egy hónappal állt elő az államcsíny-váddal.

Ezen a ponton azt lehet megállapítani, hogy

A másik oldalról – amelyet Święczkowski lopakodó államcsínynek nevez – a fennálló, törvényesen kinevezett közjogi intézmények és testületek jogszabály- és alkotmányellenes félretolása zajlik annak érdekében, hogy az alkotmányozni nem képes politikai erő képes legyen uralni valamennyi hatalmi intézményt.

A BEADVÁNY ÉS ANNAK JOGI ELEMZÉSE

Święczkowski formailag egy létező büntetőjogi tényállás – az alkotmányos rend elleni bűncselekmény – alapján tett feljelentést. Érdemes idézni a beadvány érdemi részét:

A büntetőeljárási törvény 304. § 2. bekezdése alapján bejelentem az arra vonatkozó megalapozott gyanút, hogy a miniszterelnök, a miniszterek, a Szejm elnöke, a szenátus elnöke, a kormánykoalíció tagjai, a Kormányzati Jogalkotási Központ elnöke, egyes bírák és ügyészek, valamint más személyek a következőkben foglalt bűncselekményt követtek el:2023. december 13-tól a jelen bejelentés benyújtásának időpontjáig terjedő időszakban Varsóban és Lengyelország más területein, ezek a személyek szervezett bűnözői csoportban, rövid időközönként és előre megfontolt szándékkal cselekedtek, a Lengyel Köztársaság alkotmányos rendszerének megváltoztatására törekedve és a Lengyel Köztársaság alkotmányos szerve – az Alkotmánybíróság és más alkotmányos szervek, köztük az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és a Legfelsőbb Bíróság – tevékenységének megszüntetése vagy tevékenysége megakadályozása érdekében eljárva, más személyekkel egyetértésben, erőszakkal és jogellenes fenyegetéssel, a bíróság működési lehetőségének megszüntetésével e célok megvalósítására irányuló tevékenységet folytattak.

Alkotmányos szervek, beleértve az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot és a Legfelsőbb Bíróságot, többek között az alábbiak szerint:

1) a Legfelsőbb Bíróság Rendkívüli Ellenőrző és Közügyek Kamarája és a Legfelsőbb Bíróság bírái alkotmányos és jogi státuszának, valamint a Legfelsőbb Bíróság által hozott határozatok, köztük különösen a Rendkívüli Ellenőrző és Közügyek Kamarája által hozott határozatok jogi érvényességének aláásásához vezetett;

2) az Alkotmánybíróság határozatainak a Kormányzati Jogalkotási Központ általi közzétételének megszüntetéséhez vezetett, ami aláássa a Bíróság törvényesen kinevezett bíráinak státuszát;

3) a Lengyel Köztársaság Szejmjének 2024. március 6-i határozatának elfogadásához vezetett. a 2015-2023-as alkotmányos válság hatásainak az Alkotmánybíróság tevékenységével összefüggésben történő megszüntetéséről;

4) a Minisztertanács 2024. december 18-i 162. sz. határozatának elfogadásához vezetett. az alkotmányos válság negatív hatásainak ellensúlyozásáról az igazságszolgáltatás területén;

5) az Alkotmánybíróság előtti eljárásokban kötelezően részt vevők álláspontjának ismertetésének és az ügyekben való részvételének megszüntetéséhez vezetett;

6) az Alkotmánybíróságon megüresedett három bírói állás betöltéséhez vezetett;

7) a 2025. évi költségvetési törvény elfogadásához vezetett, amely megfosztotta az Alkotmánybíróságot a bíróság bírái fizetésének kifizetéséhez szükséges pénzügyi forrásoktól;

8) az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és tagjai, valamint a részvételével végrehajtott bírói kinevezések jogi és szervezeti státuszának aláásásához vezetett;

azaz a Büntető Törvénykönyv 127. cikkének 1. §-a, valamint a Büntető Törvénykönyv 128. cikkének 1. és 3. §-a szerinti bűncselekmények a Büntető Törvénykönyv 65. cikkével összefüggésben, a Büntető Törvénykönyv 12. cikkével összefüggésben a Büntető törvénykönyv 258. cikkének 1. §-a megsértése állapítható meg.

A beadvány központi eleme, a „zamach stanu” (államcsíny) vádja. A hivatkozott cikkek a lengyel Btk. XVII. Fejezet, a Lengyel Köztársaság ellen elkövetett bűncselekmények között találhatók.

A beadványban foglalt állítások szerint a legmagasabb szintű lengyel állami tisztségviselők – köztük a miniszterelnök, a miniszterek, a Szejm és a Szenátus elnökei, valamint a kormánykoalíció tagjai – 2023. december 13-tól a beadvány benyújtásáig terjedő időszakban olyan cselekményeket követtek el, amelyek a Lengyel Köztársaság alkotmányos rendjének erőszakos megváltoztatására, továbbá alkotmányos szervek – különösen az Alkotmánybíróság, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és a Legfelsőbb Bíróság – működésének akadályozására irányultak. A beadvány szerint a felsorolt személyek összehangoltan, szervezett bűnözői csoportban, előre megfontolt szándékkal követtek el cselekményeket, amelyek között erőszak és jogellenes fenyegetés alkalmazása is szerepel.

Az állítások jogalapját a Lengyel Büntető Törvénykönyv több szakasza képezi, különösen a 127. § (1) bekezdése, amely az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló cselekményeket szankcionálja, a 128. § (1) és (3) bekezdései, amelyek az alkotmányos szervek erőszakkal vagy fenyegetéssel történő befolyásolásának büntethetőségét írják elő, a 65. §, amely az államhatalom elleni bűncselekményekre vonatkozik, a 12. §, amely előre megfontolt szándékkal elkövetett több cselekmény „egybeszámítását” szabályozza, valamint a 258. § (1) bekezdése, amely a szervezett bűnözői csoportban való részvételt bünteti.

Az állítások alkotmányos vetületét vizsgálva megállapítható, hogy azok több rendelkezést is sérthetnek a Lengyel Köztársaság Alkotmányából. Az Alkotmány 2. cikke rögzíti a jogállamiság és a társadalmi igazságosság elvét, míg a 10. cikk a hatalmi ágak szétválasztásának és egyensúlyának követelményét írja elő. Az Alkotmány 173. cikke a bíróságok függetlenségének biztosítását mondja ki, amelyet a beadvány szerint a bíróságok működésének akadályozására tett intézkedések megsértettek. Ezen túlmenően az Alkotmány 178. cikke a bírák függetlenségét garantálja, amelyet a fenyegetések és a politikai nyomásgyakorlás veszélyeztetett.

A beadványban felsorolt konkrét cselekmények között szerepel az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság határozatainak közzétételének szándékos akadályozása, az Alkotmánybíróság költségvetésének csökkentése a bírák fizetéséhez szükséges pénzügyi források megvonásával, valamint a bírói kinevezések jogi státuszának aláásása. Ezek a cselekmények jogilag az alkotmányos szervek működésének szándékos akadályozásaként értékelhetők, amely a Büntető Törvénykönyv 127. és 128. §-aiba ütközhet. A cselekmények sorozata, amely rövid idő alatt, egymással összehangoltan, előzetes egyeztetés alapján zajlott, a 12. § szerinti előre megfontolt szándék fennállását valószínűsíti. Az együttműködés a kormányzati és parlamenti szereplők között a 258. § (1) bekezdésében meghatározott szervezett bűnözői csoportban történő részvétel gyanúját is megalapozza.

Az elkövetési magatartások közé tartozik az aktív beavatkozás a bíróságok működésébe – például költségvetési eszközök megvonása vagy bírói döntések közzétételének akadályozása –, jogellenes fenyegetés alkalmazása bírák és bírósági szervek irányába, továbbá törvényhozási és végrehajtó hatalmi ágak közötti koordinált, előre megtervezett lépések végrehajtása, amelyek célja az alkotmányos rend megváltoztatása volt.

Más források az alábbiak szerint részletezik a cselekményeket, amelyek – alkotmányjogi szempontból – (az igazolás, vagy cáfolat a nyomozás feladata) súlyos következményekkel járhatnak, és működő demokráciában példa nélküli intézkedésnek tűnnek.

1) Legfelsőbb Bíróság Rendkívüli Ellenőrző és Közügyek Kamarája elleni fellépés, amely az elnökválasztás érvényességéről dönt, különösen veszélyesnek kell tekinteni az alkotmányos rend és az államhatalom folyamatossága szempontjából. 2) A lengyel elnökválasztásról szóló határozat törvényes határidőn belüli el nem fogadása, vagy az elfogadott határozat érvényes határozatként el nem ismerése az Alkotmány 129. cikke értelmében, a választók ítéletének megkérdőjelezéséhez vezethet. (Ez gyakorlatilag a demokrácia felszámolása). 3) A bírák kinevezése a végrehajtóhatalom részéről. 4) Az alkotmánybírósági eljárási szabályok olyan megváltoztatása, amely jelentősen megnehezíti a döntéshozatalt. 5) A megüresedett bírói helyek betöltetlensége, amely döntésképtelenséghez vezet az Alkotmánybíróságon. 6) Az alkotmánybírák javadalmazásának megszüntetése.

A fenti intézkedések a kényszerítésnek felelnek meg, a hatalmi előnyök kihasználása érdekében – a kormánykoalíció végrehajtó és törvényhozó tisztségviselői által –, hogy akaratukat az Alkotmánybíróságra kényszerítsék. Ez magában foglalja a Törvényszék arra való kényszerítését, hogy megszüntesse a többi hatalmi ágtól független bírói hatáskör gyakorlását, valamint a Törvényszék bíráira gyakorolt nyomást, hogy hagyjanak fel a független ítélkezéssel hasonlóan a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács alkotmányos funkcióinak megszűnéséhez.

Összességében a beadványban foglalt állítások szoros összefüggést mutatnak mind az alkotmányos rendelkezésekkel, mind a Büntető Törvénykönyvben rögzített bűncselekmények tényállásaival. A feltehető cselekmények közös jellemzője a jogellenes beavatkozás az alkotmányos szervek működésébe, erőszakos vagy fenyegető eszközökkel, összehangolt csoportos fellépés formájában, amely a jogállamiság és a hatalmi ágak szétválasztásának súlyos megsértését valósíthatja meg.

POLITIKAI KÖVETKEZMÉNYEK

Előre kell rögzíteni, hogy Święczkowski, mint a lengyel Alkotmánybíróság elnökének beadványa precedens nélküli a lengyel joggyakorlatban: soha korábban nem vádolta meg a legfelsőbb bírói fórum vezetője hivatalban lévő kormány ellenzéki vezetőit államcsínnyel, így a helyzet jogilag is szokatlan.

A lengyel kormány belföldi reakciói leginkább a relativizálásban merültek ki. Ideértve Donald Tusk úgynevezett „pingpongozó” videóját, vagy később az X platformra írt kommentárját, amelyben kijelenti, hogy csak bizonyos országok médiája kapta fel a „puccs” narratívát: Oroszországban, Fehéroroszországban és Magyarországon. Ezzel azt sugallta, hogy a vád elsősorban a keleti propagandát szolgálja, és hogy bár nevetséges, mégis árthat az országnak, mert dezinformációra ad lehetőséget. Szymon Hołownia, a parlament alsóházának (Szejm) elnöke szerinte Święczkowski kijelentései „orosz propagandamalomhoz szállítanak vizet”. Hołownia azt nyilatkozta, hogy „nincs semmiféle katonaság az utcákon, nincs semmiféle államcsíny, csak hisztériakeltés van”, és úgy véli, Święczkowski felelősségre vonását is meg kell fontolni emiatt.

Ennél konkrétabb lépésre szánta el magát Adam Bodnar igazságügyi miniszter és legfőbb ügyész, aki a beadvány szintén megjelölt feltételezett gyanúsítottként. Azután, hogy úgy nyilatkozott, hogy Bogdan Święczkowski és Michał Ostrowski „Zbigniew Ziobro hű katonái”, akik nagyon is konkrét politikai feladatokat hajtanak végre, felfüggesztette hat hónapra hivatalából Michał Ostrowski legfőbb ügyész-helyettest, anélkül, hogy ennek konkrét indokát közölte volna.

A PiS oldalán a nyilatkozatok felerősítették az államcsíny narratívát. Jarosław Kaczyński, a PiS elnöke szerint a kormány „olyan állapotot idézett elő, amelyben a jog megszűnt működni” Lengyelországban. Egy sajtótájékoztatón kifejtette: „Olyan állapottal van dolgunk, amelyben a jog már nem érvényesül”, utalva arra, hogy szerinte az új hatalom önkényesen félreteszi a jogszabályokat. A PiS politikusai ezzel azt a narratívát erősítették, hogy Tuskék valójában illegitim módon kormányoznak, mert nem tartják tiszteletben az alkotmányos korlátokat (például az Alkotmánybíróság döntéseit).

Összefoglalva: ameddig a kormányoldal továbbra is keleti befolyásra és a PiS-hez köthető intézményi vezetők által akcióra hivatkozik, a PiS-szavazók egy része viszont komolyan vette a vádat, sőt igazolva látta korábbi félelmeit Tusk visszatérésével kapcsolatban, hogy Tusk „Brüsszel és Berlin utasítására” bontja le a lengyel intézményeket.

LEHETSÉGES JOGI ÉS ALKOTMÁNYOS KÖVETKEZMÉNYEK

Az tény, hogy Ostrowski legfőbb ügyész-helyettes felfüggesztése a büntetőeljárást időlegesen akadályozhatja, ugyanakkor azt a személyi intézkedésekkel eliminálni nem lehet. Ahogyan Ostrowski hivatkozta, a beadványt az iratkezelési szabályoknak megfelelően iktatták az ügyészségen, ezért az ügyben érdemben szükséges eljárni (vitás volt, hogy egyáltalán törvényes úton indult-e meg a nyomozás, de utóbb mindkét fél elismerte, hogy az ügy létezik). Ettől a ponttól kezdve az ügy saját útján jár, ugyanis abban az esetben, ha a megkezdett nyomozást a Tusk adminisztráció, mint alaptalan, megszünteti, további okot ad arra, hogy a vádak – a demokratikus közvélemény szintjén – életben maradjanak azzal együtt, hogy Ostrowski eltávolítása egyébként sem erősített rá a kormányoldali narratívára.

Egyébiránt – a lengyel Btk. szerinti – súlyos büntetőjogi következményeken túl tulajdonképpen a demokratikus folyamatokba vetett közbizalom a kérdéses. A fékek és ellensúlyok rendszerének egyfajta diszfunkciója látható Lengyelországban, ahol a végrehajtóhatalom és az igazságszolgáltatás egymást keresztező/akadályozó működése zajlik. A kormány ignorálja az Alkotmánybíróság döntéseit, amelyek alkotmányellenesnek nyilvánítják a kormány intézkedéseit, a legfelsőbb szintű jogbizonytalanságot alakítva ki ezzel mind az intézmények, mind az állampolgárok szintjén.

Mindez átterjed a nemzetközi térbe is, mivel kérdéses, hogy a Bizottság által előírt igazságügyi reformok így végrehajthatók-e. Amennyiben – akár az Alkotmánybíróság, akár az Elnök ellenállása miatt – nem történnek meg a reformok, és a várt uniós források – Tusk ígéretével ellentétben – nem érkeznek meg, az a belpolitikai feszültségek éleződéséhez vezet. Andrzej Duda elnök kritikusan állt néhány kormányzati intézkedéshez, amelyek szerinte sértették az alkotmányt, ugyanakkor - elemzők szerint - Duda óvatos egyensúlyra törekszik: továbbra is lojális a PiS-hez, de nem szeretné teljesen elmérgesíteni a viszonyt az új kormánnyal. A 2025. évi elnökválasztás tétje ennek okán sokszorosára megnő. A PiS jelölt győzelme esetén a Tusk adminisztráció továbbra is a jelenlegi alkotmányos csapdában ragadna, kiemelve, hogy az puccs-vád sem múlna el, és a befagyasztott nyomozás további lendületet kaphat. Ez esetben viszont a kormánytagok messzemenő büntetőjogi következményekkel nézhetnek szembe.

ÖSSZEGZÉS

Jelen pillanatban az állapítható meg, hogy Lengyelország egyfajta alkotmányos blokk alá került, ahol a hatalmi ágak közötti konfliktus – jogi értelemben – elviselhetetlen szintet ért el.

Mindezekhez hozzájárul az Európai Parlament fentiekben említett 2021. évi sajtóközleménye is, amely megerősítheti a jelenleg – formai szempontból – az alkotmányt bizonyos szempontból mellőzve eljáró kormány politikai habitusát. Az igazságszolgáltatás elleni – szervezeti intézkedésekkel történő – fellépés a hatalommegosztást szünteti meg, amely nem tekinthető az elvárt igazságügyi reformnak, valójában kihátrálás a demokratikus közösségből.

Az a nyomozás során lesz megállapítható, hogy a beadványban foglalt elkövetési magatartások mennyiben illeszthetők a lengyel Btk. szerinti törvényi tényállások alá, és adott esetben mennyiben lenne szükséges konkrétabb törvényi tényállást alkotni a hasonló alkotmányos válságok elkerülése érdekében.

Összességében elmondható, hogy az említett intézkedések – amennyiben a nyomozás megerősíti őket – a lengyel jogrendszer és alkotmányos rend alapelveinek súlyos megsértését jelentik, különösen a lengyel Büntető Törvénykönyv 127. cikkének értelmében, amely a nemzet szuverenitásának, a terület érintetlenségének és az alkotmányos struktúrák erőszakos átalakításának elleni védelmet biztosítja. Az ilyen lépések nem csupán büntetőjogi felelősségre vonást eredményeznének, hanem veszélyeztetnék a demokratikus intézmények alapvető biztonságát és függetlenségét, ami hosszú távon a jogállamiság és a demokratikus értékek erózióját vonhatná maga után. Ezen intézkedések révén a hatalmi ágak közötti megosztás elvét radikálisan alááshatják, mivel az ellenőrző szervek – amelyek a demokratikus rendszer sarokkövei – függetlenségét és működőképességét célzó reformokkal próbálják megváltoztatni a hatalmi viszonyokat.