„Egy demokrácia vagy liberális, vagy nem demokrácia” ̶  ezzel a számomra nagyon is irritáló kijelentő mondattal köszönt be még az ősszel Steinmeier úr német államfő abba a vitába, amelynek a gyökerei a magyar miniszterelnök egy régebbi, az illiberális demokráciát emlegető kijelentése nyomán hozták izgalomba kontinensünk elkötelezett demokratáit. Azóta világossá vált, hogy az Orbán Viktor által használt, nagyon is sarkított megfogalmazás valójában a keresztény demokrácia lehetőségére, a demokráciának egy, a liberálistól eltérő értelmezésére utal, ami módot kínál arra, hogy a katolikus társadalmi tanítás szemszögéből vegyük szemügyre a demokráciafogalom lehetséges meghatározását.

A demokrácia mint politikai rendszer és erkölcsi értékrend ugyanis tárgya az evilági valóságokat értelmező társadalomteológiának, iránytűje a politika és az ideológia világáról ítéletet formáló katolikus gondolkodásnak. Szent II. János Pál pápa világos, Steinmeier úr kijelentésére csattanós feleletet adó választ kínált beszédeiben, körleveleiben, különösen pedig Centesimus annus kezdetű enciklikájában. Ő a felszínen nem pusztán Orbán, hanem Steinmeier véleményét is osztva úgy fogalmazott, hogy „az egyház nagyra értékeli a demokrácia rendszerét”, majd hozzátette, hogy az „lényege szerint rend, és mint ilyen, eszköz, nem pedig cél.”

Márpedig a német elnök inkriminált mondata a demokráciát a liberalizmussal egybemosva azt sugallja, hogy az nem eszköz, hanem lényege, tartalma szerint maga a liberalizmus, amelynek megítélésében évszázados mély ellentét húzódik a keresztény és nem keresztény, szekuláris gondolkodás képviselői között. Ha csak a pápa által a továbbiakban mondottakat tekintjük is, ott azt találjuk, hogy „valódi demokrácia csak egy jogállamban és az emberi személy helyes értelmezése alapján lehetséges”, e mondat második felét azonban a liberális elkötelezettségű politikus már aligha írná alá, hiszen a liberális és a keresztény demokráciafelfogás vitájának éppen az emberről alkotott kétféle kép összeférhetetlensége az alapja.

A keresztény demokrácia kiindulópontja az Isten képmásaként és teremtményeként felfogott, embertársai közösségében élő emberi személy méltósága, a liberális demokrácia kiindulópontja viszont az önmagát megvalósító egyén csak a jog, de nem az erkölcsi értékrend által korlátozott, lehetőségei szerint korlátlan szabadsága. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy míg a liberális demokrácia valódi fogalmi tartalma maga a jogi keretek által szavatolt egyéni, emberi szabadság, addig a keresztény demokráciafogalom alapja egy olyan stabil, közösségi érték- és normarend, erkölcsiség, amely nem pusztán jogokat, hanem morális elveket és kötelezettségeket is eredeztet. A katolikus tanítás szavával „a valódi demokrácia nem pusztán szabályok formális betartásának eredménye, hanem olyan értékek meggyőződéses elfogadásának a gyümölcse, amelyek a demokratikus eljárási módokat inspirálják: minden emberi személy méltósága, az emberi jogok oltalmazása, a közjónak, mint a politikai élet céljának és mértékadó kritériumának elismerése.” Márpedig a liberalizmus és annak demokráciája nem tesz eleget ennek a kritériumnak, hiszen „a társadalmi tanítás a mai demokrácia egyik legnagyobb veszedelmét az etikai relativizmusban látja, amely tagadja az értékek rangsorának és alapjainak stabilizálásához szükséges objektív és általános érvényű kritérium létezését”, a pőre magánérdeket állítja a közös értékek helyébe.

Ezzel szemben János Pál szavával „a demokrácia igényli azoknak a szükségszerű feltételeknek a megteremtését, amelyek a valódi eszményekre való nevelés és oktatás által biztosítják a személy kibontakoztatását, valamint a társadalom személyességének növelését a közös részvétel és a felelősség struktúráinak megteremtése által”. Ezt és a pápai figyelmeztetést a demokráciát a liberalizmus uralmával azonosítóknak is érdemes volna megszívlelniük, azt ugyanis, hogy „ha egy demokrácia nélkülözi az alapvető értékeket, akkor a történelem bizonysága szerint könnyen leplezett vagy leplezetlen diktatúrává változik”. Diktatúrává még akkor is, ha az nem feltétlenül a fizikai erőszak, hanem az önzés, a fogyasztás, a vélemény, a reklám diktatúrájának uralmát jelenti, ami ma különösen aktuális, ellene pedig csak a keresztény, vagy ha tetszik, az illiberális demokrácia kínálta eszközökkel lehet felvenni a küzdelmet.

A liberális vagy nem liberális demokrácia körüli vitában a felelősen gondolkodó keresztényeknek és közösségeiknek, egyházaiknak egy olyan erkölcsi értékközösség érdekében kell állást foglalniuk, amelyet nem a liberális demokrácia hirdetői, hanem azok képviselnek, akik Robert Schumannal, az Unió alapítóinak egyikével együtt hiszik, hogy „az igazi demokrácia a kereszténységnek köszönhető”, és úgy demokraták, hogy vallják, hirdetik, hogy van demokrácia a liberalizmuson kívül és túl is.