Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Mi lesz Soros után?

Avagy ismét rálépünk egy lenini útra?

George Soros tudatosan készül arra az időre, amikor ő már nem lesz. Elmúlt kilencven, mostanában számos alkalommal beszélt arról, hogy túl öregnek érzi magát, ám szeretne a „filozófiai” gondolatain és a pénzen kívül valami olyan örökséget hagyni maga után, ami „jobbá teszi a világot”. A múlandóság tudata, amivel saját bevallása szerint már 1979-ben – amikor politikai mozgalmat indított – küzdött és szembenézett, mindig is ösztönzőleg hatott életére. Ahogy vallja: becsvágyó, már-már messianisztikus öntudatából eredő gyarlósága, javíthatatlan idealizmusa és ateizmusa miatt az átlagnál is talán jobban. Ezért kezdett bele a politikai filantrópiába, ezért létesített alapítványi hálózatot és ezért alapított egyetemet Budapesten. Utóbbit tartja életműve ékkővének. Akár egy élő és fejlődő bálvány, amihez a világ minden részéről elzarándokolnak azok az ifjak, akik úgy térnek majd vissza saját mikroközösségeikbe, hogy készek a nyílt társadalom egyetemes eszméjét profán misszionáriusként terjeszteni. De mi lesz, ha ő már nem lesz?

Veszélyes dolog a messiás-tudat a politikában. Ha az emberiség mögött hagyott elmúlt évezredre tekintünk (de még inkább a 20. századra), akkor nem szükséges ezt bizonygatnunk. A történelem változik, az emberi termeszét állandó marad, még akkor is, ha manapság vannak, akik mesterséges konstrukciókkal akarják átszabni testi-lelki, biológiai-közösségi létezésünk alappilléreit. Soros azonban kiválasztottnak érzi magát és nem csupán úgy, mint sikeres befektető. Olyan filozófus akart mindig is lenni, kinek elméletében legfontosabb cél egy eszme gyakorlati alkalmazása, illetve – ahogy ő fogalmazz – próba-szerencse alapján való megmérettetése, majd önkritika útján való progresszív újratervezése. És természetesen az anyagi világban való tényleges megvalósulása. Ezt az utat kész anyagilag is támogatni.

Így, ha ő már nem lesz, a nyílt társadalom eszméje iránti elkötelezett alapítványi hálózat és oktatási intézmény akkor is lesz. Mert ő maga vallási buzgalommal hisz abban, hogy ha a körülöttünk lévő világot erőszakkal átalakítjuk, a nemzeti közösségek helyén szabad és kritikus individuumokból álló globális társadalmat építünk, akkor ő úgy vonul be az általa is befolyásolt történelem narratívájába, mint az az ember, kinek gondolatai változtatták meg a régi és elmaradott világot. Akinek szobrokat fognak majd állítani a nyugati félteke legtöbb metropoliszában. (Nincs okunk kétkedni abban, hogy lesz erre példa!)

George Soros ugyanígy hitt abban még az 1980-as években, hogy Közép- és Kelet-Európát át kell formálni, a kommunizmus szellemét ki kell űzni; a szocialista, zárt társadalmakat le kell bontani. Ezért cselekedett a térségben úgy ahogy, ami – valljuk meg őszintén – akkor nekünk, magyaroknak is részben üdvös volt. Lebontani az embertelen diktatúrát az akkori szabadságra vágyó nemzedék számára olyan fontos volt, mint a fojtogatás alatt fulladozónak a tiszta levegő. Ám, ahogy Soros már 1992-ben utalt rá, számára ez a változás „kevés” volt, a demokrácia számára ugyanis nem cél, hanem eszköz a nyílt társadalom eszméjének megvalósítására. Prágában, miután erről Soros óvatlan módon először nyíltan is beszélt, Václav Klaus „megrémült” a felkínált jövőképtől, majd „szocialistának” bélyegezte, végül elűzte kampuszát az országból. Klaus tévedett, hisz Soros nem szocialista, ám minden másban igaza volt.

NEM KÖZÉP-EURÓPA FORDULT GEORGE SOROS SZEMÉLYE ELLEN, HANEM A TÉRSÉG ORSZÁGAI ÉS A NEMZETI SZUVERENITÁST VÉDŐ POLITIKUSOK LÉPTEK FEL A NYÍLT TÁRSADALOM ESZMÉJÉVEL SZEMBEN.

Mint Dávid Góliát ellen. Legnagyobb bátorsággal Orbán Viktor és a magyar közélet szuverenista értelmisége, akik szerint a cél 1989-ben a demokrácia, a szabadság és a függetlenség kiharcolása volt (amiben Soros egy ideig partnerként vett részt), nem pedig egy új és világmegváltó globális eszme megvalósítása (amiben Soros egyre inkább egyedül marad a térségben). Demokráciát akart Magyarország (is), nem pedig egy nemzetközi hálózat uralmát.

Soros sokszor példálózik Marxszal, persze rosszallóan szólva róla, a hallgatóságának vagy az olvasóinak mégis minduntalan az az érzése támad, hogy van benne némi irigység amiatt, hogy a „szakállas filozófus” gondolatai tényleg átalakították a világot. (Persze rossz irányba.) Ám, ha vesszük a fáradságot és szorgosan elolvassuk Soros „életművét”, akkor inkább érezzük úgy, mintha a Lenin Összesen vergődnénk végig. Sokat beszél ugyanis önmagáról és még többet arról, hogy mit kell tenni. És ha már a másik „(kecske)szakállas „filozófus” szellemét idéztük meg, akkor a cselekvési terv hasonlósága mellett sem mehetünk el szó nélkül. Lenin szerint ugyanis nemzetközi hálózatot kell építeni, aminek minden országban szüksége van egy-egy élő szervezetre (bolsevik párt), melyeknek feladata az adott ország politikájába való forradalmi (nem demokratikus) beavatkozás, majd a hatalom megszerzése és a kommunizmus ügyének előre vitele – egy „jobb” és egyenlőbb világ megvalósítása érdekében.

George Soros ugyanezt akarja. Ellenkező írásjellel ugyan, de ezt. Akkor is, ha ő már nem lesz. Az internacionálé helyett Soros-hálózat, a bolsevik pártok helyett NGO-k, a kommunizmus helyett a nyílt társadalom eszméje. Egy eszme, egy hálózat, megtervezett társadalmi változások. Nemzetköziség, globális társadalom. Progresszió. Új embertípus, új világ.

(Megjegyzem, ahogy a marxizmusban, úgy George Soros „filozófiájában” is nagy szerepet kap az ismeretelméleti szkepticizmus, ahogy az antropológiai elmélkedés. Soros mindamellett 1992 óta –legalábbis szóban – szembehelyezkedik a piaci fundamentalizmussal, ami szerinte torzítja a társadalmi létünket. A globális kapitalizmussal szembeni kritikája miatt nevezte Klaus „szocialistának” – ami ugyan enyhe túlzás, de említésre és további gondolkodásra méltó eset.)

Mindez utópia, vagy inkább disztópia? Kinek-kinek ízlése szerint? Ízlésnél azonban többről van szó.

Ha nem lesz már köztünk George Soros, hatása akkor is velünk marad – ízlés ide vagy oda! Maradnak a nyílt társadalom eszméjéért küzdő Soros-alapítványok; maradnak az irodaszerűen működő NGO-k; marad az indirekt befolyásszerzés és a közvetett hatalomgyakorlás. Ahogy továbbra is működik majd a „civil” szervezetek által finanszírozott médiahálózat is.

És lesznek színes forradalmak. Kétségünk egy percig se legyen!

A kérdés az, hogy a demokrácia fel tudja-e venni a kesztyűt és meg tudja-e védeni önmagát. Mert a Soros-hálózat a demokrácia ellenségévé vált annyiban, hogy „sejtjei” választott kormányok ellen folytatnak politikai küzdelmet, miközben senki nem szavazott rájuk. Elnézve a mostani politikai és kulturális változásokat pedig úgy tűnik, hogy lassacskán nagyobb szerepük van már bármely választott politikai hatalomnál. Illetékességük olyan fontos témákra terjed ki, olyan ügyekben kell egyetérteni velük, melyekről országgyűlésekben sosem döntöttek.

Kialakul-e a kritikus tömeg, lesz-e politikai és kulturális ellenállás a nyílt társadalom eszméjének terjedésével, illetve annak terjesztőivel szemben? Lesz-e „kulturális ellenforradalom”? Mert a Soros-hálózat a demokrácia ellensége, mint minden olyan alkalmazott eszme mentén szorgoskodó nemzetközi mozgalom, amely a történelmet végképp eltörölni, a jövőt pedig forradalmi módon átalakítani igyekszik.

A frontvonalak állnak, a csata folyik, a háború vége azonban még messze van.


Irodalom:

Václav Klaus: A szabadság hullámvasútján. [2019] ford. Benyó Iván, KKETTK Közalapítvány, Bp. 2020.

Vlagyimir Iljics Lenin: Mi a teendő? Mozgalmunk égető kérdései. [1902] Szikra, Bp. 1950.

Soros György: A nyílt társadalom avagy A globális kapitalizmus megreformálása. [2000] ford. Nagy Márta, Scolar, Bp. 2011.

Soros György: A nyílt társadalom védelmében. ford. Felcsuti Péter, Noran Libro, Bp. 2020.

George Soros: Europe, Please Wake Up, Project Syndicate, 2019. február 11.

Soros-előadások a Közép-európai Egyetemen. ford. Gebula Judit, Scolar, Bp. 2013.

A kép forrása: The New York Times