Kanczler Katinka egy hétgyermekes kőbányai család legkisebb gyermekeként születik meg 1910. december 8-án. Cipészmester apjának sokszor eljárt a keze, az otthoni családi pokolból a kor jótékonysági akciójának köszönhetően kiemelik, Svájcban nevelkedhetett. Hazatérve természetesen „kilóg” a sorból: tisztálkodási igényessége, nyelvtudása, öltözködése mind-mind szokatlan a kőbányai polgáriban.
Kereskedelmi iskolába jár, de nem fejezi be, édesapja halála után váratlanul férjhez megy egy nála jóval idősebb adóhivatali főtiszthez. A frigy nem tart sokáig, férje belátja, hogy „nem illenek össze” és kezdeményezi a válást: „Egy ilyen dísznő, mint amilyen te, nem való kétszobás lakásba. Te ne főzzél. Te ne várd az uradat. Te ragyogjál és pompázzál. Én kimerültem. Teljesen tönkremennék, ha még egy évig együtt élnénk. Koldusbotra jutnék. Hát inkább váljunk el". Válása után színészetet akar tanulni, nem sok sikerrel, aztán megismerkedik Egyed Zoltán újságíróval, aki kézbe veszi a sorsát: tőle kapja a Karády nevet, beajánlja a neves színészpedagógushoz, Cs. Aczél Ilonához mesterséget tanulni.
Háromévnyi tanulás után a Vígszínház akkori kamaraszínházában, a Pesti Színházban debütál 1939-ben, az igazi sikert azonban a „Halálos tavasz" című Zilahy-film hozza meg neki, s onnantól kezdve Karády berobban a filmvilágba: 1939 és 1943 között 22 filmet forgat. Filmes karrierjével párhuzamosan pillanatok alatt minden részletében kidolgozott sztárkultusz épül ki körülötte „menedzsere”, Egyed Zoltán révén. Szexszimbólum lesz, az önálló modern nő ideálja, aki megáll a saját lábán, és képes az eszével és a vonzerejével érvényesülni. Imázsához hozzátartozott jellegzetes hajviselete, öltözködése, – nők százai csináltattak Karády-frizurát, hordtak Karády-gallért – sminkje, amelyekkel valóságos divatot teremtett. Rövid idő alatt több mint háromszáz (!) klubot alapítnak rajongói.
Magánéletét folyton titkok és pletykák övezték, a szóbeszédeket csak erősítette, hogy gyengéd szálak fűzték Horthy Miklós kémfőnökéhez, Ujszászy István tábornokhoz, aki el is jegyezte, s megvásárolta neki a Művész út 6. szám alatt álló villát.
A titokzatos díva mindeközben, a vészterhes időkben, emberségből jelesre vizsgázott: sosem kérkedett vele, de számos emberéletet mentett meg. A zsidótörvények bevezetésekor például nem volt hajlandó elbocsátani az alkalmazottait.
„… az én gyenge lelkületem nem bírta elviselni, hogy tízezrével viszik az embereket a vagonokba, a halálba. Ennek ellenére nem politizáltam akkor sem...”– vallja egy későbbi interjújában. „Nem szívesen beszélek róla, nehogy kérkedésnek hasson. De az igazság az, hogy üldözötteket bújtattam. Annak idején három lakásom volt, mindegyikben jó néhány embert rejtegettem. Ezt nem valami hősies áldozatnak, hanem emberi kötelességemnek éreztem.”
Csak a Bástya utcai lakásában több mint tízen leltek menedéket, de laktak a Nyáry Pál utcában és Lepke utca 26. szám alatt is. A Duna parton egy egész csapatnyi gyereket mentett meg, akiket épp ki akartak végezni. Karády aranyért és ékszerekért cserébe elhozhatta a gyermekeket, akiket a háború végéig a lakásán rejtegetett. A világégés aztán őt sem kímélte, nemkívánatos személy lett, dalait betiltotta a rádió, mert azok „nem buzdítottak eléggé meggyőzően a végső győzelemre”. 1944 áprilisában a szövetségeseknek való kémkedés vádjával letartóztatták. Három hónapon át kínozták a Svábhegyen.
„Vallattak. Ütöttek, vertek naponta, agyba-főbe. A fogaimat kiverték. Hajamat tépték. Hadd ne részletezzem, hogy mi mindent csináltak, hiszen ilyesmire ennyi év távlatából sem emlékszik vissza az ember szívesen. De én ebben sem voltam kivétel, hiszen mindenkivel ezt tették. ...hiába vallattak, nekem nem volt mit bevallanom, nem volt mit elárulnom, mert nem tettem mást, mint amit eddig is "bevallottam", segítettem néhány embernek...”
A fogságból ’44 nyarán szabadult, szerelmét addigra elhurcolták, s nem sokkal később már Ujszászy halálhíre jutott el hozzá. Összeroppant. A szakmában lassan mellőzötté vált, a kommunista kultúrpolitikának nem kellett „a múlt rendszer” sztárja, a filmgyártás már Karády teljes kizárásával indult újra. A megalázó vidéki haknik és a teljes mellőzöttség az indulás felé hajtották. 1951-ben kivándorolt, ezután még a nevét sem ejthették ki. Távozása miatt itthon maradt családtagjait még vagy húsz évig zaklatták. Az újrakezdés sem ment könnyen: noha barátai visszaemlékezései szerint a politika soha nem érdekelte, az emigrációban sem fogadták tárt karokkal, Rákosi-kémnek hitték. Ausztria, Svájc, Belgium és Brazília után New Yorkban kezd új életét 1968-ban, kalapszalont nyitnak barátnőjével. Kuncsaftkörük egyre bővül, még Nancy Reagan is tőlük vásárol.
Zárkózottan élt, a testi kínzásokat a lelki megaláztatásokat sosem feledte, idős korában rendszeresen rémálmok gyötörték. Közel a nyolcvanhoz, nőgyógyászati daganattal műtötték, ezt követően háromszor került kórházba, majd 1990. február 7-én meghal. Egy színésznő esetében példátlan módon, a Bazilikában ravatalozták fel. A Magyar Kormány díszsírhelyet adományozott számára, a Farkasréti temető művészparcellájában. 2004-ben a vészkorszakban tanúsított hősies magatartásáért Izrael állam poszthumusz Jad Vasem, az igazaknak járó elismerésben részesítette.
Színésznői kvalitásairól talán megoszlanak a vélemények, abban azonban mindenki egyetért; az örök titokzatos, igazlelkű Karády, jelenség volt.
(Forrás: szineszkonyvtar.hu; karadykatalin.hu; fotók: Facebook)