Közel száz, egy évtizeden keresztül az államvédelem állományában szolgáló nő személyi dossziéi alapján végzett történeti-szociológiai kutatás.

1944-ben, mikor még harcok dúltak Magyarországon, Debrecenben megalakult az Ideiglenes Nemzetgyűlés, illetve az Ideiglenes Nemzeti Kormány, melynek feladatai közé tartozott a rendőrség megszervezése. Ahol elvonult a front, ott kiépítették a szovjet katonai igazgatást, Erdei Ferenc belügyminiszter tárgyalásokat kezdett a szovjet katonai hírszerzéssel, akik javaslatokkal látták el a politikai rendőrség szervezésével kapcsolatban, amely ily módon moszkvai mintára, szovjet befolyással született. Ez nem véletlen, ekkorra már eldőlt, hogy a jövőben Magyarország a szovjet érdekszférához fog tartozni.

A kommunista befolyással született államvédelemben nem csupán a férfiak, de a nők is képviseltették magukat, kutatásom során az ő helyzetüket, tevékenységüket vizsgálom. Jelen írásban a nők szociológiai hátterét mutatom be, kitérve származásukra, iskolázottsági szintjükre, az államvédelemhez történő jelentkezés esetleges motivációs tényezőire, valamint arra, mennyire lehetett „családi vállalkozás” az államvédelmi munka.

NŐI SZERVEK

1945-ben kezdték toborozni a rendőrség tagjait, ezzel együtt a nőket is, ugyanis a 145 703/1945. sz. BM rendelet 1945-ben lehetővé tette, hogy az addigi gyakorlattól eltérően nők is jelentkezhessenek fegyveres szolgálatra, így később a hivatalos államvédelmi munka lehetősége előttük is nyitva állt. A jelentkezők elé állított elvárás mindössze a 18. életév betöltését jelentette, a büntetlen előéletet, orvos által igazolt alkalmasságot, valamint magyar állampolgárságot.

Már ekkor megjelent a megbízhatóság kérdése, amely fontos szempont volt a később a rendőrségtől különváló államvédelmi testületben is. A dokumentumok azt bizonyítják, igyekeztek átvilágítani saját alkalmazottaik életét, megismerni származásukat, életkörülményeiket, családi viszonyaikat, baráti kapcsolataikat, előéletüket. Ennek legfőbb bizonyítékai a környezettanulmányok, jelentések (ezek készítése sok esetben szintén nőkhöz kötődik), amelyek során a magánélet sem maradt titokban, s megbizonyosodhattak a beosztottak lojalitásáról: „Államvédelmi szempontból megbízható, állandó neveléssel jó munkát tud végezni.” (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 427) – olvasható például Bencsik Mária 1951-es környezettanulmányában. Bicsák Istvánnéról azt tudhatták meg, hogy rendszeresen jár templomba (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 526), vagy éppen azt, hogy szezonmunkák alkalmával valaki napszámosokat fogad (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 1085).

Mivel az iratoknak az volt a fő célja, hogy megbizonyosodjanak róla, valóban rendszerhű-e az adott személy, elvárták a dolgozótól a „politikai képzettséget”. Ezt néhol kifogásolták is, és megjegyezték, hogy a környezettanulmányok minimális szintű politikai értékelést adnak, mert politikailag nem képzett, aki végzi a feladatot. Azt azonban kiemelték vele kapcsolatban, bár ettől munkája nem lett minőségibb, hogy a kommunista párthoz és a Szovjetunióhoz jó a viszonya, „munkáját és életét az ellenség elleni kérlelhetetlen gyűlölet jellemzi” (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 427). Ez esetben az látható, hogy

AZ ÁVH-S NŐK SZOCIOLÓGIÁJA

Az első kérdés, hogy kik voltak ezek a nők, honnan jöttek, mi motiválta őket, amikor felvételüket kérték a kiépülő államvédelemhez. A kutatási anyagokból jól látható, hogy nagy százalékuk – a vizsgált személyek közül 69-en – 1949 után léptek be a szervezetbe. 1945-től, tehát a kezdetektől csak kevesen éltek ezzel a lehetőséggel. Azt is fontos kiemelni, hogy 1949-ig a rendőrség állományába vették fel a tagokat.

Almási Tamás rendszerváltoztatás utáni években készült Ítéletlenül című dokumentumfilmje az egykori kistarcsai internálótábor női részlegének történetét dolgozza fel, amelyben az egyik volt őr, Hajnal Piroska is megszólalt. Példáján keresztül látható, milyen lehetséges okok tették vonzóvá ezt a pályát. Hajnal Piroska nem fejezte be tanulmányait, mindössze négy elemi osztályt végzett el, utána cselédként szolgált egy háznál. Későbbi meggyőződésében családi háttere, addigi lehetőségei feltehetően szerepet játszottak, hiszen később úgy emlékezett vissza: „Én azt hittem ’45-ben, hogy a világ a mienk lesz”. Számára az államvédelemnél végzett munka stabilitást hozott, elmondása szerint viszonylag jó fizetést kapott, amelyből a családját is tudta támogatni. Erdélyi Sándorné önéletrajzában azt írja, először az ÁVH egyik vidéki, kecskeméti épületébe járt takarítani, majd jelentkezett az ottani rádiós tanosztályra, amikor embereket toboroztak. Az ő példája is a felemelkedés lehetőségét mutatja be, hiszen későbbi minősítése már azt tartalmazza, ő az egyik legjobb lehallgató távírász, ismeri a morse jeleket, a telexvonalakat is tudja ellenőrizni, illetve rejtjelezői feladatokat is ellátott (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 8425).

Felmerülő kérdés az államvédelem embereivel kapcsolatban a származás kérdése, hogy mégis kiket fogadott magába a kiépülő rendszer. Evidensnek az mutatkozna, hogy a II. világháború előtti, tehát a Horthy-korszak idejében – és az azt megelőző időkben – kiépült és megszilárdult társadalmi struktúra alsó rétegei próbáltak érvényesülni az új rendszerben. Hajnal Piroska esete pont ezt példázza, hiszen addig nincstelennek számított, most pedig lehetőséghez jutott, ami jelentősen megváltoztatta sorsát. A filmben szereplő egyik volt internált úgy emlékezett vissza rá, hogy „egy primitív ember, akinek hatalmat adnak”. Ezt a gondolatot erősítheti a korszak ellenségképe is, hiszen a II. világháborút megelőzően a társadalom felsőbb rétegei – nagybirtokosok, a nagypolgárság, a középosztály felső rétege, az értelmiség – most kevés esetben számolhattak pozícióik, vagyonuk megtartására. Ezek bizonyításául szolgálnak többek között az államosítások, a kitelepítések is, amelyek jelentősen érintették a fent említett társadalmi rétegeket.

Ezen iratok között sem voltak olyan személyek, akik a társadalom felső rétegéből származtak, s úgy kerültek volna a testülethez, csupán az ellenkezőjére volt példa, amikor valaki eltitkolta származását, s ezért elbocsájtották munkájából. Bális Óvári Pálnét 1954-ben eltanácsolták a szervezetből, mert közeli rokonairól kiderült, hogy nyilasok voltak, őt pedig azzal vádolták, hogy kulák családból származik, amit el akart titkolni. Erkölcsi életét sem tartották megfelelőnek, mert információik szerint több férfival is viszonyt ápolt, házasságon kívüli gyermeke is született (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 364).

A munkahelyi viselkedés sem volt elhanyagolható, Baracs Györgynével kapcsolatban kifogásolták, hogy túlzottan anyagias volt, „polgári beállítottságú”, panaszkodott arra, hogy nem jön ki a fizetéséből. (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 279). Bedők Jenőnét pedig azzal az indokkal bocsátották el, hogy férje pénzügyi visszaélés miatt éppen felfüggesztés alatt áll, ő maga pedig férfi munkatársaival meg nem engedhető viszonyt alakított ki.

Ezzel szemben a kommunista berendezkedés, az ideológia az addig alsóbb rétegeknek számítókat részesítette előnyben, a munkásokra, nincstelenekre támaszkodott. Részben ezt a célt szolgálta az 1945-ös földosztás: Bencsik Mária önéletrajzából (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 427) kiderül, hogy a szülei napszámosak voltak, csupán 1945-ben kaptak (mindössze 7 hold) földet. Jambrik Józsefné szintén a szüleivel dolgozott napszámosként, ők is a háború után kaptak földet (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 6896), viszont mindkét esetben a termelőszövetkezetben kötött ki a kapott földterület.

Az általam vizsgált személyek adatai részben fedik ezt a feltételezést. Két nagy réteg van, akik származása túlsúlyban van, ők pedig a munkás származásúak, valamint az agrárproletár réteg, akik a dualizmus idején kialakult társadalmi viszonyok legalsó szintjén helyezkedtek el. A vizsgált iratokból 91 személyre vonatkozóan derültek ki adatok a származásukra vonatkozóan. Ebből 39 nő rendelkezett munkás felmenőkkel, dolgozott maga is gyári munkásként a Belügyminisztériumba kerülése előtt, szegényparaszti származáshoz 22 nőt lehet sorolni.

Amit fontos kiemelni, hogy a – sok esetben nincstelen – parasztok, munkások mellett az ugyancsak középréteghez tartozó kisiparosi, kiskereskedő, kispolgári rétegből is 23-an kerültek ki, ezek között főként cipészek voltak, de kőművesek, borbélysegédek, vasúti tisztviselők is. Kifut Jánosné is ehhez a réteghez tartozott, akinek édesanyja háztartásbeli volt, édesapja borbélysegéd, semmi vagyonuk nem volt, s ezért neki is, ahogyan ő fogalmazott, „13 éves korától egy kuláknál kellett dolgoznia”. (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 2703).

Szembetűnő, hogy noha kis százalékban van jelen, a 91-ből mindössze 7 esetben, de a vizsgált személyek között olyan nők is vannak, akik értelmiségi felmenőkkel rendelkeztek. Dési Pálné édesapja könyvelő volt (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 1065), Agócs Istvánné apja orvos (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 10858), Jenei Erzsébet mindkét szülője tanító (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 2355), Balogh Mária apja pedig rabbi, aki lánya bevallása szerint egy koncentrációs táborban halt meg (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 263). Ezek alapján látszik, hogy

Nagyjából ezeket az arányokat fedi le egy 1950. augusztus 12-én keltezett jelentés is, amelyben 61 női beosztottat javasolnak előléptetésre – gondosan lejegyezve, ki mikor lett párttag s milyen származása van. A 61 személyből a nagy része, 40 fő munkás, 6 paraszti, 4 értelmiségi származású volt, 11 pedig polgári, kispolgári háttérrel rendelkezett (ÁBTL 2.1 XI/5 (V-150342/a).

PÁRTISKOLA

Az iskolázottság, tanultság, a hozzáértés kérdése joggal merül fel az Államvédelmi Hatóságot illetően, ha abból indulunk ki, mi volt a feltétel a bekerüléshez (rendszerhűség, megbízhatóság), valamint abból, hogy a kezdetektől egészen 1953-ig egy négy elemit végzett szabósegéd, Péter Gábor állt a szervezet élén, őt pedig követte Piros László az irányításban, aki hat elemi osztályt végzett és a frontra kerülése előtt hentessegédként dolgozott.

A személyi állomány felkészültsége nem volt megfelelő, nagy volt a szervezeten belüli fluktuáció. Bár a szakmai képzést szem előtt tartva szaktanfolyamokat indítottak, képzéseket, ami azért is szükségeltetett, mert a rendőrségre újonnan bekerültek olvasás-írás készsége néhol az analfabetizmus határán volt. Részben emiatt, részben pedig azért, mert jól ismerték a hivatást, nem lehetett mellőzni a régi detektívgárda tagjait sem, bár számukat később igyekeztek lecsökkenteni. Az új garnitúra nagyrészt a pártoktatás gyorstalpaló tanfolyamain szerzett képesítést. 1953 után a másodgenerációsok iskolázottsága, felkészültsége még Péter Gábor korának szintjét sem érte el. A korabeli parancsok, jelentések, utasítások szövegei leginkább az alapfokú pártszemináriumok ideológiai hatásairól tanúskodnak.

A gondok egyik forrása lehetett, hogy 1954-ben a központi államvédelmi operatív tisztek 83, a megyei főosztályok beosztottainak pedig 85 százalékának 8 elemi, vagy annál alacsonyabb szintű iskolai végzettsége volt.

Születési idő alapján nagy részük már a Horthy-korszakban – vagy éppen már a világháború kirobbanása után – került iskolába, ami meghatározta műveltégi szintjüket, iskoláztatási lehetőségeiket. A konkrét iskolázottsági adatokat nézve 96 nő esetében voltak erre vonatkozó információk. A Horthy-korszakban kiemelkedett két neves miniszter – Klebelsberg Kunó, illetve Hóman Bálint – akiknek a népiskola fejlesztése az elsődleges célok között szerepelt, hiszen az analfabetizmus ekkor elég magasan mintegy 15 százalékát érintette a 6 éven felüli lakosságnak. Az iskolázottság tekintetében a vizsgált személyek között meglehetősen széles a skála, a legalacsonyabb végzettség az elemi osztályok első négy évfolyamának elvégzését jelentette (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 427), olyanra viszont nem volt példa, hogy valaki teljesen iskolázatlanul kerüljön a rendszerbe.

Egy 1954-es javaslatban, amely a leszerelésére vonatkozik, Bencsik Mária személyével kapcsolatban, meg is jegyzik, hogy nagyon alacsony a műveltsége, és hogy „olyanokat kérdezget, hogy Belgium Dánia fővárosa-e” (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 427). Más személy minősítésében arra panaszkodnak, hogy folyamatos felügyeletet igényel munkája végzésekor, nem megalapozott a képzettsége, a műveltsége pedig az átlagnál jóval alacsonyabb (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 6086). A nyelvtani ismeretek hiányát is felróják több személlyel kapcsolatban is, hiszen ezek azt eredményezik, hogy nem tudják jelentéseiket rendesen megfogalmazni, azokat helyesírás tekintetében is rendszeresen javítani kell. (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 0507). Ezek, bár kirívó esetek, azt mutatják, mégsem volt mindenki alkalmas feladatainak végzéséhez. A legalapvetőbb (írás, olvasás) készségek birtokában ugyan, de sokan teljes szakképzettség hiányában nyertek felvételt a hatósághoz.

Sok esetben figyelhető meg, hogy tanköteles korban a szabályozások ellenére – 1921-től rendelet tette kötelezővé a 6 és 15 éves korosztály iskolalátogatását – sem volt mindenkinek lehetősége elvégezni az alapszintű iskolákat, 11 nő esetében a nyolc elemi befejezése sem történt meg. Ennek okaként a szülők anyagi helyzetét (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 10939), a teljes pénztelenséget (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 379), a nyomorúságos otthoni körülményeket (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 427) nevezték meg, illetve történt arra is hivatkozás, hogy a szüleivel napszámosként kellett dolgoznia (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 6896).

A négy elemi osztályra épülő szintén négyéves polgári iskola látogatása nagyon gyakori volt, s ez valamelyest leképezi a szervezetben résztvevő nők társadalmi helyzetének arányait is. A polgári iskolába ugyanis – gyakorlatilag teljes egészében – a parasztok, a munkások, a kispolgárok küldték a gyermekeiket, a felső réteghez, a középosztályhoz tartozó családok nem. A jelen esetben felhasznált adatok közül a hatóság berkeiben dolgozó negyvenkét nő járt polgári iskolába az ehhez szükséges elemi osztályok elvégzése után.

Az érettségit megszerzettek aránya ugyanakkor meglehetősen alacsony szinten állt: mindössze huszonegy nő rendelkezett érettségi vizsgával. Ezekből tíz esetben bizonyítható, hogy az államvédelemhez való kerüléskor még nem volt meg az érettségi, hanem az ’50-es, ’60-as évek folyamán szerezték meg. Később tehát volt lehetőség a tanulásra, így sokan később fejezték be akár az általános, elemi évfolyamokat, és esetleg már a kádári rendszerben szereztek érettségit, szakképzettséget. Néhol viszont ez nem lehetőség, hanem kötelező elem volt, ezt bizonyítja egy 1951-es parancs is, amelyben Péter Gábor az irodai beosztottak szakmai képzését írja elő, s elrendeli, hogy gyors- és gépíró, illetve helyesírás tanfolyamokon vegyenek részt (ÁBTL 4.2. II. s. 041/1951 ÁVH T. Biz. 42/1951. 06. 05. ÁVH vez. Pcs.). A tanfolyamokon való részvételre kötelezés szintén azt bizonyítja, hogy a szervezet munkavállalóinál sok esetben valóban problémás területet jelentettek a minősítésekben oly gyakran kifogásolt írási nehézségek.

Annak tekintetében, hogy milyen képzettségeket szereztek, vagy próbáltak szerezni, akik rendelkeztek valamivel, hol próbáltak elhelyezkedni a politikai rendőrség előtt, egymástól eltérő eredményeket találhatunk. Az egyik leggyakoribb foglalkozás, tanulási pályalehetőség a szabóság köréhez kötődik, többen dolgoztak szabósegédként, de önálló szabóval is találkozhatunk. Gyakori volt a kereskedelemben való elhelyezkedés, gyári munkásként, napszámosként is többen dolgoztak. Az egészségügyi végzettség is többször visszaköszönő elem: bábának, ápolónőnek, laboránsnak is tanultak a korszakban. Ezeken kívül is széles a skála – takarítónők, traktorvezetők, óvónők, tolmácsok, újságírók, tanárok egyaránt megfordultak az Államvédelmi Hatóságnál, de Angyal Ferencné például gyapottermelő szaktanfolyamra járt (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 0039).

CSALÁDI VÁLLALKOZÁS

A kutatás során szembetűnő információ volt, hogy sok nő esetében más családtagok is az államvédelem területén dolgoznak: férjek, szülők, testvérek. A vizsgált személyek között 34 nő esetében derült ki, hogy a férje szintén az államvédelem alkalmazottja (volt), de nyolc esetben a testvérek, ennél pedig kevesebb, mindössze három esetben számolnak be az iratok a szülők államvédelmi státuszáról. Az Államvédelmi Hatósághoz ugyanakkor a bekerülésnél aligha számíthatott, hogy a férje ott dolgozik, mert egy esetet leszámítva már mindenki BM alkalmazott volt a házasság előtt, csupán egyszer fordult elő, hogy nőként valaki előbb dolgozott ott, mint a férje, őt viszont le is szerelték a házasság megkötése után (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 658). Az érintett nők közül ezen túl hat esetben történt leszerelés, áthelyezés arra hivatkozva, hogy férj és feleség nem dolgozhat ugyanazon a helyen, az erre vonatkozó parancs – amely feltehetően az ’50-es évek elején született – azonban nem került elő a levéltárban.

Gyakori volt, hogy szüleik nevelték őket kommunista szellemben. Dr. Gálszécsy Ferencné elmondása szerint édesapját illegális kommunista tevékenységért börtönbe zárták, a háború után pedig egyből belépett a kommunista pártba: „dacára annak, hogy még fiatal voltam, de éreztem, hogy ott a helyem nekem is, ahol apámnak, mert a múlt rendszer üldözéseiből, én is kivettem a részem a családdal együtt”. Esetében a szülők politikai irányultsága, a nincstelenség volt az, ami a kommunista párt felé vitte őt. 1946-ban aztán a kiskunhalasi városházára került, mint közellátási kisegítő, innen pedig tovább ajánlották az ÁVH-ba (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 7528).

Ádler Lászlóné a férjén keresztül kapcsolódott be az illegális kommunista mozgalomba (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 0100), így már jóval a kommunista hatalomátvétel előtt lett „az új rendszer híve”. Balogh Mária – aki önéletrajzában Fürst Sándort az élettársaként nevezte meg – szintén gyári munkásként dolgozott, amikor bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Önéletrajza szerint még börtönben is volt emiatt, kitoloncolták Budapestről, és 1944-ben a Vörös Hadsereggel tért vissza Magyarországra, a politikai rendőrség munkájába pedig a kezdetektől bekapcsolódott – s az elkövetkező húsz évet ott is töltötte (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 263). A szélsőbaloldalhoz való vonzódás tehát jelentős volt, sok esetben a háború előtti időben is, és ez előnyt is jelentett a felvételben: „Az elvtársnő szüleitől baloldali nevelésben részesült” – olvasható Plézer Mária 1952-es felvételi javaslatában (ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték, 4510).

Felhasznált irodalom, források

ÁBTL 2.1 XI/5 (V-150342/a) Parancsok, utasítások, Vizsgálati dosszié XI/5 ügyében

ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték – 10858 Agócs Istvánné

ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték – 0039 Angyal Ferencné

ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték – 10939 Anda Jánosné

ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték – 0100 Ádler Lászlóné

ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték – 263 Balogh Mária

ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték – 279 Baracs Györgyné

ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték – 364 Bális Óvári Pálné

ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték – 379 Bányai Anna

ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték – 427 Bencsik Mária

ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték – 0507 Bédi Ferencné

ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték – 526 Bicsák Istvánné

ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték – 658 Borgos Gyuláné

ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték – 1065 Dési Pálné

ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték – 1085 Diviki Károlyné

ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték – 8425 Erdélyi Sándorné

ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték – 7528 Dr. Gálszécsy Ferencné

ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték – 6896 Jambrik Józsefné

ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték – 2355 Jenei Erzsébet

ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték – 2703 Kifut Jánosné

ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték – 4510 Plézer Mária

ÁBTL 2.8.1. BM Központi Fogyaték – 6086 Vas Béláné

ÁBTL 4.2. II. s. 041/1951 ÁVH T. Biz. 42/1951. 06. 05. ÁVH vez. Pcs.

Dokumentumok a magyar politikai rendőrség történetéből. I. kötet: A politikai rendészeti osztályok 1945–1946. szerk. Krahulcsán Zsolt–Müller Rolf–Gyarmati György, ÁBTL, Bp. 2009.

Gyarmati György: Rendszertitkok szolgákkal és szolgálatokkal. Pécs–Budapest, 2019.

Ítéletlenül. rend. Almási Tamás, 1991.

Kajári Erzsébet: Az egységesített belügyminisztérium államvédelmi tevékenysége = Államvédelem a Rákosi-korszakban. Tanulmányok és dokumentumok a politikai rendőrség második világháború utáni tevékenységéről. szerk. Gyarmati György, Történeti Hivatal, Bp. 2000.

Müller Rolf: Politikai rendőrség a Rákosi-korszakban. Jaffa, Bp. 2012.

Orgoványi István: A karhatalom működése 1948 és 1955 között = Tanulmányok a 65 éves Gyarmati György tiszteletére. szerk. Slachta Krisztina–Bánkuti Gábor–Vonyó József, Sed intelligere, Pécs, 2016.

Pető Andrea: Nőhistóriák. A politizáló magyar nők történetéből (1945–1951) Seneca, Bp. 1998.

Schmidt Mária: Diktatúrák ördögszekerén. Válogatott tanulmányok. Magvető, Bp. 1998.

Schmidt Mária: Egyazon mércével – A visszaperelt történelem. Magyar Egyetemi Kiadó, Bp. 2003.