Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Olvasás-pandémia

Ma már nem titok: a politikai korrektség valójában inkorrekt gondolkodást mutat. Egy ideje, többek között a gyermekirodalom új szemléletű olvasását javasolják nekünk, amely természetellenesen módosítja a műveket, és saját nézőpontját alkalmasabbnak véli, mint klasszikus felfogásunkat a szereplőkről és az elmesélt történetekről. Szerintük a megkülönböztetés és rasszizmus jelének tekinthető, ha nem változtatjuk meg a Hófehérke közismert tündérmese címét, sőt a Piroska és a farkas sem mentes (borzalom!) a szexizmus vádjától. Amíg csak el nem érte az irodalmat, a politikai korrektség a közélet számos területén tombolt. Még Jézussal kapcsolatban is felmerült a kérdés, hogy a rá vonatkozó hímnemű személyes névmást a nőnemű alakkal együtt (he/she) kellene használnunk, csakhogy elkerüljük a fallokrácia szörnyű bűnét, ahogyan valamennyi felmenőnk tette eddig a történelem folyamán. Ez a ideológiai trend új elemmel bővült: azzal, hogy egy amerikai rendőr meggyilkolt egy négert (elnézést, egy színesbőrű állampolgárt!), a politikai korrektség eszköztára a gyarmatosításhoz és a rabszolgatartáshoz valamilyen módon köthető történelmi személyiségek köztéri szobrainak, emlékműveinek lerombolásával gyarapodott. Innen csupán egy lépés kellett ahhoz, hogy szégyenpadra „ültessék” azokat az írókat, akik az említett jelenséget vizsgálták, anélkül hogy kifejezték volna részvétüket a rabszolgákkal szembeni bánásmód miatt, vagy másokat, akik egyszerűen megfeledkeztek erről. Elég távol éreztük magunkat az Amerikai Egyesült Államoktól vagy éppen olyan távol Vuhantól, amikor kitört a Covid-19 járvány, hogy elhiggyjük magunkról: mindezt megússzuk. De mindkettő hirtelen átszelte az óceánt meg a két kontinenst, és íme, karöltve itt honolnak Romániában.

A Nouvel Observateur francia hetilap május 27-június 2-i számában remek írás látott napvilágot Mara Goyet tollából Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényének politikailag korrekt olvasatáról. A chawtoni (Hampshire) Jane Austen Múzeumban a látogatókat arról tájékoztatják, hogy az írónő gyarmati hangulatban élte napjait: teát, cukrot és gyapotot vásárolt. „Az Austen család a rabszolgák kizsákmányolásából származó árukat fogyasztott” – áll az angliai múzeum ismertetőjében. Mara Goyet némi iróniával fűzi hozzá: „Nabokov rengeteg lemészárolt lepkéje jogos megvetést ébreszt az életművel szemben.” A francia írónő, Mara Goyet ugyanebben a tónusban fejezi be esszéjét: „A krónikát nappal írom (elektromos áram felhasználása nélkül – a szerző megj.) a nem újrahasznosítható Dolce Gusto kapszulás kávéját iszom, cukor nélkül.”

Végül is mit értünk olvasás-pandémián? Azt, hogy lényegében elferdíti az irodalmi folyamat valódi természetét és megértését. Irodalmi olvasás helyett felemás olvasást kínál. Kívülről jövő ideológiai ismérvek alapján. Kezdve az iskolától, lásd a 2021. évi román irodalom érettségi tételeket! (Az idei román irodalom érettségi tételek közül törölték Titu Maiorescut és Eugen Lovinescut, a román irodalomesztétika legkiválóbb képviselőit – a ford.)

shutterstock_1302790630.jpg

De nem csupán a gimnáziumban és az egyetemen folyik az olvasás megcsúfolása, ami gyakran elvi természetű vita formájában bukkan fel a legutóbbi nemzedék kritikájában, mely eltávolodott Maiorescu-féle hagyományos irodalomesztétikai szemlélettől, és belesüppedt a kényelmes egyetemi életmódba, felhagyott az irodalmi publicisztikával, ugyanis a sokféle kritikai módszerre hagyatkozva kiiktatják az olvavást, idejétmúltnak tekintik irodalmi jellegét. Maiorescu is, a két világháború közötti jelentős irodalomkritikusok vagy az 1960-as nemzedék tagjai is az irodalom természetét szem előtt tartó esztétikai olvasásra esküdtek. Egyelőre, szerencsére, nálunk az olvasás elferdítése, hogy is fogalmazzak: hagyományos keretekben történik. Nem is olyan régen még nagy port kavart az amerikai multikulturalizmus, de úgy látszik, kilehelte a lelkét. A korszellem ellenséges az irodalomtörténettel szemben, főképpen annak irodalomesztétikai változatával, és mellőzi a régebbi irodalomtörténeteket, amelyek a szöveg helyett a szövegösszefüggést (kontextust) helyezik előtérbe. A stilisztika is csak egy helyben topog.

Hiányzik az új irányzatokról szóló koherens elméleti összefogaló. Egy erdélyi folyóirat – körkérdések alapján – az irodalomesztétikai elemzés helyett az irodalmi művek tartalmának tematikus feldolgozását ajánlotta, de egyetlen kézzel fogható példát sem tudott felmutatni. A egész csak üres szövegelés. Bár a trend az egész világon ugyanaz, nálunk hiányzik az újszerű perspektíva, amely, mint Mara Goyet írásából is kitűnik, tombol az Amerikai Egyesült Államokban és Nyugaton: a feminizmus, környezetvédelem, ökologizmus, LMBTQ, fellépés a homofóbia, a rasszizmus, a gyarmatosítás (hej, ha nekünk is lettek volna gyarmataink!) és a rabszolgaság ellen stb.

Jómagam is, akárcsak Mara Goyet, ezeket a sorokat fényes nappal, a laptopomon írom, ami való igaz, elektromos áramot fogyaszt, kávét, cukorral vagy anélkül nem iszom, és nem cigarettázom, és nem a gyarmatokról származó gyapottrikót viselek, hanem független és virágzó gazdasággal – még ha nem is olyan, mint a gyarmatosítás korában – rendelkező országokból importált árut. S azzal áltatom magam, hiszékeny lelkem, hogy az irodalmat irodalomként kell olvasni, nem a koronként változó ideológiai pótlóanyagként, afféle nechezolként (a nechezol szleng; főleg zabból és más növényekből készült kávépótló „kommunista pszeudokávé”, jelentése a zab miatt „nyerítős”, amely a kommunizmusban állatokként kezelt emberekre utal – a ford.), amely a ’89 előtti Romániában a valódi kávé pótlására szolgált (talán azért, mert a volt gyarmatokról származott). Ami az irodalmi pandémiát illeti, kötve hiszem, hogy megtalálják rá a megfelelő vakcinát, mint a Covid-19 elnevezésű vírusra. Nagyon sajnálom, hiszen minden olvasónak ajánlanám, vegye fel az olvasás-pandémia elleni oltást.


Az eredeti írás a bukaresti România literară (2021/31. sz.) irodalmi folyóiratban jelent meg.

Fordította: Farkas Jenő