Látószög blog

Schmidt Mária blogja
Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

„Példaként szeretnénk bemutatni a magyarok kommunizmus elleni küzdelmét”

kép


Az imént járta végig a múzeum állandó kiállítását. Hogy tetszett a tárlat?

Lenyűgöző hatással volt rám. A kiállítási tárgyaknál is fontosabb, hogy egy tárlat mély benyomást tegyen a látogatókra. Manapság sok hely van a világon, ahol a kommunizmus történetére, a borzalmakra emlékezhetünk. Rendkívül lényegesnek tartom, hogy a fiatalokhoz is eljusson a kiállítás mondanivalója, hiszen mára Kelet-Európában felnőtt egy olyan generáció, melynek tagjai a kommunizmus rémtetteit személyesen nem tapasztalhatták meg. Úgy érzem, a Terror Háza Múzeum fiatalos koncepciójával a felnövekvő nemzedékeket is igazán hatásosan képes megszólítani.

Ottawában hamarosan elkészül a kommunizmus áldozatainak emelt emlékmű. Elsőre kissé meglepőnek tűnik a helyszínválasztás: miért éppen Kanada?

Kanada a 20. század során mindvégig befogadó ország, menedékhely volt a kommunista diktatúrák elől menekülők számára. Embertömegeknek jelentette a túlélést a kanadai föld: Európából, Amerikából és Ázsiából egyaránt érkeztek olyan menekültek, akik a kommunizmus miatt voltak kénytelenek elhagyni a hazájukat. Voltak olyanok is, akiknek ez nem sikerülhetett. Fontos, hogy legyen egy hely, ahol közösen emlékezhetünk. Amennyire lehetséges, az emlékművön meg fogjuk jeleníteni az áldozatok, többek között a magyar áldozatok nevét is. Példaként szeretnénk bemutatni a magyarok kommunizmus elleni kérlelhetetlen küzdelmét.

A technika ma már lehetővé teszi, hogy egy múzeum, vagy egy egyszerű emlékmű is hatékony interakciót létesítsen a látogatókkal, ami befogadhatóbbá teszi az üzenetét. Egy impulzív helyszín hatással van a látogatóra, aki később utánaolvashat az interneten a témának, vagy felhívhatja rá a barátai figyelmét. A kanadaiak esetében is ezt szeretnénk elérni.

Mi az emlékmű üzenete?

Ez az ország a nácizmus és a kommunizmus elől menekülők számára otthont és szabadságot adott. A holokauszt áldozataival ellentétben azonban a kommunizmus áldozatai sosem kaptak valódi igazságtételt. A kommunista vezetők többsége egészen időskori haláláig büntetlen maradhatott, a felelősségre vonás szinte minden esetben elmaradt. Az emlékmű közvetlenül a parlament mellett épül fel, így jelképezve, hogy Kanadának minden körülmények között fontos a jogállamiság.

Kik vettek részt az emlékmű finanszírozásában?

Az emlékmű tipikus példája a magánszemélyek közösségi kezdeményezésének. A Tribute to Liberty egy kanadai jótékonysági szervezet, a költségvetés jelentős része az emberek adományaiból állt össze. Akárcsak a magyar, a kanadai kormány is támogatást nyújtott, de a legtöbbet mégis a közösségi részvételnek köszönhetjük. Az adományozók neveit éppen ezért fel is kívánjuk tüntetni az emlékművön.

Segíthet az emlékmű abban, hogy a kanadaiak és a magyarok jobban megértsék közös történelmüket?

A Kanadában otthonra találó magyarok rengeteget tettek az ország sikerességéért. Az 1956-os forradalom és szabadságharc után nagyszerű és elismert emberek érkeztek ide, akik közül sokan korábban jelentősen hozzájárultak Magyarország fejlődéséhez. Ennek ellenére a kanadai fiatalok többsége alig tud valamit Magyarországról, a magyarokról, és arról, hogy milyen sokat köszönhet az országuk sok kelet-európainak. Remélem, hogy az emlékmű közelebb hozhatja a ma felnövő kanadai és kanadai magyar generációkat. Fantasztikus érzés, amikor együtt, valamilyen ünnep alkalmával közösen koccintunk, és a másik nyelvén köszöntjük egymást. Többek között ezért a felemelő érzésért dolgozunk.

kép

A Tribute to Liberty Alapítvány elnöke, amely az emlékmű létrehozásáról döntött. Személyesen miért fontos önnek ez a kezdeményezés?

Első generációs bevándorló vagyok, a korosztályom sok más tagjához hasonlóan rengeteg hálával tartozom Kanadának. Persze ahhoz, hogy sikeressé váljak, keményen kellett dolgoznom – de mégis, a szabadság semmihez sem fogható érzését a családommal együtt ennek az országnak köszönhetem. Sosem feledkeztem meg azonban a szülőföldemről, Lengyelországról és tágabb értelemben Kelet-Európáról sem. Az emlékművel az otthonmaradtak és a távozók, egyszóval a kommunizmust bármilyen módon átélők és elszenvedők előtt kívánunk tisztelegni.

Milyen tapasztalatai vannak a lengyel kommunista rezsimmel kapcsolatban?

Már a kommunizmus idején születtem és éltem meg a fiatalságomat. Láttam a Szolidaritás kibontakozását is. Ezek az események kétségtelenül megrázó hatással voltak az életemre, nyilvánvalóan tereltek az utamon. Emellett mindig is volt egy határozott keresztényi hozzáállásom, amelynek alapja az emberi értékek tisztelete. Igazából ez az, ami napról napra az életemet vezérli. Sosem tudtam elfogadni azt az utópiát, amit a kommunizmus meg akart valósítani. A családomban többen kerültek a gulágra, mélyen belém ivódott a kommunistaellenesség. Vagy talán pontosabb, ha azt mondom: elutasítok mindent, amit az emberi gonoszság vezérel, és aminek a vége nem lehet más, csak pusztulás és halál.