„Csupán annyit tudunk, hogy a szovjet út zsákutca volt.”

Catherine Merridale

Jó ideje nem hömpölyög a dolgozók tömege a moszkvai Vörös téren és nálunk sem kell ünneplőbe öltözve iskolába menni november 7-én Lenin és a bolsevik többségnek nevezett maroknyi anarchista ünneplésére. A Zürichből 1917. április 9-én induló vonattal nemcsak Petrogradba, de a történelembe is megérkeztek a német kormány hathatós támogatásával a „forradalmárok”. Miért nincs még száz év elteltével sem konszenzus akciójuk, család- és emberellenes rendszerük megítéléséről, miért emlékezünk különbözőképpen rájuk?

Vannak még itthon kételkedő kollégák, akik ellenkultuszos konstrukciónak írják le, idézőjelben félhivatalosnak nevezik a bolsevikok világrengető tettének mai minősítését, kiváltó okait és valóságos helyét a bipoláris világot előrevetítő 1917. évben. Készpénznek veszik a korabeli sajtóhíreket és önigazoló érdekességnek találják, hogy egy titkosszolgálati akcióból indult, majd államcsínyben tetőzött nagy októbert mindenki forradalomnak emlegette, a puccs szót le sem írva. A logika mentén nyilvánvalóan napjaink hírei is mind igazak, az újságok csakis a színtisztáról tudósítanak. A forráskritika mellőzése, a hazai és a külföldi szakirodalom ismeretének hiánya és a józan ész kiiktatása mellett tekinthet csak valaki igazodási pontnak száz évvel ezelőtti politikai és bulvárlapokat. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a kellő történelmi távlaton sem vagyunk túl, ami konszenzusos akadémiai alapon legalább 150-200 év. Azt sem árt tudnunk, hogy gyerekeink tankönyvében már hetedik osztályban vastag betűvel szedett államcsínyként határozzuk meg a korábbi piros betűs ünnepet.

A Terror Háza Múzeum november 7-én nyílt kiállításának bejárata

Ezért is furcsa, hogy a Történelemtanárok Egylete szervezésében a Kossuth Klubban október közepén lefolyt konferencia miért használt kérdőjelet meghirdetett címében (Se nem nagy, se nem októberi?) és miért szerepelteti rendezvényén és honlapján is első helyen Krausz Tamást. Nem tudom mennyire megnyugtató, hogy mindössze 68-an vettek részt az alkalmon a több ezer hazai történelemtanárból, de vélelmezem, hogy hazánk 3587 általános iskolájában és 894 gimnáziumában, 830 szakgimnáziumában a tankönyvben leírtakat tanítják. Az már csak hab a tortán, hogy a Konferencia 1917-ről jegyében az ebédszünet után a Reformáció 500-ra váltottak, igaz, műhely szinten.

Az Akadémia kutatói két napot szenteltek a témának még szeptember végén az „Ex oriente lux”?  szellemes címmel, és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársaival közösen tágabb kontextusban vizsgálódtak. Szó volt az 1917-es oroszországi eseményeket övező első hazai reakciókról és a cenzúráról is, a magyar írók megihletettségéről, a keresztény egyházakról, az obligát és trendi konferenciaelemmé vált kortárs karikatúrákról sok más egyéb mellett.  

A Danube Institute a jezsuiták Párbeszéd Házában november 9-én idézte meg a kommunizmust a századik évforduló apropóján, mintsem a rendezvény címében jelzett orosz forradalmat. Rögtön a kommunizmus bukásával indítottak olyan hozzáértő hírességek mint  John O'Sullivan vagy David Pryce-Jones. Hiába mondta el az egyik, hogy a Nyugat még mindig nem akar szembenézni a kommunizmussal, és hogy még mindig nincs vége a történetnek, s azt sem tudjuk, hogy véresen vagy békésen fog-e befejeződni, a másik meg azt, hogy a peresztrojka csak annyit jelentett, hogy a szovjet kommunista pártból orosz kommunista párt lett, azaz nemzetköziről nemzetire váltottak, mégis fokozódó hiányérzettel küszködtem. Helyenként angol humort csináltak az egyetemes és a hazai történelem pokoli korszakából. Ez az exnagykövet úr témához nem illő, indokolatlan keep smilingjában csúcsosodott, amikor sorra vette a keleti blokkban töltött szolgálati helyei élményeit. Mindenütt megkérdezte, hogy mit jelentett a kommunizmus az ott élőknek, miért hittek benne. Olyan válaszokat kapott, hogy erőt képviselt, alkotóan akarta megváltoztatni az embereket, jót akart, szabadon lehetett választani(!), csak félreértették a demokrácia és a piac szabályait. Stupid ideának nevezte, amely szerinte azért lehetett népszerű (hasonlóan minden stupid elképzeléshez), mert szebbé-jobbá akarta tenni a világot. A nagynevű előadók ellenére nem kevés volt az újdonság, hanem semmi. Viszont őszintén megtisztelő volt látni, hallani őket.

Érdekesebbnek bizonyult a Gloria Victis Közhasznú Alapítvány A bolsevik államcsíny centenáriuma: 100 év kommunizmus – 100 milliónyi áldozat című rendezvénye Csömörön, november 11-én. A The Soviet story dokumentumfilm részletei után a VERITAS Történetkutató Intézet munkatársai, köztük Zinner Tibor beszéltek a kommunista jogbitorlásokról, Krasznai Andrea misszióvezető-református lelkész pedig a lelki (nem fizikai) terror állami alkalmazásáról.

Az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága Történettudományi konferenciák az Országházban elnevezésű rendezvénysorozatának keretei között november 24-én a Felsőházi üléstermében Sztálin árnyékában – A szovjet modell exportja Kelet-Közép-Európába címet viselő eseményre orosz, amerikai, lengyel, cseh és magyar történészeket hívtak. Kétségtelenül nem jöhetett volna létre ez sem, ha nincs a száz évvel ezelőtti bolsevik puccs.

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöksége, a Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közösen szervezett megemlékezést „az úgynevezett nagy októberi szocialista forradalom" kitörésének 100. évfordulóján, pont annak napján, november 7-én, de csak két órát szántak rá a munkaidőből. Szintén aznap az ELTE BTK Ruszisztikai Központja és az Eszmélet folyóirat közös beszélgetést bonyolított az 1917-es októberi orosz forradalom céljai és történelmi lehetőségei között felmerült ellentmondásokat vizsgálva, de rámutattak a forradalom történetének tudatos meghamisítására is. Ennél sokkal ígéretesebb a december 6-áig tartó filmklubjuk, ahol nagyobb látószögnek engednek teret és  az amerikai kontinensről nézik az eseményeket.

Ugyancsak a Nemzeti Emlékezet Bizottsága részéről tartottak Emlékezet és örökség; a kommunizmus és mai Európa címmel vitaestet a Corvinuson minimális érdeklődés mellett.  

A hazai rendezvényeknél jóval populárisabb igényeket kiszolgálva, egészen más megközelítéssel állt elő a Nyugat, méghozzá a két, leginkább érintett országa, Svájc és Németország. Az inspirációt nyilvánvalóan Catherine Merridale 2016 októberében megjelent könyve, a Lenin on the Train adta. 2017. április 9-én a bázeli, a berni és a zürichi egyetemek kelet-európai tanszékeinek együttműködésében útjára indították a Lenin vonatot. Zürichből Szentpétervárra, impresszív kortárs performanszokkal kísérve. A 8-as peron 15 óra után pár perccel színházzá alakult, maga Lenin mondott beszédet az 1904-es évjáratú gőzmozdony előterében. Közben azért megvitatták a német destabilizációs akció nyomán bekövetkezett ambivalens esemény apokaliptikus és utópikus jellegét is. Izgalmas megközelítésben tálal a Német Történeti Múzeum és a Svájci Nemzeti Múzeum együttműködésével megvalósult projekt is Umsturz (Összeomlás) címmel. A berlini Unter den Lindenen kiállították többek között Alexandre Kosolapov „A hős, a vezető és az Isten” névvel illetett pop-art szobrát. Az alkotás, amely abból áll, hogy Lenin és Jézus Mickey egér kezét fogják, szándékosan felzaklató, szellemes és sértő egyszerre. De 2017-ben a hogyan emlékezzünk-ben tökéletesen helye van a történeti kiállításokon a kortárs művészi értelmezéseknek is. A jövő áprilisig látogatható berlini tárlat azért vállalta a kulcsfontosságú orosz esemény bemutatását a 100. évfordulón, mert célja az európai közös történelem jobb megértése és megértetése.

Visszatérve a magyar valóságba, a Politikatörténeti Intézet A tőke 150 évvel ezelőtti születésére emlékezett két napon át októberben, megadva a kellő súlyt november 7-e közeledtének. Tulajdonképpen az első kötet kiadását ünnepelték és olyan sorokat idéztek belőle, mint „a keresztény birkatermészet abban jelenik meg, hogy egyenlő Isten bárányával.” Tamás Gáspár Miklós „Kedves Elvtársak!” megszólítással megfelelő szellemi társakat idézve azon kesergett, hogy a baloldal még akkor is vesztesnek érzi magát, ha győz. Sőt, van ennél rosszabb is szerinte, mert ha győz, nem lesz baloldali többé. De volt ennél bizarrabb is, azt fejtegette, hogy a jobbágyoknak jobb volt, mint a mai dresszkódos, multinál napi 8-10 órát dolgozó kizsákmányoltaknak, akiket megvetően kényszerített munkavállalóknak nevez. Megtudhattuk, hogy a multi tőkés belsődlegesen kényszeríti őket, szabadságot hazudva nekik. De nem szabadok, mert állandó rossz lelkiismerettel léteznek. Az előadások visszanézhetők a Youtube-n. Férjem közel negyedszázada dolgozik multinál, igaz, hogy ezalatt csak kettőnél. Én, a jórészt közszférás, mindig irigyeltem a szabadságát, az inspiráló környezetét, a hatékony munkamegbeszéléseit, a gyors előrejutási lehetőségeit, a dresszkódból következő jólöltözöttségét, hogy hazaérve valóban letehette a munkát és legújabban a hóm offiszait. Egyszer gyötrődött valóban, amikor a francia multit megvette az amerikai, és utóbbi a Budapest Pride-on való részvételre invitálta a munkatársakat. Már nem náluk dolgozik. Persze, a tőkés kizsákmányol, erre épül a rendszere, de a tőke nélküli társadalom valamiért nem akar bekövetkezni. Arról nem is beszélve, hogy pont a Marxon felnőtt kommunista diktatúrák bizonyították be, hogy az államosított tőke mennyivel gonoszabb kényszerítéseket, kizsákmányolásokat alkalmaz. Kár, hogy Marx jóslatából csak az átmenet, a proletárdiktatúra valósult meg, az osztálynélküli társadalom paradicsoma egyelőre várat magára. Ide kívánkozik, hogy november végén az „utolsó marxista” történész(?)-ről, a száz éve született Eric Hobsbawmról konferenciáztak ugyanott.

Itthon a Terror Háza Múzeum csinált populáris igényű, a legújabb nemzetközi kutatási eredményekből kiinduló kiállítást. November 7-én nyílt és egy évig látható. Főszereplője két vonat: a Zürichből induló és a Gulagra vivő. Catherine Merridale úgy látja, még túl korai lenne megmondani, hogyan tekintsünk „az orosz forradalomra”. Nekem ma, november 30-án szimulált forradalomnak tűnik a permanens terror beteljesített ígéretével.

B. Varga Judit történész-muzeológus