Nem szeretnék olyan országot hazámnak, amelyben őshonos európaiként, az országot felépítő nemzet tagjaként ne sétálhatnék nyugodtan bármely városban/városrészben, és ne mutogathatnám a gyerekeknek: nézd, ez a miénk! Ahol nem a saját életemet élhetem.

Átéltem ezt már trikolórban és élem mai napig Erdélyben, Romániában. Ott „vannak vidékek”, ahol a magyar szó már idegenül visszhangzik olyan épületek között, amelyeket mi építettünk.

És az „ez a miénk”, valamint az „ez a miénk volt” közötti időtörés az elvégeztetett beletörődésének ideje. Nincs vége a történelemnek, de lehetséges a vég: ezt élte át minden elszakított magyar nemzetrész.

Megtűrtként, másodrendű állampolgárként küszködni szülőföldeden rettenetes érzés.

Ugyanezt a szivárvány összes színében nem szeretném ismételten átélni, akármennyire is pörgetik most éppen Thor pörölyétől az élet- és valóságidegen határozatokon át a fake news-ig a teljes jogállamisági eszköztárat.

Apropó: ide a rozsdás bökőt, hogy Thor pörölyéről a fényes tekintetű Nyugat fensőbbrendű polgárainak jelentős többsége már nem az Edda olvasása közben, hanem a Marvel-univerzumból szerzett kétes értékű információkat. Ez is egy megoldás: a múltat nem kell végképp eltörölni, minek, ha aprópénzre is lehet váltani a progresszív álomgyárban, majd visszaérzékenyítenek, lesz itt még transznemű hős, nemváltó lovag és olyan bőrszínű isten, amilyenhez soha senki nem imádkozott őshonos európaiként.

Ravasz: ha megváltoztatod a múltat, azzal megváltoztatod a jelent is. Olvasom a skandináv irodalmat, félmondatokkal bizonytalanítanak el, nem tudom már, hogy létezik-e például svéd ország. A kortárs német elit politikai filozófiája miatt afelől is vannak kétségeim, hogy létezne német ország. Ilyen nevű uniós tagállamokról tudunk, csakhogy amilyen táncot járnak (?) ott a hagyományőrzők, olyan nép talán már nincs is. Ma Johann Gottlieb Fichtét megköveznék kirekesztésért és lenáciznák, ha beszédet szeretne intézni a német nemzethez. Stockholmban sem emlegetik már, hogy milyen volt a vikingek szőkesége. És hogy a latinokat se feledjük, Voltaire a mai Párizsban talán egy újabb földrengésért imádkozna megtagadott istenéhez. Ahhoz, akit később meg is öltünk.

Mára sikerült Isten gyilkosát is széttrancsírozni, mondjuk hát ki: „Az ember” meghalt, és mi, nyugatiak öltük meg őt.

Mi maradt nekünk? Feltámadás helyett ébredés. Megváltás helyett másnap. Valami más lépett az ember helyére. Íme, a poszthumán gender: se neme, se nemzete, se istene, se hazája.

De azért ne mondjunk le olyan könnyen a nyugati germán, latin és skandináv testvéreinkről. Nekünk, közép-európaiaknak, akiknek az emlékezetük korábbra nyúlik vissza a ma reggelnél, kötelességünk figyelmeztetni amnéziásan ébredő polgártársainkat, hogy amit ők újként élnek meg, az nem új idők új dala. Ilyet már láttunk, hallottunk. Ennek bizonyítására egy korábban is félreértett szöveget hangoltam át, legyen a szerzője Friedrich(a), olvassuk, mormoljuk, amíg transzba nem kerülünk tőle.

A felületesen szemlézők kedvéért megismétlem és egyértelműsítem: az alábbiakban egy Nietzsche-szöveg olvasható majdnem szó szerint idézve. A liberárja ideológiát megtámasztandó, csak bizonyos kulcsfogalmakat cseréltem ki, például az „emberfeletti ember”, vagyis az übermensch fogalmát „ember utáni genderre”. És becsszó, hogy Nietzsche eredeti szövegében is kecskepásztor és szivárvány szerepel.

„A biológiailag meghatározott ember utáni gendert tanítom nektek. Hirdetem néktek az ember utáni gendert. A biológiailag meghatározott ember olyas valami, amit meg kell haladni. Mit tettetek, hogy meghaladjátok?

Eleddig minden progresszív lény teremtett valamit, őt fölülmúlót: ti pedig ennek a nagy árnak apadása akartok lenni és inkább váltok megint állattá, semhogy ››a nőnek‹‹ és ››a férfinak‹‹ fölébe kerüljetek?

Mi a majom az embernek? Nevetség avagy fájdalmas szégyen. És kell, hogy ugyanez legyen ››a nő‹‹ és a ››férfi‹‹ az ember utáni gendernek: nevetség avagy fájdalmas szégyen.

Megtettétek az utat a féregtől az emberig és bennetek még sok van a féregből. Egykor majmok voltatok és még most is az ember majomabb akármelyik majomnál.

Ime, én az ember utáni gendert hirdetem néktek! Az ember utáni gender a nyitott társadalom értelme. Mondja akaratotok: az ember utáni gender legyen a nyitott társadalom értelme!

Kérve kérlek benneteket, véreim, maradjatok hívek a nyitott társadalomhoz és ne higgyetek azoknak, a kik hagyományos családmodellről fecsegnek előttetek. Méregkeverők ők tudván, tudatlan.

Egykoron istent mondának, ha távoli tengerekre tekintének; én azonban megtanítalak, hogy ezt mondjátok: »ember utáni gender«.

Isten: csak sejtelem; én pedig azt akarom, hogy sejtéstek csak addig érjen, valameddig teremtő akaratotok. Tudnátok istent teremteni? Hallgassatok hát minden istenről! De teremteni tudjátok az ember utáni gendert.

Isten előtt! – Ime azonban ez az isten halott! Fensőbbrendű genderek, ez az isten vala legnagyobb veszedelmetek.

Mióta sírban nyugszik, csak azóta támadtatok föl ujra. Csak most jő a Nagy Unió, csak most lesz az ember utáni gender – úr!

Megértétek ezt a szót, én véreim? Megriadtatok, szívetek szédül? Itt háborog előttetek a szakadék? Itt halljátok a pokol ebének ugatását?

Nosza! Rajta! Fennsőbbrendű genderek! Csak most vajudott az emberiség jövőjének hegye. Isten halott: íme azt akarjuk mi, – hogy az ember utáni gender éljen.

Valamikor az isten ellen való vétek volt a legnagyobb vétek, ámde isten meghalt és ekkor kihalának ezek a vétkezők is. Most a legborzasztóbb: a nyitott társadalom ellen vétkezni és a nemzetet többre tartani, mint az ember utáni gender jogait!

Mikoron Zoroaster e szavakat mondotta volt, ismét végignézett a tömegen és hallgatott. Állonganak – monda szivének – röhögnek: nem értenek engem; nem vagyok száj, ezeknek a füleknek való.

Avagy előbb össze kell zúzni fülüket, hogy megtanuljanak szemükkel hallani? Hát miért fizetem én a függetlenobjektív sajtót? Miért tartok el nyájnyi politikust?

Van valamijük, a mire büszkék. Hogy is hívják azt, a mi fölfújja őket? Hazaszeretetnek hívják; ez tünteti ki őket a kecskepásztorok előtt.

A ma urait győzzétek le, én véreim, – ezek a kis emberek: ők az ember utáni gender legnagyobb veszedelme!

Győzzétek le, fensőbbrendű genderek, kis erényeiket, kis bölcsességeiket, a homokszemkiméletet, a hangyabolyt, a nyomorú kedvtelést, a »nemzet boldogságát«!

Csak, a hol a nemzet megszűnik, csak ott kezdődik a gender, a ki nem fölösleges: ott kezdődik a szükséges gender dala, ez az egyetlen, pótolhatatlan dallam. Ott, a hol a nemzet megszűnik, – nosza tekintsetek oda, én véreim! Nem látjátok, nem látjátok a szivárványt és az ember utáni genderhez vezető hidakat?”

Óvva intjük az „ébredőket”: van olyan eszmélés, ami keserű szájízzel jár. És nem mentség, csak magyarázat, hogy módosult tudatállapot következménye az epeömlés.

Ahogy elnézem a világ folyamatait, ma már tényleg kevés az ébredés. Rendes feltámadásra van szükségünk. Viszont a feltámadást pokoljárás előzi meg. És azok közül, akik alászálltak a poklokra, eddig csak egyvalaki tért vissza a Földre: akit mi feszítettünk keresztre és aki érettünk halt meg. A Fia annak az Istennek, aki a saját képmására teremtette azt az embert, akit most genderre cserélnénk.

Csak a bűnbánó embert lehet megváltani. A nemváltó gendernek nincs metafizikája, az már csak egy ökológiai lábnyom.