„A nevelés a szív dolga.”

Don Bosco

Az adomány szétszedi őket, a pénz meg összeveszejti ̶  mondják a sajókazai, balajti, barcikai cigányok. Saját tapasztalatból beszélnek. Helyette emberséget szeretnének, hogy ugyanúgy nézzünk rájuk, mint egymásra, a „magyarokra”. Ők már tudják, mennyivel más az, amikor a szeretet nevében fordulnak feléjük embertársaik, nem egy jogvédő szervezet civil harcosaként. A bölcsebbje hozzáteszi: „néha elvisz a vér, azt úgysem tudják megváltoztatni”.

Magyarországon a népesség nyolc százaléka cigány, többségük helyzete kilátástalan. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációért felelős püspöke, Székely János a mindennapokban tapasztalja, hogy a probléma óriási. A magyar nemzet előtt két nagy kihívás áll szerinte: az egyik a demográfiai katasztrófa, amely felé haladunk, a másik a cigány testvéreinkkel való együttélés. Ha nem tanulunk meg záros határidőn belül egymást kölcsönösen tisztelve, testvérként együtt élni, akkor nem nagyon képzelhető el szép, élhető jövő ebben a hazában. És ez kevésbé jogvédelem, még kevésbé pénz kérdése. Valami egészen máson múlik.

A cigánypasztoráció célja, hogy a cigány ember ráébredjen: a teremtő Isten végtelenül szereti, ezért ő is éppen olyan, mint bárki más. Ez hatalmas felszabadulást jelent. Az említett borsodi cigányok ezt élték át. Ma már őszintén kimondják: amíg nem ismerték az Urat, a verekedést, a börtönt keresték. Székely János többször elmesélte, hogy egyszer egy kisfiú föltette neki a kérdést: mit vétettem, hogy engem az Isten cigánynak teremtett? Úgy érezte, hogy ez átok, bélyeg, amitől szabadulnia kell. Ki a felelős ezért?

Székely püspök atya szerint három alapja van a romák felemelkedésének: az oktatás, a munkahelyteremtés és a szív. Az első kettő elválaszthatatlan egymástól, hiszen megfelelő végzettség nélkül nehéz munkát találni. De fordítva is igaz, amire talán nem eléggé figyelünk: nehéz tanulásra biztatni valakit, aki tudja, hogy úgysem talál munkát. A szív szón a főpásztor a hozzáállást érti, amely a felebarát szeretetén alapul. Ezt gyakorolják például Kazincbarcikán. Működik.

Szalézi szerzetesek diákjaikkal Kazincbarcikán

Újságírók, megmondóemberek, interkulturális szakértők (ilyen is van), kisebbségkutatók és nem utolsósorban a betelefonálók véleménye szabad a cigány fiatalok elkülönített oktatásáról – sokszor és legtöbbször anélkül, hogy testközeli élményeik, tapasztalataik lennének e téren. Írnak spontán szegregációról, érvelnek erőből, diplomából, de talán „terepen” (ahogy ők nevezik nem kicsit megkülönböztetően) sosem voltak. Volt a gyereküknek (ha van?) cigány osztálytársa, esetleg saját maguknak? Tudják, hogy hazánkban sikeres cigányiskola működik Kazincbarcikán? Számukra egy külön cigányiskola vagy roma szakkollégium a totális szegregáció megtestesítője vagy a mindkét oldalon jelen lévő előítéletek semlegesítésének valódi eszköze? Van egy közel 175 éve létező, bizonyított recept, egy 1934-ben szakralizált pedagógiai módszer: a szalézi megelőző nevelés. Ennek szellemében működteti  ̶  1993 óta hazánkban is eredményesen  ̶  a világ második legnagyobb létszámú katolikus szerzetesrendje, a Szalézi Társaság a kazincbarcikai Don Bosco Iskolát.

Kezdetben nem volt könnyű. Emlékszem, a kamasz fiam mennyire figyelt, amikor a szalézi atyák arról meséltek, hogy az első években Kazincbarcikán az osztálytermet magukra kellett zárni, mert a cigány fiatalok nem bírtak ki 15 percnél többet nemhogy egy helyben, egy légtérben sem (nesze neked, szegregáció!). Mentek volna a Sajóra fürödni, ahogy megszokták délelőttjeiken. Ők voltak az a generáció a kilencvenes években, akik nem látták a szüleiket reggel felkelni, munkába indulni. Három évvel a rendszerváltoztatás után a munkaképes cigány embereknek már csak a 28 százaléka dolgozott. A barcikaiak és környékbeliek nem tartoztak közéjük. 1989-ben a cigányság 87,8 százaléka dolgozott, 1993-ban viszont már csak 28,2 százalékuk. Ennek következményeit máig érezzük.

Ma már nem zárják az osztálytermeket a Don Bosco Iskolában. A mintegy 600 tanuló több mint 60 százaléka cigány származású. A többiek olyan fiatalok az ország minden tájáról, akik már elkülönítve sem kellettek sehova. Rossz hírűek, elutasítottak. A szaléziaknál van az utolsó esélyük, hogy rendezzék életüket. És megtörténik a csoda, az, ami másutt, más oktatási intézményben nem sikerülhetett, mert nem jutott rá idő, pont a „normális”, átlagos és átlag feletti diákok haladása miatt. Mert mindenki tudja, hogy Nekik több és más minőségű idő kell.

A torinói pap, Bosco Szent János erre jött rá az 1840-es években és fogta össze az iparosodó nagyváros utcáin csellengő fiúkat. Tanítani kezdte őket, aztán munkát szerzett nekik, a világtörténelem első munkaszerződéseit is ő alkotta meg fiataljai érdekében a manufaktúratulajdonos munkaadóval szemben, még a Kommunista Kiáltvány születése előtt. A nevelés a szív dolga – vallotta. Pedagógiájának lényege a jelenlét, a „ha szükséged van rám, itt vagyok” bizalma és a mindent megoldó jókedv.  

A ma már az ELTE tanítóképzésében is oktatott szalézi nevelésnek három pilléren kell nyugodnia: a ráción, a hiten és a szereteten. A racionalitás azért nélkülözhetetlen, mert a diákoknak világosan érezniük kell, hogy nevelésük, oktatásuk valóban felkészíti őket az előttük álló „nagybetűs” kihívásokra. Az elkötelezett vallásos nevelés amiatt fontos, hogy megmutassák, életüknek értelme van. A fiatalok napjainkban sokszor nem értik az élet értelmét, mert gyakran irreális elvárások miatt, túlságosan nagy nyomás alatt kell élniük és tanulniuk. Szomorú tény, de Európában ma a fiatalok közül 15 százalékkal kevesebben tartják magukat boldognak, mint más földrészeken. A szaléziak, akik a világ 132 országában teljesítik szolgálatukat, tisztában vannak ezzel. A szeretet azért alapvető a szalézi nevelőmunkában, mert a fiataloknak érezniük kell, hogy fontosak számunkra. Ezért nélkülözhetetlen része pedagógusküldetésüknek tanítványaik „elkísérése”, a társul szegődés. Az a valódi szalézi pedagógus, akit tanítványai megtisztelnek azzal a mérhetetlen bizalommal, hogy hozzá fordulnak személyes meghallgatásért, tanácsért, jó szóért. Egy csocsóasztal (8 személyes!), pár gitár csodákat tesz. Mert amíg csocsóznak, gitároznak, addig sem tesznek rosszat – szól a szalézi megelőző módszer lényege. Főleg, ha ezt az iskola igazgatójával is megtehetik, játszhatnak vele együtt. A barcikai iskola jelenlegi vezetőjétől tudom, hogy már nem kell a falu tekintélyes cigány emberéhez mennie, ha egy-egy gitár eltűnik, ugyanis megértették a közös, a miénk fogalmát. Molnár-Gál Béla igaz ember, a legnemesebb evangéliumi értelemben. Napjaink Szent Józsefe; teszi a dolgát, biztosítja a hátteret, jelen van, ha kell, keveset beszél, ahelyett is cselekszik, még az Index is felfigyelt rá, egy római katolikus, nős diakónusra. Elmagyarázza, mihez tartsuk magunkat az életben – összegzi a lényeget egy diákja, amikor róla beszél. https://index.hu/video/2018/11/26/molnar_gal_bela_don_bosco_balajt_joszolgalat_dij_kazincbarcika/

Fodrásztanulók gyakorlati órája a Don Bosco Iskolában Kazincbarcikán

A szalézi intézményben ma négy évfolyamos általános iskola működik azok számára, akik más általános iskolában nem tudták befejezni a 7. vagy 8. osztályt. Fodrász, kisgyermekgondozó-nevelő, nyomdaipari technikus, ápoló, pedagógiai- és családsegítő munkatárs, informatikai rendszerüzemeltető szakmákat oktatnak 4+1 évfolyamos szakgimnáziumban, illetve női szabó, hegesztő, kőműves, központifűtés- és gázszerelő, festő-mázoló, tapétázó, villanyszerelő, pék és cukrász szakmákat szakiskolai szinten. Ma már nem csak azoknak, akik nem látták a szüleiket reggel dolgozni menni. A helyi önkormányzattal együttműködve, partnerként a folyamatosan szocialista vezetésű városban segítik az itt végzett fiatalok munkához és lakáshoz jutását. Emlékszem, amikor hét évvel ezelőtt a szaléziak magyarországi letelepedéséről és a vértanú szerzetesről, Sándor Istvánról szóló kiállítást vittük Kazincbarcikára, a polgármester  milyen őszinte zavartsággal viselkedett a Miatyánk alatt. Ma már bejelentés nélkül látogatja a szalézi oratóriumot, csak úgy beugrik nyaranta a fiatalok közé és érezhetően jól érzi megát. Ennyi és semmi több, érdek nélkül csakúgy, felüdülésként. 2016 szeptemberének Magyarországán még az is előfordult, hogy a kormány minisztere és a szocialista polgármester együtt adták át a katolikus szerzetesrend legnagyobb barcikai beruházásaként felépült Don Bosco Sportközpontot. Ma ez hozza össze a helyi gimnázium és a helyi cigányiskola tanulóit. A hivatalos megfogalmazásban eltérő nevelési célokat felvállaló iskolák diákjai találkoznak itt egy-egy jó sporteseményen, párhuzamos testnevelésórákon, és persze a szalézi rendezvényeken. Mindkét iskola szalézi fenntartású; egyszerre elkülönít és egyszerre integrál. Kinek-kinek a legjobb java szerint. Valami ilyesmit szeretett volna megvalósítani Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt vezetője is, amikor hangsúlyozta, hogy bizonyos esetekben a „szeretetteljes elkülönítés” a hatékony megoldás. Persze a jogvédők nem értették, támadták.

A kazincbarcikai Don Bosco Általános Iskola, Szakközépiskola és Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium idestova húsz esztendeje oktató, nevelő, roma származású tanára hegesztőknek tanít műszaki ismereteket és cigány népismeretet. Akkor a legboldogabb, amikor tanítványai visszajönnek Norvégiából, Svédországból, Spanyolországból és elmondják, hogy megállták a helyüket. Így is lehet és ilyen is van ma Magyarországon.

B. Varga Judit történész-muzeológus