„Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek”
Ady Endre

A honfoglalás óta nekünk, magyaroknak számos háborút kellett megvívnunk, de még mindig itt vagyunk – ez egyúttal azt is jelenti, hogy a vesztes csaták mellett sok győztes küzdelem van mögöttünk. Magyarország több mint ezeréves államisága, a nemzet szabadsága több alkalommal került támadás alá a történelem során. A török hódoltság, a Habsburg-uralom, a náci és a szovjet megszállás mély és kitörölhetetlen nyomokat, sőt meghaladhatatlannak tűnő történelmi mintázatokat hagyott a magyar nemzeti emlékezetben.

A szabadság fogalma a politikai történelem és gondolkodás alakításában mindig is központi szerepet játszott, az idők során folyamatosan változott, újraértelmeződött. Felvetődik tehát a kérdés, mit is jelent ma a magyar szabadság: küzdelem, illúzió vagy valóság?

1956 hősei életüket adták a magyar szabadságért. Ma, több mint 35 évvel a visszaszerzett szabadságunk ünnepe után rajtunk a sor, hogy megmutassuk: méltók vagyunk e felbecsülhetetlen örökségre. Hogy bebizonyítsuk, bátrak vagyunk ahhoz, hogy éljünk azért a szabadságért, amelyért hőseink haltak. Az elmúlt másfél évtized ennek szellemében nem csupán válaszokat adott a kor kérdéseire, hanem olyan korszakalkotó ajánlatot tett, amely új irányt és új távlatokat nyitott a magyar nemzet előtt: felnőhetett a szabadság nemzedéke.

SZABADSÁGHIÁNYOS ÁLLAPOT

A szovjet érdekszférában eltöltött idő alatt a magyar nemzet – más közép- és kelet-európai térségben lévő nemzetekhez hasonlóan – szabadsághiányos állapotban hibernálódott. Magyarországon ekkor gyakorlatilag nem létezett szabadság, mivel mindennemű intézkedés a kommunista hatalom érdekeit és propagandaszükségleteit, valamint a marxista–leninista doktrínákon alapuló ideológiai törekvéseit szolgálta: a cél egy általuk tökéletesnek vélt, osztálynélküli, kommunista társadalom megteremtése volt.

Ennek gyakorlati megnyilvánulásai közé tartozott a politikai és intézményi szerkezetváltás, amelyet a közigazgatási reformkoncepció részeként, hamisan, a nép nevében, de a nép nélkül hajtottak végre, „demokratikus” elvekre hivatkozva. A közigazgatási apparátus különféle rendőri, igazságszolgáltatásbéli és adminisztratív eszközök által levezényelt metamorfózisa drámai módon megváltoztatta az ország irányítását, politikai és gazdasági elitjének összetételét. A politikai ellenfelekkel való leszámolással és a polgári viszonyok közel fél évszázados felszámolásával egy, a törvényeket figyelmen kívül hagyó, totális hatalom és párthegemónia épült ki.

A társadalom szerkezetének totális átalakítására irányuló törekvés egyik legkirívóbb példája az 1945 utáni „földreform” volt, amely a földelkobzástól a kollektivizálásig terjedő folyamatot foglalta magában. Ezt a projektet különféle fedőkifejezésekkel illették, amelyek eltorzították a valóságot és megteremtették a társadalmi egyenlőséget szolgáló „demokratikus földreform” politikai mítoszát. A „földreform” címszava alatt azonban valójában radikális állami beavatkozást hajtottak végre, amely megrázó módon zajlott le, nagy társadalmi tömegeket érintett és hosszú távú strukturális hatást fejtett ki, miközben a rendszer a maga módján kitermelte saját gárdáját.

A kialakuló pártállami rendszer mindent megtett azért, hogy a saját elképzeléseinek megfelelő magyar társadalmat és Magyarországot alakítson ki a társadalmi kontroll és propaganda révén. Ennek érdekében a sajtó működésének strukturális átalakításával, azaz szervezeti, személyzeti és szellemi változtatásokkal monopolhelyzetet teremtettek a kommunikáció terén, amely az újságírók „bedarálásával” és pártkatonák toborzásával, valamint ideológiai kiképzésével és igazodásával járt együtt. A marxista politikai propagandagépezet felelt a hihető keretezésre alkalmas új beszédmegalkotásáért, a „progresszív” ideológia tudatipari terjesztéséért, valamint annak társadalmi gyakorlatban való érvényesítéséért. Végezetül a megfélemlítés és az erőteljes cenzúra módszereivel a társadalom és a hatalom között a rendszer fennállását szolgáló kényszerű „kiegyezés” született, amely megteremtette a hallgatás kultúráját.

EGY SZABAD VILÁG ILLÚZIÓJA

Az 1956-os forradalom és szabadságharc a legjelentősebb szovjetellenes megmozdulásként töréspontot jelentett. A szovjet befolyás gyengülésével egyre nagyobb teret nyertek a beszivárgó nyugati értékek és politikai modellek, amelyek egy osztályuralom nélküli, nyílt társadalom megteremtése céljából a soft power eszközeivel hatottak: az értelmiségen és a civil szervezeteken, a médián és a vállalatokon, valamint a popkultúrán keresztül hajtottak végre politikai, gazdasági és társadalmi szerkezetváltást, így érvényesítve a nyugati liberális gondolkodást és érdekeket, egyidejűleg megteremtve egy szabad világ illúzióját. Az 1980-as évektől kezdve a civil társadalom egyre nagyobb szerepet játszott a nyílt társadalom eszméjének terjesztésében és a rendszerváltoztatás előmozdításában. A rendszerváltoztatás éveire számos értelmiségi, akik kiterjedt nyugati kapcsolati hálózattal, de legfőképpen „lekötelezettséggel” rendelkeztek, politikai tényezővé váltak és összefonódtak a leváltani kívánt hatalom egyes elemeivel, így az indirekt politikai hatalomgyakorlás letéteményeseivé váltak. Mindez a gyakorlatban azt jelentette, hogy nem a magyar társadalom érdekképviseletében jártak el. Ennek fejleményeként az értelmiség egy moralizáló elitté kezdett átalakulni, amely új, szekuláris hangot képviselt, s felváltotta ezzel a korábban a kulturális és erkölcsi kereteket meghatározó, de a kommunizmus évei alatt háttérbe szorított „klérust”: vagyis az értelmiségi miliő is előkészítette a politikai szerkezetváltást.

Az 1980-as évekre a szocialista rendszer válsága és a gazdasági reformok következtében Magyarországon is megkezdődött a gazdasági liberalizáció, amely elősegítette a fogyasztói kultúra térnyerését. A korábbi korlátozások megszűnésével a fogyasztói javak elérhetősége jelentősen nőtt és a fogyasztás ösztönzése központi szerepet kapott, míg ezáltal a nyugati fogyasztói értékek és szokások széles körben elterjedtek Magyarországon. A magyar fogyasztók magatartása hamar alkalmazkodott ezekhez az új mintákhoz, amelyek meghatározó vonzerővel bírtak és az identitás fontos részévé váltak. Mindeközben egy gazdasági szerkezetváltás zajlott le, ugyanis a fogyasztói kultúra kibontakozásával az amerikai márkák és életstíluselemek, amelyek korábban csak álomként léteztek, a rendszerváltoztatáshoz érve már kézzelfogható valósággá és a mindennapok részévé váltak, így 1989–1990-ben sokan az amerikai szellemiség és életstílus bűvöletében éltek. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy amint a nyugati termékek egyre elérhetőbbé váltak, a fogyasztási szokások kulturális értelemben is jelentősen megváltoztak: az új fogyasztási cikkek, a divat és a zene beáramlása felpezsdítette a kulturális életet, megváltoztatta a mindennapokat, továbbá hatással volt az emberek viselkedésére a munkahelyeken, párkapcsolatokban és a hadseregben egyaránt. Az igazi forradalmat tehát a viselkedésben, a kultúrában és az értékrendben bekövetkező változások jelentették, amely változások sokkal mélyrehatóbbak voltak, s egyfajta társadalmi szerkezetváltást idéztek elő. A nyugati értékek és életstílusok elfogadása és adaptálása felerősítette e társadalmi átalakulás iránti igényt, s mindez hozzájárult ahhoz, hogy a demokrácia és a piacgazdaság felülkerekedjen az államosításon és a tervgazdaságon, végül előkészítve és lendületet adva az 1980-as évek végén bekövetkező rendszerváltoztatásnak Magyarországon.

SZABADSÁGKORLÁTOZÁSOK KORA

Az elmúlt évtizedekben a társadalmi, politikai és gazdasági életben olyan trendszerű változások mentek végbe, amelyek az elkerülhetetlen demográfiai folyamatok következményeivel, a politikai döntéshozatal kiszervezésével és a jelenleg fennálló gazdasági világrend teljes átírásával fenyegetnek – mindez által megnyitva előttünk a szabadságkorlátozások korának fejezetét. Világunk mindenekelőtt egy népesedési krízis küszöbén áll, amelynek egyik legnyilvánvalóbb jele, hogy eltérő vallási és kulturális összetételű párhuzamos világok jöttek létre az úgynevezett multikulturális társadalmakban, amelyek táptalajul szolgálnak az állandósult etnikai feszültségeknek, így szétfeszítve a társadalom hagyományos berendezkedésének kereteit. A 21. században a politikai folyamatok alakításában technológiai cégek, civil szervezetek és az „univerzális értékek” elkötelezett híveiként filantrópok is részt vesznek, amelyek felhatalmazás nélkül kivéve az irányítást a valódi politikai szereplők és a szuverén nemzetállamok kezéből politikai válságokat idéznek elő. A világgazdaságban végbemenő trendek pedig hatványozott módon vezettek egy sokkszerű, válságos helyzet kialakulásához, amely rávilágított arra, hogy a határok nélküli globalizáció nem mindenre képes megoldásként szolgálni, ellenben a nemzetállamokba vetett bizalom megoldást nyújthat.

Mindezzel habár megdőlni látszik Fukuyama liberális demokráciáról és a történelem végéről alkotott egyetemesnek vélt koncepciója, félő, hogy a nyugati civilizáció ma élő képviselője tényleg az ő utolsó emberévé válik. A felszabadulást kereső Nyugat ugyanis a liberalizmus, a marxizmus és más nézetek révén csupán valláspótlékot képzett magának, s valójában egy hamis megváltást gondolt ki, amely a haladás eszméjét egy tökéletességbe burkolt világképbe zárta. Csakhogy bebizonyosodott, hogy az emberek nem tudnak egy olyan világnézetet magukénak vallani, amelyben ténylegesen saját maguk lennének saját maguk erkölcsi mércéi, hanem az ürességgel szembesülve inkább belekapaszkodnak bármibe.

Magyarország ezzel szemben külön úton jár a nyugati világban végbemenő folyamatokban mindannak ellenére, hogy egykor maga a magyarországi rendszerváltoztatás is fogságába esett annak, amit Nyugaton úgy fogalmaztak meg, hogy „a történelem véget ért”. Az 1989–90-es rendszerváltoztatás idején olyan éles volt a különbség a két nemzetközi ideológia között, hogy egy szilárd antikommunista álláspont képviselete szinte elkerülhetetlenül a nyugati liberális eszmék erősítésével járt együtt. Ez azért történhetett, mert a szovjet megszállás alatt Magyarország nem csak a szovjet kommunista ideológia uralma alá került, hanem egy radikális társadalmi átalakítás kísérletének is alávetették. Ez a folyamat mélystrukturális töréseket okozott a magyar nemzetben, amelyre a nyugati liberális ideológia könnyedén rátelepedhetett: a létrejött önálló politikai alternatíva nélküli társadalmi rend vegytiszta terepnek bizonyult arra, hogy egy újabb társadalomátalakító kísérletet hajtsanak végre a magyar nemzet töredezett résein beszivárogva. Más szóval a magyarok 35 évvel ezelőtt visszaszerezték a nemzeti szabadságukat, azonban nem volt egy egységes magyar nemzet, amely a szabadság letéteményeseként érvényesíthette volna azt.

A rendszerváltoztatás utáni zavaros évtizedekben 2002 jelentette a fordulópontot, amikor is a szabadságra épülő korszellemet felváltotta a közösségelvűség kibontakozása, amely a nemzeti közösségek fontosságát hangsúlyozta a laza kötelékben álló egyének tömegének társadalmával szemben. Többek között a polgári körök életre hívása, a nemzeti petíció indítása és a népszavazás kezdeményezése révén megkezdődött a nemzeti öntudat helyreállítása, amely végül 2010-ben politikai formát öltött a Nemzeti Együttműködés Rendszerének keretében. Ez az új politikai és társadalomszervezési modell mint társadalmi szerződés értelemszerűen a társadalmi struktúrákat érintette, így provokatív módon értelmezhető egyfajta társadalomátalakító kísérletként. Ugyanakkor míg a nemzetközi ideológiák nemzetpusztítás révén társadalmat építenek, addig ez az együttműködésen alapuló berendezkedés társadalomátalakítás révén nemzetet épít. Az így létrejött rendszer tehát nem csupán a magyar társadalom hardverét, a nemzetépítés alapját képezi, hanem garantálja azt is, hogy a megteremtett társadalmi stabilitás szuverenitást nyerjen nemzetközi viszonylatban.

Magyarország történelme során hol Délről, hol Keletről, hol Nyugatról vált újra és újra kísérleti tereppé, ahol nemzetközi ideológiák, valamint politikai és pénzügyi érdekek által vezérelt társadalomátalakítási kísérletek zajlottak. Az elmúlt másfél évtized azonban valódi lehetőséget teremtett arra, hogy az ország éljen azzal a szabadsággal, amelyet 35 évvel ezelőtt visszaszerzett, és amelyet azóta fokozatosan érvényre juttatott.

Így nőhetett fel a szabadság nemzedéke.

Az írás Halkó Petra Rabok legyünk vagy szabadok? című, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kiadásában megjelent könyvének tartalmi összefoglalója.