A Magyar Nemzeti Múzeum feladata összegyűjteni és felmutatni mindent, amit a magyarság az ismert 1 100 éves történelme során felmutatott. Én úgy gondolom, hogy abban a korban, amikor identitásválság alakult ki Európa nyugati felén az euró atlanti világban, etikai, erkölcsi ideológiai interregnum időszakát éljük, a gazdasági teljesítmény stagnál vagy visszaesik, demográfiai krízis van, amelyet migrációs hullámmal gondolunk vagy gondolnak jó néhányan kompenzálni, el kell gondolkodni azon, hogy mi a magyarság múltjából következő jelene, hogy kell ezt megítélni, és hogy kell megtervezni a jövőt.
Ezért kell megismerni a múltunkat. Nem csak a tárgyi emlékeket összegyűjteni, hanem elsősorban azokat a gondolatokat megérteni, amelyek ebből a népcsoportból, sok népcsoportból az idők folyamán nemzetet teremtett, országot teremtet, egy jellegzetes életszemlélet, küldetéstudat alapján birodalmat alakított ki a Kárpát-medencében és megszervezte az itt élő népeket. Jelképesnek érzem, hogy közel esik ez a kinevezés és beiktatás augusztus 20-hoz. Ugyanis ez volt az a nap, amelyik meghatározta a magyarság sorsát. Szent Istvánhoz lehet kötni azt, hogy frank típusú állammá szervezte át a sztyeppei nomád államot.
A hagyományokra, a függetlenségre törekedve az integritást követve, az ősöket tisztelve és az ősök hagyományát, küldetéstudatát egy magasabb szakralitásra, keresztény gondolatiságba emelte a klüni szellemiség jegyében, amelyik szikár volt, de szilárd. Hitt a földben, hitt a mennyekben és értette a kettő közti összefüggést. Szent István augusztus 15-i felajánlásával más dimenzióba emelte a birodalmát azzal, hogy Szűz Mária kezébe ajánlotta fel a világtörténelem egyetlen Szent Koronáját, kérte a mennyek pártfogását, a Regnum Marianumra, aminek Szűz Mária nem csak patrónája, hanem Királynője is volt.
Ebből sarjad ki egy egészen különleges jogi megközelítés, egy olyan eszmerendszer, amelyik rendezte, összefogta a Kárpát-medence különböző népeit, ami autonómiák halmazait tudta egyesíteni. Amelyik nem leigázta, kiirtotta a környező országokat, hanem a Szent Korona országaivá emelte őket. Horvátország, Dalmácia, Ráma, Ladoméira, Halidzs, Jeruzsálem és a többi.
Emlékeztetném Önöket a szász autonómiára, a székelyre, a jászra, a kunra, a szabad királyi városokra, a vármegyék jogaira és emlékeztetném Önöket arra, hogy a hatalom a megszemélyesült Szent Korona kezében volt, mint ahogy minden vagyona a földben, a vízben és az egész kárpát-medencében. Senki nem birtokolhatta rajta kívül, csak megosztva a király is és a nemzet is. Ebből adódott a lehetőség, hogy az itt élő nagyon sokgyökerű népek kifejtsék szellemi erőiket, kifejtsék kultúráikat, amelyeknek az egymásra hatásából egy egészen sajátos, jellegzetes, páratlan, magyar kultúra jött lére, amely nélkül a világ, az emberiség kultúrája szegényebb lenne, mert ebben minden meg van, ami az emberiség kultúrájában meg van, de sok minden olyan van , ami ott nincs meg.
Én úgy gondolom, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumnak a feladata elsősorban az, hogy a gondolatokat közvetítse, az életérzést. Közvetítse azt a szemléletet, ahogy mi tekintünk a világra, teremtett környezetre, egymásra, a környezetünkben élő népekre. Ezt kéne a maga változásaiban megérteni, mert hiszen ez a 31 nemzedék a Kárpát-medencében rengeteg értéket teremtett, amire nem vagyunk képesek emlékezni, akkor ezt elveszítjük.
Szent Istvánt hitelesítette Szent László, ahogy Prohászka Ottokár gyönyörűen leírta benne ismert magára a magyar nemzet, benne ismerte fel az ősi erényeket, az ősi szemléletet és ennek egy magasabb rendű formáját, ez már a Lotaringiai szellemiség az egyház újabb szellemi áramlata, amely megtermékenyítette, de egyúttal fuzionált is a magyarság régi virtusával és hagyományaival.
A Magyar Nemzeti Múzeumnak többféle feladata van. Egyrészt felhalmozni a tárgyi emlékeinket, kutatni az újabb és újabb tárgyi emlékek után, de ezen túlmenően azt kell közkincsé tenni, hogy ezek mit jelentenek, mit jelentettek, és mit jelentenek nekünk. Tehát a virtuális térben is, a szellemi térben is, de itt két lábbal állva a földön is szolgálnia kell az itt élő embereket, az itt élő nemzetet. Kinyílt a tudomány. Olyan új technikai vívmányok vannak, olyan új tudományos módszerek, amelyeknek az eredményei hozzájárulhatnak az eddigi ismereteinkhez.
És sok olyan ismeretünk van, ami kiegészítésre szorul. Főigazgató Úrral arról beszélgettünk, hogy melyek azok a korszakok, időszakok, amelyek számunkra a legfontosabbak. Én úgy gondolom, hogy azok, amelyek az identitásunk szempontjából a leglényegesebbek, vagy amelyeket a legkevésbé ismerünk. Mindenféleképpen ilyen a honfoglalás előtti időszak, a magyarság, vagy a hungarusok, vagy a regnicola-k, ha úgy tetszik, genetikai származása, kulturális gyökerei, népművészete, népi zenéje, hagyományai, tradíciói, de mindenekelőtt a gondolkodása.
Nagyon lényeges ezeknek a rendszerbe szervezése és átadása. nagyon fontos a 900-as évek történelmének az ismételt végiggondolása. Mi történt tulajdonképpen? Mik voltak? Kalandozások voltak, preventív háborúk voltak. Nagyon lényeges Szent István korának a mélyebb feltárása. Ki volt Aba Sámuel? Igaz-e a magyar mondavilág származástörténete? Attila, az Árpádoké is Attila? Attila a közös ős? Ha ez így van, akkor az Árpádok haploidja megvan az Abákban is. Mi volt Aba Sámuel viszonya a kereszténységhez?
Az újabb feltárás azt bizonyítja, hogy egy kicsit mindig gyanúsan megjelenített Aba Sámuel a székesfehérvárival szinte megegyező méretű kolostort és templomot épített. Mi volt tehát az ő szerepe? Mi történt a tatárjárás alatt? Mi történt Mohács környékén? Gyönyörűek a mohácsi feltárások. Újabb ismeretek fogunk szerezni Tomoriról, II. Lajosról, a csata lefolyásáról. Mi történt a XX. században? Ismerjük? Jól ismerjük? Tehát én úgy gondolom, hogy amikor L. Simon László erre a feladatra vállalkozott, biztosan nagyon alaposan átgondolta, hogy mire vállalkozott. De, ha a Jóisten megengedi, majd jó pár év múlva megkérdezem, hogy arra gondolt-e, mint amit megtapasztalt akkor.
Hölgyeim, Uraim! Érzékelem a csendet, ami mindig jó jel, mert ez az egyetlen egy visszajelzés arra, hogy figyelemre méltó-e az a gondolatsor, ahogy én látom azt, amiről beszélek. Én úgy gondolom, hogy rendkívül nehéz a feladat, és rendkívül szép tradíciók nyomába léphet László barátom. Itt köszönöm meg Varga Benedeknek az eddigi munkáját és kívánok a továbbiakban is nagyon sok sikert. Nem tudok neked se mást kívánni László.
A beszéd L. Simon László, a Nemzeti Múzeum főigazgatói kinevezésének átadásán hangzott el 2021. augusztus 30-án, a Várkert Bazárban.