Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Szerző írásai

  • Az IPM, a magyar „médiacsoda” a hetvenes és nyolcvanas években

    A kelet-közép-európai szocialista országokban működött néhány, a szovjet titkosszolgálattal együttműködő szervezet, melyet kevesen méltattak figyelemre. Ilyen volt a harmincas évek európai „népfrontmozgalmának” előzményeire építő Békevilágtanács, a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DIVSZ) és a Nemzetközi Újságíró Szövetség (NUSZ). Mindegyiknek komoly tagszervezete és apparátusa volt Magyarországon is, melyek „területenkívüliséget élveztek”, és „többszörös alárendeltségben” működtek: az MSZMP nemzetközi osztálya, a Belügyminisztérium illetékes (III/2-es) osztálya és a katonai elhárítás formális ellenőrzése mellett a szovjet pártszervek, illetve a titkosszolgálat, a KGB utasításait hajtották végre.
  • A magyar gulág

    A hazai kényszermunka csúcspontján, 1953-ban a letartóztatottak, internáltak és katonai elítéltek összlétszáma meghaladta a 40 ezer főt.
  • Az ÁVH nyilasa és az UDB

    A huszadik század folyamán a magyarok kétszer is harcoltak a szerbek ellen. S mintha a tragikus és véres küzdelmekből nem lett volna elég, a Szovjetunió hűséges szövetségese, a Magyar Népköztársaság, Rákosi Mátyás vezetésével kis híján újra háborúba keveredett Tito Jugoszláviájával. Bár a renegát kommunistákkal való „leszámolás” szerencsére elmaradt, a feszültség az ötvenes évek elején nagyon erős volt. Valóságos „titkos háború” zajlott, mindkét részről diverzánsakciókat, emberrablásokat hajtottak végre. A két néphadsereg ugyan nem ütközött meg, de az Államvédelmi Hatóság, a rettegett ÁVH, és a nem kevésbé könyörtelen jugoszláv hírszerzés és titkosszolgálat, az UDB (Uprava Darzavne Bezbednost, Állambiztonsági Igazgatóság) késhegyre menő küzdelmet vívott a közös határ térségében.
  • A multik és a baloldal

    A hatvanas években, még gyerekként, a magyar televízióban láttam egy, a Német Demokratikus Köztársaságban készült, folytatásos filmet, mely mély nyomot hagyott bennem. Az volt a címe, hogy „A zöld szörnyeteg”, és egy több országban működő, kizsákmányoló, profitra éhes tőkés nagyvállalatról, a Közép- és Dél-Amerikában banánültetményeket fenntartó United Fruit Company nevű multiról szólt. Cselekménye Guatemalában játszódott, ahol 1954-ben a bátor és tisztességes, demokratikusan megválasztott és a szocializmus eszméje iránt vonzódó Árbenz elnök felvette a harcot a „zöld szörnyeteggel”, de a CIA ügynökei megbuktatták őt.
  • „Magyar út” Bengáziban

    Az elmúlt hét diplomáciai híre, hogy Szijjártó Péter magyar külügyminiszter segítséget ajánlott Ausztriának egy 39 éves osztrák férfi a felkutatására, akit az Iszlám Állam fegyveresei a március hatodikán vittek magukkal a forrongó Líbia közepén elterülő Al-Ghani olajmezőről. (A lázadók egy cseh állampolgárt, továbbá Fülöp-szigeti és bangladesi munkásokat is elraboltak, feltehetőleg azért, hogy váltságdíjat követeljenek értük.) Magyarország egyelőre még fenntartja a követségét, vagyis, legalább elméletileg, tehet valamit az ügy érdekében. A bécsi külügyminisztérium, mely előzőleg már felszámolta líbiai képviseletét, megköszönte a magyar közbenjárást.
  • Az újjáéledt finn-magyar párhuzam

    Magyarország és Finnország huszadik századi történelme számos ponton mutat hasonlóságot, annak ellenére, hogy alapvetően különbözik egymástól. Északi nyelvrokonaink a nagy, időnként agresszív Oroszország, majd a Szovjetunió szomszédságában működő demokráciát és jóléti társadalmat építettek ki, a hitleri Németország szövetségeséből és a világháború veszteséből nagy nemzetközi tekintélyt élvező, semleges országgá váltak. Magyarország, miközben értelmisége hosszabb ideig „mintának” tekintette Finnországot, a „rossz oldalra” került, és ott is maradt. Óriási áldozatokkal épített gazdasági, társadalmi rendszere, a szocializmus zsákutcának bizonyult, melyből az első kitörési lehetőséget az 1989-90-es, világpolitikai hátterű rendszerváltás nyújtotta, mely lehetővé tette, hogy a NATO-hoz és az Európai Unióhoz csatlakozzunk.