Látószög blog

Schmidt Mária blogja
Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

A nagy szökés

Josef és Ctirad Mašín édesapja katonatiszt volt az első köztársaság idején az Antantnak köszönhetően létrehozott csehszlovák fővárosban, Prágában. Az időseb Mašín még az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében kapta a kiképzését, ám szembemenve a császárának tett esküjével, átállt az orosz csapatokhoz, és az akkoriban megalakított Csehszlovák Légió tagja lett. A húszas években a csehszlovák hadseregben teljesített szolgálatot, majd az 1939-es náci megszállást követően – amikor mindenki, még az elnök, Eduard Beneš is szégyenletes módon meghunyászkodott a német hadigépezet előtt – két tiszttársával együtt ellenálló csoportot szervezett. A Három Királyok névre keresztelt csoport volt az egyetlen, amely Csehszlovákia területén fegyverrel szállt szembe a német megszállókkal.


kép

A nyilvánvalóan hiábavaló küzdelem ellenére a csapat egészen 1942-ig szervezett akciókat, amelyek közül a legfontosabb a titkos rádióösszeköttetés megteremtése, és fenntartása volt Angliával. 1941 májusában azonban hármójuk közül Josef Mašín tábornokot a Gestapo elfogta, és kegyetlen kínzásoknak vetette alá. Szenvedéseinek a Reinhard Heydrich elleni merénylet vetett véget: a megszálló német csapatok bosszúból – ami számára nyilván megváltás volt – kivégezték Prágában.

Fiai természetes módon nem szimpatizáltak az elnyomó diktatúrákkal, annak ellenére sem, hogy az 1945 utáni világ azt hirdette magáról, hogy a létező világok legjobbika. Ctirád és Josef hamar rádöbbentek, hogy a kommunisták – a csehek és a szovjetek egyaránt – semmivel sem jobbak, mint a nácik, sőt több dologban még kegyetlenebbek is.

1951-ben elhatározták, hogy Nyugatra szöknek és ott – ez a momentum volt történetük legnaivabb eleme – tájékoztatják az amerikaiakat a vasfüggönyön túli tarthatatlan állapotokról, mire azok azonnal támadást intéznek a szovjetek ellen. Maguk mellé véve három megbízható barátjukat, belevágtak a nagy terv mielőbbi megvalósításába. Először megpróbáltak levegőbe röpíteni egy belföldi tehervonatot, majd figyelmeztetésképpen több tucat szalmabálát gyújtottak fel Közép-Csehországban. Miután a titkosszolgálat felfigyelt az akcióra, mielőbb külföldre akartak jutni. Ekkor erőszakkal megszerezték egy rendőr fegyverét, majd 1953 októberében autóbusszal elvitették magukat a csehszlovák-keletnémet határ mellé, ahol gyalogosan átkeltek az NDK-ba.

Az igazi kalandok csak ekkor kezdődtek. A fáradtságtól elgyötörten megállítottak egy személyautót, amelynek tulajdonosa nem akarta őket felvenni, erre a meglehetősen rutintalan csoport legfiatalabb tagja fegyvert fogott a sofőrre, aki elmenekülése után azonnal értesítette a rendőrséget az esetről. Nyilvánvalóvá vált, hogy a keletnémet hatóságok ettől a perctől kezdve keresni fogják őket. Több napi gyaloglás után az egyre kimerültebb, de annál elszántabb csoport úgy döntött, hogy elég volt az éjszakai menetelésekből, az átázott ruházat okozta állandó hidegérzettől és – meggyorsítva saját utazását – vonatra szállt Kelet-Berlin felé. Igen ám, de néhány utasnak feltűntek a gyanús idegenek, így leszállva értesítették a keletnémet rendőrséget, a Volkspolizei-t. Luckau állomásra érve a szerelvényt már felfegyverzett rendőrök, úgynevezett vopósok várták. A csoportnak, a többi utassal keveredve, már majdnem sikerült kisurrannia az ellenőrző gyűrűből, amikor Zbyněk Janata elsodródott a többiektől, és egyenesen a kommunista rendőrök karjaiba futott.

A maradék négy fiú ettől kezdve még elszántabban menetelt Berlin felé, káposztaföldeken, nyírfaerdőkben és szalmakazlakban aludtak, éjszaka pedig folytatták nehéz útjukat. A keletnémet vezetés az ortodox sztálinista, Walter Ulbricht-tal az élen valósággal őrjöngött: hogy képes öt átkozott cseh fasiszta suhanc túljárni a Volkspolizei 20 000 fős és az időközben részlegesen mozgósított (Kelet-Németországban állomásoztatott) Vörös Hadsereg 5000 katonájának az eszén? A válasz természetesen költői, megmagyarázni lehetetlen, ugyanakkor tény, hogy a négy fiú elszántsága, szabadságvágya, lelkiereje átlagon felülinek bizonyult. Hozzávetőleg 100 kilométer távolságra Berlintől a csoportot bekerítették, és ekkor súlyosan megsérült Václav Švéda, aki nem tudott továbbmenni a többiekkel, így magára maradt, s egy nappal később elfogták. Az éhségtől és a hajtóvadászattól kimerült csapat egy német parasztgazda padlására is befészkelte magát, de a család felfedezte őket. Ekkor hollywoodi filmekbe illő jelenetek játszódtak le a tanyán: a dolgos parasztok nem jelentették őket a hatóságoknak, (nem kis kockázatot vállalva ezzel) enni is adtak nekik, sőt lelkük mélyén még szimpatizáltak is a bátor, elszánt cseh fiúkkal.

A társaság 1953 novemberében végül elérte Berlint, ahol – lévén még nem épült föl a fal – át tudtak menni a nyugati oldalra, és (bár féltek, hogy csapdába kerülnek és ál-amerikaiakkal találkoznak, akik valójában kommunista ügynökök) jelentkeztek az USA helyi egységeinél. A szokásos ellenőrzések, kikérdezések, megfigyelések után mindhárman az Egyesült Államokba távozhattak, ahol beléptek az amerikai hadsereg kötelékébe. Mindannyian egy szabad ország katonái lettek, megjártak számtalan támaszpontot, laktanyát, sőt Milan Paumer még a szolgált is a koreai háborúban. A Masín testvérek közül a fiatalabbik, Josef a hatvanas években egy időre a nyugat-németországi Kölnbe költözött, ahol a kommunista Csehszlovákia titkosszolgálata, az StB megfigyelte, jelentéseket írt róla, ám bántódása nem esett. Bátyja az USA-ban maradt, és sok év katonai szolgálattal a háta mögött ott is halt meg 2011-ben amerikai állampolgárként. Milan Paumer a rendszerváltoztatást követő években visszatért Csehországba, és ott is élt 2010-ben bekövetkezett haláláig. A csoport két elfogott tagját a kommunista Csehszlovákia bírósága halálra ítélte, a hírhedt Pankrác börtön udvarán 1955 májusában végezték ki őket. Búcsúleveleiket családjuk csak 1989 végén kaphatta meg, mint ahogyan a két áldozat újratemetése is ekkor történhetett meg. A történet egyik pikantériája, hogy 1975-ben a csoport kalandjai a Zeman őrnagy 30 esete című csehszlovák krimisorozat alkotóit is megihlette, akik egy epizódban megidézték a Masín testvérek sztoriját. Természetes módon a csoportot rendkívül ellenszenvesnek, kegyetlennek, ridegnek ábrázolták, olyannak, akikkel a tévénézők nemhogy nem szimpatizáltak, hanem egyenesen taszítónak találták.

kép

A Masín fivérek a XX. századi cseh történelem minden kétséget kizáróan egyik legbátrabb tették hajtották végre, amikor elveiket felvállalva szembeszálltak a kommunizmussal, a túlerővel, a társadalmat rettegésben tartó gépezettel, és a végsőkig küzdöttek terveik megvalósításáért.