Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Szerző írásai

  • A motoros forradalmár, az antifák hőse

    Az európai balliberális eszmeiség, amelynek teljes csődjét a tömeges, erőszakos bevándorlás 2015-ös manifesztálódása idején újra megtapasztalhattuk, évtizedek óta próbál idolokat produkálni. Olyan személyeket, akik életútjuk, gondolkodásmódjuk alapján a balliberálisok számára követendő példák lehetnek. Nincs könnyű dolguk, hiszen például Sztálint mégsem lehet példaként bemutatni a jövő generációi számára (bár az olasz Perugia futballszurkolói meccsről-meccsre megteszik), Lenint hasonlóan nem lenne szerencsés, de valakit mégiscsak jó volna a baloldal számára értékválságos időkben bálványként tisztelni. Fejükben a megoldást egy argentin orvos jelenti, aki kilencven évvel ezelőtt született Rosarióban, és akinek arca jelenleg is számtalan antifa, anarchista, szélsőbalos megmozdulás tagjainak ruházatát díszíti. Ernesto Che Guevaráról szól az írás.
  • Pártkatonák

    A Kádár-rendszer három főtisztjének pályafutása hűen tükrözi a diktatúra természetét, amelyben SS-gránátosból hadügyminiszter, péksegédből vérengző parancsnok és egykori nyilasból vezérkari főnök lehetett.
  • Börtönvilág a vasfüggönyön innen

    A vasfüggöny kifejezés Winston Churchill 1946. március 5-i az Amerikai Egyesült Államok-beli Fultonban elmondott beszédében hangzott el először. A vasfüggöny keleti oldala hamarosan börtönvilággá változott. A pártállami diktatúrák hírhedten kegyetlen börtöneiről szól az írás.
  • A Szolidaritás vértanúja

    A lengyel kommunista állambiztonság utolsó híres áldozatát, a mártírhalált halt Jerzy Popiełuszko atyát november 3-án helyezték örök nyugalomra. Temetése, amelyen 33 éve közel negyedmillióan vettek részt, politikai tüntetéssé vált és több városban emberi jogi bizottságok megalakulása kísérte.
  • A Vasember emlékére

    Immáron egy éve, hogy a lengyel filmes új hullám doyenje, a leghíresebb lengyel rendező itt hagyta a földi létet, a film lepergett, a gép nem forog tovább. Andrzej Wajda mozgalmas kilencven évvel a háta mögött egy esztendeje, 2016. október 9-én megtért a Teremtőhöz.
  • A kis piros autó

    1991 forró nyarán Jugoszlávia a polgárháború szélére sodródott. Szerbek, horvátok, bosnyákok, szlovének évtizedek óta fedő alatt fortyogó, elementáris erejű indulatai pillanatok alatt végigsöpörtek a legnagyobb balkáni országon. Az egykor a szovjetek és az amerikaiak kegyeit is kereső – és részben el is nyerő – országban soha nem látott hevességű harcok dúltak. Ebben a felforrósodott helyzetben egy régi, kis piros autó sofőrje és járműve örökre beírta magát a délszláv háború történetébe.
  • Romzsa Tódor, a vértanú püspök

    A nagyközönség számára a Kárpátaljai Nagybocskó városkája talán nem mond semmit. Az évszázadok során nem számított ismert helyszínnek, hisz sem török kori csaták, sem Habsburg-ellenes összeesküvések, sem pedig a reformáció korának viharos ütközetei nem zajlottak a környékén. Ennek ellenére a XX. századi történelem viharai mégis feltették a jelenleg majd tízezres városkát a térképre, igaz, két ellenkező előjellel. A város egyik szülötte, Korvin Ottó ugyanis a Tanácsköztársaság egyik legvéreskezűbb hóhéra lett, míg másik szülöttje Romzsa Tódor, Istennek ajánlva életét, a reá bízott nyáját el nem hagyva szolgált mindhalálig.
  • Sakálüvöltés Budapesten

    A venezuelai hegyvidék Michalena nevű kisvárosában 1949 őszén született csecsemőnek anyja hiába akart keresztény nevet adni, kommunista jogász apja akarata diadalmaskodott: a nagy forradalmárról, Leninről nevezték el az újszülöttet, akinek kalandfilmbe illő életútja a dél-amerikai hegyektől London, és a Közel-Kelet érintésével a párizsi Sorbonne-on, illetve a budapesti Rózsadombon át, Szudánig vezetett. A hetvenes és a nyolcvanas években a világ számos titkosszolgálata igyekezett megtalálni az időközben férfivá cseperedő fiút, aki nem rettent meg a robbantások, a géppisztoly kelepelés és a csikorgó autógumik hangjától, sőt ellenkezőleg: életformája lett a gyilkolás. A férfit Carlosnak hívták.
  • A Néma Láthatatlanok

    1939 őszén az akkori világ két legkegyetlenebb diktatúrája titokban megállapodott Lengyelország teljes okkupációjáról. A meglepetésként ható német, és a két héttel későbbi szovjet támadás után a lengyel állam újabb tragikus megpróbáltatások elé nézett: lakosainak deportálása Szibériába, a náci haláltáborok megnyitása, a katyń-i erdő halálsikolyai, majd az ezt követő brutális kommunista diktatúra határozták meg a következő évtized mindennapjait. Ebben a kétségbeesett, reményvesztett időszakban kezdték meg működésüket a Néma Láthatatlanok, akik létezéséről csak 1989 után értesült a szélesebb közvélemény.