Tisztelt Hölgyeim és uraim, kedves barátaim, kedves sámsoni polgárok!

Sokkal tartozom, sokkal tartozunk Annus Istvánnak és a sámsoni hősöknek. Ebből a tartozásból törlesztünk most a Szabadság Házának megnyitásával és Annus István szobrának felállításával.

Köszönet illeti Békéssámson közösségét, és választott vezetőit segítőkész támogatásukért, és azért a lelkes és szeretetteljes közreműködésért, amivel munkánkat kísérték.

Hogy ma itt állhatunk és megnyithatjuk ezt az emlékpontot, és leleplezhetjük Annus István szobrát az Balog Zoltán miniszter úr érdeme. Miniszter úr kezdeményezte, hogy a békéssámsoni Magyar Ellenállási Mozgalom példája elfoglalhassa méltó helyét nemzeti emlékezetünkben, olyan büszekeségponttá válva, amit hazánk tanuló ifjúsága is megismer majd, hogy példát merítsen önfeláldozó hazaszeretetükből és a szabadság iránti elkötelezettségükből.

Mert ennek a húsz sámsoni fiatalnak a példája kötelez. Kötelez mindannyiunkat, akik szabadságban és demokráciában élhetünk, útlevél lapul a zsebünkben, amivel szabadon utazhatunk, okostelefont tartunk a kezünkben, amin keresztül bárkivel szabadon kapcsolatba léphetünk, wifi és internet köt be minket a világ információáramlásába. Másodpercek töredéke alatt jutnak el hozzánk a hírek, juttathatjuk el üzeneteinket, véleményünket ahova csak akarjuk. Mindezt félelem nélkül naponta többtucatszor meg is tesszük. Mert a szabadság olyan természetessé vált a számunkra, mint a levegő. Istennek hála, fiatal generációink nem ismerik már azt a fojtogató félelmet, azt a mindent ellenőrző és behálózó terrorrendszert, ami megülte szüleink és nagyszüleink mindennapjait. Amikor egy viccért, egy kocsmai beszólásért börtönt, sőt kivégzést mértek ki a kommunista diktatúra működtetői. Képzelhetik, mekkora bátorság és hősiesség kellett ahhoz, hogy az egykori sámsoni fiatalok éveken keresztül gyártsák és terjesszék a kommunista terrorrendszert leleplező röplapjaikat, és beszórják vele nemcsak a környéket, de a budapesti Váci utat is.  

Kedves barátaim!

A sámsoni hősök ellenállása arra kötelez bennünket, hogy ne felejtsük el, a szabadság nem magától értetődik és nem is volt mindig részünk benne. A szabadságért mindig, újra és újra, nap, mint nap meg kell harcolnunk. Mégpedig mindenkinek a maga helyén. A maga idejében, a maga eszközeivel.  Ahogy ezt a Magyar Ellenállási Mozgalom tagjai is tették. Az életüket kockáztatva.  Annus István és Zöld Imre csak a nemzetközi körülmények szerencsés fordulatának köszönhette, hogy kegyelmet kapott. Így is 186 év börtönt róttak ki rájuk. Vagy, ahogy akkor mondták: 186 év szabadságvesztéssel sújtották őket.

De vajon „szabadság” volt az, amit a börtönbe zárt sámsoni fiataloktól elvettek? Az ő számukra, közösségük és a nemzet számára azok az évek rabságot, szolgaságot és idegen uralmat jelentettek. Olyan szabadsághiányos évtized volt az 1946-tól 1956-ig terjedő időszak, ami egyenes vonalban vezette népünket az 1956-os forradalomhoz és nemzeti függetlenségünkért vívott szabadságharchoz.

1956 mindent elsöprő, világtörténelmi jelentőségű megmozdulására azért szánta el magát a magyar nemzet, mert az azt megelőző évtized annyi szenvedést és megaláztatást rótt rá, aminek az elviselése már a nemzet megmaradását veszélyeztette.

Mert a közösségben élő ember számára a haza és a szabadság a két legfontosabb érték. A haza, ahol velem is történik, ami honfitársaimmal történik. Sikereihez, kudarcaihoz, örömeihez, bánataihoz egyaránt közöm van. A szabadság pedig azt jelenti, hogy nem akarnak megfosztani a hitemtől, nem korlátoznak a vallásom gyakorlásában, nem kötik gúzsba a gondolataimat, nem lakatolják le a számat, nem akadályozzák a mozgásomat, nem veszik el a tulajdonomat, nem lehetetlenítik el a gazdálkodásomat, nem gátolják a barátkozásomat. Vagyis, engedik, hogy emberhez méltó életet élhessek.

A kommunista terrorrendszer nem engedte. A békéssámsoni fiatalok azonban nem voltak hajlandóak lemondani sem a szabadságukról, sem nemzeti önbecsülésükről. A Magyar Ellenállási Mozgalom békéssámsoni hősei mindkettőt: a szabadságot és a nemzeti függetlenséget is becsületbeli ügyüknek tekintették. Szervezkedésük a nemzet becsületén esett csorbát akarta kiköszörülni. 1956 őszén ugyanezért mozdult meg a magyar nemzet. Hogy kiköszörülje a nemzet becsületén esett csorbát. Mert a méltóságunk megőrzéséért, nemzeti szuverenitásunk visszaszerzéséért, vagyis a szabadságunkért folytatott küzdelem becsületbeli ügy. Csak az a nemzet lehet szabad és erős, amelynek polgárai becsületbeli ügynek tekintik a szabadságot és a nemzeti függetlenséget. Amíg ez így van, addig a nemzet túlélése biztosítva van.

Békéssámson hősei örökségül hagyták ránk, hogy a szabadságot és a nemzeti függetlenséget megőrizzük és megtartsuk. Hiszen: Kik szabadon éltek-haltak,/ Szolgaföldben nem nyughatnak!

Elhangzott 2015. október 22-én, a Szabadság Háza megnyitóünnepségén.