Romzsa Tódor 1911-ben született Nagybocskón. Apja a Magyar Királyi Államvasutak szolgálatában állt, ám több felmenője a görög katolikus egyház meghatározó alakja volt. A család nem volt különösebben jómódú, de nem számított szegénynek sem a Tisza bal partjára eső falurészben, ahonnan a kis Tódor ötéves korában átköltöztek a folyó túloldalára. A trianoni trauma mélyen érintette a családot, hiszen a település egy az egyben a határon fekszik. A bal part Romániához tartozott, a jobb part pedig az akkor megalakuló Csehszlovákiához. A fiatal Tódor elemi iskoláit a településen, középfokú tanulmányait az akkor már csehszlovák Huszton végezte. Tehetsége hamar megmutatkozott, maturálása jelesre sikerült. Lelki vezetőjének, a beregi görög katolikus megyéspüspök, Gebé Péternek köszönhetően Rómába mehetett teológiát tanulni. Az olasz főváros lelkisége, az évezredes falak lenyűgözték a fiatal teológus hallgatót, aki a több száz éve működő Collegium Germanicum et Hungaricum ódon falai közt kapta meg azt az útravalót, amely egész életét meghatározta. Mély hatást gyakorolt rá az intézmény, ahol – a teljesség igénye nélkül – Esterházy József Komárom vármegye újjáépítője és Prohászka Ottokár püspök is tanult. Az örök városban végezte el a Pápai Gergely Egyetemet, és itt is szentelték pappá 1936-ban.
Szerénységére és elhivatottságára jellemző, hogy pappá szentelését követően eszébe sem jutott a hatalmas és dicső Rómában maradni, amint tudott, visszatért szülőföldjére, Kárpátaljára. 1937 nyarán érkezett meg az övéi közé, és azonnal szolgálni kezdett: lelkipásztor lett a szegény máramarosi falvakban, majd 1939-től – a terület újbóli Magyarországhoz való csatolását követően – filozófiatanárként tevékenykedett. Időt, fáradságot nem kímélve szolgálta az Urat és gondoskodott a reá bízott nyájról.
A második világháború éveiben egyháza is elismerte a fiatal pap munkáját, szolgálatát, így egyáltalán nem okozott meglepetést, amikor 1943-ban pápai káplánná nevezte ki XIII. Piusz pápa, és az sem, amikor egy évvel később segédpüspökké szentelték. A vörös hadsereg bevonulásakor a kárpátaljai görög katolikus közösség elsőszámú lelki vezetőjévé nőtte ki magát az egykori falusi fiú, aki nem volt hajlandó meghajolni a kommunista diktatúra előtt még olyan esetekben sem, mint például a görög katolikus egyház beolvasztási kísérlete az ortodoxba, vagy a sorozatos templombezárások, illetve templomrombolások ügyei. A szovjetekkel való szembehelyezkedését sem Kijev, sem Moszkva nem nézte jó szemmel, és az sem hatotta meg a Kreml urait, hogy Romzsa messzemenőkig szem előtt tartotta a kárpátaljai nemzetiségek jogait, önrendelkezését, és azt, hogy minden népcsoport a saját nyelvét használhassa, ragaszkodhasson kultúrájához, gyökereihez. Ezt mind az ukránok, mind a ruszinok vagy éppen az oroszok esetében is érvényesnek gondolta. 1947-ben Sztálin ukrajnai helytartója a harmincas évek tisztogatásainak lelkes híve, és egyik szervezője, Nyikita Hruscsov volt. A vezért személyesen kereste meg egy Romzsa elleni akció lebonyolításának tervével, bízva abban, hogy sikerül végérvényesen pontot tenni a magyar pap elleni ügy végére. Moszkvában úgy döntöttek, hogy a rettegett likvidátort, az ukrajnai születésű Pavel Anatoljevics Szudoplatovot bízzák meg a magyar pap meggyilkolásával. A kegyetlenségéről hírhedt ukrán korábban olyan kiemelt feladatokban vett részt, mint az egykori ukrán katona és politikus Jevhen Mihajlovics Konovalec felrobbantása Rotterdamban, Lev Trockij 1940-es meggyilkolása, és a Manhattan Terv eredményeinek megszerzésére tett kísérletek.
A feladat végrehajtására október legvégét jelölték ki, amikor Romzsa egy templom szentelésre volt hivatalos a Munkács melletti Lóka falujába. 1947. október 27-én a reggeli órákban a kíséretével hazafelé tartó püspököt szállító lovaskocsiba belerohant egy rendőrökkel teli teherautó a Cserház és Iványi közötti úton. A mező szélén darabjaira törő lovaskocsi utasai sebesülten feküdtek az út porában, amikor Szudoplatov pribékjei vasdorongokkal felfegyverkezve rátámadtak a magatehetetlenül fekvőkre, köztük Romzsa püspökre. A bestiális gyilkossági-kísérletet azonban nem tudták befejezni, mert egy arra járó teherautó megzavarta őket, a helyi ruszin parasztok pedig elsősegélyben részesítették a püspököt és kíséretét. A kocsist azonban már nem tudták megmenteni. A többi sérültet a közeli Munkács kórházába szállították, ahol több életmentő műtétet hajtottak végre Romzsán.
A püspök kórházi ápolását egy igazi szent ember, a Szent Bazil rendi nővér, Manajló Mária Teofília irányította, aki állandóan a gyógyulás útjára lépő püspök mellett volt. Már készen is álltak Romzsa hazaszállítására, amikor november elsején a szovjet belügyi népbiztosság és titkosszolgálat újabb merényletet időzített a püspök elleni, amelyet egy takarítónőnek – más források szerint ápolónőnek – álcázott tiszt tervezett végrehajtani. Miközben a kórház főorvosa eligazítást színlelve elhívatta Teofília nővért a beteg ágya mellől, a lesben álló ügynök mérget adott be az ágyában fekvő görög katolikus püspöknek, aki még azon az éjszakán megtért teremtőjéhez. Romzsa Tódor temetését november 4-én tartották az ungvári görög katolikus székesegyház kriptájában, ahová a tiltás, és a nyilvános fenyegetések ellenére is sokan elzarándokoltak.
A bestiális gyilkosság elkövetőit természetes módon nem ítélték el, tovább élhették életüket, ám a püspök halála miatti kárpátaljai zúgolódásokat elcsitítandó, egy koncepciós per keretében Teofília nővért bíróság elé állították, akire tíz év munkatábor és teljes vagyonelkobzás várt. Nem mintha egy apáca rendelkezett volna vagyonnal, de ez a kommunistákat cseppet sem zavarta. A nővér 1955-ben szabadulhatott, és csak 1989-ben rehabilitálták, ám életéből azt a tizenkét évet kitörölni már nem lehetett.
A vértanú Romzsa püspököt II. János Pál pápa 2001 nyarán boldoggá avatta, tiszteletére több emlékművet is állított a hálás utókor, így Sárospatakon, Nyíregyházán és az ellene elkövetett merénylet helyszínén is találhatunk rá emlékező alkotásokat, Szegeden pedig kollégium őrzi emlékét. Romzsa Tódor püspök élete példával szolgál, hiszen abban a viharos történelmi időben és kegyetlen rendszerben mert és tudott nemet mondani, tudta oltalmazni a reá bízott nyájat, amikor az emberiség többsége csak tűrt és mélyen hallgatott.
(Fotók: Nyíregyházi Egyházmegye; Romzsa Tódor Kollégium)