Andrew Roberts legújabb könyvét, a Konfliktus: A hadviselés fejlődése 1945-től Ukrajnáig. (Conflict: The Evolution of Warfare from 1945 to Ukraine. London, William Collins, 2023.) az amerikai David Petraeus tábornokkal közösen jegyzi.
Erről a munkájáról beszélget Roberts egy több mint 80 perces interjúban Peter Robinsonnal a Hoover Intézet Szokatlan tudás (Uncommon Knowledge) című műsorában, ami a Youtube-on található. Két jellemző részletet ragadok ki most ebből a beszélgetésből, ami – mint cseppben a tenger – rávilágít az angolszász elit arroganciájára, önreflexióra való képtelenségére, kiválasztottságtudatának változatlanságára.
Irakról van szó. Roberts a következőt mondja: „A 2003. március 19-i Irak elleni légitámadást 24 órán belül szárazföldi invázió követte, ami minden várakozást felülmúlóan sikeres volt. Annak ellenére is, hogy nem minden a terv szerint alakult. De mégis, a művelet annyira sikeres volt, hogy Bagdad április 9-én el is esett. Hihetetlen három hét volt! Még Napóleon is megirigyelné. Szaddám rendszere megdőlt. Őt decemberben fogták el szülőfalujában, ahol egy földalatti vájatban rejtőzött el.”
„A Bush-adminisztráció különböző okok miatt rendszerváltást akart Irakban, de felmerül a kérdés, különösen annak fényében, hogy a tömegpusztító fegyverek tekintetében a hírszerzési információk nem voltak helytállók, hogy Irak tényleg életveszélyes fenyegetést jelentett-e az USA számára, veszélyeztette-e nemzeti érdekeit?” – teszi fel a költőinek szánt kérdést Robinson. Majd így folytatja: „Vajon nem követtek el háborús bűncselekményt azok, akik valós ok nélkül indítottak megsemmisítő háborút Irak ellen?” Andrew Roberts válasza a következő: „Jó, de akkor még nem tudták. És ez a kulcs! Akkor azt hitték, hogy életveszélyes az iraki fenyegetés, és vannak tömegpusztító fegyvereik. Tiszta szívből hitték. Ez a magyarázata annak, hogy ez miért nem minősül gonosz cselekedetnek, és miért nem volt ez az amerikaiak részéről háborús bűncselekmény.” – érvel felettébb színvonalasan a vezető brit történész, akiből cimbije: Boris Johnson 2022-ben főrendet csinált, és aki azóta Baron Roberts of Belgravia néven tagja a Lordok Házának. Szóval egy igazi megkerülhetetlen szaktekintély, és mint ilyen, objektív, független és persze mérvadó. Jelenleg éppen a Stanford Egyetem Hoover Intézetének vendégkutatója, a New York-i Történelmi Társulat tagja stb. Szerzőtársa, akire a kérdés és a válasz is vonatkozik, David Petraeus tábornok 37 évig szolgált az amerikai hadseregben, ahol a legmagasabb posztokat töltötte be, többek között az afganisztáni és az iraki erők főparancsnoka is volt, hogy aztán 2011 és 2012 között a CIA igazgatója legyen.
A több mint 1 millió iraki áldozatot követelő amerikai–brit háborús felelősség ezzel el is van intézve. Le van tudva. A 2003-as támadás óta eltelt több mint húsz évben Irak állami rendje még mindig nem állt helyre, intézményei romokban, lakói kilátástalan helyzetben. De mindez nem számít. A lényeg, ahogy mondja: a kulcs, hogy ők tiszta szívből hittek és ez felér egy felmentő ítélettel. Amit persze ők hirdetnek ki magukról, maguknak.
Ennyi.
Belgravia bárója azzal hárítja el a felelősséget barátjáról, üzlet- és szerzőtársáról: Petraeus tábornokról, hogy a főparancsnok elhitte, hogy Iraknak vannak tömegpusztító fegyverei és ezeket szándékában áll az USA ellen bevetni. Jóhiszeműsége okán nem követett el tehát háborús bűncselekményt. Lehet, hogy kicsit hiszékeny volt, de a szíve tiszta (itt egy könnycseppet el is morzsoltam a szemem sarkából).
Álljunk meg egy pillanatra!
Ha ez igaz és Petraeus tábornok tényleg elhitte, hogy abban a bullshitelés-ben, amit Colin Powell külügyminiszter, egykori katonatársa vörös fejjel, hebegve-habogva az ENSZ-ben, az egész világ előtt bohócot csinálva magából előadott, akkor jobb, ha tőlem tudja: ő volt az egyetlen. Rajta kívül ugyanis mindenki tudta, hogy ez csak ürügy, és az USA hadseregében és az amerikai szolgálatok elitjében nyílt titok volt, hogy a külügyminiszternek azért kellett a mindenre kapható, szégyentelen brit hírszerzésre támaszkodnia, mert még a CIA sem volt hajlandó az általa előadott, teljesen légből kapott érvelést alátámasztani.
Az interjú további részében a lord kifejti, hogy szerinte az amerikaiaknak kutya kötelességük hegemón pozíciójuk fenntartása, kerül, amibe kerül. Nekik, a briteknek és a haveri franciáknak a feladata kimerül abban, hogy rámutatnak a világ azon pontjaira, ahol az USA-nak be kell avatkoznia, helyt kell állnia. „Különben is, – érvel a lord – az orosz–ukrán háborúban is csak pénzt ad a Nyugat, és nem vért. Azt mások ontják.” Érvelésének csúcspontja, amikor számonkéri az USA-tól és az Európai Uniótól (aminek a britek 2016 óta nem tagjai), hogy miért nem sajátították ki még mindig a zárolt orosz vagyont. Fő érve, hogy a háborús bűnös Putyin megölte politikai ellenfelét: Navalnyijt. Igaz, hogy ettől a fake news-tól harsogott egy ideig a teljes nyugati média, de az még engem is meglepett, hogy egy magát valamire tartó hadtörténész ezt is kétkedés nélkül, tényként kezeli. Azt gondoltam, hogy a brit háborús propagandára is igaz Richter Gedeon azóta szállóigévé vált mondása, amivel a felfájását enyhítendő gyógyszerrel a tálcán besiető titkárnőjét rendre utasította, vagyis, hogy: a gyógyszert gyártjuk, nem szedjük! Közismert tény, hogy a britek az első világháború óta csúcsra futtatják hazug háborús propagandájukat, tele abszurd képtelenségekkel, amit most azt orosz–ukrán háborúban szinte változtatás nélkül újrahasznosítottak. Azt azonban nem feltételeztem, hogy a sok koholmányt komolyan is veszik. Mi, errefelé nem vagyunk ilyen hiszékenyek, mert mi a hidegháborús szovjet propagandán edződtünk. Jól megtanultuk belőle, hogy amit le akarnak nyomni a torkunkon, jöjjön az a front bármely oldaláról, azt kétkedéssel fogadjuk. A britek azonban úgy látszik, nem csak gyártják, de fogyasztják is saját hazugságaikat.
Azóta már a CIA is megerősítette, hogy Putyin nem ölette meg Navalnyijt. De az interjú készítésének időpontjában már bejárta a sajtót az ukrán szolgálatok vezetőjének ezzel egybecsengő nyilatkozata.
Na most. A lord a legtekintélyesebb brit, sőt angolszász független-objektív hadtörténész, akinek beszédhelyzete – láss csodát – annak ellenére sem változott meg, hogy főrendként politikussá vált.
És ennyit tud, meg talán az újonnan kapott nevét.
Ha Petraeus tábornok, mint szerzőtársa: Andrew Roberts, Belgravia lordja állítja róla, ilyen naiv, és ennyire hiszékeny, az gáz. Ha csak minket néz ennyire hülyének, az is őt minősíti. Nem azért akadtam fenn a lord szokásos brit arroganciáján, és háborúra uszító agresszivitásán, mintha lenne benne bármi váratlan vagy meglepő, csak azért, mert a háborús bűnös, és a népirtás fogalmának bunkósbotként való forgatása napi rutinná vált a köreikben. Ha elfogadjuk a lord érvelését, akkor Hitler sem követett el háborús bűncselekményt, mert feltételezhetően ő is tiszta szívből hitte, hogy a zsidók és a bolsevikok életveszélyt jelentenek a németek számára. És mint hallottuk: ez a kulcs. Ahogy Putyin is hiszi, hogy a NATO keleti terjeszkedése és Ukrajna NATO-tagsága fenyegetést jelent Oroszország számára. Lehet, hogy Lenin, sőt Sztálin is szívükből hitték, hogy milliók kiirtása forradalmuk érdekében jogos, sőt egyenesen kívánatos?
A bökkenő csak az, hogy egyikük sem angolszász.
Nekik tehát nincs bocsánat. Ahogy a védekező háborút folytató Netanjahunak sincs. De Tony Blairnek és Boris Johnsonnak persze van. Blairnek nem kell nemzetközi bíróság elé állnia Irakért, ahogy Johnsonnak sem azért, mert megakadályozta a 2022 tavaszi orosz–ukrán békemegállapodást. És persze az USA döntéshozóinak se semmiért.
Mondjuk tehát ki: csak az angolszászok esetében számít mentőkörülménynek az állítólagos szívből jövő hit.
Nyitókép: David Petraeus és Andrew Roberts (Forrás: Dan Williams / The Economist)