Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez
„A Pax Americana Oroszország számára megszűnt létezni.”

Az egypólusú világrend válsága

„A Pax Americana Oroszország számára megszűnt létezni.” [1]

A Pax Americana, mindent számba véve, jó időszak volt. Az elmúlt három évtizedben a világ nagy része békében élt. Az USA szavatolta a biztonságot, a gazdaság szabad működését, a világ piacainak rendjét, a kulturális javak cseréjét, a kommunikáció globálissá válását. Támogatta Európa és ennek előfeltételeként a két Németország újraegyesülését. Számos helyen, köztük a Balkánon, békecsinálóként, békefenntartóként lépett fel. Az egykori szovjet birodalomban és Kínában puha landolássá szelídítette a régi-új magántulajdonon alapuló piacgazdaságokra való visszatérést. Mára a legtöbb egykori kommunista állam, illetve Kína polgárai is jobban élnek, több szabadságot élveznek, mint egykor.

Az egypólusúvá vált világ egyeduralkodójaként az Amerikai Egyesült Államok politikája az elmúlt három évtizedben két téves előfeltételezésen alapult. Az egyik a Wilson-doktrínához való ragaszkodás volt, vagyis ahhoz, hogy az USA akkor van biztonságban, ha amerikanizálja a világot. [2] Ezért minden országot, népet amerikai típusú, liberális demokráciává akar(t?) kényszeríteni. A másik súlyos hibát az a meggyőződésük okozta, miszerint a magántulajdonon alapuló piacgazdaságra való vissza-, illetve átállás és az amerikai típusú liberális demokrácia egymást feltételezi. Kína, de Oroszország, és egy sor más ország példája is azt bizonyítja, hogy ezt az „egyirányú utca elméletet” a valóság nem igazolta vissza.

Tetézte a bajt, hogy az USA döntéshozói helytelen választ adtak 2001. szeptember 11. súlyos provokációjára. A New York-i Világkereskedelmi Központ és a Pentagon elleni terrortámadások újszerű kihívást jelentettek. Egy, már globálissá lett világ megszemélyesíthetetlen, arctalan erői kérdőjelezték meg az USA hatalmát. Az USA válaszát régi beidegződései diktálták. „Fenyegetik a biztonságunkat? Nyílván azért, mert még nem amerikanizáltuk őket!” – találták meg „a tehén szarva között a tőgyit.” Felpörgették tehát a demokráciaexportot. Két célországot jelöltek ki: Afganisztánt és Irakot. Nem elrettenteni és/vagy megbüntetni akarták őket, hanem demokráciává terrorizálni. Ez húsz év katonai és anyagi erőfeszítései ellenére sem sikerült. [3]

A következő figyelmeztetést 2008-2010-ben az USA ingatlanbuborékjának kipukkanása jelentette. A világgazdasági válsághelyzetre megint a régi beidegződések alapján válaszoltak. Rosszul. A bűnös módon gazdálkodó, a piramisjátékokat lehetővé tevő, laza és ellenőrizetlenül működő pénzügyi rendszerek megmentésére összpontosítottak, azzal a céllal, hogy minden úgy mehessen tovább, ahogy addig. Úgy megy.

Az USA tehát az új évszázadban is a régi, huszadik századi sikerreceptjeihez ragaszkodott. Elitjei elkényelmesedtek és elbizakodottá váltak.

Nem figyeltek arra, hogy az egykori rab nemzetek számára a szabadság új lendületet adott, és hogy vele ellentétben, ők rohamléptekkel alkalmazkodnak az új évszázad új kihívásaihoz.

A 21. században a demokráciaexport erőltetése softpolitikailag is végzetesnek bizonyulhat az USA számára. Tudomásul kéne vennie, hogy az egyre globálisabbá váló világban az egy méret, egy szabásminta elv erőltetése kudarcra van ítélve. Mindenkinek tanulnia kell a többiektől, mindenkinek a tapasztalatait, érdekeit kölcsönösen figyelembe kell venni ahhoz, hogy a közös jövőben érdekelt legyen. [4] Az LMBTQ-lobbi nyomulása, a faji kérdések abszolutizálása, az amerikai belpolitikát feszítő témák univerzálisnak tételezése világszerte erős ellenérzéseket keltenek. A 2001-es terrortámadások után az USA amerikai zászlókba öltözött. Mindenki a leghivalkodóbb módon tett hitet hazaszeretetéről és a mellettük való demonstratív kiállást külföldi barátaiktól is elvárták. Ma USA-szerte az amerikai himnusz és a zászló megtagadása a módi, sőt követendő példa, ez azonban összezavarja az amerikabarát országok polgárait.

Kína, India és Oroszország, a muszlim világ és Dél-Amerika egyaránt keresi a helyét az új, alakuló világrendben. Együtt és külön-külön is kihívást jelentve az USA számára. Az amerikaiak 2021 nyárvégi szánalmas afganisztáni kivonulása felerősítette az erőviszonyok, érdekszférák átrendezésében érdekeltek helyezkedési kísérleteit.

0126 amerikai zászló.jpg


JALTA 2.0

„Az Európai Unió óva int attól, hogy egy új Jaltával osszák meg Európát.” [5]

2022 elején Oroszország a NATO közép-és kelet-európai terjeszkedésének megállításával, sőt visszaszorításával próbálkozik, miközben Kína egyre határozottabban veszi birtokba Hong Kongot és fenyegeti Tajvant. A NATO Európából való kiszorítására irányuló orosz törekvések visszatérést jelentenek ahhoz a gorbacsovi elképzeléshez, ami egy amerikaiak nélküli Európai Házlétrehozására irányult. [6] A NATO, vagyis az USA nélküli Európa ugyanakkor védernyő nélkül maradna, és ki lenne szolgáltatva Oroszország katonai erejének. Annál is inkább, mert Európa még mindig abban az illúzióban ringatja magát, hogy nincs szüksége önálló védelmi képességre, ami kiszolgáltatottá teszi és egyben el is jelentékteleníti. Küszöbön áll egy új megegyezés az USA és Oroszország között Európáról, amiben földrészünk a tárgyalások alanya és nem résztvevője lesz. Ha az oroszok és az amerikaiak az európaiak feje felett megegyeznek egy Jalta 2.0-ban, az a NATO megszűnéséhez vezethet. Ha nem tudnak egyességre jutni és a konfliktus tovább éleződik, az azonban reaktiválhatja a mostanra tetszhalott állapotba került NATO-t. Ami a jelenlegi éles szembenállásnak a legpozitívabb hozadéka lehet.

Többféle forgatókönyv fekszik az asztalon:

1) Biden elnök 2022. január 19-i sajtótájékoztatója arra tett kísérletet, hogy Oroszországot rávegye, érje be egy újabb, korlátozott támadással. Mondjuk azzal, hogy megteremti a szárazföldi összeköttetést biztosító folyosót a 2014-ben elfoglalt Krím félszigettel. Mint mondta: „ha beéri egy kisebb behatolással, akkor majd eldöntjük, hogy mit tegyünk, és mit ne. [...] Ha valami lényegtelen, rövid, nem olyan lényeges támadásról van szó, komolytalan katonai erőkkel, el kell döntenünk, hogy hekkertámadásról van szó, mert akkor mi is úgy válaszolhatunk. Vita van a NATO-ban, hogy ki, mit hajlandó tenni, annak fényében, hogy mi lesz, és ki, mire képes.” [7]

2) Mike Pompeo, Trump egykori külügyminisztere a The National Interest-ben a Trump alatt képviselt külpolitikai doktrínának megfelelően arra jutott: „hogy az USA-nak és szövetségeseinek a soft power teljes spektrumát [!] be kell vetnie annak érdekében, hogy korlátozza, és ha lehet, idővel ellehetetlenítse Oroszország ésKína kapcsolatát”. Majd így folytatja: „Oroszország alapvetően európai állam és ezért a jövője nem szükségszerűen közös Kínával. Az USA-nak új viszonyt kell kialakítania Moszkvával, ami a becsületességen és kölcsönösségen alapul, és szüntelen elkötelezettséget jelent az orosz részről mutatkozó rosszakarat és a korrupció leleplezésére.” [8] Ez azt jelenti, hogy az amerikaiaknak és az oroszoknak egyesíteniük kell erőiket Kína ellen, de csak azt követően, hogy a putyini rosszakaratot és korrupciót közösen leküzdötték?!

Lényegében mindkettő felhívás keringőre. Ha Putyin egy kisebb ukrán falattal beéri, a válasz is korlátozott lesz, ígéri az amerikai elnök. Ebben az esetben az USA és Európa időt nyer. Nagy kérdés, hogy tudnak-e élni vele. Ahogy az is, hogy mikor jön a következő ultimátum. Az amerikai és a nyugat-európai sajtó közben a csúcsra futtatta a háborús pszichózist. Napokon belüli orosz támadást vizionál. Ezért „evakuálják” január 23-tól az Ukrajnában tartózkodó amerikaiakat, briteket, köztük a diplomatákat is. Mindez a bideni engedékenység eladhatóságát szolgálja. Így ugyanis – reményeik szerint – nem arról lesz szó, hogy az USA nem akar és/vagy nem tud erőt felmutatni az oroszok követeléseivel szemben, hanem arról, hogy Biden elnök megvédte a békét. Elkerült egy olyan háborút, ami az itt, Közép-Kelet-Európában élő népeken kívül igazából senkit sem érdekel, és amiért valójában semmilyen erőfeszítésre nem is hajlandóak.

3) „Oroszország gyors és súlyos válaszlépésre számíthat mind az Egyesült Államok, mind pedig európai szövetségesei részéről, amennyiben az „orosz haderő egyetlen további tagja belép Ukrajnába” – mondta a CNN amerikai hírtelevíziónak adott vasárnapi interjújában Antony Blinken, az USA külügyminisztere [9] „rossz rendőri” minőségében. Feladata az volt, hogy kiigazítsa, illetve semmivé tegye a fent idézett elnöki elszólást.

Vagyis: Washington egyszerre fúj hideget és meleget is. A republikánusok meg akarnak egyezni az oroszokkal, hogy Kínára összpontosíthassanak. A demokraták oroszellenesnek mutatják magukat, miközben a mindenáron való megegyezésben érdekeltek.

Európa évtizedek óta abban a hitben ringatja magát, hogy egy gazdaságilag, pénzügyileg erős Svájccá válhat úgy, hogy politikailag független és katonailag semleges maradhat. Ideje ébredezni! Ha az amerikaiak Ukrajnát szabad prédává nyilvánítják, akkor ki állítja meg az oroszokat, és főleg hol? Ha az oroszok következő lépése északi irányba, a balti államok és a lengyelek felé irányul, akkor Németország közvetlenül is érintett lesz. Felemelt mutatóujjal, az erkölcsről és a békéről prédikálva várja az oroszok visszatérését Berlin?


SEM A MEDVE, SEM A BIVALY, SEM A SÁRKÁNY NEM JÁTÉK

Oroszország két ütemben, először 1994-96-ig, majd 1999-2009 között leverte a csecsenek ellenállását, ami közel 100 ezer emberéletet követelt. 2008-ban bevonult Grúziába, majd megállította a szíriai jázmin forradalmat, ottani tengeri támaszpontját megerősítette, elfoglalta a Krím félszigetet, csapatokat küldött Líbiába és Afrikába, és az örmények segítségére sietettet Azerbajdzsánnal szemben. Idén „baráti segítséget nyújtott” Kazahsztánban. Hogy Putyinból hiányozna az elszántság, azt a fentiek fényében nem gondolhatja senki komolyan.

Kína még mérlegeli, hogyan reagáljon az ukrán-orosz konfliktusra. Ha az oroszokat támogatja, azt abban a reményben teszi, hogy viszonzást kap, ha megindul Tajvan ellen, illetve tovább terjeszkedik a Dél-kínai tengeren. Ha Amerika oldalára áll, mit kap érte cserébe? Egy biztos, az orosz-amerikai ellentétből Kínának csak előnye származik, főleg, ha a két fél kölcsönösen meggyengíti egymást. Ha az Ukrajnával birkózó amerikaiaknak egy időben kellene a Tajvan ellen támadó kínaiakkal is foglalkozniuk, az mindkét trónkövetelőnek hatalmas előnyt jelentene. Kína pár évvel ezelőtt 400 milliárd dollárért vásárolt gázt Oroszországtól, amit egy nemrég épült szárazföldi vezetéken át szállítanak. Ezt a mennyiséget évek óta nem emelték, mert nem tudtak megegyezni az árban. De mióta az amerikaiak tengeri blokáddal fenyegetik Kínát, ami érintené az olaj- és gázszállításokat is, az orosz energiához való hozzáférés felértékelődött. Az oroszok számára az esetleges kínai többletmegrendelés azért is kapóra jönne, mert az Északi Kettes Áramlaton Európába szállítandó gáz sorsa az USA ellenkezése miatt késik, de legalábbis kérdésessé vált. Sőt, nagy a valószínűsége annak, hogy ha az oroszok betörnek Ukrajnába, az egész projekt a szankciós politika áldozatává válhat.


MUSZLIM KÁRTYA

A most záruló kazah konfliktusban az oroszok fontos gesztust tettek Kínának. Tokajev, az új kazah elnök ugyanis az USA-hoz kezdte közelíteni országát, ami Hszincsiang, az Ujgur Autonóm Terület miatt aggodalommal töltötte el Kínát. Kína és az oroszok egyaránt attól tartottak, hogy Kazahsztánból destabilizációs kísérletek indulnak majd ellenük, pontosabban, hogy Washington rájuk küldi a dzsihadistákat. [10] Azokat az ujgur muszlimokat, akik közül több ezren harcoltak Szíriában a szunnita lázadók oldalán, amerikai parancsnokság alatt. A harcosok többsége mára visszatért Kínába, vagy a határa mentén telepedett le. A muszlim lázadók mögött az oroszok és a kínaiak is az USA-t sejtik. Ezért küldte be az orosz hadsereget Putyin Kazahsztánba, amit Kína igen jónéven vett. [11] És akkor még meg sem említettük, hogy az USA fejveszett menekülése Afganisztánból igencsak megnövelte a közép-ázsiai dzsihád veszélyét.

Az USA belső megosztottságából, tartós elitválságából, kudarcos és elavult külpolitikájából fakadó gyengeségét ma egyszerre több irányból éri kihívás.

Ha az oroszoknak Ukrajnában, illetve Közép-Kelet-Európában engednek, Moszkva növelni fogja a nyomást rajtuk. Ha az USA keménykedik és erőt mutat Ukrajnában, azt Kína jó eséllyel kihasználja, és megindul Tajvan ellen. Ha az USA Kínával egyezkedik, azzal lemond Tajvanról, ami még az afganisztáni fiaskónál is nagyobb arcvesztést okozna neki. Pedig nagyon úgy néz ki, hogy az oroszokkal és a kínaiakkal egyszerre már nem tud szembeszállni.


MEDDIG ÉS MILYEN ÁRON?

Itt az ideje, hogy az USA feltegye magának a kérdést: megéri-e és meddig a világ feletti egyeduralkodói szerep? Miközben erre a kérdésre keresi a választ, jó lenne, ha tudomásul venné, hogy nem folytathatja ott, ahol a bipoláris világ megszűntekor abbahagyta. Ellenpólusának elvesztése miatt ugyanis addigi vonzereje rekord sebességgel elapadt. Demokráciaexportja, ideológiai kizárólagosságra törekvő arroganciája, a demokratizálandó célországok társadalmi rendjének, belső békéjének megdöntésére irányuló, hol sikeres, hol sikertelen destabilizálási kísérletei egyre jobban emlékeztetnek a szovjetek kommunizmus-exportjára, és arra a felforgató tevékenységre, amit az általa pénzelt és irányított kommunista pártok, illetve fedőszervezeteik folytattak. Már senkit nem téveszt meg, ha az USA az NGO-k, illetve „civil” szervezetek és Soros álcája mögé bújva avatkozik be. Az USA-nak egyre több az ellensége, és egyre kevesebb a barátja, szövetségese. Akik még vannak, azokat napi szinten megalázza, semmibe veszi. [12] Kulturális vonzereje megcsappant. Filmjeinek, sorozatainak ideológiai indoktrinációja a legdogmatikusabb szovjet időkre emlékeztet. A fekete, illetve LMBTQ-szereplők erőltetése egyre kevésbé különbözik az élmunkásokat és osztályárulókat felvonultató sematikus szovjet fércművek világától. És azt utáltuk.

Amióta a két egykor egymással versengő, de egymást kölcsönösen kordában is tartó rendszer helyett az USA egyeduralkodói szerepbe került, módszerei és céljai egyre jobban hajaznak egykori ellenfelére, amit mi a „gonosz birodalmának” tartottunk és „a bátrak és a szabadok” Amerikája után vágyakoztunk.

Ne felejtsük, hogy pont ilyenkor fenyeget a veszély, hogy a megoldhatatlan belső ellentétek megoldására egy gyenge és alkalmatlan elit korlátozottnak induló háborús kalandba bocsátkozik. Arra hivatkozva, hogy ez az utolsó pillanat arra, hogy kihívóját, kihívóit megállíthassa. Csak reméljük, hogy Biden és Putyin elnökök nem ezt az utat választják.


Jegyzetek:

[1] Idézi: Thom, Françoise: Putyin ultimátuma, Hogyan rombolná szét a NATO-t és mit tehet ellene a Nyugat? In: Magyar Narancs, 2022. január 13.

[2] Woodrow Wilson elnök az első világháború végén hirdette meg, hogy a világot biztonságossá kell tenni a demokráciák számára, illetve, hogy ami jó Amerikának, az jó a világnak.

[3] Az USA Irakban és Afganisztánban 6 trillió dollárt költött.

[4] Is the global order in crisis? Professor John Ikenberry discusses how liberal internationalism can survive. In: The Hub, 2022. január 5.

[5] Ezt Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájáért felelős főképviselője nyilatkozta. Lásd: Foy, Henry: EU warns US and Russia against new ‘Yalta’ deal to divide Europe. In: The Financial Times, 2022. január 5.

[6] Lásd erről részletesen: Schmidt Mária: Országból hazát. Harminc éve szabadon. Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2020.

[7] Remarks by President Biden in Press Conference. In. The White House, 2022. január 19.

[8] Pompeo, Michael R.: Nuclear Weapons, China, and a Strategic Defense Initiative for this Century. In: The National Interest, 2022. január 18.

[9] Az amerikai külügyminiszter szerint Oroszország gyors és súlyos válaszlépésre számíthat. In: 24.hu, 2022. január 23.

[10] Sisci, Francesco: China sits and watches as Russia moves on Ukraine. If Russia is concentrated on Europe it could leave more room for China to consolidate power in Asia. In: Asia Times, 2022. január 22.

[11] Kínában csak 25 millió muszlim él, a lakosság 1,7%-a, Oroszországban azonban a muszlimok a lakosság 10%-át teszik ki.

[12] Az afganisztáni kivonulás ütemtervéről nem egyeztetett szövetségeseivel, a brit miniszterelnököt Biden elnök napokig nem kapcsoltatta be, pedig jelentős brit katonai kontingens volt a helyszínen. Az USA, Nagy-Britannia és Ausztrália által létrehozott Kína-ellenes atomtengeralattjáró-egyezmény súlyosan sértette a francia érdekeket. A már leszerződött francia atomtengeralattjáró-megrendeléseket Ausztrália ugyanis visszamondta.