Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Az EU (nem is oly) csendes háborúja a populizmus ellen

A francia elnökválasztás nem pusztán egyetlen ország jövőjéről szólt. Az EU-t irányító föderalista oligarchia úgy látta, az ő dédelgetett projektjéről zajlik népszavazás Franciaországban. Az oligarchia tagjai szemében Macron elnök az Európai Unió legitimitását személyesítette meg, ellenfele, Marine Le Pen pedig a populista veszélyt.

Az EU szemszögéből nézve a populizmus létében fenyegeti a föderalista projektet. A föderalista oligarchia ezért példátlan lépésre szánta el magát: közvetlenül beavatkozott a választási kampányba. Portugália és Spanyolország miniszterelnöke, António Costa és Pedro Sánchez, továbbá Olaf Scholz német kancellár közös közleményben fújt riadót a Le Mondehasábjain, arra figyelmeztetve Franciaország népét, mekkora fenyegetés Le Pen a demokráciára nézve. És nemcsak Franciaországban, hanem egész Európában! „Közös Európai értékeink védelméhez szükségünk van Franciaországra!” – hangoztatta a három vezető politikus.

Leplezetlenül hisztérikus hangnemben riogattak azzal, hogy Le Pen és Putyin értékei megkülönböztethetetlenek egymástól. Le Pen, Putyin és Európa-szerte minden más populista mozgalom ugyanazon értékeket képviseli, úgymond. Továbbá „Országaink populistái és szélsőjobboldali szereplői ideológiai és politikai modellt faragtak Vlagyimir Putyinból, és mind az ő nacionalista követeléseit visszhangozzák. Őt másolva támadják a kisebbségeket és a sokszínűséget. Hozzá hasonlóan az egységes nemzet álmát dédelgetik.”

Az idézett politikusok a félelemre játszva a francia választást az ukrajnai háború erkölcsi megfelelőjének festették le.

Mi sem természetesebb ezek után, minthogy Macron győzelmét az EU vezetői megkönnyebbült sóhajjal nyugtázták. „Az EU elragadtatással fogadta Macron győzelmét” – jelentette a BBC. A tudósítás idézte Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét, aki Twitter-üzenetében így fogalmazott: „További öt éven át számíthatunk Franciaországra”.

Sokatmondó megállapítás Micheltől, hogy öt éven át számíthat Franciaországra. Olyan elszigetelt politikai vezető bizonytalanságáról tanúskodik, aki érzi, hogy intézménye és életmódja kölcsönvett időben tölti mindennapjait. Michel tisztában van vele, hogy Franciaország – az EU második legnagyobb gazdasága – mélységesen megosztott a tekintetben, hogy mi legyen az EU jövője.

Amikor az EU föderalistái beavatkoztak a francia választási kampányba, arról tettek tanúbizonyságot, hogy tudják, mekkora legitimitáshiányban szenved az intézményük. Tisztában vannak vele, hogy nemigen vehetik fel a versenyt a nemzeti érzelemmel. Az ő szemükben a nemzeti szuverenitás törekvése afféle kulturális bűn. Ezért igyekeznek kényszeresen olyan stratégiát kiagyalni, amellyel beolthatják Európa népét a nemzeti szuverenitás vonzása ellen. Új kampány bontakozik ki azzal a céllal, hogy Európa fiataljait a „közös európai identitásra” térítsék át s a kampánytüzérség célkeresztjében az euroszkepticizmus, a populizmus és a patriotizmus áll.

Az Európai Parlament április 6-i ülésén elfogadott hosszú határozata telis-tele van a szokásos antipopulista szókinccsel, amely a nemzettudatot egészségügyi problémának, egyfajta politikai betegségnek ábrázolja. Az állampolgárok nevelésében látja azt az ellenszert, amellyel leküzdhető minden rossz „a társadalom polarizációjától, az intézményekbe vetett alacsony szintű bizalomtól, a demokrácia visszaesésétől, a jogállamiság megbomlásán, a kirekesztő nacionalizmuson és az euroszkepticizmus politikai célokra való felhasználásán át egészen a szélsőséges mozgalmak felemelkedéséig, a rasszizmus és az idegengyűlölet minden formájának feléledéséig, a tekintélyelvű rendszerekig és a társadalom akaratlagos vagy akaratlan félretájékoztatásáig”.

Az euroszkepticizmust és a nemzettudatot leküzdendő, a határozat azt ajánlja, hogy „legyen a kultúrák és származásuk sokszínűségének tisztelete, valamint a nők, az LMBTIQ-emberek és a kisebbségek elleni mindennemű diszkrimináció elutasítása egyre fontosabb Európában”. Az úgynevezett polgárnevelési program valójában álca, amely a nemzeti szuverenitás eszméje elleni kultúrharcot hivatott leplezni. Az idők jele, hogy Brüsszel a woke értékek propagandája révén próbál legitimitást szerezni magának.

Korántsem mellékes, hogy ebben az átnevelési programban a polgár szónak édeskevés köze van hagyományos jelentéséhez. Ellenpontként szerepel, az egy adott nemzet polgárának ellentéteként. Magának az átnevelési programnak az a célja, hogy a fiatalokat leválassza Nemzeti közösségükről és az Európai Unió intézményei felé terelje lojalitásukat.

Fölöttébb valószínűtlen azonban, hogy az EU legitimációs deficitjén érezhető mértékben segítene egy összeurópai „állampolgári ismeretek” tantárgy bevezetése. Nagy vigaszt még a franciaországi elnökválasztás eredményéből sem meríthet az EU-oligarchia, pedig Emmanuel Macron tudatosan Európáról szóló népszavazásnak minősítette a választást. Választási gyűlésein hívei fáradhatatlanul lengették az európai zászlót, de a szavazás eredménye mégiscsak azt mutatja, hogy Franciaországban csekély lelkesedés övezi az Európai Uniót. Sőt, Macron választói maguk sem éppen szerelmesek az elnökbe. Ő is, Európai Uniója is olyasvalami a szemükben, amivel együtt kell élni, és kész. Közben egyre több francia idegen entitást lát Brüsszelben. Az állampolgárság nekik azt jelenti, hogy valaki Franciaországhoz tartozik.