Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Az identitáspolitika veresége az amerikai választáson

Akár Trump, akár Biden lesz az Amerikai Egyesült Államok elnöke, a választás valóban fontos és egyúttal meglepő fejleménye az, hogy az osztályhovatartozás erősebbnek bizonyult az identitásnál.

A közvélemény-kutatók és a szakértő kommentátorok egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a társadalmi osztályokkal. Ahogy ők tekintenek az emberekre: valaki vagy fehér vagy fekete vagy spanyolajkú vagy ázsiai származású. Más szempontból az ember vagy férfi vagy nő vagy heteró vagy meleg vagy transznemű, illetve a rengeteg identitáscsoport valamelyikének tagja.

A kulturális elit egész évben olyan képet festett elénk, amelyből megtudhattuk, hogy ezek az identitáscsoportok egytől egyig Trump ellen fenik a fogukat és legyűrik a fehér férfiakból álló egyre zsugorodó táborát.

A haladó lapok, így a New York Times, a Washington Post vagy a Vox szereposztásában Trump megveszekedett rasszista, akinek csakis a fehér felsőbbrendűségben hívő választóközönség szemében van vonzereje. Floridai és texasi exit pollok tanúsága szerint e képzelgéssel ellentétben Trump sokkal jobban szerepelt a spanyolajkúak és a feketék körében, mint azt az okosok gondolták volna. E két fontos államban a republikánusok még növelték is szavazataik számát, ami azt mutatja, hogy az identitáspolitika bajnokai nem bízhatnak az identitás osztályhovatartozást legyőző erejében.

Kétségkívül több oka is van annak, hogy a közvélemény-kutatók rendszeresen alábecsülik Trump támogatóinak táborát, mint ahogy a brexithez hasonló populista ügyek híveinek számát is. Ezen okok egyike az, hogy többnyire magukhoz hasonló emberekkel beszélnek, diplomás értelmiségiekkel, akiknek világszemlélete alapjában tér el azokétól, akik Amazon-csomagjaikat szokták kézbesíteni vagy pedig a pult másik oldalán állnak az élelmiszerboltokban.

trump_vs_biden.jpeg

A közvélemény-kutatók melléfogásainak másik oka, hogy a kétkezi dolgozók tisztában vannak vele, mennyire megveti az ő nézeteiket a médiaelit, ezért aztán gyakran megtartják a véleményüket maguknak.

Mint kiderült, Biden és Trump szavazóit egyebek közt az is megkülönbözteti egymástól, hogy a járvány alatt otthonról tudnak-e dolgozni, vagy pedig ki kell mozdulniuk, hogy megkeressék a kenyérre valót. Az értelmiség otthon szürcsölgetheti a teáját, miközben mérges Twitter-üzenetekben ítéli el Trumpot, a kétkezi dolgozó viszont otthonától távol végzi dolgát. A diplomások között sokkal magasabb Biden szavazóinak aránya, azok viszont, akik a dermesztő hidegben fenntartják az ország infrastruktúráját, nagyobb valószínűséggel szavaznak Trumpra.

A közvélemény-kutatók azt állítják, vagy talán hiszik is, hogy a munkásosztály valamiféle ásatag múltbeli kategória. A kulturális elit nagyjából ezt a nézetet teszi magáévá, és ha el is ismeri, hogy léteznek úgynevezett munkások, őket is csupán az identitáscsoportok egyikének tekinti. A munkásról szólva „munkás férfiszemléletet” vagy „mérgező férfiszemléletet” emlegetnek. Minthogy szemükben a munkásosztályt a rasszista fehér férfit testesíti meg, meglepve tapasztalják, hogy a spanyolajkú szegények, akárcsak a nehezen boldoguló fehérek is, sokkal nagyobb valószínűséggel szavaznak Trumpra, mint Bidenre.

Hogy az osztályhelyzet mégiscsak számít, az már abból is kiderül, hogy miféle emberek pénzelték a két elnök választási kampányát. A nagybankok, a technológiai óriásvállalatok és a magas jövedelmű diplomások elárasztották a Biden-kampányt adományaikkal. Trump kampánya tíz dolláros csekkek tömegét kapta munkásoktól – karbantartóktól és kamionsofőröktől. Az amerikai választások megmutatták, hogy a Trump-jelenség köré kétkezi dolgozók populista koalíciója szerveződött. A múltban a Demokrata Párt számíthatott a munkásosztály szavazataira. Akárcsak a brit Munkáspártból, a Demokrata Pártból is kihunyt az érdeklődés saját munkásosztálybeli tömegei iránt és olyan mozgalommá vált, amely a jól fizetett diplomások nézeteinek ad hangot.

A mostani választás tanúsága szerint az amerikai kulturális elit akarata korántsem teljesül mindig. Az identitáspolitika súlyos vereséget szenvedett, éspedig azért, mert a munkásokat nem hagyta el ösztönös, józan eszük. Remélhetőleg bátorítást merítenek abból, hogy sikerült rácáfolniuk a közvélemény-kutatások terjesztette képzelgésekre, önbizalmat merítenek ebből, és hitet, hogy az ő szavuk is számít.


Illusztráció: Los Angeles Times