Tisztelt Nagykövet úr!
Elnök urak! Igazgató Asszony!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Több mint húsz éve, hogy 2002. február 24-én megnyitotta kapuit az Andrássy út 60. épülete, mely kegyetlen és vérgőzös huszadik századi történelmünknek egy többszörösen összetett szimbóluma. A második világháború során itt fészkelték be magukat a nyilasok, hogy aztán a „Hűség Házának” pincéjében több száz zsidó honfitársunkat kínozzák meg. 1945 után pedig itt rendezkedtek be a szovjetekkel együtt érkező magyar kommunisták, hogy a „párt ökleként” emlegetett ÁVO-ÁVH osztályalapon döntse el, ki tekinthető barátnak és ellenségnek. Az épület csupán az 1956. október 23-i forradalom és szabadságharc után lélegezhetett fel, de addigra már annyi kín és szenvedés itta be magát a falakba, hogy az épület „sötét géniuszát” az idő és a történelem a „város tudatalattijába” süllyesztette. A Terror Háza Múzeum azzal a céllal jött létre, hogy méltó módon emlékezzen az áldozatokról, bátran nevezze nevén a tetteseket és példaként mutassa fel azokat a hősöket, akik életük árán is szembeszálltak e két kegyetlen diktatúrával.

Witold Pilecki lengyel lovassági kapitány is egy ilyen hős volt. „Az igazság hírnöke” harcolt az első és a második világháborúban, majd megszervezte Lengyelország első földalatti szervezetét, a Titkos Lengyel Hadsereget. 1940 szeptemberében egy utcai razzia során hagyta, hogy a nácik elfogják, így került Auschwitzba, hogy miközben – idézem – „minden nap a halállal bújócskázzon”, tájékoztassa a világot arról, mit művelnek a németek. Három évvel később megszökött a táborból, részt vett a varsói felkelésben, majd a szovjet megszállókkal szemben folytatta az ellenállást. 1947. május 8-án a kommunisták letartóztatták, börtönbe zárták, megkínozták és egy kirakatperben halálra ítélték. „Auschwitz ehhez képest gyerekjáték volt” – mondta feleségének a tárgyaláson. Alig több mint két hónappal később kivégezték. Máig nem derült ki, hol temették el. Witold Pilecki, Auschwitz önkéntese, a kiátkozott katona tragikus hős volt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Amikor a rendszerváltoztatás után alig több mint egy évtizeddel Magyarországon megnyílt egy olyan múzeum és emlékhely, amely egymás mellé helyezte a kommunizmust és a nácizmust, vakmerő bátorságra volt szükség. Hiszen Nyugat-Európában a nemzetiszocializmust egyedülállónak és összehasonlíthatatlannak tartották. Ahogy sajnos ma is sokan annak tartják: történészek, újságírók, politikusok, közéleti személyek, értelmiségiek – gyűjtőnevükön a „hasznos idióták” – úgy vélik, a kommunizmus alapvetően egy jó sztori, csak a kivitelezés közben csúszott be valami hiba. Mi itt, Közép-Európában, legyünk lengyelek vagy magyarok, azonban tudjuk, hogy ez mind szemfényvesztés, fake news. Mi itt, Közép-Európában tisztában vagyunk vele, hogy a kommunizmus emberellenes, velejéig romlott eszme, amire bármilyen trendinek hangzó cukormázat öntenek – legyen az a woke vagy a cancel culture – ugyanaz marad: egy gyilkos és kirekesztő eszme.

A maihoz hasonló alkalom azonban nemcsak főhajtás múltunk áldozatai előtt. Annál sokkal több: segít összetartani és segít erőt gyűjteni. Nem hagyja, hogy megszakadjon a megemlékezés, melynek tartóoszlopai az olyan hősök, mint amilyen Witold Pilecki volt. Sokkal tartozunk nekik: bátorságuk, erkölcsi iránytűjük, áldozatvállalásuk mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy ma egy független és szabad országban élhessünk. Ezért az a legkevesebb, ha köszönetet mondunk nekik és megemlékezünk róluk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A közép- és kelet-európai térség azért is egyedülálló, mert történelmi és földrajzi okoknál fogva saját bőrén tapasztalta a kommunista és a náci diktatúra rideg valóságát. Ezzel a két totális diktatúra tapasztalataival felvértezve pedig készen állunk arra, hogy újra és újra, bármikor szembe szálljunk velük a szabadságunkért.

Bátran és szabadon.

Köszönöm!

Elhangzott a Lengyel Intézet által szervezett, Az igazság hírnöke című előadáson 2023. március 29-én, a Terror Háza Múzeumban.

Fotó: Wszystko Co Najważniejsze