UKRAJNA, A PILOT PROJEKT

„A háború az, amikor megteremtjük a poklot, azt remélve, hogy valami jót hozunk ki belőle.”
Liddell Hart

Az USA célja hosszú idő óta az orosz természeti kincsek feletti rendelkezés megszerzése volt. 1990 után egy évtizedre sikerült is részben közvetlenül, részben oligarcha-strómanokon keresztül kiprivatizálniuk a legfontosabb olaj, gáz és egyéb nyersanyagkincseket kitermelő és feldolgozó vállalatokat. Putyin 2000-es hivatalba lépése zárta le ezt a felettébb gyümölcsöző időszakot. Az új elnök megpróbált a legnagyobb oligarchákkal megállapodni. Volt, akivel sikerült, volt, akivel nem, mert az illető nem tudott, vagy nem akart. Utóbbiakat Putyin sorban kiszorította Oroszországból és a tulajdonuk egy részét is el-, illetve visszavette. Néhányan közülük visszavonulásra kényszerültek, mások öngyilkosok (?) lettek, börtönbe kerültek, de mindegyikük bosszút forral. Biden elnök Oroszország elleni háborújának fő célja tehát elvesztett jussaik, vagyis az orosz nyersanyagkincs és piac visszaszerzése. Számukra ezt jelentené Oroszország amerikanizálása, amihez Putyin megbuktatásán keresztül vezet az út. Amíg ezt nem érik el, Ukrajna feletti uralmukat sem tudják bebetonozni.

Pedig Ukrajna már zsebben van, hiszen ott évtizedek óta tevékenyek azok az óriáscégek, akik pilot projektként, 21. századi kísérleti laboratóriumként használták és használják őket. Felvásárolták a gazdag ukrán mezőgazdasági termőterületet, ők rendelkeznek az ukrán természeti kincsek zöme és a digitális világ legfontosabb javai: az ott élők adatai felett. Ezt a célt szolgálta Ukrajna teljes digitalizálása. Az ország összlakosságának minden adatát begyűjtötték és ennek birtokában okostelefonokon keresztül irányítják, illetve tartják teljes ellenőrzésük alatt őket. Okostelefonokon keresztül mozog a pénz, áramlik az információ és a kommunikáció, szerveződik meg az orvosi ellátás, a nyugdíjak és a fizetések folyósítása. Az összegyűjtött adatokat ki tudja miért, vagy inkább mennyiért cserébe átadták az amerikai óriáscégeknek: a Google, az Amazon, a Microsoft, a Facebook stb. képviselőinek és egy másolatot a lengyeleknek. Így lett Ukrajna a digitális kormányzás és irányítás kísérleti terepe. Emellett persze hagyományos kísérleteket is folytatnak arrafelé. Az USA hadserege több mint negyven biológiai labort működtet(ett?), ahol rossz anyagi körülmények között élő ukránokon folytattak biológiai és orvosi kísérleteket, például az AIDS-szel és a koronavírussal kapcsolatban. Emellett Ukrajna a szerv- és „gyermekbeszerzés” központja. A szervkereskedelem a háború ellenére, vagy talán épp azért, továbbra is virágzik, ahogy a béranyaság is. Hirdetésekben nyugtatják meg a pénzes megrendelőket, hogy a hatóságok megkülönböztetett figyelmet fordítanak a béranyákra, akiket atombiztos bunkerekben helyeznek el.

Lehet, hogy mindez a fehér életek leértékelődésével függ össze? Ha ezt feketékkel, esetleg ázsiaiakkal tennék, akkor rasszizmussal, gyarmatosítással vádolhatnák meg az Ukrajna feletti irányítást átvevő amerikaiakat.

Így azonban minden a legnagyobb rendben van.

Nincs itt semmi látnivaló, lehet tovább haladni.

Közben újra és újra meghallgatjuk a nyugatiaktól és itthoni klienseiktől, hogy Ukrajna milyen korrupt, és hogy ez milyen felháborító! Pedig az igazi kérdés az, hogy a nekik megítélt és odaküldött pénz mekkora része, ha nem az egész, marad, illetve áramlik vissza a feladókhoz? Joe Bidenhez és csapatához, a Clintonokhoz, Gateshez, Soroshoz, von der Leyenhez, és a többiekhez? Az amerikai és nyugati döntéshozókhoz? A háború igazi uraihoz, az amerikai katonai- és ipari komplexumhoz, a gyógyszeripari óriásokhoz, a segélyeket osztó civil és filantróp szervezetekhez, az amerikai állami ügynökségekhez, például az USAID-hoz?

Nem hiszem, hogy az arány 80 százaléknál lényegesen kisebb lenne.

Ne veszítsük szem elől, hogy a Clinton Alapítványnak a kezdetekben és még hosszú éveken keresztül Viktor Pincsuk ukrán oligarcha alapítványa volt a legnagyobb támogatója. A The Wall Street Journal szerint 2009-ben öt évre szóló, 29 millió dolláros kötelezettségvállalást tett a Clinton Global Initiative (CGI) részére, amivel ő vezette a CGI külföldi adományozóinak a rangsorát. Pincsuk Leonyid Kucsma egykori ukrán elnök veje. Alapítványai természetesen összefonódtak a Soros által támogatott szervezetekkel is, hiszen Soros tevekénységének már akkor is Ukrajna volt az egyik fő terepe. Joe Biden, jelenlegi amerikai elnök, Obama elnök ukrajnai különmegbízottja és egyben az USA alelnökeként az USA segélyének folyósítását családja és saját ukrajnai üzleti érdekeltségeinek elősegítésével kötötte össze. Eltávolíttatta hivatalából azt az ukrán főügyészt, aki az ellen a Burisma Holding ellen indított eljárást, ahova Biden alelnök hatalmas fizetésért Hunter fiát és annak üzlettársát beültette. Erről ő maga tájékoztatta nagy büszkén a sajtót. Fiát és üzlettársát nyilvánvalóan nem azért alkalmazta a cég, mintha használható szakirányú, vagy egyéb, gazdaságilag értelmezhető tudás, illetve képesség birtokában lettek volna, hanem azért, hogy rajtuk keresztül politikai védelmet és befolyást vásároljanak. Amit az USA hivatalban lévő alelnökétől annak rendje és módja szerint meg is kaptak. Ez egyértelműen befolyással való üzérkedésnek, pénzmosásnak és tiltott lobbitevékenységnek minősült volna, ha nem az USA alelnökéről, illetve jelenlegi elnökéről lenne szó. Biden azt is előírta, kit kell az ukránoknak a leváltandó ukrán főügyész helyébe kinevezniük. Kisebb gondot okozott Porosenko elnöknek, hogy az illetőnek nem volt jogi végzettsége, ügyészi képesítésről ne is essen szó. Törvényt kellett tehát módosítania ahhoz, hogy Biden utasítását teljesíteni tudja.

Megtette.

Akinek erről a tipikus gyarmattartói viselkedés jutna az eszébe, annak ajánlom, hogy sürgősen hessegesse el magától ezt az alapvetően téves gondolatot. Itt ugyanis a korrupció elleni küzdelemről, a fékek és ellensúlyok érvényre juttatásáról, vagyis az amerikai típusú liberális demokrácia diadaláról van mindössze szó.

Hálával tartozunk Bidennek azért, hogy fellebbentette a fátylat arról, ahogy a dolgok valójában történnek, eldőlnek, mennek.

Köszönet érte.

ROSSZ AZ, AKI ROSSZRA GONDOL

„Azt kellene dicsőítenünk, ha majd Európa annyira összeszedi a bátorságát, hogy félni mer a háborútól.”
Albert Camus

„Ha van valaki Washingtonban, aki azt állítja, hogy mi hadat üzenünk Oroszországnak a Krím és Kelet-Ukrajna miatt, mondja ki nyíltan. Kevesen tették meg.” – nyilatkozta Obama elnök 2016-ban a The Atlantic-ban. Ennek ellenére az orosz-ukrán-amerikai háború másfél éve, 2022 februárja óta tart. A támadást, amit az oroszok különleges katonai műveletnek neveznek, Putyin elnök rendelte el, miután 2021 év végi sürgető megállapodás-tervezetére elutasító válasz érkezett az USA-ból. Putyin akkor azt követelte, hogy az USA ne vegye fel Ukrajnát a NATO-ba, és csökkentse az Európába telepített nagy hatótávolságú rakétarendszereit, amiket körös-körül az orosz határok közelében állomásoztat.

Mint minden háború, ez is legalább két, sőt háromesélyes. A különböző eshetőségekre pedig nem árt felkészülni. Mást jelent Európa és a mi számunkra az amerikai, bocs ukrán győzelem, és mást az orosz.

És tartós patthelyzet is kialakulhat.

Ha az ukránok győznek, az leértékeli az amúgy is ezer sebből vérző Nyugat-Európát, és felértékeli Európa keleti részét, amit az USA mostanra katonai támaszpontjává változtatott. Lengyelország, Románia és Ukrajna erős hadseregekkel, szoros amerikai bekötésekkel rendelkezik, ami amerikai siker esetén még meghatározóbbá válik. Az USA azonnal felvetetné a NATO-ba és az Európai Unióba Ukrajnát és Georgiát, és elkezdődne a „sztánok” behálózása és leválasztásuk napirendre vétele. Az újonnan csatlakoztatott tagországokon keresztül az USA még közvetlenebbül irányítaná az Uniót és a NATO-t. Európa még a mostaninál is lényegesen alárendeltebb és kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülne az USA-tól. Oroszország veresége kaotikus helyzetet idézhetne elő a világ legnagyobb országában és a föderáció széthullásával fenyegetne. Ez Kína és a globális Dél számára közvetlen veszélyt, kiszolgáltatottságuk növelését jelentené, ami lépéskényszerbe hozná, vagyis fokozottabb fegyverkezésre és az USA-val szembeni szorosabb összefogásra késztetné őket.

Ha Oroszország győz, akkor nemcsak Ukrajna kerül lehetetlen helyzetbe, de az amerikai, vagyis a nyugati hegemóniatörekvések is súlyos sebet kapnak. A NATO fegyverzetének nagy részétől megfosztva, szerepének újraértékelésére kényszerülne. Az USA Biden elnöksége alatt Afganisztán utáni második súlyos katonai és politikai vereségét könyvelhetné el annak minden következményével. Újra cserbenhagyná szövetségeseit. Veszteségéért nem csak nyugati elkötelezettjeinek, de neki és pártjának is meg kellene fizetnie. Már az is a demokrata vezetés nagy és látványos kudarca volt, hogy oroszellenes koalíciójába nem tudta a globális Dél országait belekényszeríteni, és időközben a Közel-Keleten és Afrikában is visszaszorult. A globális Dél ugyanis stratégiai kapcsolatot létesített Oroszországgal és Kínával, amihez Szaúd-Arábia és Irán is csatlakozott. India sem állt az USA mellé. Törökország hezitál. Mindez már eddig is lényeges világpolitikai erőeltolódást eredményezett. Európa meggyengült, a felé kifeszített amerikai védőernyő orosz győzelem vagy amerikai nem győzelem esetén elértéktelenedik. Európa amerikanizált kultúrája, gazdasága és transzatlantizmusraépülő politikája folytathatatlanná válna. A britek a háború során teljesen nevetségessé váltak és egyre inkább úgy tűnik, hogy rajtuk már nem segít semmi. Orosz győzelem és amerikai visszavonulás esetén a lengyeleknek és a baltiaknak oroszellenes fennhéjázásukért súlyos árat kellene fizetniük. Az orosz nyersanyagok és fosszilis energiák hiánya elerőtleníti Európát, visszakapcsolásukért az Unió jelentős engedményekre kényszerülhet. Különösen igaz ez a teljesen önállótlanná és kaotikussá vált németek esetében.

A patthelyzet bizonytalanságot és a biztonsági kockázat állandósulását jelentené: égő sebet Európa keleti felén. Fokozódó fegyverkezést, a harci kürtök állandó fújását és az újabb leszámolásra való készülődést. Oroszországnak nyugati határain állandósult ukrán és NATO jelenléttel kellene számolnia, míg Ukrajnának a meg-megújuló orosz agresszióval kellene szembenéznie. Európa és Oroszország kapcsolatai elhalnának, Oroszország Keletre fordulása véglegessé válna.

A németek oroszellenes kalandjukkal semmit nem nyertek, de sokat veszítettek. Elbukták energiabeszállítójukat, piacukat, stratégiai partnerüket. A köztük levő bizalomvesztés helyreállítása évtizedeket vehet igénybe, miközben a németeknek nem maradt idejük. Ketyeg felettük a demográfiai, migrációs, gazdasági, technológiai és energiabomba. Ezeken a területeken olyan súlyosan sebezhetőkké váltak, hogy sokkok sorozatára kell felkészülniük. A német elit reménytelenül dogmatikus, átideológizált. Politikai vezetőik képzetlenek és tudatlanok. A kultúráját, hivatását vesztett, jóléti identitásúvá tett, elbizonytalanodott németeknek aligha marad miben reménykedniük.

Európa közepe kiüresedik, mint a harmincéves háború végén.

IZRAEL, VAGYIS A KÖZEL-KELET. MEGINT

„Nincs annál nyugatibb, mint a Nyugat utálata.”
Pascal Bruckner

Közben 2023. október 7-én a Hamász megtámadta Izraelt. Rakétaesőt zúdított rá, behatolt a területére, több mint ezerötszáz embert meggyilkolt, több mint kétszáz túszt ejtett. A Hamász az Izrael által 2005-ben kiürített Gázai övezetből csapott le. 27-én Izrael válaszul szárazföldi támadásba kezdett.

Izrael évtizedek óta sikerrel hitette el magáról, hogy sebezhetetlen és erős. A Hamász most bebizonyította, hogy sebezhető és gyenge. Ez Izrael többi ellenségét is felbátorította. Tíz évvel ezelőttig a nyugati világ közvéleménye a holokauszt áldozatait látta az izraeliekben, Izraelben pedig egy olyan bátor, kis országot, amelyik az egyetlen közel-keleti demokrácia, a Nyugat szövetségese, sőt előretolt helyőrsége. Az USA mintegy 5 milliós zsidó közössége a vallásosak kivételével egyirányba, a demokratákra szavazott, támogatta kampányaikat, értelmiségiként képviselte az érdekeiket, miközben ezerrel kiállt Izrael mellett. Az utolsó évtizedben mindez megváltozott. Az USA muszlim bevándorlói többen vannak, mint a zsidók. Ők is egyirányba szavaznak: a demokratákra, akiket mára a „palesztin ügy” képviseletére állítottak át. Pénzük is van dögivel, amivel médiát, újságírókat, akadémikusokat, megmondókat, politikusokat vesznek. A balos, értsd demokrata érzelmű zsidó értelmiségiek, médiamunkások is Izrael-ellenessé váltak, ma már ők is az elüldözött palesztinokat tekintik áldozatoknak, Izraelt kizsákmányoló, apartheid, vagyis rasszista és agresszor államnak látják és láttatják. 2015-ben az Európa nyugati zúdított szervezett népvándorlás, amit a hasznos hülyének bizonyuló német kancellár: Angela Merkel felkarolt, milliószámra engedte be a katonai kiképzésen átesett, hadköteles korú antiszemita és amerika-ellenes muszlim férfiakat Európába, mindenekelőtt Németországba és Ausztriába. Ezek a migráns tömegek Izrael ádáz ellenségei és a palesztin ügy elkötelezettjei. Mindebből az következik, hogy

Ha Izrael súlyos csapást mér az ellene támadó palesztinokra, vagyis a Hamászra, akkor a világ közvéleménye még inkább ellene fordul, ha nem teszi, akkor gyengének bizonyul, ami felhívás az újabb támadásokra. Izraelnek fel kell készülnie arra, hogy minden egyes megölt palesztin civil agresszív és elnyomó voltát igazolja majd az áldozati kultúrában tetszelgő nyugati világ moralizáló megmondói számára. Mára ugyanis Izrael és a zsidók ellen fordult az az áldozati kultúra, aminek a kialakításában a múlt század hatvanas éveitől egészen a kétezertízes évekig kitüntetett szerepet játszottak, és aminek egészen a legutóbbi időkig a kedvezményezettei és haszonélvezői voltak. Ha a gázai háború kiszélesedik, hiszen úgy az USA hadihajói, mint ahogy a kínai flotta is felvonult a térségben, annak komoly geopolitikai következményei lesznek. Ha az USA nem védi meg Izraelt, az újabb tekintélyvesztésnek számítana, miközben elveszítené legfontosabb közel-keleti támaszpontját, bázisát és kiszorulna a térségből. Ezt tehát nem engedheti meg magának. Már csak azért sem, mert az amerikai közvélemény túlnyomó többsége, 65 százaléka Izrael támogatását várja el tőle. Nem így a diákok és az értelmiségiek, a városi haladók. Ha tehát Biden szembefordul a palesztinokkal, elveszti a palesztinbarát progresszíveket és a vietnámi háborúellenes belpolitikai felforduláshoz hasonló ellenállással kell számolnia. Szembefordulna vele a világ balos médiamunkásainak hada, és ami még fontosabb, maga ellen hergelné az amúgy is Kína felé kacsingató arab világot. Szóval fel van adva a lecke.

Az orosz-ukrán háború az izraeli háború hatására kezd regionális konfliktussá zsugorodni, és az amerikai érdeklődés lanyhulása eredményeként európai üggyé átminősülni. Ez azt jelenti, hogy az amerikai közvetítéssel érkező ukrán követeléseket Európának kellene kielégítenie, miközben egyre nyilvánvalóbbá válna, hogy a háborút Ukrajna elveszti, és hogy a békefeltételek kialakításába sem lesz beleszólása.

A Hamász támadása volt az a fekete hattyú, amire se Zelenszkij ukrán elnök, se az USA, se Izrael nem számított.

És az oroszok?

És Kína?

És Irán?

Nyitóképünk Volodimir Zelenszkij ukrán elnök látható Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel 2020-ban (Forrás: The New York Times)