A Magyar Tudományos Akadémia honlapja az alábbi szöveggel indít: „A magyar tudományosság legrégebbi intézményét gróf Széchenyi István alapította, aki birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel e célra az 1825. november 3-án tartott pozsonyi országgyűlésen.” A valóságban Széchenyi ennek az összegnek, 60 ezer forintról van szó, mint alapítványi tőkének a kamatait ajánlotta fel, amit évente rendelt befizetni a Tudós Társaság pénztárába. Rajta kívül Vay Ábrahám, Gróf Andrássy György és Gróf Károlyi György, valamint József nádor is jelentős összeget adományozott a fenti célra.
Ennyit a Magyar Tudományos Akadémia tudományosságáról.
AZ AKADÉMIKUSOKRÓL
Már megint az akadémikusok. Az akadémikusok, akik felhatalmazva, sőt kiválasztva érzik magukat arra, hogy egyre sűrűbben szólaljanak meg olyan kérdésekben, amihez semmi közük. Testületként és mint tudósokként semmi közük. Magánemberként, vagy az illetékes tudományág művelőjeként persze joguk van véleményük kifejtésére. Magyarországon vélemény- és szólásszabadság van, nincs tehát semmilyen akadálya annak, hogy bármely kérdésben, ügyben, politikai kérdésekben is megnyilatkozzanak. Ehhez csak személyes bátorságra lenne szükségük. Ehelyett rendre az MTA intézményi tekintélye és kollektív védelme mögé bújnak, hogy illetéktelenségüket és gyávaságukat leplezzék. Mindenki beláthatja ugyanis, hogy egy-egy szakmai kérdésben, mondjuk az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban semmivel sem lényegesebb egy esztéta, egy pszichológus, vagy egy nyelvész véleménye, csak azért, mert a neve mögé van írva, hogy akadémikus, mint bármely más laikusé.
És akkor nézzük a politikát. A napokban közleményt adott ki a Magyar Tudományos Akadémia Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya, amelyben felhívták a figyelmet arra, hogy amennyiben a miniszterelnök meglátogatná az Akadémia alapításának 200. évfordulója alkalmából szervezett eseményt, a résztvevők jelentős része kivonulna a teremből. Az MTA Orbán Viktor március 15-én elhangzott beszédére reagált, amelyben a miniszterelnök poloskákról beszélt. „A miniszterelnök a 2025. március 15-i állami ünnepségen elmondott beszédében több tekintetben is átlépte azokat az írott és íratlan normákat, amelyeket egy jogállamban a miniszterelnök semmiképpen sem léphet át. Erkölcsileg elfogadhatatlan, jogi felelősséget is felvető, az újkori történelmet ismerve pedig kimondottan veszélyes magatartásnak tartjuk a különféle társadalmi csoportok nagy nyilvánosság előtt történő, uszító jellegű dehumanizálását, hasonlóképpen a tendenciózus utalásokat arra, hogy bizonyos közösségek túl régóta élnek az országban, és túl sok mindent éltek túl” – fogalmaztak.
Ez nettó politizálás. Könnyen beazonosíthatóan egyeztetett álláspontról van szó, amit az ellenzéki pártok, politikusok, médiumaikon és beszélő fejeiken keresztül napokon keresztül tematizáltak. Az érvek, a félelemkeltésre irányuló szándék, a burkolt zsidózás (úgy látszik, nekik azt is szabad) mind egyeztetett panelek, amiket az akadémikusok szervilisen megismételnek. Ha megnézzük az aláírókat, megállapíthatjuk, hogy egytől egyig sokat próbált ballibekről van szó, akiknek zöme nyugdíjas, egyesek közülük, mint például Palánkai Tibor, annak idején több kötetes tankönyv szerzőjeként robbant be a tudományos életbe, amit a Magyar Szocialista Munkáspárt Marxista-leninista Esti Egyetem szakosított tagozata számára rendszeresítettek. A többiekkel együtt ő is azok közé a tudósok közé esik, akiket legszűkebb környezetén kívül senki sem ismer, ezért véleményüknek csak az adna súlyt, ha érveik és mondanivalójuk olyan meggyőző erővel rendelkezne, amire érdemes lenne odafigyelni. Ehelyett azonban a ballibek évtizedek óta használt módszeréhez folyamodnak, az aláírásdihoz. Amihez elég, ha van tolluk és még emlékeznek a nevükre. Odabiggyesztik az aláírásukhoz, hogy akadémikusok, hogy státuszukkal helyettesítsék a tartalmat.
Ennyi telik tőlük. Ennyi még telik tőlük.
A Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya felkérte az osztályelnököt, Halmai Péter Széchenyi-díjas közgazdászt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanárát, az MTA rendes tagját, hogy szíveskedjék jelezni az MTA Elnökségének, hogy amennyiben a miniszterelnök személyesen megjelenne az MTA 2025. májusi jubileumi közgyűlésén, akkor számolnia kell azzal, hogy a résztvevők számottevő része tiltakozásul elhagyná a termet. Földi András, az ELTE jogi karának professor emeritusa; Mihályi Péter korábbi helyettes államtitkár (1997–1998), SZDSZ-es politikus, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára és Vörös Imre egykori vörös alkotmánybíró, az MTA rendes tagjának előterjesztését a március 26-i ülésükön a tagság néhány tartózkodó szavazat mellett elfogadta azt.
A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIÁRÓL
A Magyar Tudományos Akadémia maga a velünk élő sztálinizmus. Tagjai olyan privilégiumok sorát élvezik, amelyek élethossziglan járnak nekik, vagyis életjáradékot kapnak.
Ennek folyósításához bekerülésüket követően semmilyen teljesítményt nem kell felmutatniuk, semmilyen követelménynek nem kell megfelelniük. Beválasztásuk sok esetben nem teljesítményfüggő, mert legalább ilyen súllyal esik latba networkölési képességük, kaszt, illetve baráti- és érdekszövetségeseik lobbiereje. [1] Az MTA tekintélyét igencsak megtépázta, hogy a kommunista időszak alatt mindenekelőtt a pártállamhoz fűződő elkötelezettség alapján választották ki tagjait, tisztségviselőit. Az akkor bejuttatott akadémikusok a rendszerváltoztatás után is megtartották tagságukat, hiszen – és ez ma már joggal mondható ki – a tudatipari dolgozók, más néven értelmiségiek, ezen belül a média, a kulturális és akadémiai elit veszteségek nélkül mentette át magát a demokráciába. Állásvesztéssel, a munkahelyek megszűnésével csak a gazdasági és politikai élet szereplőinek kellett szembenézniük. A közel 1 millió munkanélküli közülük került ki.
A tudatipari komplexumban alkalmazottak a pártállam egyenáramosított szolgálatát hátrahagyva tovább szolgálnak. Hálózati erejüknél, beágyazottságuknál és megőrzött pozícióiknál fogva még mindig jelentős hatalommal rendelkeznek.
A magyar egyetemi rendszer autonómiájára egyébként annyira kényes munkatársak a mai napig nem emelték fel a szavukat azért, hogy az összes egyetem visszakapja az egyetemi tanárok tudományos minősítésének jogát, ami példátlan módon a sztálinizmus tovább élő örökségeként az MTA-nál van. Az egyetemi tanári kinevezésekről a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) dönt, amely sok esetben az MTA doktori követelményeit veszi alapul a minősítési eljárás során, illetve több egyetem az MTA doktori címhez köti az egyetemi tanári pályázat lehetőséget. Ami, legyünk őszinték, erősen politika-, illetve elkötelezettség-függő.
Az MTA támadhatatlanságát és befolyását elsősorban a fentiek és nem a tudományos életben betöltött szerepe magyarázza. Azaz az MTMT adatai alapján egy átlagos MTA-tag teljesítménye (scientometriai eredmény: 66,15) nem különbözik szignifikánsan egy nem akadémikus, átlagos magyar kutató teljesítményétől (ami definíció szerint 50). Az akadémikusok 82,4%-ának nem készült az utolsó 10 évben high impact cikke. Az egy vagy két ilyen cikkel rendelkező személyek aránya 14,3%. Mindössze 11 olyan akadémikus van, akinek 2-nél több high impact cikke volt az utolsó 10 évben. Vagyis, akadémikusnak lenni teljesítmény nélküli rangot, kiváltságot, élethosszig tartó megélhetést és megannyi privilégiumot jelent.
Az MTA korábbi, jelenleg a HUN-REN keretében működő kutatóintézetei, elsősorban a humán tudományokkal foglalkozók számára nagy presztízsű és felettébb kényelmes életet biztosítanak, amelyek legtöbbjében azonban évtizedek óta semmilyen érdemi munka nem folyik. Azok, akik ezekben az intézetekben dolgoznak, mellékállásokat vállalnak és ezeken keresztül kapcsolódnak be a felsőoktatásba, ami túl nagy pazarlás, hiszen megfosztja a tanulni vágyó diákokat attól a tudástól, amit tőlük kaphatnának.
Itt az idő, hogy ezeknek az intézeteknek és az egyetemeknek a mesterséges szétválasztása szűnjön meg végre, mert ez nem más, mint a kommunizmus velünk élő öröksége, és mint ilyen, semmivel sem indokolható. Javaslom, az egyetemi autonómia visszaállításának érdekében a tudományos minősítés visszahelyezését oda, ahol annak helye és szerepe van, vagyis az egyetemekre.
A természettudománnyal foglalkozó intézetekben ugyanakkor fontos és komoly munka folyik, azok önállóságának megőrzése szükséges és indokolt lehet.
Javaslom, az MTA-tagság presztízsének megóvása érdekében, hogy a jövőben bekerülő tagok számára a tagság ne járjon más privilégiummal, mint azzal a tekintéllyel, amit ez a nagymúltú intézmény, a magyar tudományosság fellegvára nyújt. Az állam vonuljon ki az MTA finanszírozásából, vegye vissza a neki juttatott ingatlan- és egyéb vagyont, kivéve a székházat, aminek méltó állapotáról gondoskodjon, ahogy arról is, hogy a félévenként összegyűlő akadémikusok méltó módon tudjanak tanácskozni. Ez felel meg a magyar tudományosság érdekének, a magyar tudományos élet hagyományainak.
Jegyzetek:
[1] Az akadémikusság eléréséhez használt ajánlórendszer, majd szavazatgyűjtés vásári procedúrája későbbi elkötelezettségeket foglal magában, amiről bármelyik földjáró akadémikus mesélhet. Az is kétségtelen, hogy ezek az önálló döntésre képes akadémikusok idővel periferizálódnak, mert nem csatlakoznak a fősodorhoz. Lásd Darvas Béla: A magyar akadémikus életkora és tiszteletdíja.