Nicholas Winton szülei németországi zsidóként telepedtek le a brit fővárosban 1907-ben. A családfő a gyorsabb és hatékonyabb asszimiláció érdekében saját – s így leendő gyermekei – nevét Wertheimről Wintonra változtatta. A katolikusnak keresztelt legidősebb fiú, Nicholas 1909 májusában született a Nagy-Londonhoz tartozó Hampsteadben, nem messze attól a helytől, ahol a harmincas években a későbbi világhírű író, George Orwell könyvkereskedőként kereste kenyerét. Rövid ideig tartó iskolás évek után – amit egy kiváló vidéki magániskola jelentett, ahová a nobilitás és a művészvilág járatta gyermekeit – Winton visszatért Németországba és a bankszakmában helyezkedett el. Egy hamburgi pénzintézettől egy berlinibe távozott, remélvén, hogy a német fővárosban jobban ki tud teljesedni. Nem így lett. Testközelből tapasztalta meg az egyre jobban radikalizálódó Németországot, amely a nagy háború borzalmait alig feledve, egyre gyorsabban robogott egy újabb katasztrófa felé.
A német fővárosból Párizsba költözött, ahol ugyancsak a bankszakmában tevékenykedett, ám nem érezte jól magát a nyüzsgő francia metropoliszban, ezért hazatért Angliába, és tőzsdeügynökként helyezkedett el a Londoni Árutőzsdén. Hivatali munkájával párhuzamosan komolyan sportolt, a vívó válogatott kerettagjaként készült az 1940-es Tokiói Olimpiai Játékokra, amit az időközben kirobbant világháború miatt végül nem rendeztek meg.
1938-ban az angol középosztály tipikus életét élvező ifjú Winton síelni indult Svájcba, ami akkoriban kezdett divatossá válni a brit előkelelőségek és pénzemberek körében, ám egy barátja meghívására megváltoztatta úti célját és Prágába ment. A látogatás egy fölöttébb zaklatott időszakban zajlott le, ugyanis az Adolf Hitler vezette Harmadik Birodalom már ezen az őszön kifejezte határozott akaratát az országgal kapcsolatban: megszerezni mindenáron.
A mind jobban fenyegető náci veszély miatt Nagy-Britanniában már 1933-ban létrehoztak egy jótékonysági szervezetet, amely a mindenkori angol kormány támogatásával az Ausztriában, Németországban és Lengyelországban élő zsidóság – zömében gyermekek – Angliába való biztonságos eljuttatását szervezte. A londoni parlament az erről szóló intézkedést jóvá is hagyta, ennek tudatában Winton el is kezdte – gyakorlatilag egyes egyedül – szervezni az akciót, mégpedig Vencel téri szállodai szobájából. Zsidó származású fiatalként belső indíttatásának eleget téve, hallgatva lelkiismeretére, hatalmas lelkesedéssel tartotta kézben az eseményeket. Erejéből arra is telt, hogy a távolból felügyelje a pénzgyűjtés angliai megszervezését: brit lapokban közzétett felszólításokkal igyekezett anyagi támogatást szerezni missziójának.
Az angol embermentő híre Prágában villámgyorsan terjedt, így nem számított ritkaságnak a hivatala előtti kígyózó sorok látványa a csehszlovák fővárosban. Alig néhány hónapos ténykedésének eredményeképpen hatszázhatvankilenc tizenhét év alatti gyermeket sikerült kimenekítenie és vonaton átsegítenie a biztonságot jelentő Nagy-Britanniába. Az egyik túlélő, az akkor 15 éves Paul Salz, így osztotta meg emlékeit később a világ közvéleményével: „Volt nálam 10 birodalmi márka. Ez volt az összes vagyonom, hiszen családunk mindene Prágában maradt. A német–holland határon felszálló katonák átnézték a szerelvényt és mindenkitől elvették az értékeit, táskáit. Tőlem az utolsó 10 márkámat. De élek.” Az utolsó, szám szerint kilencedik szerelvény, 1939. szeptember 1-jén indult volna el a prágai főpályaudvarról, ám ez sosem történt meg. Ennek ellenére a Nicholas Winton és néhány prágai munkatársa által koordinált akciósorozatnak hála, a náci háborús gépezet elől sikerült számos – zömében zsidó – gyermeket kimenekíteni a Cseh-Morva Protektorátusból, akik közül többen igen nagy karriert futottak be Angliában és az USA-ban, főként művészeti, tudományos területen. Kiemelkedett közülük például Karel Reisz filmrendező, a Francia hadnagy szeretője című klasszikus mozi megalkotója.
Az embermentő Winton munkásságát a nagyközönség csak az 1980-as években ismerte meg, amikor dán származású felesége rábukkant a nevekkel, adatokkal, fényképekkel teli egykori jegyzetfüzetére. Karitatív tevékenységét – melyet hosszú éveken keresztül nem közölt a nagyvilággal – számos ország kitüntetésekkel ismert el, köztük a cseh, az angol és az amerikai állam is. A Brit Birodalom tagja, a Wallenberg Érem, és a Fehér Oroszlán Rend csupán néhány azon kitüntetések közül, amelyeket még életében megkapott, 2008-ban Nobel-békedíjra jelölték. 2011-ben egyik megmentettje, az azóta kiváló újságíróvá lett Joe Schlesinger közreműködésével, Nicky’s Family címmel dokumentumfilm is készült az életéről.
Nem sokkal 2015. júliusi halála előtt megkérdezték tőle, mi motiválta annak idején, s ő nyugodt hangon a következőket felelte: „Amikor odamentem, a városban a pánik kézzelfogható volt, s ekkor egy késztetést éreztem. Segítenem kell ezeken a gyerekeken.”
Az angol Schindler százhat éves korában hunyt el szülőföldjén. Bátor tetteiről, amelyek példát mutatnak a XXI. század emberének, köztéri szobrok sokasága tanúskodik Európa több nagyvárosában.
(Fotók: Wikimedia)