A WHO sok bírálója szerint a koronavírus-járványra adott válasz volt az utolsó csepp a pohárban. Nehéz leküzdeni azt a benyomást, hogy a WHO vezetése sokkal nagyobb erővel igyekezett fedezni a járvány kínai félrekezelését, mintsem azon fáradozott volna, hogy az emberéletek védelmére mozgósítsa erőforrásait. A mai válsághelyzetben az Egészségügyi Világszervezettel kapcsolatban elsősorban az aggasztja a megfigyelőket, hogy szemlátomást készséggel alakul át a kínai állam propagandanyúlványává. Pedig akadna más, fontosabb ok is, éspedig az, hogy politikai elképzelési sokkal inkább életünk megváltozását célozzák, semmint a globális egészség ügyét.
A mostani járvány kellős közepén különösen éles fény vetült a WHO-nak arra a rögeszméjére, hogy az emberek életmódját vegye célba. A múlt héten ugyanis körlevelet bocsátott ki, s ennek már címében így fogalmazott: „Az alkohol nem véd a COVID-19 ellen: a kijárási korlátozások idején korlátozni kell a hozzáférést. Ez a körlevél – tudatja velünk a WHO – a COVID-19-re adott közegészségügyi reagálás keretében került nyilvánosságra. Azt képzelhetnénk, hogy egy világméretű válság idején a WHO közegészségügyi reagálás címén mindenekelőtt nyomon követi a pandémia fejleményeit, tanácsokkal szolgál a megfékezése érdekében, és összehangolja a védőoltás kifejlesztését célzó erőfeszítéseket. Márpedig a WHO a jelek szerint azt tartja a rendelkezésére álló korlátozott erőforrások leghatékonyabb felhasználásának, ha az alkoholfogyasztás ügyében teszi közkinccsé bölcs megfontolásait.
Forrás: PAHO
Az emberek sok helyütt beszorulnak lakásukba, s ebben a WHO kiváló alkalmat lát arra, hogy alkoholellenes üzeneteit eljuttassa a világnak. Az alkoholfogyasztáshoz való hozzájutás lehetőségét „a COVID-19 világjárvány idején is fenn kell tartani, sőt, meg is kell erősíteni” – hangzik a jó tanács. Minthogy az alkoholfogyasztás nem növeli a fertőződés veszélyét, egyértelmű, hogy ennek az üzenetnek az indítékát nem a járvány háza táján kell keresni.
A WHO létrejöttétől, 1948-tól fogva mindig is sokkal több mindennel foglalkozott, mint pusztán az egészségüggyel. Úgy igyekezett mind nagyobb fontosságra szert tenni, hogy az egészség jelentését egyre tágabbra bővítette. Hívei szerint egészségen nem elég azt a bizonyos testi állapotot érteni, amelyet a betegség vagy a rokkantság hiánya jellemez. Az ember életének szellemi és társadalmi dimenzióit is ide kell számítani. Ennek megfelelően a WHO egészség-fogalma így hangzik: „a teljes testi, szellemi és társas jóllét állapota, nem csupán a betegség vagy a rokkantsága hiánya”. Az egészségnek ez a tág meghatározása igen sok mindent bíz a képzelőerőre. A gyakorlatban az volt a következménye, hogy a hangsúly az orvosi megoldást kívánó problémákról az olyanokra helyeződött át, amelyek kulturális vagy társadalmi újítások révén oldódhatnak meg.
Itt van például a „nemi egészség” 1974-ben feltalált fogalma. A WHO arra szólította fel a világot, hogy „pozitív értelemben gazdagító módon integrálja a szexuális lét szomatikus, érzelmi, szellemi és társadalmi aspektusait is”. A következő évtizedekben aztán az „élvezetes és biztonságos nemi élményre” helyeződött a hangsúly. És csakugyan. A „jó nemi élet” ugyanúgy a nemi egészség elválaszthatatlan részévé vált, mint ahogy maga a nemi egészség is az egészég és a jóllét meghatározásának egyik tényezője lett. Az egészségnek ez az egyre bővülő meghatározása aztán egy olyan politika megfogalmazásához szolgált alapul, amely az életmód-szabályozást és az emberek személyes magatartása fölötti rendőrködést tekintette céljának.
Az emberek és magatartásuk megváltoztatásának imperatívuszát képviselő WHO mindig is egyfajta kereszteshadjárat-központként működött. Politikát vitt az egészségügybe, hogy megvalósíthassa világmegváltó céljait. Ezt a törekvést már Brock Chisholm, a WHO első főigazgatója (1948-1953) is világosan kifejezésre juttatta. Chisholm vezető szerepet játszott abban, hogy a WHO alaposan kibővítse az egészség fogalmát. Már 1948-ban úgy fogalmazott, hogy „újfajta állampolgárra van szükség, ha azt akarjuk, hogy az emberi faj fennmaradjon”. Azt is hozzátette, hogy az állampolgári elkötelezettségnek „az egész világra ki kell terjednie”.1 Chisholm globalista személete azt diktálta, hogy az embereket szakítsák el szűk nemzeti elkötelezettségüktől és világpolgárrá neveljék át őket.
A WHO ideológiája mindig is a társadalmi egészség fogalmára épült, amelyben nem annyira az egészséges egyén volt a cél, mint inkább az egészséges társadalom. Ez az ideológia azzal a szerencsétlen következménnyel járt, hogy egészségügyi tényezőnek tekintette az emberi magatartást, mégpedig olyan nagy mértékben, hogy már nem volt képes különbséget tenni az élet mindennapi létproblémái, illetve az emberek egészségét fenyegető valódi veszélyek között. Ezzel magyarázható, hogy a mostani világjárvány kellős közepén miért találta a WHO szükségesnek kioktatni az embereket az alkoholfogyasztás ártalmairól.
Mármost a világnak olyan nemzetközi egészségügy szervezetre van szüksége, amely képes hatékonyan összehangolni az emberi életeket fenyegető veszedelmekkel szembeni erőfeszítéseket. Így hát minél mihamarabb találnunk kell valami újat a WHO helyett.
1 Larson, J.S., 1996. The World Health Organization's definition of health: Social versus spiritual health. Social indicators research, 38 (2), 181–192.