Orbán Krisztián hosszú fejtegetéseit egyszerű summázni. Az elmúlt száz évben, minden magyar politikus kispályás, tehetségtelen és némileg visszamaradott volt, hazánk pedig egy szigeten tartózkodott, ez a magyarázata annak, hogy politikai, hatalmi, gazdasági berendezkedését szabadon, minden külső körülménytől mentesen választhatta meg. Ahogy a magántulajdon eltörlésének nagyívű elképzelését is. Mint látjuk, ennyire futotta. Még mindig nem értük utol a fejlett Nyugatot, pedig, ha jobban igyekszünk, és nagyobb teret adunk a pénzembereknek és a gazdasági szereplőknek, a dolgok egészen másképp alakulhattak volna.

Mert a politikusainkkal nem volt szerencsénk. Ők mind azért mentek politikai pályára, mert hatalmat akartak, amit meg is akartak tartani. Ez Orbán Krisztián szerint kizárja, hogy a közérdeket tartanák szem előtt. Nem úgy, mint a gazdasági, pénzügyi élet szereplői, mondjuk a brókerek, vagy a befektetési bankárok, pénzügyi tanácsadók, stb. akiket nyilván kizárólag a közjó motivál. Egyáltalán nem hajtottak és hajtanak a minél nagyobb profitra, a gigabónuszokra, ők nem pénzben játszanak, mert mindegyikük egy valóságos Teréz anya.

A történelmi pannót, amit hatalmas ecsetvonásokkal fest meg Orbán Krisztián, nem érdemes különösebben elemezni, mert féltudású lyukból, felületes szél fúj. Ezért veszi egy kalap alá a Horthy-korszak, a kommunizmus és a ’90 utáni tulajdonviszonyok alakulását. Ami elgondolkodtató az az, hogy tanult barátomnak, aki már több-kevesebb időt határainkon kívül is eltöltött, miért nem sikerült megértenie, hogyan is működik a fejlett Nyugat, már ami az „államon élősködő üzletfeleket” illeti, ami szerinte magyar találmány és máshol ismeretlen gyakorlat. Nyilván elkerülte a figyelmét, hogy a minap Merkel kancellár üzletembereket vitt magával washingtoni tárgyalásaira. Ha csak nem feltételezi, hogy biodíszletnek szánta a BMW és a Siemens elnökeit. Nem akarok a giga multicégek és az USA vagy Németország politikájának összefonódásáról részletesen írni, mondjuk a Westinghouse, a Monsanto, a General Electric, a Deutsche Telekom, a Mercedes, stb. mögött álló politikai hátszélről, mert mindez túl jól ismert, és sokszorosan dokumentált. Azt még én is megtapasztaltam, hogy Brüsszelben az unió építkezéseinek tervezését rendre francia cégek nyerik, a kivitelezést pedig németek, kivétel nyilván véletlenül és szigorúan szakmai alapon nincs.

Ha valamiben, akkor az Orbán Krisztián által bizonytalannak minősített Horthy-, Kádár- és NER-rendszereiben tényleg van közös. Ez pedig a politikai stabilitás. Amit a két háború közötti igencsak turbulens politikai viszonyokat megélő Nyugat-Európával szemben Horthy Miklós 1920 és 1944 között biztosított. Kádár János több mint három évtizeden át igencsak fixen ült a posztján, miközben a bipoláris világ és az azt szavatoló Szovjetunió összeroppanásában a Nyugat legelismertebb szakértői, beleértve a pénzügyi, gazdasági világ megmondóembereit is, még annak bekövetkezte után is kételkedtek. A NER-t pedig kétszer egymás után, kétharmados felhatalmazással választották meg a magyar választópolgárok. Mi oka lenne a bizonytalanságra? Azt a tényt se becsüljük le, hogy az 1990 utáni időszakban minden kormány kitöltötte a ciklusát, amivel politikai stabilitást és ezzel kiszámítható gazdasági környezetet szavatolt.

Orbán Krisztián szerint itt mindenki tolvaj, tehetségtelen csicska, csak Nyugaton süt a nap, fordulnak termőre a tudás fái, ott a politikusok is kizárólag a közjóra fókuszálnak, a piacgazdaság virágzik, mert nincs korrupció, és a politika nem fonódik össze a gazdasággal. Ha ettől a tudástól válik valaki egésztudásúvá, akkor nem biztos, hogy annyira törekednünk kellene rá. Orbán Krisztián ezzel a fene nagy elhivatottságával, mondhatnám kiválasztottság tudatával annyit tud, hogy a fejlett Nyugat, a nyugati modell, a Nyugat utolérése. Miért nem veszi észre, hogy példái nagy része éppen nem Nyugaton van, pl. Szingapúr.

Nekünk pont az a feladatunk a 21. század elején, hogy a saját utunkat járjuk, ne majmoljunk semmilyen receptet, hanem keressük ki mindegyikből azt, ami nálunk működőképes lehet, és ami a mi sikerünket garantálja. Ahhoz féltudás is elég, hogy belássuk: a saját sikerünk csak nekünk fontos, csak mi lehetünk a kovácsa.

Azt is írja Orbán Krisztián, hogy amíg a NER áll, addig ennek keretein belül nincs esély a politizálásra, fel kell készülni tehát arra az áhított pillanatra, „amikor a külső finanszírozási helyzet megágyaz egy rendszerváltásnak.” Addig is, folytatja, az elit tagjainak külföldre kell menniük, hogy „saját személyes felzárkózásukat megvalósítsák.”

Ezzel Orbán és Momentumos barátai át is tolták a döglött lovat a Nyugat térfelére. Innentől az ő dolga, hogy megágyazzon a NER bukásának. Hiszen, szerzőnk szerint még ezt sem lehet a bunkó magyarokra bízni, akik még nem mentek kellő számban külföldre ahhoz, hogy személyesen is fel tudjanak zárkózni. Mihez is? Hogy ők is ilyen egésztudásúak legyenek?