Látószög blog

Schmidt Mária blogja
Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Egy „egésztudású” eszmefuttatása arról, hogy rajta kívül mindenki kutyaütő


Orbán Krisztián hosszú fejtegetéseit egyszerű summázni. Az elmúlt száz évben, minden magyar politikus kispályás, tehetségtelen és némileg visszamaradott volt, hazánk pedig egy szigeten tartózkodott, ez a magyarázata annak, hogy politikai, hatalmi, gazdasági berendezkedését szabadon, minden külső körülménytől mentesen választhatta meg. Ahogy a magántulajdon eltörlésének nagyívű elképzelését is. Mint látjuk, ennyire futotta. Még mindig nem értük utol a fejlett Nyugatot, pedig, ha jobban igyekszünk, és nagyobb teret adunk a pénzembereknek és a gazdasági szereplőknek, a dolgok egészen másképp alakulhattak volna.

Mert a politikusainkkal nem volt szerencsénk. Ők mind azért mentek politikai pályára, mert hatalmat akartak, amit meg is akartak tartani. Ez Orbán Krisztián szerint kizárja, hogy a közérdeket tartanák szem előtt. Nem úgy, mint a gazdasági, pénzügyi élet szereplői, mondjuk a brókerek, vagy a befektetési bankárok, pénzügyi tanácsadók, stb. akiket nyilván kizárólag a közjó motivál. Egyáltalán nem hajtottak és hajtanak a minél nagyobb profitra, a gigabónuszokra, ők nem pénzben játszanak, mert mindegyikük egy valóságos Teréz anya.

kép

A történelmi pannót, amit hatalmas ecsetvonásokkal fest meg Orbán Krisztián, nem érdemes különösebben elemezni, mert féltudású lyukból, felületes szél fúj. Ezért veszi egy kalap alá a Horthy-korszak, a kommunizmus és a ’90 utáni tulajdonviszonyok alakulását. Ami elgondolkodtató az az, hogy tanult barátomnak, aki már több-kevesebb időt határainkon kívül is eltöltött, miért nem sikerült megértenie, hogyan is működik a fejlett Nyugat, már ami az „államon élősködő üzletfeleket” illeti, ami szerinte magyar találmány és máshol ismeretlen gyakorlat. Nyilván elkerülte a figyelmét, hogy a minap Merkel kancellár üzletembereket vitt magával washingtoni tárgyalásaira. Ha csak nem feltételezi, hogy biodíszletnek szánta a BMW és a Siemens elnökeit. Nem akarok a giga multicégek és az USA vagy Németország politikájának összefonódásáról részletesen írni, mondjuk a Westinghouse, a Monsanto, a General Electric, a Deutsche Telekom, a Mercedes, stb. mögött álló politikai hátszélről, mert mindez túl jól ismert, és sokszorosan dokumentált. Azt még én is megtapasztaltam, hogy Brüsszelben az unió építkezéseinek tervezését rendre francia cégek nyerik, a kivitelezést pedig németek, kivétel nyilván véletlenül és szigorúan szakmai alapon nincs.

Ha valamiben, akkor az Orbán Krisztián által bizonytalannak minősített Horthy-, Kádár- és NER-rendszereiben tényleg van közös. Ez pedig a politikai stabilitás. Amit a két háború közötti igencsak turbulens politikai viszonyokat megélő Nyugat-Európával szemben Horthy Miklós 1920 és 1944 között biztosított. Kádár János több mint három évtizeden át igencsak fixen ült a posztján, miközben a bipoláris világ és az azt szavatoló Szovjetunió összeroppanásában a Nyugat legelismertebb szakértői, beleértve a pénzügyi, gazdasági világ megmondóembereit is, még annak bekövetkezte után is kételkedtek. A NER-t pedig kétszer egymás után, kétharmados felhatalmazással választották meg a magyar választópolgárok. Mi oka lenne a bizonytalanságra? Azt a tényt se becsüljük le, hogy az 1990 utáni időszakban minden kormány kitöltötte a ciklusát, amivel politikai stabilitást és ezzel kiszámítható gazdasági környezetet szavatolt.

Orbán Krisztián szerint itt mindenki tolvaj, tehetségtelen csicska, csak Nyugaton süt a nap, fordulnak termőre a tudás fái, ott a politikusok is kizárólag a közjóra fókuszálnak, a piacgazdaság virágzik, mert nincs korrupció, és a politika nem fonódik össze a gazdasággal. Ha ettől a tudástól válik valaki egésztudásúvá, akkor nem biztos, hogy annyira törekednünk kellene rá. Orbán Krisztián ezzel a fene nagy elhivatottságával, mondhatnám kiválasztottság tudatával annyit tud, hogy a fejlett Nyugat, a nyugati modell, a Nyugat utolérése. Miért nem veszi észre, hogy példái nagy része éppen nem Nyugaton van, pl. Szingapúr.

Nekünk pont az a feladatunk a 21. század elején, hogy a saját utunkat járjuk, ne majmoljunk semmilyen receptet, hanem keressük ki mindegyikből azt, ami nálunk működőképes lehet, és ami a mi sikerünket garantálja. Ahhoz féltudás is elég, hogy belássuk: a saját sikerünk csak nekünk fontos, csak mi lehetünk a kovácsa.

Azt is írja Orbán Krisztián, hogy amíg a NER áll, addig ennek keretein belül nincs esély a politizálásra, fel kell készülni tehát arra az áhított pillanatra, „amikor a külső finanszírozási helyzet megágyaz egy rendszerváltásnak.” Addig is, folytatja, az elit tagjainak külföldre kell menniük, hogy „saját személyes felzárkózásukat megvalósítsák.”

Ezzel Orbán és Momentumos barátai át is tolták a döglött lovat a Nyugat térfelére. Innentől az ő dolga, hogy megágyazzon a NER bukásának. Hiszen, szerzőnk szerint még ezt sem lehet a bunkó magyarokra bízni, akik még nem mentek kellő számban külföldre ahhoz, hogy személyesen is fel tudjanak zárkózni. Mihez is? Hogy ők is ilyen egésztudásúak legyenek?