(Fotó: MTI)

Nem véletlenül olvastam Faludy György Pokolbéli víg napjaim című regényéből ezeket a mondatokat. Nem véletlenül választottam pont ezt a részletet, hiszen az író ezeket az élményeket itt, ennek az épületnek a pincéjében élte át, ahová egyébként bármelyikünk kerülhetett volna, ha néhány évvel vagy évtizeddel korábban születünk. Hiszen ez a diktatúra lényege: bárki, bármikor, bárhol, bármiért megfigyelhető, bűnössé tehető és büntethető; hiányzik a normális polgári lét biztonsága.

1956, 2016. Ez a kerek évforduló azt mondja nekünk, hogy ha 1956 a magyar szabadság éve volt, akkor legyen az 2016 is – ha már 2006-ban nem sikerült. A célok, amelyekért az '56-os pesti srácok – és mindenki, aki ellenállt és küzdött – harcba szálltak, azok ma is aktuálisak, azokért ma is érdemes kiállni. És leginkább érdemes tudni: a szabadság árát azok fizették meg, akik ellenálltak, és akik titokban őrizték belső szabadságukat.

Azért fontos, hogy kijövünk ide, a köztérre, az utcára, mert a diktatúra lényegéhez az is hozzátartozik, hogy minden a színfalak mögött történik: a titkos kamrákban, a pincékben, a bezárt ajtók és ablakok mögött, olyan hivataloknak a mélyén, ahová nem hatolhat be a nyilvánosság. A szabadság szereti a nyilvánosságot, a nyilvános tereket, ezért itt bemutatni mindazt, ami annak idején el volt titkolva, erkölcsi kötelességünk. Egy nagy lehetőség, hogy megmutassuk a világnak: nem változtunk, a magyar nép ma is a szabadság népe, ma is szabadságszerető nép vagyunk, Magyarország ma is a szabadság országa. Nagy lehetőség, hogy megszólítsuk a világot, megszólítsuk Magyarország barátait, akik hatvan évvel ezelőtt is a barátaink voltak, még élnek, még el tudják mondani, mit jelentett nekik, milyen reménysugár volt a szovjet diktatúra éveiben az, amit a magyarok tettek.

Nonkonform cselekedet – ma is készek vagyunk nonkonform cselekedetekre. Fontos, hogy lássák ezt belőlünk. S a másik pedig, hogy mutassuk meg magunknak is, a következő nemzedéknek is a szabadság kis, világító mécseseit, világító pontjait szerte az országban; két nap múlva a Szabadság Házában, Békéssámsonon, ahol példamutató ellenállást mutatott a vidéki Magyarország. Köztársasági elnök úr ott nyitja majd meg az 1956-os emlékévet, amely emlékbizottságának kormánybiztosa Schmidt Mária. Örülök, hogy ma itt megtarthatjuk ennek a bizottságnak az ülését.

Kanada megbecsüli azokat a magyarokat, akik 56 után 43 ezren hozzájárultak a kanadai örökséghez, és mi is megbecsüljük ezt az örökséget. Kanada nemzeti öröksége a magyarok öröksége, a magyar szabadságharcosok öröksége. Támogatjuk Ottawában a felállítandó emlékművet, mely a kommunizmus azon áldozatai előtt tiszteleg, akik elmenekültek a hazájukból. Az az ország befogadta a magyarokat, és mi hálásak és büszkék vagyunk az ő teljesítményükre – ez is a magyar nép teljesítménye.

1956 hatvanadik évfordulója arra is alkalmat teremt, hogy magunkba nézzünk, és eldöntsük, hogy mi is az, ami szükséges nekünk a 21. században mindabból, ami '56 öröksége. Mi marad meg az elődök áldozatából. Rajtunk is múlik, hogy megragadjuk-e ezt a lehetőséget. De ahol áldozatok vannak, ott vannak tettesek is. Engedjék meg, hogy fölolvassak a magyar alkotmányból néhány részletet. A magyar alkotmány – amelyet együtt fogadtunk el – kimondja: „A Magyar Szocialista Munkáspárt és jogelődei, valamint a kommunista ideológia jegyében kiszolgálásukra létrehozott egyéb politikai szervezetek, bűnöző szervezetek voltak, amelyek vezetői el nem évülő felelősséggel tartoznak az 1956. október 23-án kirobbant forradalom és szabadságharc szovjet megszállókkal együttműködésben történt vérbe fojtásáért, az azt követő rémuralomért és megtorlásáért, kétszázezer magyar ember hazájából való kényszerű elmeneküléséért”.

Nem a bosszú hajt bennünket, amikor a tettesekről beszélünk, hanem annak a tanulságnak a magasra emelése, hogyha valaki idegen érdekek szolgálatába áll, idegen hatalmakkal szövetkezve szembefordul a nemzetével, az bizony tettes, és annak a tettei elítélendők, hogy tanuljunk belőle.

S ezt is a magyar alkotmány mondja: „Egyetértünk az első szabad országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki”.

Faludy Györgytől idéztem, és hagy fejezzem be az ő idézetével. Ezt írta annak idején: „Húsz, ötven vagy száz évvel utánam ezt az épületet le fogják rombolni, mint a Bastille-t, de előbb szitával rostálják minden porszemét: nem hagytak-e hajdani lakói valami hírt magukról.” – így van ez a Pokolbéli víg napjaimban.

Ezt az épületet nem leromboltuk, hanem ide bezártuk a diktatúrát. Bezártuk a bosszút, és kinyitjuk mindazok előtt, akik tisztelegni akarnak az áldozatok emlékének. Milyen jó, hogy így alakult!

Elhangzott 2016. február 23-án, a Terror Háza Múzeum 1956 - A szabadságért és a függetlenségért című kiállításának megnyitóján.