Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Szerző írásai

  • A szabadság köt össze bennünket

    Az 1956 roma hőseiről kibocsátott bélyegsorozatot a Nemzetközi Roma Nap alkalmából mutatták be a Terror Háza Múzeumban. A bélyegeken Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész alkotásai láthatók a magyar szabadságért küzdő bátor romák, Hrozova Erzsébet, Csányi Sándor, Cziffra György, Dandos Gyula, Dilinkó Gábor, Fátyol István, „Kócos”, Kolompár Mátyás, Kóté Sörös József és Strausz Károly arcképével. Rájuk és a többi névtelen cigány hősre Balog Zoltán miniszter úr ünnepi beszédével emlékezünk.
  • Búcsú Tőkéczki Lászlótól

    Az emberi erőforrások miniszterének gyászbeszéde Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész temetésén, 2018. január 23-án délelőtt, a Fiumei úti nemzeti sírkertben.
  • Búcsú Csoóri Sándortól

    Olyan tájékozódási pont Csoóri Sándor sokaknak, mint a templomtornyok, melyek dacolnak az idővel, hóval, faggyal, viharokkal – s közben harangok zúgnak bennük. Az kevés, ha azt mondjuk: őt kihagyva nem lehet hitelesen megírni az elmúlt 60-70 év magyar történelmét. Inkább mondjuk azt: benne – az ő életében, az ő életművében van benne mindaz, amiben – az elmúlt inkább 100, mint 70 évben – a Kárpát-medence magyarjai reménykedtek; amitől szenvedtek, amiért harcoltak, amit feladtak, s amit megszereztek és létrehoztak. Ő mindezt, a mi életünket akarta, tudta szívébe zárni s szóba hozni, papírra vetni.
  • Ha 1956 a magyar szabadság éve volt, legyen az 2016 is!

    „A cella végén, alkóvszerű benyílóban vagy tízen aludtak ruhában, nők és férfiak vegyesen, a deszkadobogón. Körülbelül ugyanannyi ember ült lehajtott fejjel a falnak fordított székeken, melyek egymástól mintegy két méter távolságban álltak. Mind férfiak voltak, csakúgy, mint az a négy, aki a sarokban állt, óriási tócsák közepén. Orrukat a falnak nyomták, térdük remegett; nadrágja mind a négynek nedves volt. Egy ember a padlón feküdt, vércsíkos, nyáltól és vizelettől irizáló tócsában. Bokájától válláig össze volt kötve, olyan szorosan, mint egy múmia.”
  • Karátson Gábortól búcsúzunk

    Autodidakta polihisztor: író, költő, festő, filozófus, vallásfilozófus, műfordító, művészettörténész, ökológus, még azt is meg merném kockáztatni, hogy politikus – homo politicus, írástudó ember. Nem hivatalos tudományos végzettségekkel, hanem saját jogon, azáltal, amit a könyvekből, az életből gyűjtött, és engedett át a saját életén. Sajátos hős, aki évtizedeken keresztül játszott az akasztófa gondolatával. Annak az '50-es években ifjú nemzedéknek a legjobbjai közül való, akik számára 1956 és ’57 néhány hete, hónapja az egész életet meghatározó élmény, eseménysor volt. Sorsfordító, sorshatározó.
  • Erkölcsi kötelességünk, hogy ne hagyjuk elfeledni a kommunizmus áldozatait

    A második világháborút követően Magyarország útja – sorstársaihoz hasonlóan Közép- és Kelet Európában – nem a diktatúrából a szabadságba, hanem a diktatúrából a diktatúrába vezetett. Az itt élők nem választhattak, a saját sorsukról nem ők döntöttek. A második világháború lezárása nem a fejlődést, nem a békét, hanem újabb hazugságokat, szenvedést, igazságtalanságot hozott sokak életébe. Szembe kell néznünk ezekkel a történelmi bűnökkel, ezzel a történelmi tragédiával!
  • „Ez velünk történt!”

    Egy éve immár, hogy az első világháború kirobbanásának századik évfordulójára emlékeztünk, s elindítottuk azt a megemlékezés-folyamot, amelynek egyik jelentős állomása a most megnyíló emlékkiállítás.
  • Ébresszük fel Európa közös lelkiismeretét!

    Valóban, lehetett volna úgy is, hogy 1945. április 4-e, aztán május 8-a után Európa fellélegzik, életre kel, megszabadul a bűntől, leveti a gyűlölet béklyóit, és újat kezdenek a szabad népek. Szabadságban születnek újjá a népek, méltóság lesz, az emberi méltóság tisztelete. Igazság lesz és igazságosság, fejlődés lesz és béke. Nem így történt. Európa keleti felén semmiképpen. Még akkor sem, ha voltak, akiknek valóban felszabadulás volt. De a többségnek mégis csak diktatúrából diktatúrába vezetett az útja. Ez volt az az út, amelyet az itt élők nem választottak, mert az itt élők nem választhattak. Róluk mások döntöttek, másutt, titkos, féltitkos paktumokkal.
  • Gyűlöletből nem lehet országot építeni

    Ha egy közösség rendszeresen ismétel egy cselekedetet, és annak van egy többé-kevésbé meghatározott, formailag is rögzített formája, akkor az előbb-utóbb közösségi tradícióvá válik. Rituálé – így mondják a vallásfenomenológusok. Megemlékezni a holokausztról, annak áldozatairól, mintha egyre inkább rituálévá válna itt, Magyarországon is, köztünk, magyarok között is. Azért kell erről szólni az emléknapon, mert a rituáléknak kettős szerepe van, kettős szerepe lehet az életünkben.