Ha egyszer a Forbes amerikai gazdasági magazin kommentátorától azt olvassuk, hogy a mindenütt rasszizmust sejtő, azaz woke kapitalizmus használ a profitrátának, akkor nem sok kétségünk maradhat afelől, hogy a kapitalizmus alapos fazonátigazításon esett át.

„A woke kapitalizmus, azaz a Coca-Cola és a Delta védelmébe veszi a szabadpiacot” című írásában John Tammy, a Forbes állandó kommentátora azt tanácsolja az olyan konzervatívoknak, akiknek elegük van a nagy cégek basáskodásából, hogy lazítsanak, mert a nagyvállalatoknak „jó kapitalista okuk van rá, hogy beszálljanak a politikai játszmába!”

A woke kapitalizmus dicsérete immár bevett szokás a pénzügyi és üzleti világban. Például ezen szavakkal: „a woke-ság hasznos szerepet játszik a változás motiválásában.”

Mások arra hivatkoznak, hogy ha a vállalatok magukévá teszik a woke értékeket, azzal nagyban javítják közképüket és erkölcsi tekintélyre tesznek szert. Így hát, amikor a Starbucks elhatározta, hogy Egyesült Államok-szerte egy napra bezárja összes üzletét, mert nyitvatartás helyett faji elfogultság-ügyi felvilágosító napot tart a dolgozóinak, akkor nem csupán 175 000 alkalmazottjának fejébe igyekezett megfelelő gondolatokat tölteni, hanem egyúttal woke-jelleget is igyekezett kölcsönözni a márkájának.

A woke kapitalisták szorgoskodása azonban korántsem merül ki márkájuk suvickolgatásában.

Katherine Davidson, a Schroders alapkezelő vállalat portfóliómenedzsere azon az alapon tekinti igazolhatónak a woke kapitalizmus politikai szerepvállalását, hogy ez felel meg a közönség akaratának. „Az emberek – fejtegeti – egyre inkább azt várják a nagyvállalati vezetőktől, hogy lépjenek nyíltan a színre, és ne csak a koronavírus válságból vezessenek ki bennünket, hanem tágabb értelemben is foglalkozzanak a társadalom problémáival”.

Mint a woke-ság émelyítő és önigazoló szóhasználatával élő Davidsontól megtudhatjuk, „régóta hittünk benne,” hogy „ez a fajta magatartás a ››vállalati karmának‹‹ nevezett jelenség miatt végső soron a részvényesek jól felfogott érdekeinek is megfelel.” Ha jól értjük, az olyan vállalat, amely „jót cselekszik”, jobb eredményt ér el, mint az, amelyik egyszerű csak az üzlettel foglalkozik.

A nagyvállalati karmának, ennek az aranyos, pihepuha kifejezésnek meghatározása pedig a következő: „A vállalat és részvényesei közötti szimbiózishoz tartozik a ››nagyvállalati karma‹‹ fogalma, amely hozzájárul a felelősségteljes vállalat hosszú távú sikeréhez”.

Csakhogy a woke kapitalizmusban nincsen semmi pihepuha.

Nemrégiben, pontosabban április 10-én, százhúsz amerikai vállalat legfőbb vezetője Zoom-értekezleten készített elő erőteljes kampányt annak érdekében, hogy le lehessen küzdeni azokat a választójogi törvényjavaslatokat, amelyeket a Republikánus Párt terjesztett elő több államban. A felvetett ellenintézkedések között szerepelt, hogy megvonják pénzügyi támogatásukat az olyan államoktól, amelyek törvénybe iktatják a választási eljárással kapcsolatos republikánus javaslatokat, továbbá nem hoznak ott létre cégeket, illetve nem teremtenek új munkahelyeket. Számos hozzászóló annak a nézetének adott hangot, hogy a cégek közbelépése múlhatatlanul szükséges a demokrácia jövőjének szavatolása szempontjából.

A kapitalista oligarchák Zoom-konferenciája szinte azon nyomban arra késztetett sok további vállalatvezetőt, hogy tanúbizonyságát adja a maga vállalati karmájának, s csatlakozzék a kezdeményezők kampányához. A legnagyobb vállalatok közül háromszáz, továbbá nagyhírű celebritások és a kulturális elit számos tagja írt alá egy nyilatkozatot e tárgyban, amely egész oldalas hirdetés formájában jelent meg a New York Times-ban.

A társadalmi igazságosság mellett hitet tévő aláírók közül természetesen nem hiányozhatott az Amazon, a BlackRock, a Google és Warren Buffett sem. Nem kellett hozzá sok, hogy beinduljon a verseny. Elég volt annyi, hogy a Nike plakátkampánnyal reagáljon a George Floyd halálát követő tiltakozásra. Fekete háttéren fehér betűkkel ennyi állt a plakáton: „Legyünk valamennyien részei a változásnak”, s máris számos további márka jelentkezettugyanezzel az üzenettel. Ahogy egy cinikus kommentátor megjegyezte: „társasági oldalaink egyszeriben vállalati logókkal díszített fekete-fehérre váltottak”.

Igen ám, de közben a woke vállalatok igyekeznek saját szeletet kiszakítani maguknak a woke identitáspiacából, és e célból külön bejáratú, kizárólagos kampányokat indítanak. Paradigmatikus példa erre a Gillette kampánya, amely a „mérgező férfiasságot” vette célba.

A fagylaltgyártó Ben and Jerry cég sem adja alább, sőt radikalizmusban odáig ment, hogy felszólította a közhatalmat: ne adjon többé pénzt a rendőrségnek. A Ben and Jerry közölte, hogy „a rendszer megreformálhatatlan,” „lebontandó, s helyére vadonatúj közbiztonsági rendszer építendő.” Ennek láttán nem maradhat szemernyi kétség sem afelől, hogy a cég immár korántsem kíván fagylaltárusításra szorítkozni, ellenkezőleg: immár az egész világot akarja a maga képére formálni.

A nagyvállalatok még a legszebb időkben sem voltak a demokrácia barátai. A tőkés osztály azonban mindig is tartotta magát ahhoz, hogy közte és a politikai osztály között munkamegosztásnak kell működnie. A tőkéseknek az volt a dolguk, hogy pénzt keressenek, nem pedig az, hogy erkölcsi kioktatásban részesítsék a közönséget arról, hogyan viselkedjék és hogyan gondolkodjék. Most viszont betörtek a politikai életbe, és váltig hangoztatják, hogy az ő nézeteiknek kell érvényesülniük, nem pedig a választott politikusok vagy akár nép álláspontjának.

Hogy a woke kapitalizmus veszélyezteti a demokráciát, az minden egyes esetben tetten érhető, valahányszor a Facebook és a Twitter kicenzúrázza egy-egy neki nem tetsző közszereplő nézeteit. Hogy a woke kapitalizmus mekkora veszély a közéletre nézve, arról ki-ki meggyőződhet, valahányszor az Amazon konzervatív szemléletű könyvet vesz le az oldaláról.

Mindazok, akik szívükön viselik a demokrácia ügyét, egyik legfontosabb feladatuknak kell, hogy tekintsék e szenteskedő, tekintélyelvű nagyvállalatok megzabolázását.

_{Fotó: Starbucks}